belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

B. Tóth Klára

Családi hierarchia

Szükségszerű a harc a testvérek között?

Mit lehet kezdeni a családi pozíciónkkal, ami olyan domináns hatással van az egész életünkre, ami  születésünk óta meghatározza helyünket a világban? Hiába növünk föl, hiába telik el akár ötven év, a testvérek által elfoglalt helyzet állandó a családban. Az a mikrovilág, amibe belenövünk, modellezi az igazit, a testvérek közötti hierarchia, legyen bármilyen harmonikus a család és szeretetteljes a légkör, kőkemény íratlan törvényként működik egész életünkben.

Az idősebbek szeretik „csicskáztatni” a kisebbeket, vagy éppen megkímélni, agyonkényeztetni, a kisebb szereti ráterhelni a felelősséget a nagyobbra, akiktől felnőtt korban is előszeretettel kér tanácsot. A „kicsi” és „nagy” meghatározás relativitása is a sorban elfoglalt helyünktől függ. Ha pl. esti sétára mennek a testvérek a barátokkal, akkor a legfiatalabb gyerek kicsi, nem mehet velük, de ha mosogatni kell, akkor bezzeg nagy... 

Az elsőszülöttség privilégiuma:
Az első gyerek érkezését hatalmas érdeklődés szokta kísérni a családban. A fürdővizet többen is ellenőrzik, hőmérővel méricskélik, nehogy túl forróvagy túl hideg legyen. A másodiknál már csak az anyuka dugja be a könyökét a vízbe, ha megfelelő a hőmérséklet, már teszi is bele a gyereket. A harmadiknál saccra engedik a vizet a kiskádba, ha üvölt a gyerek, forró, ha vacog, hideg...
A sokadik vagy utolsó gyermek érkezésekor a nagyobbak felelőssége felerősödik.
Amikor legidősebb nővérem nyolc és fél éves lett és én megszülettem hatodiknak, azt mondta: Anyu, ezt a kicsit add nekem, mert neked már úgyis annyi gyereked van, mint a rosta lika! És tényleg ő látott el, szinte mindent rá lehetett bízni. Mikor én lettem nyolc éves, mint legkisebb, semmi komoly feladatot nem bíztak rám, mert a többiekhez képest kicsi voltam. Ez persze kényelmes pozíció volt, de megvan a veszélye: így nehezebben alakul ki az önálló személyiség.

Régebbi korokban az elsőszülöttség privilégiuma komoly anyagi előnyt is jelentett a többi testvérrel szemben, különösen a fiúgyermek esetében. Ennek a hagyománynak az igazságtalanságát dolgozza fel sok népmese is, ahol a legkisebb fiú, legfiatalabb királyfi sorsa teljesedik be a legszerencsésebben. Charles Perrault és a Grimm-testvérek meséje, a Csizmás kandúr történetében a molnár legkisebb fia csak a kandúrt kapta meg az osztozkodáskor, míg a legidősebb a malmot, a középső a szamarat örökölte, mégis a macska hozta meg a fiú szerencséjét, nem is akármilyet: elnyerte a királylány kezét, igaz, ezért nem ő dolgozott meg, hanem a macskája. 

Rendrakás mint szerepjáték:
Melyik gyerek szeret rendet rakni? Főleg mások után? Mi ezt úgy oldottuk meg (és már a szüleink is gyerekkorukban), hogy a rendrakáshoz királyosdit játszottunk. Mindenki öt percig lehetett király, kineveztünk egy fotelt trónnak, odajárultunk elé és mély meghajlással, karlendítéssel, tiszteletteljesen kértük az utasítást: „Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, mit parancsolsz?” Erre ő kiosztotta a feladatokat, ki hol takarítson, ágyazzon, szedje le a ruhákat a szárítóról, mosogasson stb. Mindnyájan teljes szófogadással tartoztunk neki, nem volt érdemes lázadozni, mert előbb-utóbb mindnyájunkra sor került, valaki mindig parancsolhatott öt percig, hogy aztán ugyanolyan szolga legyen, mint előbb a király. Mi hoztuk a szabályokat és árgus szemekkel őrködtünk a betartásán is. Így a rendrakás a játék része volt, nem kellemetlen kötelezettség. 

Tart-e a szülő rangsort a gyerekek között? Tudja-e  „egyformán” szeretni őket?
Az én három gyerekem esetében az a gyakorlat alakult ki, hogy amikor a férjem éjszakás volt, mindig mellém kéredzkedett valamelyik, de hogy ne legyen vita, kitalálták a sorosságot. Készítettek egy táblázatot és nagy gonddal vezették, nehogy valamelyiknek több vagy kevesebb jusson az anyuból. Ilyenkor csak ő volt, az éppen sorra kerülő gyerek, rá tudtam figyelni teljes intenzitással, nem oszlott meg a figyelmem. Mindenkinek kijár az osztatlan figyelem a szülő részéről, ez egy igazi bizalmi helyzet volt, a titkok ilyenkor nyíltak meg, a hibák bevallása, a sérelmek, bonyolult helyzetek átbeszélése, de a mély lelki, hitbeli beszélgetések is. Néha cseréltek, de gondosan visszaadták egymásnak a napot. Mindenki tiszteletben tartotta a másik jogát. 

Ismertem egy testvérpárt, ahol a nagyobb, egészséges vigyázott a kisebb mozgássérültre, mindenben maximálisan kiszolgálta őt a szülők elvárása szerint, ezt nevelték bele, kísérgette az iskolába, cipelte a táskáját, befűzte a cipőjét, annyi önállóságra sem tanították meg a sérültet, amennyire könnyedén képes lett volna, nem nevelődött rá, hogy magát alapszinten ellássa,  testvére szinte a rabszolgájává vált, nem is tudott családot alapítani, őt a húga megszületése óta erre determinálta  a család.
Ezt sok helyen tapasztaltam, hogy az egészségeset feláldozzák a betegért. Persze segítsen, amennyit tud, érezze a felelősséget, de nem rendelődhet alá ennek a helyzetnek, mert közben önmagát veszíti el, nem alakul ki a saját személyisége. 

Ikerség mint állandósult rivális állapot:
Ez a veszély az ikreknél is fennáll, főleg, ha túl egyformának kezelik őket. Ezért ma sokan külön iskolába járatják őket, eltérő ruhában járnak, más frizurát viselnek, mindenkinek alakuljon ki a saját baráti köre, ne csak egymásra hassanak.
Az ikrek méhen belüli kapcsolatáról rendkívül izgalmas filmet készített a National Geographic.
A legmodernebb háromdimenziós képalkotó technikával követheti a néző a három anya ikerterhességét, hogyan élnek a méhben az embriók, hogyan küzdenek a táplálékért, a helyért, ami egyre szűkösebb, ezek az első pozícióharcok az életükben, melyik hogyan „oldja meg” a helyzetet, ez hogyan hathat majd a születés utáni kapcsolatukra, ugyanakkor  elválaszthatatlanul összefonódik az életük testileg és lelkileg is.
Egy hármasikres anyukától hallottam, hogy állandó gond volt a sorrend, ki legyen az első az öltöztetésben, fürdetésben, etetésben, a gyakorlat azt diktálta, amelyik legjobban üvöltött, az kapott elsőnek, de amelyik legtürelmesebb volt, az szophatott legtovább.

A londoni Imperial College is készített egy érdekes MRI-mozit, ahol követni lehet, hogy a testvérek már a méhben rivalizálnak egymással. A londoni tudósok az iker-iker transzfúziós szindrómát vizsgálják.Ez a kóros jelenség egypetéjű ikreknél fordul elő, ahol közös a méhlepény és a köldökzsinór erein keresztül áramlik át az egyik embrióból a másikba a vér. Így a donor magzat vérszegénnyé válik, a testvére pedig gyorsabban fejlődik. 

Beteg-ápoló kapcsolat:
A betegeknek általában az éjszakás nővérhez több bizalmuk van, éjjel megnyílnak  a lelki csatornák, sokszor olyan bizalmas eseményeket is elmondanak a nővérnek, amit nappal szégyellnének. Ha ugyanaz a nővér nappalos lenne, talán nem emelkedne így ki a többi közül, de a sötétség, a magányos virrasztás összeköti a két embert és sokszor kölcsönösen megnyílnak egymás felé. 

Hogyan szerette Jézus a tanítványait? Jobban szerette-e Jánost, mint a többieket?
Sok festményen úgy szerepel, hogy János a legkedvesebb tanítvány, ez ment át a köztudatba, holott csak így mondja a János evangéliuma: a tanítvány, akit szeretett. Igaz, az anyja próbált „protekciót” szerezni Jézusnál, hogy a fiai, Jakab és János a mennyek országában jobb és bal felől ülhessenek majd, de Jézus a helyén tudta kezelni ezeket az emberi szempontokból fakadó versengéseket. Igaz, a legfontosabb útjaira Pétert, Jakabot és Jánost vitte magával, pl. a megdicsőülés hegyére, de ez nem kivételezés volt, hanem személyre szóló feladat.
Hol a helye Jézusnak a mi napi szeretet-rangsorunkban? Mit szeretünk jobban, a krisztusi igazságot, a magunk elé állított morált vagy a környezetünk véleményét, nehogy kilógjunk a sorból?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bagdán Zsuzsanna
Második
Versengés, elbukás s aki ezeket felülírja

Gondolkorzó

Réz-Nagy Zoltán
Kié az elsőbbség?
A meritokráciához vezető rögös út – egy család szemszögéből

Felszín

Bölcsföldi András
12-en egy csónakban
Pszichotrükk, avagy te kit dobnál ki?

Erbach Viola
Életfoszlány
Átlagos nap nem mindennapi csattanóval

Magasság

Szűgyi Zoltán
Énekünk éneke
Talán még...

Miklya Luzsányi Mónika
Új matriarchátust hoz a jövő?
Kié is az elsőbbség?

Mélység

B. Tóth Klára
Családi hierarchia
Szükségszerű a harc a testvérek között?

Miklya Luzsányi Mónika
Elsőszülöttek
Születetett vezetők vagy önző despoták?

Teljesség

Horváth Dániel
Előbb a Lélek
Dinamizmus kontra megszokás

Üzenet

Lovas Anett Csilla
Kicsiből példakép
Életre-halálra szóló üzenet a gyermekeinkben

Thoma László
Lelkészi önfeláldozás a gyülekezet oltárán
Képzelt fotóalbum egy pályakezdő lelkész életéből

Áthallások

Tóth Sára
Géppisztolyos prédikátor
Dilemmák és düh

Dull Krisztina
Hogyan készült a Sixtus-kápolna mennyezete?
Érdekességek a híres freskó készítéséről

Bradák Soma
Kis hétköznapi kegyetlenségek
Társadalmi közérzetünk és szűk skatulyák

Kitekintés

Luzsica Fanni
A cserkészet hídjai
Amit kaptam és amit továbbadok

Hegedűs Márk
Segélykérő SMS
Az élet, ami fontosabb volt

Látogatóink száma a mai napon: 5431
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44416828

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat