belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Jéger-Pete Renáta

Gyermek - akadály vagy jutalom?

„Nem akarok gyereket!"

Jó néhány évvel ezelőtt, pályakezdő koromban, a munkám révén kerültem kapcsolatba Violával (nevezzük mondjuk így). A harmincas évei közepén járó Viola egy multinacionális vállalat kommunikációs vezetője volt akkor, kedves, közvetlen nő, tele életerővel és energiával. Ő volt az első női ismerősöm, aki kerek perec kijelentette, ő nem szeretne gyereket.
Döntése hátterében több dolog is húzódott, a fő ok azonban egy rejtélyes betegség volt, amellyel Violának együtt kell élnie, és amelyet nagy valószínűséggel örökített volna tovább születendő gyermekének is. Azt mondta, ő már megbékélt azzal, hogy egész életében gyógyszereket kell szednie és időnként kórházba kell vonulnia egy-egy kezelésre, de nem szeretne úgy gyermeket, hogy tudja, neki is ugyanezeket kell majd átélnie.
Bár döntése - racionális szempontok alapján - érthető volt, kijelentése mégis sokkolt. A világról alkotott addigi képembe, az általam addig látottakba, tapasztaltakba nem fért bele ez a dolog. Én épp a családalapításra készültem, az esküvőmet tervezgettem, és mi sem volt számomra természetesebb, mint, hogy néhány év múlva férjemmel közösen gyermeket vállaljunk. Viola határozott kijelentésével nem tudtam mit kezdeni. Bár elfogadtam indokát, mégis olyannyira felfoghatatlan volt számomra a hozzáállása, a lelki nyugalom, amellyel - legalábbis látszólag - a témát kezelte. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet boldog, teljes élete, miközben tudja, hogy neki soha nem lesz gyereke. Kijelentésén sokat rágódtam akkoriban, ma is mélyen bennem él.

Néhány évvel később - éppen abban az időszakban, amikor mi férjemmel a megérkezni nem akaró gyermekáldás miatt aggódtunk - láttam meg egy cikket az egyik női magazinban, ami azzal foglalkozott, hogy egyre több nő van a világon, aki tudatosan nem akar gyermeket vállalni. A téma ismét sokkolt. Bár a cikk bevezetése érdekesnek tűnt, utána mégis elbagatellizáltam a dolgot, elsősorban azért, mert a néhány kiemelt példában szereplő indokot annyira nevetségesnek találtam. Emlékszem, volt olyan nő, aki azért nem akart gyereket, mert a világon már úgyis túlnépesedés van, amihez ő nem szeretne hozzájárulni azzal, hogy ő is szül egy gyermeket. Hát erről ennyit...  Bár az olvasottak napokig a fejemben jártak, végül elintéztem magamban azzal, hogy bizonyára néhány különcködő nő véleményéről van csupán szó, vagy épp az újságíró nem talált jobb témát.

A kérdéssel legutoljára néhány hónappal ezelőtt találkoztam - immáron boldog anyukaként.  Az egyik ismert női magazinban egy gyermekre nem vágyó olvasó levele és annak megválaszolása óriási indulatokat váltott ki, hatalmas vitasorozatot indított el. A témában megjelenő cikkek, a számtalan olvasói levél és hozzászólás, a pszichológus vélemények ráébresztettek, hogy a probléma, amelyről addig azt hittem, hogy nem is igazán létezik, igenis komolyan jelen van a mai társadalomban. Bár az első sokkhatásokon már túl voltam, a kérdés még mindig eléggé felkavart. Elhatároztam, hogy jobban utánanézek. Az immár világossá vált számomra, hogy nem újságírói túlkapás, vagy néhány különc nő véleménye az, amely ekkora vitákat és indulatokat vált ki.

Az interneten keresgélve azonban igencsak megdöbbentem.  A Google ugyanis a „nem akarok gyereket" kifejezésre néhány másodperc alatt 158.000 találatot adott ki. Ebből aztán teljesen világossá vált számomra, hogy a kérdés igenis aktuális a ma embere számára. Nagyon sok cikket, levelet, véleményt elolvastam. Az okok különbözőek voltak. Volt, aki a karrierje miatt nem akart gyermeket, volt, aki gazdasági, pénzügyi helyzete miatt. Voltak olyan nők, akik egy szerűen nem vágytak gyermekre, de voltak olyanok is, akik úgy gondolták, nem tudnák tovább élni a saját életüket, és igazán élvezni azt, ha egy gyermekről kellene gondoskodniuk.

