belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Tóth Sára

Nyisd ki a szíved és sose félj?

Relaxáció, meditáció, szemlélődő imádság – kell-e tőle félni?

Megkérdőjelezhetetlen bibliai igazság – vagy legalábbis ezt mondjuk fennhangon –, hogy Istent befogadásához nyitott szív szükséges. Ha valaki bezárkózik, az ő szíve ajtaján hiába kopogtat az Úr. És mégis, mégis… Egyházi közegben, kimondva vagy kevésbé kimondva, a szószékeken és gyülekezeti közösségeinkben a hozzáállás, közvélekedés, atmoszféra szintjén inkább a következő üzenetet lehet letapogatni, kellően érzékeny vevőkészülékkel: „Zárd be a szíved, rettegj és félj!” A világ jobbára gonosz, minden sarkon veszélyek leselkednek ránk, ezért a hívő ember életrendezési elve, életcélja valójában nem más, mint önmagának megóvása a rossz vagy rossznak gondolt hatásoktól. A nyitottság nemhogy jó dolog – végzetes lehet! Sosem felejtem el azt az esetet, amikor még ifis koromban meghívtunk egy ismert lelkészt a bibliaóránkra, aki az okkultizmusról tartott előadást. A végére már-már, lelki értelemben, fulladozni kezdtem, mert az előadás lényege az volt, hogy a világi kultúra oly mértékben át van itatva az okkultizmussal, hogy rettentő veszélyes, mondjuk, meghallgatni csak úgy, utánajárás nélkül, egy akármilyen pop- vagy rockszámot. Meg is kérdeztem az előadót, hogy tehát akkor azt javasolja, üljünk be egy ablaktalan pici lyukba, és ott üldögéljünk egész életünkben? Nem nagyon tudott mit válaszolni.

Úgy tűnik, sajnos, mindig kell valami, amitől retteghet és elzárkózhat az egyház. Egy ilyen új-régi mumus például az ördögnek kikiáltott relaxáció és meditáció. Hívők seregeit ijesztgetik azzal, mennyire veszélyes, ha valaki ellazul, megüresíti az elméjét és csöndes, nem verbális, szemlélődő imádságot folytat, vagyis megállítja gondolatainak szüntelen fecsegő folyását a célból, hogy átélje Isten – nem emberi gondolatok és szavak által közvetített – pőre jelenlétét. Azért veszélyes ez – próbált egy kedves ismerősöm a fenti ijesztgetések hatása alatt győzködni –, mert ha megüresítem és megnyitom a lényem, akkor ott bármi bejöhet. Akkor gonosz, démoni befolyás alá is kerülhetek akár!

Ez az érvelés igencsak árulkodó, ugyanis rámutat e szemlélet legfájdalmasabb abszurdumára! Arra ugyanis, hogy spiritualitás, hitélet, istenkapcsolat nincsen nyitottság nélkül! Ha attól való félelmemben, hogy ki tudja, miféle gonosz befolyás alá kerülhetek, nem üresítem meg és nem nyitom meg teljes lelkem és szívem, félek az igazi és mély csendtől, akkor Isten sem fog tudni bejönni. Ez ennyire egyszerű. Aki nem vállalja az Istennel való elmélyült kapcsolatteremtés kockázatát, annak nem lesz Istennel elmélyült szeretetkapcsolata. Egyébiránt pedig aki végigcsinált egy komoly, csendet és szemlélődést is magába foglaló imaprogramot, az tudja, hogy az Isten előtti csöndben nem elsősorban a Sátán fog rá támadni, hanem a saját hitetlensége, sötétsége, nyomorúsága és sebzettsége tárul majd elé minden korábbinál intenzívebb módon. És ez fájdalmas és küzdelmes. A kizárólag racionális, gondolati szinten megmaradó, felületes verbális imádság viszont kiválóan alkalmas az imádkozó személyes sötétségének elfedésére, mélyebb drámák és küzdelmek kiiktatására. Annak ellenére, hogy az egyház sok száz éves spirituális tapasztalata alapján egyértelmű, hogy a lelki élet a teljes embert kívánja, a személyiség minden rétegét bevonja – ha hagyjuk – az istenkapcsolatba, ennek nagyszerű és kockázatos kalandját nem merjük vállalni.

Különösen a református kegyességre jellemző az, hogy a racionális megértés és intellektuális belátás biztonságos és szűkös szintjéről nem tud, nem akar továbblépni. Érzelmeinket, teljes lényünket belevonni az Istennel való párbeszédbe, ehhez óriási nagy nyitásra volna szükség. Ami igencsak kényelmetlen. Az érzelmek veszélyesek, a szeretet is veszélyes. Hiszen az emberi szeretet is mennyire kockázatos, hát még az isteni! Megrázóan szép késői versében jól megragadta ezt a félelmet Dsida Jenő erdélyi költő. „A tó tavaszi éneke” című költeményében  arról panaszkodik a befagyott tavacska, hogy mennyire retteg és fél az olvadástól! Hiszen, énekli a kis tó, amíg jégpáncél borított, addig „nem bántott semmi bántalom, nem ártott semmi ártalom”.

Hogy is bánthatta volna? A páncél tökéletesen elzárta minden veszélytől, abszolút biztonságot adott: „a kő a jégen fennakadt, nem ütött meg a jég alatt”. Tavasszal azonban beindul a fenyegető élet, mely felolvasztja a páncélt: 

Elment a jég
jaj, mindenütt
s ma minden kis zaj
szíven üt -
vagyok mezítlen
kék elem
és testem-lelkem
védtelen. …

Fáj az eső,
a szép idő,
a surranó
szitakötő,
minden zavar
és fölkavar
és minden csupa
zűrzavar. …

Ó, emberek,
nem alhatok!
Fájdalmam a
fájdalmatok,
itt tükrözik
keresztetek,
és borzadok
és reszketek.

Szinte ugyanezzel a gondolattal indul a modern ember elidegenedésének legmegrázóbb költői dokumentációja, T. S. Eliot The Waste Land (Puszta ország vagy Átokföldje magyarul) című verse. A legkegyetlenebb hónap az április, amely „kihajtja az orgonát a holt földből”. Hiszen mennyivel kényelmesebb a hó takarása alatt félhalott állapotban vegetálni, eltompulva, elaltatva emlékeket és vágyakat. Meg lehet próbálni abszolút biztonságban élni – erre hajtanak azok a hívők is, akik önmaguk próbálják bebiztosítani üdvösségüket azzal, hogy „tisztán” megőrzik magukat az élet minden koszos, zűrzavaros érintésétől. De, mondja T. S. Eliot – aki öt évvel a Puszta ország megírása után megtért és csatlakozott az anglikán egyházhoz –, ez amolyan „alig élet” lesz csak (little life).

Jézus ezzel szemben életet, „bővölködő életet” kínál követőinek – ha elég bátrak, ha elég nyitottak. Hiszen az élet, mint láttuk, nyitást, ennélfogva kockázatot jelent mindenképpen. Jézus például nem félt megérinteni a leprásokat, betegeket, tisztátalanokat. Nem félt attól, hogy azok megfertőzik őt: épp ellenkezőleg, tőle áradt ki a gyógyító erő a „fertőzöttek” felé. Azt mondta egyszer a börtönviselt, szent lelkész, az erdélyi Visky Feri bácsi: Igen? A televízió a világot hozza be a házba? Nosza hát, tegyünk be rögtön legalább két tévékészüléket a házba, hogy lássuk, elég nagy-e az Isten! Jézus, aki maga az Élet, nem félt és nem rettegett negyven napra elvonulni a pusztába és ott megvalósítani a „test és a lélek teljes csendjét” (amitől annyira eltanácsolnak bizonyos egyházi tanítók). Ott, a pusztában Jézus vajon „jól megfogalmazott, racionális imádságra” szorítkozott? Vajon megállás nélkül nyomatta belső gondolatait, és hangtalanul vagy hangosan szövegelt az Atyához negyven napon keresztül, nehogy rátörjön a veszélyes csönd, megüresedjen netán az elméje és beengedje az ártalmas hatásokat? Egyvalamit tudunk csak, hogy megkísértette a Sátán, vagyis Jézus bizonyára nyitott és érzékeny spirituális állapotba került a negyvennapos csönd és böjtölés során. Aki őt követi, az kockáztat, megismeri a mélységet és a sötétséget, de bízva Isten erejében és hatalmában, Jézus által legyőzi azt. Aki nem követi, aki bezárkózik és elzárkózik az élettől, az győzni sem fog. Megelégszik egy kicsike élettel.

Hozzászólások

1. Naszadi Christina - 2014-03-05 21:14:33

A Lente István képe miatt jöttem, és egy másik ismerősre is bukkantam. No, Sára, ehhez még mind hozzátennem, hogy nem elég, hogy a világ gonosz a szemünkben, de még ráadásul a magunk " hitetlensége, sötétsége, nyomorúsága és sebzettsége  tárul elénk minden korábbinál intenzívebb módon", ha magunkra maradunk . Szóval se bent, se kint, se sehol nem jó...  Aki képes mindenhol a rosszat látni, az az igazi kálvinista! Jó, csak vicceltem, de különben tényleg így gondolom.


2. Kiss David - 2014-03-09 20:18:28

Sajnos, így is van. Ilyenek a kálvinisták.


3. Tóth Sára - 2014-03-10 09:03:40

Szia Krisztina!

Próbálom kihámozni a komolyat a viccből, és arra válaszolok: azért ugye azt nem gondolod komolyan, hogy a cikkem - holott az ellenkezőjét akartam - végkicsengése az, hogy "se bent, se kint, sehol sem jó". Hiszen épp azt próbáltam hangsúlyozni, hogy Istenben bízva a csendben nem maradunk magunkra, még kevésbé ördögi erők prédájának odadobva. Isten lesz jelen, ha csendben figyelünk rá, szerintem. Azt viszont tény, hogy a csendben olyan mélységek is feltárulnak saját magunkkal kapcsolatban, amelyek korábban nem, és szerintem ezért kényelmesebb ördög-ördögöt kiabálni és inkább maradni a felszínen. Szóval remélem, hogy a cikkemben nem a "nyomorúságon és a sebzettség"-en volt a hangsúly, hanem a "bővölködő életen" és a bátorságon.


4. www.gospelradio.extra.hu - 2014-03-10 15:48:30

helló, jó a csend is (!), de a fontosabb a párbeszéd. az hogy legyek csendben csak a csönd miatt lehet igen frusztráló is, mert csak felkelt a szomszéd gyereke, csak megreccsent egy ág, csak mozgatja a szél a cserepeket...... szerdán beszélgettem egy El Caminót megjárt lánykával, aki pont azt mondta, hogy ő azon az úton tért meg. meglátta a kelő rétben, a zajongó madarakban vagy a morajló óceánban a Teremtőt magát. és az úton végig beszélgetett, dalolt és persze hallgatott. nem emelném piedesztára a meditációt és tény, hogy a modern ember életéből hiányzik a szemlélődés, a csend, de a belső szoba a nagyváros forgatagában is megteremthető és egy tömött villamoson is lehet találkozni az Úrral. na nem ragozom, de a Kapcsolat fontosabb, mint a módszer. a nyitottságról pedig csak annyit, hogy " a mindent megvizsgáljatok " felszólítása igen is nyitottságot igényel. ugyanakkor ha a szűrőnk amivel a hozzánk érkező infókat szűrjük jelez, akkor jobb ha nem mélyedünk el az ártó tartalomban. Áldást!


5. Naszadi Christina - 2014-03-10 22:14:39

Szia Sára,

szerintem jó ez a témaválasztás, mert most sokakat érdekel a spiritualitás, valamilyen lelki tapsztalat Egyetértek, hogy nagyobb bátorságra és szabadságra biztatsz erre nézve. És szerinted  nem lehetne-e még tovább is lépni, hogy még azt is megengedjük magunknak egy ilyen lelki elmélyülés során, meg még anélkül is, csak úgy felszinesen, hogy a bennnünk és a társainkban lévő szépet jót és hasznosat fedezzük fe?  Össze lehet ezt hoznia a Heidelbergi káté vonatkozó kérdéseivel?   Ja, ezek jutottak eszembe...


6. Tóth Sára - 2014-03-11 08:17:38

Szia,

közben gondolkodtam, és valóban hangsúlyozhattam volna jobban, hogy a lelki elmélyülés első állomása, például az ignáci lelkigyakorlatokban kizárólag Isten szeretetéről és az ebből fakadó értékességemről szól. Ha valaki a 30 hetes verziót végzi, hat héten keresztül bűnről, nyomorúságról, sebzettségről szó sem esik, csak arról, hogy Isten mennyire szeret, egyedi és mérhetetlenül értékes vagyok a számára. Talán azért felejtettem el ezt hangsúlyozni, mert azon a ponton az járt a fejemben, hogy amikor a "Sátánt" emlegetik sokan, akkor az többnyire az illető saját belső problémáiról, sérültségeiről szól, amiket nem tud, nem akar feltárni és megoldani. Még volna mit mondanom, talán majd magánban...


7. Naszadi Christina - 2014-03-11 20:53:08

Nem érdekes, hogy számos emberrel találkoztam a református egyházban, aki pont ősellenségeinknél, a jezsuitáknák talált valamilyen továbbfejlődési lehetőségre (beleértve jómagamat is)?


8. Kis Ferenc Balázs - 2014-03-15 20:09:35

Valahogy azt tapasztaltam, hogy a kockazattol (es az újszerű megközelítésektol óvó) testvérek gyakran tűnnek úgy, mintha nekik meglenne a formula...  Szerintem a kis élettel csak egy kis isten jár...


9. Ágostonné Szőcs Anna - 2014-03-18 09:27:23

Kedves Sára!

Szó sincs arról az iskolákban, amiről ír. A relaxáció örvén elindult egy hindu misszió. Jógáztatják a gyerekeket, csakrákról és aurákról kell kötelezően előadást hallgatniuk. Pedagógus vagyok, a továbbképzésen minkat is jógáztattak. Én nem csináltam, de megfigyeltem, hogyan zajlik. Egy hosszú előkészítő szakasz után az előadó felszólította a társaságot, hogy most lépjen ki a testéből, nézze magát felülről stb. Pontosan ez történik a kábítószerélvezőkkel is. Ez nem egy egyszerű légzőgyakorlat, vagy stresszoldás. Ráadásul az előadó keményen támadta az iskolai hittant is, pedig a témájához egyáltalán nem tartozott, de hát misszionárius lelkülete van. Anikor a szünetben szóvá tettem azt, hogy számomra elfogadhatatlan az, hogy egy állami általános iskolában jógázzanak, akkor a hittannal jött újra. Én erre azt válaszoltam, hogy a hittan nem kötelező, a vallásos családoknak pedig joguk van arra, hogy az adójukból keresztyén etikát tanítsanak a gyerekekeiknek.


10. Ágostonné Szőcs Anna - 2014-03-18 09:29:12

Elnézést, de nem tudom megváltoztatni a nevemet, nem tudom, miért hozza kétszer az Annát. Tudna valaki segíteni?



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Nyitnikék
Szűrők, zárak, levélszemét

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Szabálytalan lelkésztípusok
Nem a lelkésztípusok szabálytalanok, hanem a róluk kialakított kép.

Felszín

Fekete Zsuzsanna
A hercegnő fejlődéstörténete
Nőideál és a párkeresés

Sebesi Viktória
Leheletnyi köd
„valahol én is, és ne itt egyedül”

Magasság

Fekete Zsuzsanna
Jövőnk hajnala
Civilizációk örökös libikókán?

Pete Violetta
Szakadt
Az állandóság hiánya

Mélység

Tóth Sára
Nyisd ki a szíved és sose félj?
Relaxáció, meditáció, szemlélődő imádság – kell-e tőle félni?

Bölcsföldiné Türk Emese
Elég-e, hogy református vagyok?
Máriák, gyertek segíteni a Mártáknak! – reakció Tóth Sára cikkére

Miklya Luzsányi Mónika
Vigyázz! Életveszély!
Kamaszok és a határfeszegetés

Miklya Luzsányi Mónika
Csak őszintén
Igen és nem kihívása

Teljesség

Székely Tamás
Nyitott vagy rá?
Lőrések és vizesárok helyett

Üzenet

Szikszai Szabolcs
Gyülekezetek és bennük mi
Zárt és nyitott, integratív és profil – te hova jársz?

Thoma László
Nyitott iskolaajtók
A református bolygóról érkeztünk

Czapp Enikő
Spektográf
Színekhez juttatni a színvakot

Áthallások

B. Tóth Klára
Az igazság ösvényein
Nyílt terek a Bibliában és a művészetben

Hancsók Barnabás
Kütyüszerelem – A nő
Meghódít a szoftvered?

Kitekintés

Gueth Péter
Az istenek szigete
Rövid történet a kellemetlen sztereotípiákról

Látogatóink száma a mai napon: 4808
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377019

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat