2019. május 01., szerda - Web Admin - Barta Nyomtat Elküld Olvasási nézet

REFORMÁTUS SÁTOR AZ IDEI MAJÁLISON IS!

Gyülekezetünk ebben az évben is önálló sátorral képviseltette magát a soroksári Majálison, 2019. május 1-én, a soroksári Molnár- szigeten.

Gyors és összehangolt szervezőmunkát követően kis csapatunk május 1-jén reggel 8 után letáborozott a szigeten és elkezdte a református sátor berendezését. Ebben az évben már nagyobb sátrat kaptunk és bizony, szükség is volt rá! Folyamatosan jöttek az érdeklődők! Lehetett zsíroskenyért reggel fogyasztani, beszélgetni, kiadványokat vásárolni, a gyülekezetünk életéről készült fotókiállítást megtekinteni, játszani, gyermekfoglalkozáson és rajzversenyen részt venni. Ez utóbbira 24 gyermek nevezett be és a verseny végén minden résztvevő egy kis ajándékkal gazdagodott. Az első helyezett - TAKÁCS TAMARA - egy "full extrás" túra hátizsákot vihetett haza díjnyertes rajza jutalmaképpen. GRATULÁLUNK NEKI! A zsűri elnöke ebben az évben is Pánti Imre soroksári festőművész, gyülekezeti tagunk volt. Munkáját ebben az évben zsűritagként Barta Károlyné és Barta Károly lelkipásztor segítette. A sátrunkat meglátogatók - szakácsainknak és Bodnár Sándor főszakácsunknak köszönhetően - finom ebéddel csillapíthatták éhségüket. Sok látogatóval, jó hangulatban eltöltött napot tudhattunk magunk mögött, mikor délután 4 óra után "sátrat bontottuk" és elindultunk hazafelé.
Jó volt együtt lenni, jó volt új emberekkel megismerkedni és hívogatni őket gyülekezetünk közösségébe. Örömmel tölt el bennünket, hogy - reménységünk szerint - jó bizonyságtevői lehettünk ezzel a megmozdulásunnkal is mennyei Atyánknak, feltámadott Krisztusunknak!
Köszönet csapatunk tagjainak hűséges helytállásukért, név szerint is: Barta Károlyné, Herczegh Hajnal, Székely Ildikó, Kapi-Szabó Zsófia, Szigeti Jolán, Konrád Ildikó, Agh Edit, Janku Krisztina, Ferenczi Ibolya, Kovács Anna, Benkovics Mihályné, Bese Ferenc, Bodnár Sándor, Kenyő Miklós, Agh Klaus, Osváth Zoltán, Nagy Zoltán testvéreinknek! Köszönetet mondunk a Báthory Műanyag Nagykereskedésnek a rajzverseny fődíjának és a rajzversenyen résztvevők ajndékainak (labda és keménytáblás jegyzetfüzet) felajánlásáért és az étkezéshez szükséges eszközök biztosításáért! Köszönjük Bese Ferencnek és családjának, hogy a gyerekeknek arcfestő meghívásával szereztek örömet. Köszönjük Porkoláb Attila asztalosmesternek a fotókiállításhoz szükséges tablók térítésmentes elkészítését és a helyszínre szállítását. Köszönjük a felajánlott, személyesen elhozott különböző süteményeket, finomságokat! Köszönjük az egyházközségünk nevével és emblémájával ellátott "egyenpólók" ötletét és elkészíttetését Barta Károlyné és Herczegh Hajnal testvéreinkenk! Köszönet minden segítségért, közreműködésért és imádságért! S.D.G. - Soli Deo Gloria!
Barta Károly lelkipásztor
(Fotók: Barta Károly, Székely Ildikó, Agh Edit)

További fotók egyházközségünk facebook oldalán:

https://www.facebook.com/sorref/

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 364, összesen: 1633040

  • 2025. december 24., szerda

    Ha karácsonykor úgy tekintünk az egész világra, meg arra a kicsi világra is, ami körülvesz, mint Isten szeretetének címzettjére, az megváltoztatja a m...
  • 2025. december 23., kedd

    Hogyan érkezünk a jászolhoz?
  • 2025. december 22., hétfő

    Cikkünkben annak járunk utána, miért és hogyan gyűlnek össze reformátusok is szenteste éjszakáján, például Budakeszin, hogy Jézus születését ünnepeljé...
  • 2025. december 21., vasárnap

    1944 utolsó napjaiban Csabdin sűrűsödött össze a történelem: az ünnepre való készülődés egy csapásra az életben maradásért folytatott harccá vált a fe...
  • 2025. december 21., vasárnap

    A várakozás négy hete ajándék arra, hogy testestől, lelkestől ünneplőbe öltözhessek. Annak bizonyosságába, hogy szeretnek, ha nem érdemlem is, és én i...
  • 2025. december 19., péntek

    Moldvai csángó népdal Dr. Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész és a KRE BTK hallgatóinak előadásában.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Szabóné László Lilla családi receptje
  • 2025. december 18., csütörtök

    Megjelent a Parókia portál válogatás magazinja, a Karakter decemberi lapszáma!
  • 2025. december 18., csütörtök

    Egy nem szokványos könyvajánló – megjelent a sorozat záró kötete.
  • 2025. december 18., csütörtök

    A mai nagyvárosi kontextusban egészen mást jelent a tanítványozás és a hivatás viszonya, mint másol vagy más korban. Vígh Eszterrel beszélgettünk.