A gyermektelenség legfőbb okait egy osztrák kutatás foglalja össze.

A gyerektelenség indokai

Egy kutatásban gyermektelen házaspárokat kérdeztek, miért nincsen gyermekük. Az indokok a következők voltak (százalékban):
1. A jövő tudatos alakításának vágya (48%)
2. Stabil partner hiánya (46%)
3. A jelenlegi életstílus élvezete (44%)
4. Pénzügyi okok (38%)
5. Úgy gondolják, nem élveznék az életet egy gyerekkel (37%)
6. Egészségügyi okok (33%)
7. Munkahelyi nyomás (33%)
8. A szabadidő eltöltésének szabad megválasztása (32%)
9. Túl idősnek tartják magukat (25%)
10. Nem akarnak gyereket (25%)
Forrás: Vienna Institute of Demography/ Eurostat/ Newsweek

Sem az imént említett női magazin, sem az interneten megjelenő különféle írások és cikkek nem mertek azonban konkrétan véleményt nyilvánítani, állást foglalni a kérdésben. Engem azonban nagyon érdekelt volna egy valóban nyílt és őszinte vélemény. Vajon csak én érzem úgy, hogy a feje tetejére állt a világ? Vajon csak én érzem természetellenesnek azt, hogy egy nő nem akar gyermeket? A fenti indokokat elnézve ugyanis mindössze egyet, maximum kettőt tudok elfogadni a gyermektelenség reális okaként. A többit - bárhogyan erőlködöm is - mondvacsináltnak érzem.

Miközben épp ezek a gondolatok foglalkoztattak, a kezembe került dr. Pálhegyi Ferenc egyik írása, amelyben a gyermekvállalással foglalkozik. És végre megtörtént a csoda! Kimondta azt, amit én évek óta nem mertem megfogalmazni, mégpedig hogy aki fiatal felnőtt nőként nem vágyik gyerekre, annak a lelkében valami elromlott.

A gyermek utáni vágy, a gyermeknevelési ösztön ősidők óta benne van a génjeinkben. Évezredeken keresztül természetes volt a nők számára, hogy gyermeket szüljenek és neveljenek. És most itt állunk a „fejlett" 21. században, ahol egyre több nő vállalja önként: nem akar gyermeket. Nem akar gyermeket, mert akkor nem tudja fenntartani addigi életszínvonalát, nem tudja élni addigi „felhőtlen" életét, nem tudja az addigi színvonalon folytatni munkáját, nem tudja, vagy nem akarja vállalni a gyermekkel járó terhet, felelősséget... Ezeket az indokokat egy szóval tudnám összefoglalni: önzés. A mai ember talán legnagyobb hibája az önzés. És most nem a természetes, minden emberben jelenlévő egészséges önzésről beszélek, hanem arról, amikor már semmi más nem fontos, csakis az ÉN. Az a fontos, hogy ÉN jól érezzem magam. Hogy ne legyenek kötöttségek, ne legyenek terhek - főleg ne önként vállalt terhek -, amelyek az ÉN-t bármilyen módon is korlátozzák.

Problémásnak érzem még a gyermekvállalásról kialakult képet is. Manapság a gyermeket kizárólag tehernek fogjuk fel. Már a gyermekét váró nő is „terhes". Hol van már a szép régi „áldott állapotban van" kifejezésünk? És nem csak a gyermekvárás során, de később is hajlamosak vagyunk csak a terheket hangsúlyozni. A gyermek ellátásával és nevelésével kapcsolatos terhek, a gyermekkel együtt járó anyagi terhek...  A mai kor felfogása szerint a gyermek nem más, mint nyűg, akadály, amely különféle terheket ró ránk, és korlátokat állít önmegvalósításunk útjába. Miért is szeretne tehát bárki is gyermeket és az azzal járó terheket és nyűgöket a nyakába venni?

Persze, kisgyermekes anyukaként tudom, hogy az anyaság nem könnyű feladat. Kőkemény munka, ami sok fáradsággal és lemondással jár, számtalan áldozatot követel. De azt is tudom, hogy semmi nincs ennél szebb! Amikor az egy éves kisfiam minden különösebb ok nélkül, pusztán őszinte szeretetből odaborul a vállamra, átkarolja a nyakamat, vagy épp egy puszit nyom az arcomra, akkor mindent mást elfelejtek. Már nem számítanak az át nem aludt éjszakák, a késő estébe nyúló vagy épp kora hajnalban kezdődő mosás, vasalás, takarítás, az elmulasztott bulik, vagy baráti találkozók... Ilyenkor csak ő számít, és az a szeretet, amit kizárólag tőle kapok.

Olyan jó lenne, ha minél több nő megérezhetné ezt! Olyan jó lenne, ha minél többen megtapasztalnák, mit jelent a szeretetből való szolgálat! Ha a gyerekre nem mint akadályra, mint korlátra tekintenének, amely meggátolja őket saját énük kiteljesedésében, hanem mint Istentől kapott ajándékra, amely lehetőséget nyújt új, eddig fel nem fedezett énünk kibontakozására.
A gyermeket az Úr bízza ránk. Ránk bízza, hogy gondozzuk, neveljük, formáljuk, és általa mi is formálódjunk. A gyermek révén megtanulhatunk őszintén és önzetlenül adni, szeretni, szolgálni.
Olyan jó lenne, ha a mai felfordult világban is minél többen megtapasztalnák: „az anyaméh gyümölcse: jutalom" (Zsolt. 127:3).

 

 

Hozzászólások

1. süll mária - 2010-06-02 22:01:37

Nagyon örültem a cikknek, hiszen a szerzö egy valós és égetö problémára hívja fel a figyelmet.

Én a saját börömön tapasztalhattam meg a korszellem hitetésének erejét...

Nagycsaládos, istenfélö szülök gyermekeként sokszor hallottam, hogy a gyermek Isten ajándéka, jutalom és az anyaság a nö elsödleges hivatása ezen a földön. És láttam emellett a terhet, amit a szüleim nap mint nap hordoztak.

Korán, diákéveim elején mentem férjhez. Ekkor még nem volt téma a gyermekvállalás egyikünk számára sem. Örültünk egymásnak, nagyon boldogok voltunk. Ápolgattuk a kapcsolatunkat, építgettük a közös baráti kört, terveztük a közös jövöt, egyenlöre kettönk számára.

Sok barátunk volt akkoriban, a legkülönfélébb körökböl, leginkább független fiatalok a gyülekezetböl, egyetemröl a férjem munkahelyéröl, stb. Csodabogarak voltunk, hiszen házasságban éltünk. Ennek felvállalása, úgy tünt kimerítette az Istennek való engedelmesség kérdését, s a családtervezésünk kérdéseiböl viszont egyre inkábbb kiszorult az engedelmességre való hajlandóság.

Egyre hevesebben reagáltam a egyre sürübben feltett kérdésre: "és mikor jön a baba?" Gyártottam a bölcsebbnél bölcsebb válaszokat, kölcsönkérve emancipált fiatal barátnöim és hírességek gondolatait is. Pláne a "hívö" ismerösök nekem megfelelö állításait hangoztattam gyakran: "míg nincs gyerek, több idö jut a szolgálatra".

A másik oldalon többen figyelmeztettek, hogy minnél inkább megszokjuk a harmonikus , felelösség- és tehervállalás nélküli életet, annál nehezebb lesz majd egyszer a gyermek mellett dönteni. Háromgyerekes barátnöm nyíltan a szemembe, mondta:"azért nem akarsz gyermeket, mert önzö vagy". Égtem a haragtól, aztán kibeszéltem öt, hogy nézzen magára, mert mennyire nem bír a gyerekeivel...Sose mondtam ki, hogy nem akarok gyereket, de a szívemben egyre inkább indegenkedtem, féltem, söt rettegtem a gondolattól, hogy egy gyermek majd szétzilálja a szépen felépített, gondtalan életemet, és lehetetlenné teszi a nagyratörö terveimet...

Öt éves házasok voltunk, amikor Isten felemelte a mutatóujját. Megbetegedtem. A betegség a testemnek azt a részét támadta meg, amit legerösebbnek hittem. És hirtelen dugába döltek a tervek, a müvészkarrier-álmok, és maradt a bizonytalanság és kiszolgáltatottság...

De Isten hatalmas, nem hagyott ebben a megalázott állapotban! Csodásan megsegített, és hatalmas igéreteket adott. Nekem és az UTÓDAIMNAK...

A kisfiunk, aki Isten hüségének és mérhetetlen bölcsességének a bizonyítéka, már 16 hónapos. Most már tudom, milyen anyának lenni, tudom, hogy az "anyaméh gyümölcse jutalom", és tudom mi az igazi feladatom.

Köszönet a cikkért!

sok szeretettel:

Süll Mária

 

 

 


2. Mezei-Bocskor Beata - 2010-07-02 15:05:32

Valoban nagyon talalo es korszeru a cikk.

En nagyon vagyom mar gyerekre. Viszont sokszor eszembe jut, hogy mi van ha nem lehet. Ugy erzemneha, hogy Isten valamiert buntet, vagy csak probara tesz. 

A gyerek valoban jutalom, bar nekem meg nem szulettet meg, de tudom, hogy nem ugy szeretnek ra tekinteni, mint teherre.

Kerlek imadkozzatok ertem, hogy ha Isten is ugy latja jonak, akkor lkuldjon egy aldott "terhet" a csaladunkba. :-)

Koszonom

 

Udvozlettel

Bea 



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Mit ér?
Adás, vétel, középárfolyam

Gondolkorzó

Elisabeth Elliot
Személy vagy dolog?
Orvosi precedensek egy vita margójára

Felszín

Bálint Katalin
Közösen a kábítószer ellen
Június 26: Kábítószer-fogyasztás Elleni Küzdelem Napja

Jéger-Pete Renáta
Gyermek - akadály vagy jutalom?
„Nem akarok gyereket!"

Magasság

Nagy Dávid
Kvarkok, pillangók és szentség
A káosz néha rendet teremt

Mélység

Dobóczky László
Egészségnap a suliban
Hogy élheti meg a tanuló a hiteles prevenciót?

Nagy László
Önsegítő csoportok
Út vissza a teljes élethez

Teljesség

Kiss Gergely István
Istenre bízd a gondodat, megőrzi életed
Gondjaink súlyát egyedül viselnünk: öngyilkosság.

Nagy László
„Te azért válaszd az életet!"
Szükséges megjárni a fogságból kivezető utat!

Fodorné Ablonczy Margit
Életvédelem - ahogy azt Isten csinálja
„Az ember az a lény, aki kitalálta a gázkamrákat, de ugyanakkor az a lény is, aki emelt fővel, imával az ajkán ment a gázkamrákba."

Üzenet

Szakolczainé Gál Éva
Szemlesütve...
Érzékeny téma a homoszexualitás... Mit lehet tenni, ha valaki mégis...?

Süll Mária
Két mondat
Életből vett példák és igéből vett tanulságok

Pete Violetta
Andrea Bocelli megköszöni az életét.
Veszélyben volt az élete, amikor még meg sem született.

Áthallások

Tóth Sára
Film az élet értelméről vagy értelmetlenségéről
Egy huszonegyedik századi szegény Dzsoni?

Miklya Luzsányi Mónika
(El) Camino
Jézus elkísér minket az utunkon, amely egyszer mindenki számára keresztúttá válik

Riport

Fekete Zsuzsa
Létezik szabadulás?
Feleség, gyermekek és átlagos élet 16 év kihagyás után...

Hegedűs Márk
Szendrőlád lelke
„Miért engedheti ezt Isten?" Egy ország kérdése ez napjainkban.

Turcsik Ferenc
Life-blogger
Bejegyzések az árvíz mellől

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor nemet mondunk az életre
Nők, akik befeküdtek a kórháznak arra az oldalára

Kitekintés

Szűgyi Zoltán
„Ami rajtad múlik, azt tedd meg!"
Mert azon az 1991-es, áprilisi gyógyító konferencián nemcsak az alkoholizálás kényszerétől szabadultam meg...

Bagdán Zsuzsanna
Megtörve, megmenthetően
Menthet életet olyasvalami, ami összetör? Kontraszt.

Dobóczky László
Egy kis okoskodás
„A mi iskolánkban nincsen drog!" - hogy lesz hatásos a prevenció?

Látogatóink száma a mai napon: 3160
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209592

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat