belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Patkós Adél

A megfoghatatlan titok ábrázolásai

A világ teremtése Michelangelo és Madách szemszögéből

A teremtés titokzatos eseménye minden időben megihlette a művészeket, szinte mindenki foglalkozott vele. Van, aki azzal a szándékkal, hogy minden mozzanatra fényt derítsen, és van, aki szemérmesen, tiszteletben tartva a Titkot. Mert a teremtés titok, amelynek nyitja egyedül Istennél van. Bizonyos részleteket ismerhetünk, hiszen a Biblia is leírja a teremtett világ létrejöttét, de a legnagyobb kérdésre, a miértre nem kapjuk meg a választ. Ezek hozzátartoznak Isten rejtőzködő mivoltához, amelybe az embernek nincsen betekintési joga. Mégis megpróbálunk néha a kulisszák mögé lesni. Erre pedig a legalkalmasabbak a művészeti alkotások, amelyek isteni ihletettségük révén közelebb visznek minket, egyszerű halandókat is a Mindenható tetteihez. A következőkben két művész egy-egy alkotása segítségével próbálok közelebb jutni a teremtés titkának megfejtéséhez.

Michelangelo Buonarroti a reneszánsz művészek legnagyobbjainak körébe tartozik. Elsősorban szobrásznak tartotta magát, de jelentősek festészeti, építészeti és lírai alkotásai is. Különc, önmarcangoló, magányos személyiség volt. Alakjai tragikus hősök, akik igyekeznek kitörni korlátaik közül, csakúgy, mint maga Michelangelo. Firenzében kezdte tanulmányait, a San Marco-kert szobrászműhelyében, Bertoldo di Giovanni tanítványaként, eleinte a klasszikus műveket másolva. Művésznövendékként bejáratos lett a Medici családhoz, ahol többek között Macchiavellit is megismerte.
A pápa 1508-ban kérte fel a Sixtus-kápolna mennyezetének festésére. A 15. századi freskók struktúrája a concordatio veteris et novi testamenti gondolatát követi. Azaz a déli falon található ószövetségi eseményekkel, Mózes történeteivel szemben az északi falon Krisztus életéből vett újszövetségi jelenetek állnak, tipológiailag megfeleltethető módon. Amint látni fogjuk, Michelangelo mennyezetfreskója a Mózesről Krisztuson és a kora kereszténység pápáin keresztül az aktuális pápáig vezető, a 15. századi képekben ábrázolt genealógiát folytatja.



A freskókészítés szakértelmet, gondos előkészítést és gyorsaságot igénylő technika. A képeket a még nedves vakolatra festették, mészvízzel összekevert porfestékből készített színanyagokkal. Mivel a vakolat és a mészfesték gyorsan köt, ezért csak kisebb felületek, készíthetők el egyszerre. A hatalmas kihívásnak – kereken 500 négyzetméteren 175 képegységben 350 különálló figura freskójának elkészítése – messzemenőkig egyedül akart megfelelni.
Az eredeti terv szerint a boltozaton a tizenkét apostol szerepelt volna. Egy 1523. decemberi levélben azonban Michelangelo azt állítja, hogy ő maga javasolta a pápának a program megváltozatását, és ezután kapott korlátlan szabadságot a kialakításban. Nagyon merészen hangzik, hogy az akkor mindössze 33 éves művész szabad kezet kapott a pápa palotakápolnájában, mindazonáltal Michelangelo állítása igaz lehet.

A Sixtus-kápolna mennyezetének freskói kapcsán Michelangelo önmagára és művészi munkájára is reflektál. Egyik szonettjében, amelyben a nagy munka során átélt kínjait ecseteli, panaszkodik arra is, hogy tulajdonképpen ő egyáltalán nem festő, és nincs keresnivalója a Sixtus-kápolnában. A költemény azonban nemcsak a szenvedést fogalmazza meg, hanem éppúgy a művész heroikus küzdelmét is annak okozója ellen. A művész kimondhatatlan megerőltetések miatt íjként kifeszített saját teste itt mint a gonosz elleni „fegyver” jelenik meg: még a festő reális testi mártíriuma is a művészi lét eszközévé lesz. A művészlét azonban nem csupán kívülről kikényszerített mártírium, művésznek lenni annyit is jelent: élvezettel és ironikusan megtörve belebújni az áldozat szere¬pébe. Néhány levél is mutatja, hogy az áldozati szerep és szenvedés pátosza mennyire meghatározta Michelangelo pszichéjét.

A tükörboltozat leggyakrabban kommentált képe az Ádám teremtése. A kommentárok nagy számának oka egyrészt Michelangelo innovatív képi fantáziája, másrészt a nehezen azonosítható figurák jelenléte, akik Isten karja és köpenye alól néznek elő. Ascanio Condivi, itáliai festő hajlik az egyszerű értelmezésre: csupán meztelen, ifjú angyalok. A jobb oldali alakban, akin az Atya keze nyugszik, néhányan az Új Ádámot látják, és ezzel utalást Krisztusra. Az Atya bal karja alatt látható alak Éva előképe lehet. Más szerzők szerint az Istenatya karján látható, kissé nagyobb és feminin figurát az isteni természet női elemeként vagy az isteni bölcsesség megtestesítőjeként értelmezik. Ennek az értelmezésnek az alapja a Péld. 8,22-31, ahol a Bölcsesség a teremtés aktusa során Isten kísérőjeként jelenik meg. Ádám teremtésének ábrázolásában szokatlan a köpenyben lebegve közeledő Istenatya is. Sem a Biblia szövege, sem a közvetlen előzménynek tekinthető képtradíció nem mutat ebbe az irányba. Csupán a Szentírásban említett ködöt jelenítette meg a művész az Ádám mögött lévő kék színszalag formájában. Isten ujja, amelynek mozdulatát Condivi egyszerűen Ádám korrekt életvezetésre szóló utasításaként értelmezi, az első ember lelkes lénnyé válását szimbolizálja. Ehhez a képhez Michelangelo valószínűleg a Gen.(1Móz) 2,5-7 verseket használta textusként: „még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az ÚRisten még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje. Akkor pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét. Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.”
Az ember teremtésének nincs hasonló ábrázolása a korábbi ikonográfiában. Abszolút szokatlan és új dolognak számít Isten antropomorf alakban történő kiábrázolása is, és a középkori gondolkodással tökéletesen ellentétes, hogy ilyen közel legyen az emberhez. Gondoljunk a gótikus katedrálisokra, amelyek Isten hatalmát, nagyságát és elérhetetlenségét voltak hivatva kifejezni, szemben az ember kicsiny voltával.

Éva teremtése a szó legszorosabb értelmében a Sixtus-kápolna mennyezetének egyik központi jelenete. Éppen középen helyezkedik el, a bibliai történetek centrumát alkotja. Értelmezési lehetőségei alapján Mária-típusként azonosíthatjuk – a Sixtus-kápolnát Mária mennybemenetelének szentelték. Emellett Éva teremtését Ádám bordájából olyan metaforának tartották, amely kifejezte az egyház születését Krisztus oldalsebéből. Isten ruhája a keresztény ikonográfiában általában használatos kék helyett a Sixtus-kápolna freskóin lilás árnyalatú. Ennek igen egyszerű magyarázata van: a festékek közül az egyik legdrágább az ultramarinkék árnyalat, és mivel Michelangelo gyakorta nem kapta meg időben a pénzt a munka költségeire, kénytelen volt egy olcsóbb festéket vásárolni. Ez a döntés a későbbiekben szerencsésnek bizonyult, mivel a kápolna gyakori beázásai miatt a kék festék megzöldült volna, a lila viszont nem színeződött el.


Madách Imre előkelő katolikus családból származik. Legjelentősebb műve Az ember tragédiája (1859-60, első kiadása 1862). Ez a legtöbbször színpadra állított mű Magyarországon. Az ember tragédiája a nemzeti klasszicizmus utolsó nagy alkotása, a 19. század nagy és termékeny korszakát méltón és stílusosan lezáró filozófiai költemény. Madách műve a magyar szabadságmozgalom szellemi részének végső konklúziója. Műfaját tekintve drámai költemény – előképeként Goethe Faustját érdemes említeni. Külső ismertető jegye, hogy formájára nézve drámai, de nem színpadi előadásra készült. Belső jegye, hogy sorait a legnagyobb szellemi szándékok, a végső kérdések és szimbolikus, mély értelmű feleletadások feszítik. Tulajdonképpen nem is olvasásra készültek az ilyen típusú művek, hanem kommentálásra, mint a szent könyvek és a misztikus szövegek.
Másrészről történetfilozófiai mű is, és mint ilyen, egyben theodicea, az isteni gondviselés igazolása. Bebizonyítása annak, hogy minden látszólagos borzalom ellenére az emberek önzésében, szenvedélyeiben és visszaeséseiben nagyszerű terv valósul meg: maga a történet-isten ölt testet, és fejti ki magát a korokon keresztül.
Ebbe a sorozatba is beletartozik a Tragédia. Alkotóját már kikezdte a századvég szkepszise, a természettudományos gondolkodás eredménye. Az ember tragédiája már nem olyan diadalmas theodicea, mint Hegel rendszere, már közeledik a 20. század történetfilozófiai felfogása felé, ahol a történelmet nem egyenes alakban, hanem körkörösen értelmezik: az emberiség nem előre megy, hanem visszatér és újrakezdi.
Madách legfőbb költői ideálja, hogy Goethe az egész emberiség költője volt, és ő is az akart lenni. És azon nagyon kevés magyar költő közé tartozik, akinek műve, fordítások által, a közös európai irodalom része lett.
A mű megértéséhez közelebb jutunk, ha nem hosszmetszetben nézzük, hanem keresztmetszetben, három állandó szereplője szempontjából. A két férfialak szimbolikus jelentősége és egymáshoz való viszonya világos, problémátlan. Ádám az idealizmus, Lucifer a realizmus. Ádám a lelkesedő optimista, Lucifer a számító, józan ész pesszimizmusa. Ádám a tézis, Lucifer az antitézis. De mit keres ebben a teljes, harmadikat kizáró dualizmusban Éva, a harmadik?
A kritikusok Évában általában a biedermeier nőideálját látták, aki betölti hivatását azzal, hogy nem csinál semmit, nem jelképez semmit, csak egyszerűen nő a férfi oldalán. Pedig az igazi küzdelem nem Ádám és Lucifer, hanem Ádám és Éva között megy végbe. Lucifer csak hűséges kíséret, aki aforizmákkal mulattatja Ádámot, ellenben Éva hol társ, hol szerető, hol távoli messze fény, aki körül az egyes színek cselekménye megfordul. A temető-jelenet nagy haláltáncából csak Éva menekül győzedelmesen, és ez a diadal előrevetíti azt a végső győzelmet, melyben Éva mint anya véglegesen fölébe kerül Ádámnak.
Ádám és Éva nagy harca a történelmen keresztül a szellem és az élet örök ellentéte. A nietzschei képpel élve Ádám az apollói, Éva a dionüszoszi princípium. Ádám a világos, építő öntudat, amely magas célokra tör, és ha célját nem tudja elérni, összeomlik. Éva ezzel szemben a homályos, ősi ösztön, a természet szava az emberben, amely semmi mást nem akar, mint élni és dacolni a szellem minden erejével. Minden istenség meghal, minden eszme összeomlik, az élet mégis él és bízva bízik.
A Tragédia kezdő jelenetében az angyali kórussal találkozunk, akik dicsőítik a Teremtőt és a kész művet:
„Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
[...]
Megtestesült az örökös nagy eszme,
Im a teremtés béfejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged
Méltó adót szent zsámolyára vár.”
A főangyalok, Gábriel, Mihály és Ráfael az eszmét, az erőt és a jóságot dicsérik, amelyek mögött a mindenható Istent érthetjük. Ezzel szemben Lucifer, a tagadás szelleme, nem talál dicséretre méltó dolgot a teremtésben. Sőt odáig merészkedik, hogy mint teremtőtárs, részt követel a megalkotott világból: „Együtt teremténk: osztályrészemet/Követelem.” Az Úr pedig, szokatlan módon, enged Lucifernek. Meg akarja őt érteni. Fontos Isten és Lucifer „egyezsége”; Lucifer az egész dráma folyamán arra törekszik, hogy elbuktassa az emberpárt, és ezáltal a teremtett világot is romba döntse:
„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy –
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”

Számtalan feldolgozása létezik Madách művének. Ezek közül az egyik legutóbbi (és talán legtöbb kritikát kiváltó) a Nemzeti Színház adaptációja, amit 2002. március 15-én mutattak be. Engem különösen megfogott egy kép ebből az előadásból. Ugyanis a következőképpen ábrázolják az Édent: Ádám és Éva egy hatalmas gömbben, mondhatni Isten által alkotott burokban jelennek meg a színpadon, ahonnan Lucifer csalogatja ki őket. (Egyébiránt a színház 2011. május 6-án készül újra bemutatni a darabot, új szereposztással.)



A Biblia a következő szavakkal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”. Tehát a kezdet Istennél van, csakúgy, mint a vég, ami az új kezdetet is jelenti egyben. Hiszen nem tudjuk, mikor jön vissza Krisztus „ítélni eleveneket és holtakat” – ezt még ő maga sem tudta. Kovács Ákos, a népszerű énekes egyik dalának végén feltesz egy kérdést: „A kezdetnek mikor lesz vége?” Sokáig nem értettem ezt a mondatot, feloldhatatlan ellentmondásnak tűnt számomra. Azonban most, a teremtéssel foglalkozva rájöttem, mit is jelenthet (elsősorban nekem, hiszen a szerző gondolatát nem ismerem), és meg is lepődtem, milyen egyszerű a rejtély feloldása. A kezdetnek egy új kezdettel lesz vége...

Hozzászólások

1. Sápi Zoltán - 2011-05-22 20:42:24

Nagyon izgalmas a "titkok" ábrázolása és különösen nagy titoknak számít a teremtés. Két művész plussz egy harmadik, aki énekel és kérdez. Jó volt megérteni a hátteret ami még tovább löki a gondolatokat. Legjobb volt azonban azt regisztrálni, hogy a művészek számára csak az van amit a Genézis ír, ez az amit így vagy úgy de meg lehet ragadni, valamit meg lehet sejteni a legnagyobb titokból. Nem igen szeretem a darwini evolúciót (sőt utálom) és nagyon örülök, hogy még egyetlen (jelentősebb) művészt se ihletet meg, legalább is tudtommal. Talán azért, mert nehéz is lenne azt ábrázolni ami csak feltételezés és év milliókon keresztül (nem)történt.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Oltár mélyéből
Előlép a Mester

Gondolkorzó

Dull Krisztina
Szobor, egyház, társadalom
Új alkotmányhoz új szobor?

Felszín

B. Tóth Klára
Figyelő dédmamák
Hatással egymásra

Dobóczky László
Mi is az a művészet?
A bennem lakó kreativitás és Isten

Luzsica Fanni
Egy csodában élni
Lélekedzés, szabadságvágy és egy művészcsalád legifjabbja

Magasság

Pete Violetta
Blaszfémia vagy sajátos látásmód?
Munkácsy, Madonna vagy egy disznó a kereszten...

Békési Sándor
Régi nagy vita
Isteni ihlet vagy mesterségbeli tudás?

Turcsik Ferenc
Kinek a pap, kinek a papné...
Ízlések és pofonok kicsiben és nagyban

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (5)

Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Czapp Enikő
Névtelen művészek
A mestermunka Te magad vagy!

Miklya Zsolt
És akkor ki van?
Válaszrezonanciák más versbőrébe bújva

Teljesség

Patkós Adél
A megfoghatatlan titok ábrázolásai
A világ teremtése Michelangelo és Madách szemszögéből

Detzky Panni
Istenképmás
Az alkotások koronája: az ember

Tóth Sára
A testet öltött forma
Tartalom és forma sokat vitatott viszonya Isten szerint

Üzenet

Bölcsföldi András
4 Sikoly
Bulvárosodik a művészet?

Szakács Gergely
Kép és Evangélium
Képtelen református képes-e új megértésekre?

Miklya Luzsányi Mónika
Művészetre nevelés
Hogy fordítható gyereknyelvre?

Áthallások

Detzky Panni
Áldás vagy átok?
Bosch, Csontváry, Tarkovszkij, Bergman, Lagerlöf és Szerb Antal közös metanyelve

Gueth Péter
Proteggi questa casa!
Dizájn center keresztény módra

Miklya Zsolt
Szervusz, Tupakka!
Lázár Ervin 75. születésnapján

Riport

Jakus Ágnes
Bilincsben táncolók
Hogyan van jelen Isten az alkotásban? Mi inspirálja a keresztyén alkotókat? Milyen az alkotás folyamata? Hogyan jelenik meg a művészet az egyházi életben? Összeállításunban egy belsőépítész, egy festőművész, egy vallástudományi szakértő és egy kántor vall

Kitekintés

Dull Krisztina
A versbe zárt titok
Horváth Csaba könyvének ajánlása

Miklya Luzsányi Mónika
Celebfertőzés
A baj az, ha Isten helyett egy másik emberben hisznek…

Nagy Tamara
Művészet a varázsdobozban
Értékes villanások a képernyőn?

Látogatóink száma a mai napon: 4393
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57376604

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat