belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Bölcsföldi András

Cecilia Jézusa

Egy elfuserált Jézus-kép rövid hatástörténete

Elias Garcia Martinez: Ecce Homo c. festménye a Zaragoza közeli Borja város Miserecordia templomának ékessége volt. A felekezet egy idős tagja, a 80 éves Cecilia Gimenez úgy gondolta, hogy a nedvességtől és az időtől károsodott, a múlt század elején készült Krisztus-freskó restaurálásra szorul és önhatalmúlag nekilátott (bár a plébános tudtával), hogy kijavítsa a több mint száz éves fali festményt. Annyira átfestette a művet, hogy szinte felismerhetetlenné vált.

Senki nem vette észre az elcsúfított műalkotást egészen addig, amíg a nő fel nem hívta az önkormányzatot és el nem mondta, mit tett. (Más variáció szerint egy adomány utáni ellenőrzésen akadt fenn a kép). Eleinte abban reménykedtek az illetékesek, hogy sikerül a festményt restaurálni és helyreállítani Martinez jellegzetes ecsetvonásait. Aztán a történet – az internet hathatós segítségével – váratlan fordulatot vett, mondhatni világkarrierbe kezdett. A jóságos bundás macira, mások szerint majomra hasonlító alak (Krisztus) bejárta a világhálót, internetes mém lett belőle és felszökött a templom látogatottsága. Sokan akarták látni eredetiben is az elrontott művet, még többen igyekeztek fényképezkedni a „szőrös Krisztus" (ahogy új keletű spanyol elnevezése után most már szerte a világon ismerik: „Ecce mono" vagyis „Íme, a majom!") képe előtt. S ahogyan ilyenkor lenni szokott, az elfuserált Jézus-arc hamarosan pólókon, bögréken, telefontokokon, öngyújtókon, képeslapokon is megjelent. Egy év alatt 40 ezren keresték fel a települést és bő 50 ezer €-val gazdagították a templomot. A „restauráló" aztán juttatást követelt a templom 1 eurós belépti díjából, azzal érvelve, hogy a forgalom neki köszönhetően ugrott meg, valamint jogot formált a felsorolt ajándéktárgyakból való részesedésre is. Emellett saját festményei is népszerűsödtek, két kiállítása is nyílt Borjában. A történet internetes továbbélésében számos humoros „művészeti" alkotást népszerűsítenek, mellyel vitathatatlanul a művészettörténeti kánon részesévé lett az elfuserált Jézus-kép.

Bizonyára többen hallottak már a fent jelzett eseményről valamilyen formában. Érdekes jelensége ez korunknak, ahol a „rút a szép és szép a rút", sőt néha az az érzésünk, hogy már csak a rút lehet igazán szép, a zaj lehet a legszebb zene, az obszcén lehet a művészi, a vulgáris az irodalom. De ne jussunk ilyen messzire Martinez alkotása nyomán. Csupán a jelenséget szeretnénk vizsgálni, nem magát a tettet megítélni. Egy kétségkívül jó szándékú, még nem is egészen dilettáns asszony elrontott valamit, méghozzá nem is kicsit, a világ utólag mégis őt igazolta. Vajon miért? Az emberekben is megváltozott a Jézus-kép? Igazuk lett azoknak a bajor iskolába járó gyerekek szüleinek, akik néhány éve tiltakoztak az ellen, hogy az osztályteremben egy szenvedő embert kelljen nézniük a gyermekeinek és peres úton akarták eltávolítani a feszületet? Vagy annyira bájos maga a történet, hogy senki nem akarta az asszony buzgó igyekezetét letörni? Vagy tényleg jó lett a kép? „Emberközelibb" Krisztus született? Vagy csak „cukibb"? A 20 századiból tényleg 21. századi lett?

Ma már ezt a trendi? Bögre, póló, háttérkép? Mindegy, mi? Amikor pár éve Hágában jártam, a Mauritiushausban megnéztem Vermeer híres festményét, a Lány gyöngy fülbevalóval c. képet, amely rám is nagy hatást tett, s magamba zártam az élményt, ráadásul, ha csak néhány pillanatra is, „kettesben" is maradhattam a megnevezett hölggyel két koreai művészetszerető és egy langaléta, csontos amerikai között, ami ott ritkán adatik meg. A museum shopban aztán a művészi memorytól kezdve a fülbevalós lányt ábrázoló mappán, tollon, könyvjelzőn keresztül a szappan, csoki és táska nem segített feldolgozni, de egyszersmind lerombolni sem az élményt, ezért az elhozhatóvá tett művészetet ráonthattam itthoni barátaimra. Jó tettem, nem? Nem jól tettem? Mindenesetre elgondolkodtatott, hogy nagyobb maradt volna-e az élmény, ha soha senkinek nem mesélem el életem ez egészen intim kalandját, vagy még jobbá tette, hogy 4-5 emberrel megoszthattam egy ajándéktárgy kíséretében.

Az eltorzított Jézus-kép azonban elgondolkoztatott. Olyan szempontból is, hogy mennyire torz a kép, amit én közvetítek Krisztusról. Ha úgy közvetítem, ahogy tudom vagy tehetségem (tehetségtelenségem) engedi, attól még lehet jó?

Milyen Jézus-képünk van? Menyire torz? Mennyit torzított rajta a kultúránk, az egyházunk, a családunk, mi magunk? Maga a Jézus-kép képszerűen van bennünk rajzok, filmek, életünk első Jézus-ábrázolásai alapján. Milyen volt ő? Nem tudjuk. Lehet idealizálni, lehet zsidósan ábrázolni prófétai hajjal, lehet mélázó, bölcs rabbiként, mosolygósan, szőkén, kék szeműen, de mindez nem fontos. Mert a tartalom hordozza a képet és sosem a kép tartalmat. A belső a lényeg, amilyen lehetett és amilyen volt. Az evangéliumokból sok minden kiderül és milyen jó, hogy nem minden. És az is jó, hogy Jézus-darabkákból áll össze a teljes a kép, hogy tükör által homályosan látunk, hogy mozaikból, puzzle-ekből áll össze a magát egyébként teljesen megmutató Jézus. És még változhat is a róla alkotott képünk. Mert más az, amikor síró bűnösként borulunk a lábához és csupán annyit tudunk mondani, hogy „menj el tőlem, Uram, mert...", és más, amikor barátra, támogató társra van szükségünk, aki velünk jön az élet útján és más, amikor úgy érezzük, hogy nekünk kell őt megvédünk, mert annyian támadják személyét és követőit, és megint más elképzelni, amikor hatalma teljességében jön az ég felhőin majd el úgy, ahogy távozott: „Nekem adatott minden hatalom...".

Dosztojevszkij hozzátétele: „Krisztus képét, amelyet a legrégibb atyáktól, az apostoloktól, a vértanúktól örököltek, egyelőre magányukban őrzik – a maga szépségében és épségében, az isteni igazság tisztaságában –, de ha kell, majd szembeállítják a világ meginogott igazságával." (Karamazov testvérek, Zoszima sztarec gondolata a szerzetesekről)

Egészen más egyes korok Krisztusa, a róla készült alkotások szellemtörténeti háttere, filozófiája, elkészülésük körülményei, mai láthatóságuk stb. Más a reneszánsz Krisztus ábrázolása, más a reformáció hajnalán készül festményeké, megint más a 19. század „romantikus" Jézusa és a modern, esetleg egészen absztrakt ábrázolások. Nem is beszélve a 20. század új „nyelvében", a filmekben megjelenő képek (Pasolini, Zeffirelli, Scorsese, Mel Gibson) Jézus-megközelítései.

Mindegy, milyen képünk van, de az legyen számunkra kedves arc. Lehet maci, lehet szőrös, lehet töredékes, lehet torz, de legyen a sajátunk, a miénk. A saját megharcolt Krisztus-képünk. Olyan, ahogy nekünk magát megmutatta. Mint Cecilia Jézusa. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jezsoviczki Noémi
Beszélgetünk?
Ez lesz életem főműve

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Családi traccsparti
Ha a veranda és a hokedli mesélni tudna!

B. Tóth Klára
Gyerekszáj az égig ér
Tanár, gyermek, költő, művész és a kérdések

Magasság

Székely Tamás
Dialógusok
A hatás nem marad el

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Szóból ért az ember
Beszél a test

Teljesség

Bölcsföldi András
Cecilia Jézusa
Egy elfuserált Jézus-kép rövid hatástörténete

Horváth Dániel
Isteni irányítás alatt
Vezetés és annak elfogadása

Laurinyecz Péter Pál
Párbeszéd Istennel – kis segítséggel
A lelki vezetés

Üzenet

Szakács Gergely
Gyógyító beszélgetés
Tanácsadás helyett értő hallgatás

Áthallások

Bradák Soma
„Úgy szok lenni”
Saját hang vagy megfelelés?

Hancsók Barnabás
Frost/Nixon
„Elnök úr, miért nem égette el a szalagokat?"

Tóth Sára
Levelek Jákób tiszteletesnek
Az öreg pap és gyilkos felolvasója

Kitekintés

Pete Violetta
Őrségi csodák
A régmúlt újítói

Látogatóink száma a mai napon: 306
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44418822

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat