belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Miklya Luzsányi Mónika

Igen, egy örök életre

Pontosan mit is fogadunk meg a házasságkötéskor?

Mi, reformátusok nem szeretünk esküdözni, fogadalmat is ritkán teszünk, főleg nem Isten előtt. Ezen ritka alkalmak egyike a házassági fogadalomtétel, amelynek megtartása nem is olyan egyszerű, főleg nem egy örök életre. 

Szeretem… 

Ez az első, amit az Atya-Fiú-Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten színe előtt megvallunk az esküvőn. Könnyűnek tűnik a szó, és általában ragyogó arccal, önfeledt mosollyal mondjuk ki, ahogy a templomban a párunkra nézünk.
Szeretem, hát hogyne szeretném, hiszen azért akarom összekötni vele az életem. Szeretem a szemét, a haját, a tekintetét, szeretem minden mozdulatát, azt, ahogy beszél, és igen, még a ki nem mondott gondolatait is szeretem.
A kérdés csak az, hogy szeretni fogom-e tíz, húsz vagy ötven év múlva is.
Mert a szólás úgy tartja, hogy a szerelem elszáll, a szeretet viszont megmarad.

Nagyon jól tudta ezt Pál is, hiszen a szeretet leírásában nem azt emelte ki, hogy lángjai az égig csapnak, tüze megemészti a testet és a lelket, hanem azt, hogy türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem viselkedik bántóan, hanem mindent elfedez, mindent remél, mindent eltűr. És soha el nem múlik. Ilyen önátadó szeretetre teljességgel csak Isten képes, de a házasságnak valahol ezt a szeretetmodellt kellene kiábrázolnia. 

Szeretem. De meddig? 

Amikor tehát az úrasztala előtt állunk és kimondjuk a boldogító igent, a kérdés nem az, hogy szerelmesek vagyunk-e a párunkba, hanem hogy van-e hitünk és reménységünk arra, hogy ez a kapcsolat meg tud maradni szeretetben a házasság hosszú évtizedein keresztül is. Vajon képes leszek-e szeretni akkor, amikor századszorra sem csavarja rá a kupakot a fogkrémre, és nem mossa ki maga után a kádat? Képes leszek-e „hosszan tűrni”, amikor teljes hangerővel hallgatja a Metallicát, amikor én inkább Csajkovszkijra vágyom? Vagy amikor századszorra meséli el a fenomenális gólpasszt, amiből egy szót sem értek. Tudom-e szeretni, jóságommal körülvenni, amikor belesüpped a depresszióba, az önsajnálatba? Tudok-e jó lenni hozzá, amikor én magam is fáradt, kimerült és ingerült vagyok? Tudok-e felé fordulni, amikor szívem szerint én is csak belezuhannék önmagamba? És vajon tudom-e szeretni akkor is, amikor én éveken keresztül csak a gyerekekkel bíbelődöm, az ő szakmai karrierje pedig nyílegyenesen tör előre? Le tudom-e győzni az irigységemet, tudok-e őszintén együtt örülni vele a sikereinek? Kibírom-e, hogy ne „szóljak be” neki, amikor egy vitás kérdésben mégiscsak nekem van igazam? El tudom-e fedezni a hibáit, akár saját maga előtt is, hogy tovább tudjon lépni? És természetesen a kérdések viszont is feltehetők.
Az úrasztala előtt igennel válaszolunk ezekre a kérdésekre, mosolygó arccal és ragyogó tekintettel, de a választ az évek és évtizedek hozzák meg. Pontosabban a mindennapok, a hétköznapok taposómalmában derül ki, hogy a házasságunkban mi a fontosabb: az „én”-ek önereje, vagy a közösen alkotott „mi”, amely folyamatos létáldozatot követel mindkettőnktől. 

Szeretet a hétköznapokban 

Nem véletlenül teszünk fogadalmat arra is, hogy „hozzá hű leszek, vele megelégszem”. Szinte nincs olyan házastársi kapcsolat, ahol valamikor ne jelenne meg a harmadik. Aki visszacsavarja a fogkrém kupakját, aki jobban szereti Csajkovszkijt, mint a Metallicát, akivel mindenben egy véleményen vagyunk, akinek nincsenek mélyrepülései, és segít a karrierem építésében. Előbb-utóbb megjelenik a Tökéletes(nek vélt) Társ, akivel elölről lehetne kezdeni ezt az egész házasság-dolgot. Legalábbis első látásra úgy tűnik.
De a házasság nem „újratölthető elem”. A pszichológiai kutatások már jó néhányszor kimutatták, hogy a válás után következő házasságban ugyanazokat a hibákat követik el az egykori házasfelek, mint ami miatt az első tönkrement. Az esetek többségében nem a partnerrel vagy a házasság intézményével van a baj, hanem velünk. Azzal, hogy az első szeretet tüze meghidegül, s ekkor már képtelen vagyok a Pál által leírt módon szeretni a társamat. Képtelen vagyok mellette állni szegénységben és gazdagságban, betegségben és egészségben, mély- és magas repülésben. 

Vele szentül élek 

Az élet gondjai pedig nem múlnak, minden nap hozza a magáét, s ha rajtunk múlik, hamar szétzilálja a kapcsolatunkat. Nagyon szorosan kell tartanunk egymást ilyenkor. És az emberi erő itt is kevés. Az el nem múló szeretet csak a krisztusi mércével tartható: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Szeretem – hangzik a házassági fogadalomtételben, s ha akkor, ott megkérdeznénk az ifjú párt, feláldoznák-e saját életüket a másikért, erre is bizonnyal igennel felelnének. De azt csak Isten kegyelme adhatja meg, hogy a végtelennek tűnő mindennapokban újra és újra túl tudjam őt szeretni önmagán, és jobban tudjam szeretni magamnál. Hogy szerelmünk az örökből való legyen.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szakács Gergely
Igenember és Istenember
Akár a nem-esedés, akár az igenlés útján járunk…

Gondolkorzó

Pete Violetta
Mit is mondtam?
Keresztelői fogadalmaink és ami utána jön…

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Igen, egy örök életre
Pontosan mit is fogadunk meg a házasságkötéskor?

Magasság

Tóth Sára
Igent mondani a királyban az emberre
A király beszéde című film és a férfiszerep

Miklya Zsolt
Nefelejcs-nem, gondoljrám-igen
Igen-nem játék Tolkien és Nemes Nagy virága kapcsán

Mélység

Szakács Gergely
A NEM mint határozott IGEN
Agresszió vagy megalázkodás helyett asszertivitás

Teljesség

Bella Péter
Igen. Hiszek egy Istenben...
Hitbólintás, de kié?

Koczor Tamás
Isten igen – egyház nem
Magunk módján vallásosan…

Üzenet

Thoma László
Igen… egymásra!
A megtartó közösség ereje

Áthallások

Bölcsföldi András
De jó a fürdőkádban ülni!
Rejtett irodalmi üzenet, boldog, aki megfejti!

Hancsók Barnabás
Enyém a lelked! – Lélekölő
Ha volna olyan eljárás, amely megkönnyíti az életet…

Miklya Luzsányi Mónika
Lehet-e halállal igent mondani az életre?
Emberek és istenek paradoxona

Riport

Hajduk Zsófia
Miért érdemes kimondani a boldogító igen-t?
Házasság hete, szemben a szkepszis éveivel

Kitekintés

Szoták Orsolya
Igen!
Egy fiatal menyasszony bizonysága

Ferenczi Réka
Isten engem úgy segéljen
Egy fiatal presbiter bizonysága

Látogatóink száma a mai napon: 3713
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57375925

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat