Nagycsütörtök
" Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem-e pohár, mindazáltal ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem amint te." Máté 26,39
Már a virágvasárnapi bevonuláskor, minden szemtanú számára világossá válhatott, hogy Jézus fájdalmas könnyeiben benne van minden elkövetkezendő szenvedés.
Mert Ő előre látott mindent, látta az utolsó vacsorát, azt a néhány nyugodt, meghitt percet, amit még együtt tölthet azokkal akiket mindvégig szeretett.
Látta a Júdás villanó hideg tekintetét, majd üres helyét.
Látta a borzalmak éjszakáját fenn a hegyen. A teljes elhagyatottságot, amikor fényévnyi távolságra kerülnek tőle majd az erőtlen emberek.
Előre látta a vért, a verejtéket, a borzalmas fájdalmat és azt a poharat. Ó, azt a poharat, mely tele volt a mi bűneinkkel, a világ összes bűnével-szennyével.
Előre látta Júdás árulását, Péter tagadását, a főpapok ítéletét, a gúnyt, az ütéseket, és a keresztet. Mindenek ellenére mégis alázatosan fejet tudott hajtani az Atya akarata előtt.
Mi is volt az Atya akarata? Az, hogy a tökéletes áldozatnak meg kell történnie! A Golgotán a keresztnek állnia kell, hogy ha arra valaki hittel feltekint, az meggyógyulhasson.
Trencsényi László: Az Olajfák-hegyén
Rettentő felhők mögé bujt a Hold
Az Olajfák hegyén reszkető csend lebeg.
Tompa moraj gördül át a Kedron patak felett.
Este lett- sötét nagy este lett.
A síri csöndben ijedt szél neszez!
Dermedten, mint kit ölnek,
vad görcsökben nyögnek az olajfa ligetek.
Egy hang sír fel Jeruzsálem felett: - Ébredjetek!!- "Ébredjetek!-
Remeg a föld, reszket a levél, jajgat a kő.
Ájult fájdalom, halálfélelem.
Az Isten könnyein,
mint vércseppeken, szétömlik a kin!
"Atyám, akaratod legyen meg!-
Rettentő felhők mögé bujt a Hold.
Az emberiség felett,
a sötétség órája elközelgetett,
mert este lett- borzalmas este lett!
Nyíregyháza, 1993
Trencsényi László
református lelkipásztor
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 88, összesen: 716001