belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Koczor Tamás

Isten igen – egyház nem

Magunk módján vallásosan…

Az utóbbi évek statisztikai felmérései szerint a népesség 50%-a a „maga módján vallásos”. Ez azt jelenti, hogy miközben késztetést érez a transzcendens gondolkodásra, ezt nem hajlandó semmilyen kész vallásos rendszer, egyház alá sorolni. Lehet, hogy a szabad választások lehetősége, vágya teremtette meg az irtózást a kötöttségektől, de lehet, hogy az egyházak identitásvesztése, mondanivalójának sekélyessége a felelős mindezért. Van, akiket ez önvizsgálatra, bűnbánatra késztet, másokat dühít.
Vannak, akik abban látják a megoldást, hogy szélesebbre tárják az ajtót. Nem annyira fontos, hogy te mit hiszel, csak legyél közöttünk! Mások a megmaradt elkötelezettekre koncentrálnak, és a tanítás karakterességével próbálják megfékezni a folyamatot.
Ezek a kísérletek az emberekre koncentrálva keresnek megoldásokat. Nem gondolnak Istenre, pedig az egyház sorsát nem szabad Isten nélkül vizsgálni.
Hozzunk fel most két teológust, akik készek arra, hogy az egyház és az emberek viszonyát Isten előtt gondolják végig!   

A dinamit gyújtózsinórja 

Karl Barth a XX. századi teológia emblematikus alakja. Míg a XIX. század – főképpen Schleiermacher – a vallásos érzület kifejezését tartotta szem előtt, addig Barth nem hajlandó mással foglalkozni, mint Jézussal. Számára úgy jelenik meg, mint valaki, aki „egészen más”.  Neki nem az a kérdés, hogy „hogyan kell magyarázni a Bibliát”, hanem hogy egyáltalán „hogy lehetséges” azt tenni? Isten jelenléte, Krisztusban megjelenő mondanivalója független minden kultúrától, ha ezekre mint hatásra gondolunk, de egyben minden kultúrában, sőt a világ egészében lenyomatként ott van.
Legfontosabb számára a hit. Ennek a hitnek elevenségére jellemző, hogy legszélsőségesebb ellentéteként a vallást jelöli meg. Emlékszem arra, hogy tanulmányaim során – melyben természetesen Karl Barth fontos szerepet játszott – a vallás szó mindig pejoratív tartalmú fogalmat takart. A vallásos nem elég, hívőnek kell lenni!  A hit legnagyobb ellenségét sem az ateizmusban keresi, hanem a vallásosság birtokosában: az egyházban.
„Itt olyan mélyen tátong a szakadék, mint sehol máshol. Itt tör ki teljes erővel az ember Isten-betegsége.” – írja. Az egyház legnagyobb baja az, hogy Istennel istenként találkozik. Szeretné birtokolni a kijelentést, sőt magát Istent, de Istent nem képes birtokolni. Az egyház „szervezett vallás”, melynek „célja, hogy megvédje az ember úgymond jogos igényeit Istennel szemben”.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Barth Károly korához tartozik az ún. Német Keresztények (Deutsche Christen) létrejötte, amely 1932-től a nemzetiszocializmus által hivatalosan támogatott irány. Szemben állt vele a Hitvalló Egyház (Bekenntniskirche) iránya. Ennek az utóbbinak munkálója Karl Barth is. Ugyanakkor a belső harcok, amelyekben sok komoly teológus, professzor és lelkész is elbukott, meghatározta egyházkritikáját.
Persze az egyháztól nem tud szabadulni. Hiszen ez a helye az evangélium hirdetésének és a szentségeknek. Emiatt soha nem lépne ki belőle, de mindig nyugtalan vele kapcsolatban. „Egy valóban komoly értelemben vett egyház szükségszerűen maga gyújtja meg a dinamit gyújtózsinórját, amely a templomot a levegőbe röpíti.” 

Tartozz ezek közé! 

A másik meghatározó teológus, Dietrich Bonhoeffer általában jól ismert a Hitler elleni merénylet kapcsán, melynek áldozatául is esett. Kevesebben foglalkoznak zseniális teológiai látásmódjával. Számára nincs két világ – Isten világa és az ember világa, ahogy erről a keresztyénség gyakran beszél –, hanem egyetlen valóság van. Azzal, hogy Jézus valósága belépett az emberek világába, benne eggyé lett a kettő. Számára ezért az egyház csak akkor ér valamit, ha a világba ágyazódva él. Mondanivalójának „világiassága” teszi hitelessé, krisztusivá. Reménykedik abban, hogy az egyház egy napon betölti ezt a hivatását. Keresztgyereke számára börtönből írt sorai drámaian beszélnek viszont kora egyházának tragédiájáról:
„Mivel az egyház ezekben az években csak önmaga fennmaradásáért küzdött, mintha léte öncél lenne, alkalmatlanná vált rá, hogy az ember és a világ megváltása megújuló igéjének hordozója legyen.”
Nagyon érdekesen szól arról, szinte prófétai erővel, hogy az egyház – identitásának vesztése idején – hallatlan energiákat fordít saját léte fenntartására, szervezeti megújulásokkal hátráltatja megtérését és megújulását.
„Nem a mi dolgunk megmondani a napot – de el fog jönni a nap –, amelyen az emberek elhívást nyernek, hogy úgy hirdessék Isten Igéjét, hogy az megújítsa a világot. Az Ige új nyelven fog megszólalni, amely talán teljesen vallástalan lesz, de felszabadító és megváltó erejű, mint amilyen Krisztus beszéde volt, amely megbotránkoztatta az embereket, mégis hatalma alá vonta őket. …Addig pedig a keresztyének ügye csendes és rejtőzködő ügy marad. De mindig lesznek olyanok, akik imádkoznak és az igazságot cselekszik, várva Isten idejének eljövetelét. Tartozz ezek közé!” 

Egyház – mindenek ellenére 

Azért ragadtam ki ezt a két teológiai eszmefuttatást szinte találomra, mert mindkettő valahogy eltávolodik az egyháztól. Ennek egyrészt a már említett történelmi oka van. Ezek a teológusok elbizonytalanodtak a szervezeti értékeket illetőleg. Másrészt a tátongó űrt teljesen betölti az a teológiai bizonyosság, amelyben Krisztushoz kötődve az egyház valódi arcát keresik. Így az egyház számukra Krisztus körül forog.
Szívesen húzom a mai kor vizsgálatában azt a párhuzamot, hogy az egyház ma is elveszítette a világgal való megfelelő kapcsolatát, elbizonytalanodott mondanivalójában. A politikummal való kapcsolatában sem képviseli elkötelezetten Krisztus jelenlétét, bár természetesen nem kell megküzdenie a XX. század elejének problémáival.
Mégis félek attól, hogy az emberek egyházhoz való kapcsolódást ma elsősorban a kényelem határozza meg, és nem a konfliktusok megszenvedése. Félek, hogy korunk személyes gondolati szabadságának istenítése ellehetetleníti az „egészen más” Istennel való szembesülést, és a „világi” Krisztussal való találkozást.
Nehéz lenne azt mondani, hogy az egyház remekül reprezentálja manapság Krisztus mondanivalóját a világban, de ezen belül hangzik az igehirdetés, jelennek meg a szentségek. Az egyház közösségében formálódik személyes teológiánk, értjük meg világunkat, saját magunkat. Az egyház töredékességét, bűneit ki lehet kerülni azzal, hogy majd a „magam módján leszek vallásos”, de ezzel egyidejűleg dobjuk sutba a szellemi-lelki életünkön való folyamatos kontrollt, magunk megalázását, embertársaink sorsának felvállalását. Így leszünk magunk istenévé.
A régi teológusok gondolati érzékenységére ma is szükségünk van.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szakács Gergely
Igenember és Istenember
Akár a nem-esedés, akár az igenlés útján járunk…

Gondolkorzó

Pete Violetta
Mit is mondtam?
Keresztelői fogadalmaink és ami utána jön…

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Igen, egy örök életre
Pontosan mit is fogadunk meg a házasságkötéskor?

Magasság

Tóth Sára
Igent mondani a királyban az emberre
A király beszéde című film és a férfiszerep

Miklya Zsolt
Nefelejcs-nem, gondoljrám-igen
Igen-nem játék Tolkien és Nemes Nagy virága kapcsán

Mélység

Szakács Gergely
A NEM mint határozott IGEN
Agresszió vagy megalázkodás helyett asszertivitás

Teljesség

Bella Péter
Igen. Hiszek egy Istenben...
Hitbólintás, de kié?

Koczor Tamás
Isten igen – egyház nem
Magunk módján vallásosan…

Üzenet

Thoma László
Igen… egymásra!
A megtartó közösség ereje

Áthallások

Bölcsföldi András
De jó a fürdőkádban ülni!
Rejtett irodalmi üzenet, boldog, aki megfejti!

Hancsók Barnabás
Enyém a lelked! – Lélekölő
Ha volna olyan eljárás, amely megkönnyíti az életet…

Miklya Luzsányi Mónika
Lehet-e halállal igent mondani az életre?
Emberek és istenek paradoxona

Riport

Hajduk Zsófia
Miért érdemes kimondani a boldogító igen-t?
Házasság hete, szemben a szkepszis éveivel

Kitekintés

Szoták Orsolya
Igen!
Egy fiatal menyasszony bizonysága

Ferenczi Réka
Isten engem úgy segéljen
Egy fiatal presbiter bizonysága

Látogatóink száma a mai napon: 5406
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377616

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat