2013. március
57. szám
Az evilágiság kihívása
Többször végiggondoltam már, hogy mely fogyatékossággal tudnék még a leginkább megbékélni, és – művészettörténészként és zenerajongóként – mindannyiszor arra jutottam, hogy talán a némaság valamennyire menne. A körülöttünk levő világ érzékelése és az azzal való kapcsolattartás alapvetően meghatározza mindennapjainkat, sőt, életünk bizonyos részei ellehetetlenülnének vagy legalábbis jócskán megnehezülnének, ha a világ elemeivel való viszony valamilyen mértékben hiányossá válna. A fogyatékkal élőkkel ellentétben mi természetesnek veszünk mindent: hogy halljuk a hangokat, hogy a színek mindegyikét látjuk vagy hogy hangszálaink segítségével képesek vagyunk közlendőnket célba juttatni. Ezzel összefüggően pedig egyből zavar támad, amennyiben esetleg bedugul az egyik fülünk, romlik a látásunk, netalántán elmegy a hangunk, még ha ezek ideiglenesek vagy orvosolhatóak is. Ami viszont sokkal inkább próbára tenne minket, az az lenne, ha végleg megsüketülnénk, megvakulnánk vagy megnémulnánk. Képesek lennénk elviselni?
Keserűség és folytonos kérdezgetés, hogy miért, miért pont én. Egy idő után talán eljönne a megnyugvás, akkor, ha már újrarendeztük az életünket. Ám ekkor is maradna bennünk némi harag Istennel szemben. Megbékéltünk, de a sebek nem tűnnek el sosem. Mégis előfordulhat, hogy észrevesszük a kegyelmet: valamit elvesztettünk ugyan, de az élet más területein elkezdünk gazdagodni. Hogy esetleg sokkal többet kapunk, mint amennyit elvesztettünk, bármennyire nehéz is lehet idáig eljutni.
Továbbgondolva az imént leírtakat, tárgyaink, káros szenvedélyeink, megszokásaink és hiábavaló gondolataink is ugyanúgy komfortzónánkhoz tartoznak, akár az érzékszerveink nyújtotta biztonság. Amennyiben ezeket a dolgokat létfontosságúvá emeljük, nem csak bálvánnyá, hanem dogmává és törvénnyé is válnak és rabságban tartanak. Ragaszkodunk tárgyakhoz, mert emberekhez kötődnek (pl. egy elhunyt rokon hamvainak polcon tartása), gyűjteményekhez, autóból és telefonból is mindig jobb és menőbb kell, még ha kifejezett szükségünk nincs is rá. A kávé ízét már nem is érezzük, csak a hatása miatt isszuk, a dohányzás csak az idegesség levezetésére kell, az alkoholról nem is beszélve. Hiábavaló és irreális tervek szövögetésével pedig eltereljük figyelmünket az aktuális és sokkal inkább húsbavágó kérdések megoldásáról. Az evilágiság börtöne tartotta fogva a gazdag ifjút is, talán épp azért, mert mélyen rejlő fájdalmak és gondok elől szeretett volna menekülni.
Annyiban leszünk szabadok, amennyiben megtanuljuk a helyükön kezelni ezeket a dolgokat. Nem szabadulhatunk meg tőlük teljesen – bár bizonyos embereknek a remete- vagy szerzeteslét lehet a megfelelő út –, hiszen arra rendeltettünk, hogy ebben a világban éljünk. És ha helyesen viszonyulunk az evilágisághoz, akkor az előbb említett láncok lehullnak. Emberekhez fűződő tárgyaink lehetnek emlékezeti helyek, melyek túlmisztifikálás nélkül pusztán emlékeinket hívják elő, egy lemez- vagy könyvgyűjtemény egyes darabjai pedig esztétikai-intellektuális örömöt nyújtanak. Ha autónkat már nem villogásra használjuk, akkor eszünkbe juthat, hogy milyen nagy segítség idősebb rokonoknak és ismerősöknek egy-egy fuvar. Az alkoholos italok és a kávé ízélményeket nyújtanak, akár egyedül, akár társaságban fogyasztjuk, a séták közben vagy erkélyen álldogálva elszívott cigaretták pedig fontos gondolatok kísérői lehetnek. Ha pedig végezzük a dolgunkat, hiábavaló terveink megvalósuló álommá válhatnak, melyek nemcsak magunk, hanem a környezetünk örömére is szolgálhatnak. Az evilágiság megélése tehát nem ördöngös feladat, és vélhetően nem járunk rossz úton, ha egyes részleteiben megpillantjuk az Istent.
