Velünk az Isten!
Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse.” 1Timóteus 1,15
Velünk az Isten!
Pál apostol nagyon határozottan jelenti ki, hogy ez a beszéd IGAZ és teljes elfogadásra méltó. És mégsem kell az igaz beszéd! Ó milyen kevesen veszik a kezükbe az igaz Szentírást, és milyen kevesen hisznek ma Jézus Krisztusban?
Testvérek, manapság amikor az emberek szájából annyi igaztalan beszéd, annyi bizonytalan kétes értékű, megtévesztő és félrevezető kijelentés hangzik el, hogy a kis emberke nem is tudja már kinek mit higgyen el. De nem így van ha ISTEN SZÓL: mert az Ő beszéde igaz! És mennyire igaz! Jézus születése óta kétezer év telt el, és ma is és örökké IGAZ marad!
„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott!” Lukács 1,45
Amióta az Úr Jézus eljött közénk, azóta a követői mindig elmondhatták, hogy: Velünk van Isten! Ő az Üdvösséget adó, a Megtartó, a Szabadító!
A fenti ige alapján kijelenthetjük, hogy Jézus Krisztus nem kevesebbért jött, nem másért jött, mint, hogy a bűnösöket üdvözítse. Aki ma nem hisz Jézus Krisztusban, az a lehető legnagyobb bajban van, mert nincs tisztában a bűnnel, annak súlyával és szörnyű következményeivel! Jézus nélkül ugyanis mindenki reménytelen, kárhozatos állapotban van!
„Aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van.” János 3,18
Ő azért jött a mennyből, azért öltött testet, hogy minket, bűnösöket üdvözítsen. Igen minket, bűnösöket!
Sokan karácsonykor csak a szeretetről szeretnek hallani, de a bűnről nem.
Jézus szeretete pedig karácsonykor éppen a bűnösök felé nyilvánul meg.
„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.”
Lukács 5,32 Erről van szó! Ezért jött el Jézus a mennyből! Értünk jött bűnösökért! Be kell látnunk, hogy ez világos beszéd, egyáltalán nem bonyolult, és bárki számára, akár egy gyermek számára is érthető! Aki ezt megérti és megtérvén megköszöni Istennek mindazt, amit érte tett, az meg van mentve!
„Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre….” János 3, 17-18
Testvér! Ő ezt az életmentő küldetést érted is tökéletesen bevégezte ott a kereszten, amikor érted is kimondta, hogy: ELVÉGEZTETETT! Ha hiszel Jézus Krisztusban: meg vagy mentve!
Trencsényi László
református lelkipásztor
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 84, összesen: 717194