belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Miklya Luzsányi Mónika

Menjetek el szerte a világba...

Egy magyar lelkész Mandzsúriában

Ma a külmisszióról kevés szó esik. Érthetőek a történelmi okok, hiszen a 19. század végi, 20. század eleji misszió mozgalmak sokszor sajnos elválaszthatatlanok a gyarmatosítástól. A nyugati fehér ember gőgje és kapzsisága bizony nem volt a legjobb reklám a kereszténység számára a korabeli „pogányok” és „vadak” között, mint ahogy ma sem vagyunk képesek mindig jó példával elöl járni. A kultúrák, vallások falain igazán csak azok a misszionáriusok tudtak és tudnak átjárni, akik képesek odaadni teljes egzisztenciájukat a szolgálatra.

Pontosan úgy, ahogy Babos Sándorné Lőrincz Mária fogalmazta meg a kilencvenes években egy Anne-Marie Koolnak adott interjúban:

 „Ha az ember kimegy misszióba, akkor azt mondja, hogy mindent vállalok, mindent végigcsinálok. Nem a magam erejéből, nem a magam okosságából, hanem az Úr Jézus segítsége által, aki megígérte, hogy én veletek leszek minden időben. És az, hogy minden időben, abban benne van az egész életünk. És ha ez megvan bennem, akkor a nehézség sem nehézség, akkor nincsen mitől félnünk. …Többször kérdeztek minket, minek mentek a »vadak« közé? Egyszer Sándor azt mondta: mi vagyunk a vadak, mert mi mindent megtartunk magunknak, még Isten Igéjét is, ahelyett, hogy továbbadnánk.”


Úgy gondolom, Babos Sándor szavai a mostani globalizált, „multikulti” világunkban is megállják a helyüket. Mert a misszió nem leuralást jelent, hanem megbecsülést és tiszteletet: Isten szavának, missziói parancsának tiszteletét és megbecsülését. S ugyanez vonatkozik a másik emberre is, aki egy más kultúrkörben, szokásrendben él. Ha Isten üzenetét akarom közvetíteni neki, akkor szeretem és tisztelem annyira, hogy élete részévé válok. Nem maradok meg a felsőbbrendű kultúr-/vallási/gazdasági gyarmatosító pozíciójában, hanem megtanulom a nyelvét, megismerem a szokásait, egy fedél alatt lakom vele, eszem az ételét, iszom az italát. Testvére leszek a szó őskeresztényi értelmében. Mert hiába tanulom meg a nyelvét, csak az életközösségen keresztül érthetem, amit a verbalitás képtelen kifejezni. A lélek és a Lélek dolgait.

Ezt tette Babos Sándor is, aki feleségével együtt majd’ két évtizedig végzett missziói szolgálatot Mandzsúriában. Nem is akármilyen két évtizedről beszélünk, hanem a két világháború közötti időszakról és a második világháború éveiről. Amikor a függetlenségét éppen csak kivívott Mandzsúriáért Kína, Japán és a Szovjetunió is harcolt.

S nemcsak a missziói terület politikai helyzete nehezítette Babos Sándor elindulását a misszióba, hanem az itthoni is. Babos Sándor 1925-ben kezdte el missziói tanulmányait Bázelben, az erdélyi egyházmegye támogatásával. Olyan időszak volt ez, amikor a trianoni sokkból még fel sem riadt az erdélyi magyarság. Ebben a helyzetben teljesen abszurdnak tűnt, hogy egy magyar misszionáriust kiküldjenek a világ másik végére.

Missziói felbuzdulásban ugyan nem volt akkoriban hiány, de egy misszió elindulása nem alapulhat csak a lélek felindulásán. Csalárdabb a szív mindennél, írja Jeremiás (17,9), a kezdeti fellángolás után a hétköznapok könnyen megoltják a lángot. A misszióhoz pedig háttér kell, lelki és anyagi háttér. Makkai Sándor püspök állt először Babos Sándor mellé, s melléálltak teológustársai is, a „Hetek”. Gyakorlatilag ez a hét ifjú teológus indította el Erdélyben a külmissziói mozgalmat: külmissziói újságot alapítottak, Makkai püspök engedélyével előadókörutakat szerveztek.

Amikor megkapta Babos a kiutazáshoz való felhatalmazást, adakozást hirdettek, s gyakorlatilag a semmiből teremtették elő a misszionárius útiköltségét, az elinduláshoz legszükségesebb dolgokat. Nemcsak pillanatnyi fellángolás volt ez, a gazdasági világválság, a világháború viharaiban is ott álltak hátvédként Babosék mellett. A „Hetek” csoportja volt a köldökzsinór anyaország és misszionárius között, akik nemcsak anyagiakban, hanem imaszolgálatukkal is segítették Babosékat a sokszor életveszélyes helyzetekben közel két évtizeden keresztül.

A misszióba induláshoz természetesen nagyon fontos a teológiai alapképzettség és a nyelvismeret. Bizony Babos Sándornak ez a kettő sem ment olyan könnyen, mert mint Mózes, „nehéz beszédű” volt. Dadogás miatt a teológiára is alig akarták felvenni, ám (az akkoriban még teljesen új) logopédiai kezelések és Isten kegyelme csodás gyógyulást hozott. Babos Sándor élete végéig dadogott, de ha lelkészként, lelkigondozóként kellett megszólalnia, akkor folyékonyan, hiba nélkül beszélt, akár kínaiul is. Olyannyira, hogy alig néhány éven belül mandzsunak nézték a helybeliek.

Babos Sándor missziói munkája során bejárta Mandzsúria összes tartományát, gyülekezeteket alapított és gondozott. A második világháború idején a misszionáriusok nagy része elhagyta az akkor már Kínához tartozó Mandzsúriát. Babosék maradtak, s átvették egy járványkórház vezetését, majd Pekingben megalapították az első protestáns teológiát. Babos Sándor ugyanis nem egyedül végezte szolgálatát: Isten segítőtársat rendelt mellé, hozzáillőt. Babos Sándor felesége, Máriskó néni maga is lelkésznő volt, az egyik első női lelkésze a magyar református egyháznak, aki nemcsak feleségként és anyaként tudott férje oldalán állni, hanem a missziói szolgálat minden területén segítőtársa lehetett férjének.

Az Úristen hosszú élettel áldotta meg szolgáit. Babos Sándor és felesége a második világháború után haza akart települni, az akkor már ismét Romániához tartozó Kolozsvárra vagy Budapestre. Ám sem a román, sem a magyar hatóságok nem engedélyezték ezt, így kénytelenek voltak az Amerikai Egyesült Államokban letelepedni, ahol viszont tárt karokkal várták őket. A Babos házaspár Amerikában több magyar gyülekezetnek volt lelkipásztora, mígnem Babos Sándor 1996-ban, 93 évesen visszaadta lelkét Teremtőjének. Felesége, Lőrincz Mária tíz évvel élte túl a férjét, s 2006-ban, 105 évesen hunyt el.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Czapp Enikő
Folyamatos reformáció
Bátorság vagy ráhagyatkozás?

Gondolkorzó

Fikó Norbert
Jézus követése
A megtérés egy pont vagy folyamat?

B. Tóth Klára
Indulj el egy úton
Kirepül a gyermekem. De hová?

Bölcsföldiné Türk Emese
Ház – As – Ság
Kíváncsi volt, hát lenyomta a kilincset.

Felszín

Bíró Anna
Egy utazás margójára
Fél év Brazíliában

Szabó Julcsi
Évadkezdésre
Díszletek a HÉV-en

Bölcsföldi András
Hinta, hinta...
Felnőttkorból gyermekkorba és vissza

Magasság

Ottucsák Melinda A.
Indulni kell
– képek valahonnan a Közel-Keletről –

Pólya Dániel
G. K. Chesterton: Az elfeledett óriás
(tündérmese négy felvonásban)

Farkas Zsuzsanna
Őszi nap fénye
Kávéházi történet

Mélység

Szakács Gergely
A szorongástól az önbecsülésig
Pál Feri könyvének margójára

Tóth Sára
„Gyermekeim, akiket ... fájdalmak közt szülök meg"
Szülés a Bibliában és az életben: szüléseim története

Záborszky Zsófia
Függőségből függőségbe
Hol kezdődik az ördögi kör?

Teljesség

Miklya Luzsányi Mónika
Menjetek el szerte a világba...
Egy magyar lelkész Mandzsúriában

Záborszky Zsófia
A szolgáló vezető
Az első lépések a vezetővé formálódás útján

Szakács Gergely
A test imádsága
Mit jelent Jézussal zarándokolni?

Üzenet

Szabó Julcsi
Egyre közelebb
Indulj el tapasztalni!

Czapp Enikő
A hőssé válás útja II.
„Aki dudás akar lenni"...

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Road movie másképpen
Új alapot építeni autózás közben

Hancsók Barnabás
Lágy eső
„Anya meghalt, apámat nem ismerem”

Kitekintés

Ottucsák Melinda A.
De én nem vagyok szendvicsgyerek!
Születési sor(s)rend - könyvajánló

Látogatóink száma a mai napon: 5351
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377561

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat