2011. május
35. szám
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról
ELSŐ RÉSZ
MÁSODIK RÉSZ
HARMADIK RÉSZ
NEGYEDIK RÉSZ
Minden szó hat ránk – és amíg nincs fülünk a hallásra, nem tud az ember mit kezdeni – hiába is érzi belül,
valahol el akarja magával hitetni, amit szeretne.
Önámítás.
Az ember szenvedélyesen hazudik önmagának, mégis a másikat fogja vádolni. Nem is érti, fel sem fogja, mekkora bajban van, mennyire reménytelen a helyzet.
Amíg Isten nem könyörül...
Kíváncsian ülték körbe a kis dohányzóasztalt. Hárman a kanapén, ő velük szemben a kényelmes bőrfotelban. Hirtelen az jutott eszébe, hogy most ő a bíró, aki elmondja a családnak az ítéletet. Aztán gyorsan elhessegette magától a gondolatot.
A fia minden lelkesedés nélkül nézett rá, inkább kicsit idegesen – haragudott, amiért abba kellett hagynia a gitárgyakorlását, amikor már olyan jól ment. Egyáltalán nem érdekli, hogy hová mennek nyaralni – nem is akar velük elmenni. Biztos erről akarnak beszélni. Bár már kezdené, akkor legalább hamarabb vége lenne!
A férje szíve a torkába ugrott. Tudja. Biztosan rájött, vagy kifigyelte őket, amint csevegnek a számítógépen, vagy még az is lehet, hogy valaki látta őket tegnapelőtt a cukrászdában. Megmondta Nórának, hogy nem ülhet be vele csak úgy beszélgetni, hiszen ő családos ember. Tanár. Sokan ismerik, még a szájukra veszik. – Biztosan tudja, de akkor miért nem vele beszéli meg, miért a gyerekek előtt? Lehet, hogy előjön a válással, mint hat éve?
A lánya szeme könnyes volt. Ő tudta, hogy nagy lehet a baj. – Istenem, segíts neki, adj neki erőt, bármivel harcol is! – gondolta, és hitte, hogy néma kérései meghallgatásra találnak.
Elővette a leleteket és belekezdett. Elmesélt mindent, részletesen. Nyugodt volt és kiegyensúlyozott, próbálta úgy előadni, hogy senki se ijedjen meg túlságosan, de ne is legyen elbagatellizálva, hiszen ott a baj, ez tagadhatatlan. Közben magán is csodálkozott, soha nem hitte volna, hogy képes lesz ilyen józanságra. Olyan hálát érzett érte, hogy még el is mosolyodott.
A család elképedve bámulta. A szemek nedvesen csillogtak, de szólni egyelőre senki nem mert. Pedig gyűltek a kérdések, mindenkiben.
Hosszú percek után az első kérdést a fia tette fel. Ismerős volt és egy kicsit vicces is:
- Nem félsz?
Nyugodt mosollyal válaszolt:
- Nem, nem félek. Már nem. Benneteket féltettelek, mert tudtam, hogy nagyon meg fogtok ijedni. Nagyon fogtok aggódni. De már nem féltelek, mert tudom, hogy jó kezekben vagytok. És én is abban vagyok. Megértettem ma délután valamit. Semmi nem múlik rajtam, rajtunk. Attól féltem, hogy miattam most összedől a család. Rádöbbentem ma, hogy már rég nem vagyunk a helyünkön. Nem tehettünk róla, hiszen nem tudtuk, nem is akartuk megtudni, hogy mi a baj. Ez egyedül soha nem is sikerülhet. De nem vagyunk egyedül. Már tudom. Ezért nem félek!
Szerkesztő
Oltár mélyéből
Előlép a Mester
Dull Krisztina
Szobor, egyház, társadalom
Új alkotmányhoz új szobor?
B. Tóth Klára
Figyelő dédmamák
Hatással egymásra
Dobóczky László
Mi is az a művészet?
A bennem lakó kreativitás és Isten
Luzsica Fanni
Egy csodában élni
Lélekedzés, szabadságvágy és egy művészcsalád legifjabbja
Pete Violetta
Blaszfémia vagy sajátos látásmód?
Munkácsy, Madonna vagy egy disznó a kereszten...
Békési Sándor
Régi nagy vita
Isteni ihlet vagy mesterségbeli tudás?
Turcsik Ferenc
Kinek a pap, kinek a papné...
Ízlések és pofonok kicsiben és nagyban
Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (5)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról
Czapp Enikő
Névtelen művészek
A mestermunka Te magad vagy!
Miklya Zsolt
És akkor ki van?
Válaszrezonanciák más versbőrébe bújva
Patkós Adél
A megfoghatatlan titok ábrázolásai
A világ teremtése Michelangelo és Madách szemszögéből
Detzky Panni
Istenképmás
Az alkotások koronája: az ember
Tóth Sára
A testet öltött forma
Tartalom és forma sokat vitatott viszonya Isten szerint
Bölcsföldi András
4 Sikoly
Bulvárosodik a művészet?
Szakács Gergely
Kép és Evangélium
Képtelen református képes-e új megértésekre?
Miklya Luzsányi Mónika
Művészetre nevelés
Hogy fordítható gyereknyelvre?
Detzky Panni
Áldás vagy átok?
Bosch, Csontváry, Tarkovszkij, Bergman, Lagerlöf és Szerb Antal közös metanyelve
Gueth Péter
Proteggi questa casa!
Dizájn center keresztény módra
Miklya Zsolt
Szervusz, Tupakka!
Lázár Ervin 75. születésnapján
Jakus Ágnes
Bilincsben táncolók
Hogyan van jelen Isten az alkotásban? Mi inspirálja a keresztyén alkotókat? Milyen az alkotás folyamata? Hogyan jelenik meg a művészet az egyházi életben? Összeállításunban egy belsőépítész, egy festőművész, egy vallástudományi szakértő és egy kántor vall
Dull Krisztina
A versbe zárt titok
Horváth Csaba könyvének ajánlása
Miklya Luzsányi Mónika
Celebfertőzés
A baj az, ha Isten helyett egy másik emberben hisznek…
Nagy Tamara
Művészet a varázsdobozban
Értékes villanások a képernyőn?
Látogatóink száma a mai napon: 3150
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59764382
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.