2019. május 31., péntek - Web Admin - Barta Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Mennybemenetel ünnepe 2019 május 30-án Soroksáron

Már legalább nyolc esztendős a hagyomány Soroksáron és idén sem volt ez másként: a Soroksár központjában élő Soroksári Református Egyházközség tagjai ebben az esztendőben is ökumenikus istentisztelet keretében ünnepelték a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetele (áldozócsütörtök) ünnepét.

A helyi református közösségeken - Soroksár központ és Soroksár-Újtelep - kívül erre az ünnepre idén is meghívást kaptak a Soroksáron élő római katolikus, evangélikus, görög katolikus gyülekezetek tagjai és lelkipásztorai, valamint a Pesterzsébeten élő református, evangélikus gyülekezetek tagjai és lelkipásztorai is.
Május 30-án, csütörtökön este 6 órára szinte teljesen megtelt a Hősök tere 11. szám alatt található református templom. A szolgálatot végző lelkészeken kívül az istentiszteleten részt vett a Pesterzsébet-Központi református gyülekezetből Takaró Tamás esperes lelkipásztor, Brandenburg Sándor egyházközségi - egyházmegyei gondnok és felesége. Pesterzsébet Klapka térről Veress Gábor református lelkipásztor és felesége, illetve Pesterzsébet-Szabó telepről Börzsönyi János református lelkipásztor és felesége. Péterffy György Soroksár-Újtelepi lelkipásztort felesége is elkísérte az ünnepi istentiszteletre. A Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezetet Blatniczky János lelkipásztor képviselte.
A harangszó elhalkulása után ünnepélyesen bevonultak a templomba a szolgálatot végző lelkipásztorok és kezdetét vette az ökumenikus istentisztelet. Az ünneplő gyülekezet tagjait Barta Károly, a helyi református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte, majd közös éneklést követően Fehérvári Lajos, a helyi római katolikus közösség lelkésze a 24. zsoltár olvasta a fel a Szentírásból és imádságot mondott. Ezt követően a Pesterzsébet-Klapka téri Református Gyülekezet kórusának szolgálatát hallgatta meg az ünneplő gyülekezet.

Az énekkar szolgálata után Dr. Papp Miklós pesterzsébeti görög katolikus lelkész olvasta fel a Szentírásból a mennybemenetel történetét (Ap.Csel. 1,4-14), majd a gyülekezet megvallotta hitét az Apostoli HItvallás közös elmondásával. Ezután a "Jövel teremtő Szentlélek" kezdetű énekkel hívtuk segítségül Isten Szentlelkét, hogy a hirdetett ige mindenki számára legyen élővé és hatóvá. Isten igéjét Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia, a soroksári evangélikus gyülekezet lelkipásztora hirdette a Lukács evangéliuma 24. részének utolsó versei alapján.

Az igehirdetés után Péterffy György, soroksár-újtelepi református lelkipásztor mondott imádságot és együtt elmondtuk az Úrtól tanult imádságot is. Az istentisztelet végén Barta Károly helyi lelkipásztor megköszönte az istentiszteleten végzett szolgálatokat és áldott pünkösdi készülődést kívánt a gyülekezetek számára. Az istentisztelet ünnepélyes befejezéseképpen az öt szolgálatot végző lelkipásztor egy-egy áldó igével áldotta meg az ünneplő gyülekekezetet.
Jó volt együtt lenni, illesse köszönet a szolgálatot végzőket és mindazokat, akik eljöttek erre az ünnepi istentiszteletre. Mindezeken felül pedig Soli Deo Gloria!
Barta Károly lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 353, összesen: 1751096

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...