A tékozó fiú

 

ELSZAKADÁS AZ ATYAI HÁZTÓL

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre,”

Lukács 15,12

Az Úr Jézus példázatát követve, kísérjük most el a tékozló fiút életének négy fontos állomására. Ennek a fiatalembernek a baja nem akkor kezdődött, amikor becsapta maga mögött az atyai ház kapuját, hanem akkor, amikor a távozás gondolata először megfogalmazódott szívében.

Az okokat, amiért elvágyott otthonról pontosan nem ismerjük, talán vonzotta az istentelen világ kínálata, és a maga ura akart lenni, mindenkitől szabad és független. A Biblia így tudósít erről a helyzetről: „A kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz!” Jakab 1,15

• Nem így voltunk-e mi is ezzel, amikor függetleníteni akartuk magunkat Istentől, amikor telve ambíciókkal jobbnak láttuk távol tartani magunkat, tudatosan elszakadni mindattól, amit Isten kínál?

Az apát, fia bejelentése villámcsapásként sújthatta. Szívének mérhetetlen fájdalma nincs leírva itt, de láthatatlan könnyei kétezer év óta rendületlenül sugároznak felénk! Figyelemreméltó az is, hogy nem áll fia útjába, hanem csendben megosztja köztük vagyonát, majd fájdalommal végignézi, amint szeretett fia mindent összecsomagol és (talán búcsú nélkül) távozik!

A fiú olyan messze vidékre költözött, hogy még a saját népét is elhagyta. Tele zsebbel és nagy ambícióval indult a nagy életbe, de szép lassan kiürült minden: a zsebe is, a szíve is, és élő roncsként becsapva, kihasználva egyedül maradt. Züllött életmódja miatt mindenét eltékozolta. Ameddig pénze tartott nem érezte hiányát az atyai ház biztonságának, de most igen.

Mind fizikai, mind lelki értelemben iszonyatosan messze került otthonától, de tudjuk, hogy még ide is elkísérte őt az Atya szeretete.

Mi is ilyenek voltunk, amikor kiégett, üres életünk fölött szomorkodva rá kellett döbbennünk, hogy a boldogság nincs ott, ahol és amiben eddig kerestük, mert a boldogság egyedül csak Istennél található!

***

MÉLYSÉGBEN

„...és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.”

Lukács 15, 13-16

Ahogy fogy a pénz, úgy fogynak el a cimborák is. Itt már minden élesben megy, a kiürült zsebével együtt égett ki ő is! Magára marad semmi nélkül: se pénz, se vagyon, se barátok, se család, se becsület.

Ebben a reménytelen helyzetben még egy utolsó mentőakcióba kezd! Meg akarja mutatni, hogy ő még valaki, hogy ő önerőből is talpra tud állni, és elszegődik annak a vidéknek egyik polgárához, disznókat legeltetni!

Micsoda "karrier", gondolhatnánk (egy zsidó ember számára nincs alantasabb foglalkozás a disznópásztorságnál), ő mégis vállalja! De nem akármilyen munkaadó ez a "polgár" sem. Éppen az ilyenekre specializálta magát! Akinek ő egyszer "munkát" ad, az bizony nem húzza sokáig! Amint látjuk ígérni, foglalkoztatni (kihasználni) tud, csak éppen a szerencsétlen munkavállalóról "felejtkezik el", így akarja őt ellehetetleníteni, megölni. Az Úr Jézus leleplezi az ilyeneket:„embergyilkos volt az, kezdettől fogva.”János 8,44

Beláthatjuk, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni, mint ez a fiú. Még a disznókkal is törődnek, de vele senki. Ő, aki előkelő családból származik, most tapasztalja meg igazán, hogy mennyire könyörtelen az istentelen világ.

Így kerül a szakadék szélére, megundorodva mindentől: emberektől, disznóktól, mosléktól, önmagától!

· Hányan adják fel ilyenkor, hogy nem bírom tovább, minden elveszett! Ilyenkor szokott beindulni az önsajnálat panaszáradata: Elrontottam az életem! Senki sem ért meg, mindenki csak bánt, és csak kihasználnak. Nem kellek én így már senkinek! Nem szeret engem már senki!

Igen, innen nagyon nehéz felállni, de nem lehetetlen! Jó példa erre a tékozló fiú. Amikor már látszólag semmije sincs, egy valamije azért maradt: Az atyai ház biztonsága kitéphetetlenül él még a szívében. Csak ebben az egyben tud megkapaszkodni, és ez menti meg az életét!

· Gondoljunk most az Úrra, Aki látva eddigi elromlott életünket, mégis türelmesen várt ránk. Ne szégyelljük hát Neki bevallani tragikus helyzetünket, hogy emberekre már nem számíthatunk, és lássuk be, hogy ha ez így megy tovább, akkor fel kell készülnünk a legrosszabbra. Meneküljünk most azonnal Istenhez.

Ő a mi szerető Atyánk, Akinél mindig oltalmat találhatunk, csak Ő menthet meg minket. Bárcsak mint egy fénysugár ragyogna be most minden összetört emberi szívbe a mennyei otthon kitörölhetetlen képe!

***

ÚTRA KELEK

„Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz.”

Lukács 15, 17-18

Az Isten nélküli élet olyan, mint egy félelmetes sötét alagút. Ez a fiú csak most kezdte meglátni elrontott élete alagútjának végét! Amikor már le tudta venni szemét a világ csábításainak hamis fényeiről és a csődbement életének szuroksötét reménytelen mocsaráról, amikor már tudta függetleníteni magát az összes emberi tényezőtől, csak ekkor kezdett újra felderengeni előtte az elhagyott otthon biztonságot nyújtó fénye.

