Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vasárnapi gyerek-istentisztelet

Kezdetben...kilenc gyermek

Isten kegyelméből az első gyermekistentiszteleti alkalmon kilenc gyermek volt együtt a gyülekezeti kisteremben, hogy Isten Ígéjére figyeljen. Volt, aki az egyik helyiségben lelkesen belehallgatott a templomi istentiszteletbe a hangszórón keresztül, volt, aki kicsit félénken várta, hogy megnézhesse a teremben található játékokat, vagy megpengethesse a gitárt. Az iskolások lelkesen válaszoltak, folytaták a bibliai történetet a Teremtésről.
Kezdtük Ádámtól, Évától....
Hiszen nem lehet elég korán kezdeni, hogy gyermekeinknek, fiataljainknak Istenről beszéljünk, megtanítsuk őket egy-egy imádságra, vagy együtt dicsérjük Istent énekkel, hangszerrel.
Milyen nagy segítség, hogy a gyermekek között elkezdett munkába bekapcsolódtak többen is. Már az első munkatársi megbeszélésen hatan voltunk jelen, többen jelezték, hogy szintén szívesen vállalnak egy-egy vasárnapi alkalmat.
Van, aki munkájában is napi szinten gyermekek között dolgozik, van aki családanyaként segít ebben a szolgálatban.
A történetek, az alkalmak folytatódnak. Isten tervébe belesimulva, valamint a gyermekekre figyelve hintjük az Igemagvakat. Hisszük, hogy egy napon sok-sok gyümölcsöt terem.
-kj-      (Fotó: Hanga Mercédesz)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 151, összesen: 1679410

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.