A tékozló fiúnak zuhanásában egészen odáig kellett eljutnia, ahol már nem volt mellette ember, csak egyedül disznók és moslék. E nyomorult helyzetében tudott magába szállni. Csak így tudta kívül hagyni a világot minden szennyével és romlott kínálatával, és így jött rá az egyetlen lehetséges megoldásra.

Elhatározását tettek követték. Belátta, hogy nincs veszteni valója, nem halogathatja tovább az indulást. A tettek mezejére lépett, nem okoskodott tovább, hanem valóra váltotta tervét és hazament, mert úgy döntött, hogy nem akar meghalni a moslékos vályú mellett.

Sajnos manapság de sokan döntenek mégis úgy, hogy inkább maradnak! De sokan nem undorodtak meg a zülléstől, mely pedig vesztüket okozza! Milyen sokan tartják megalázónak és lealacsonyítónak a bűnvallást, az Istentől való bocsánatkérést! Inkább beletörődnek abba, hogy senki sem tud segíteni rajtuk és belepusztulnak! Ma még az evangélium azért hirdettetik, hogy mindenki megtérjen gonosz útjáról, mert van megoldás, van lelki béke és nyugalom. Isten ezt mindenkinek meg tudja adni az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus által!

A tékozló fiú miért juthatott idáig? Azért mert amikor saját kezébe vette az életét a lejtőre került, nem volt többé ura a helyzetnek, egyre csak sodorták az események. Paradox módon az életét mégis az mentette meg, amit otthonról hozott. Nem a maga ereje, tudása, becsülete, nem a vagyona, mert ezek már nem voltak, hanem a lelki útravaló. Az Úr Jézus e történeten keresztül a megtérésre hív fel!

1.             Először be kell látnunk, hogy Isten nélkül mi is a szakadék szélére sodródtunk és nincs ember, aki segíthetne rajtunk!

2.             Nekünk is magunkba szállva meg kell undorodnunk a bűntől, a körülöttünk lévő gonosz világtól!

3.             El kell hinnünk, hogy van, aki MÉGIS szeret!

4.             Isten előtt bűnvallást kell tennünk!

5.             Indulnunk kell HAZA, és mi is az Atya karjaiban fogjuk találni magunkat!

Mindezeket nekünk is végig kell járnunk ahhoz, hogyha élve ki akarunk jutni életünk szakadékából. Mi már Jézus Krisztus által ismerhetjük az ATYAI HÁZ melegét, ahová érdemes hazamenni, az Atya végtelen szeretetét, és Őáltala ismerhetjük a HAZA vezető biztos utat is.

***

A FOGADTATÁS

„És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”

Lukács 15,20

E történetről született egy megrázó festmény, amelyen a festő azt a jelenetet ábrázolja, amikor az apa háza tetejéről, kezét szeme fölé emelve kémleli az utat, ahonnan fia érkezése várható. Az Atya így vár minket is mai tékozló fiait. Figyeli, hogy mikor érkezünk már végre HAZA! Egy napon a fiú szégyenkezve, rongyaiban hazatámolygott. Az apa messziről észrevette, fölismerte, megszánta őt és elébe futott!

Kiket is szoktunk mi megszánni? Aki nagyon elesett helyzetben van: a beteget, a nyomorultat, a tehetetlent, az árvát, a bajban lévőt, akinek puszta látványa is szánalmat ébreszt bennünk! Isten nélkül így nézünk ki! Ezt a tényt nem akarjuk elismerni mindaddig, amíg meg nem térünk, mert a legszánalmasabb állapot Isten nélkül élni!

• Ha valaki azt gondolná, hogy őróla már mindenki lemondott, és senkinek sem számít az élete, az téved, „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3,16. Ennek az áldott szeretetnek a vonzásában élünk még e földön mindannyian!

A tékozló fiú bizonyára sok mindenre számított, de erre a fogadtatásra nem. Amikor közel ért a házhoz meglátta édesapját, amint fut eléje. Ez a fogadtatás minden képzeletet felülmúlt. Kiderül, hogy az apja szereti őt, és nagy örömmel fogadja. Ki tudja, hányszor mondta el magában a jól megtanult szöveget:

„Atyám vétkeztem…, nem vagyok méltó..,, fogadj béreseddé!” de ezt a mondatott az apa soha nem engedte neki befejezni. Nem béressé, hanem teljes jogú örökösévé fogadja vissza, fiúi méltóságába. Micsoda kegyelem, micsoda megtiszteltetés ez! Ha van leírhatatlan öröm, akkor ez az. Az apa csókolgatja elveszett fiát. A legszebb ruhát kapja, gyűrűt és sarut és nagy vacsorát rendez a hazatérés örömére. Így fogad el minket is a mi Istenünk. Bár nekünk is csak rongyaink vannak, és istentelen életünkben mi is eltékozoltunk mindent, Ő mégis a legszebb ruhát adja ránk, a hit pecsétgyűrűjével fogad teljes jogú gyermekévé, örökre elpecsételve magának. Csak így lehetünk fiai, megtért drága gyermekei a mennyei Atyának!

Tudnod kell, hogy számodra is van út HAZA! Jézus ezért jött a mennyből! Isten szerető szíve téged is hazavár, csak indulj el! Ha megtérsz, ebben a fogadtatásban lesz részed és miattad is ilyen nagy öröm lesz a mennyben.

„Hazatértél! Nem hiányzik semmi!

Elindultál mindörökké lenni!”

Trencsényi László
református lelkipásztor