(A gondolatmenetet a Perfect Sense című film inspirálta.)
2. Bradák Soma - 2013-04-02 15:45:49
Kedves Andrea,
valóban nem mindenki esetében állják meg a helyüket ezek a szerintem nem veszélyes kijelentések. Ahogy a mondataimat, úgy az evilági dolgokat is a helyükön kell kezelni, én csak erre szerettem volna rámutatni. Az más kérdés, hogy egy függő vagy egy frissen szabadult már valószínűleg sajnos sosem tudja a helyükön kezelni ezeket a dolgokat. Ha lehet egyáltalán a függőséget kategorizálni, akkor én egy kevésbé szélsőséges fajtájára gondoltam írás közben.
Köszönöm szépen a kiegészítést, üdv,
s.
Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!
BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ
Pete Violetta
Az ördög és törlesztőrészletei
Rövid és hosszú távú körülmények és következmények
Miklya Luzsányi Mónika
A gyerek tartozik, a szülő követel(het)?
A békés nyugdíjas kor, úgy tűnik, nem jár mindenkinek
Czapp Enikő
Kegyelem
„Mosolyog, azt mondja, csoda történt."
Dull Krisztina
A sánta festő és a máglya
Niccolò Machiavelli naplóbejegyzése 1497. február 7-éről
Erbach Viola
Ha Isten közbelép...
Mefisztó és Azazelló az idegenvezetőd a boldogsághoz?
Réz-Nagy Zoltán
A törlesztésvágytól a boldogságig
Nem az győz, aki kemény marad
Bradák Soma
Itt és most
Az evilágiság kihívása
Thoma László
Mivel tartozunk egymásnak?
Amit csak egy szülő adhat a gyermekének
Frederick Buechner
Jákób találkozik Istennel
Csodálatos vereség
B. Tóth Klára
Röppálya íve
"szárnyszegetten is verdessek feléd"
Bölcsföldi András
Végképp eltörölni?
Mosogatás, táblatörlés, delete gomb. Úristen!
Hancsók Barnabás
Adós, fizess! Akár az életeddel is…
A bosszú jogán
Miklya Luzsányi Mónika
Tartozik és követel
A tarantinói mérleg nyelve
Pete Violetta
Listázás
Pista és az Úristen
Látogatóink száma a mai napon: 9473
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59778663
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
1. Németh Andrea - 2013-03-22 10:22:47
Veszélyes kijelentések ezek. Annak, aki számára egy dolog tényleg bálvánnyá vált/rabságban tartotta, nem szabad bármiféle indokkal sem hozzányúlnia ahhoz, ami rá, vagy másokra káros lehet. Ilyen a drog, az alkohol pl. (alkohollal még csak-csak, de hosszú távon, ha az ember nem határozott, újra visszaesik). Először nagyon tetszett a cikk, és el akartam küldeni egy drogrechabos barátomnak (most tette le a cigit, az alkoholt és a drogot is), de félek ez nem állja meg a helyét az ő esetében. (Úgy gondolom egyikőnkében sem, ha jobban megvizsgáljuk.) Nem azt mondom, hogy az egész cikk rossz, sőt, nagyon helyes az autóval és az emlékekkel, gyűjteményekkel kapcsolatos gondolkodásmód váltása, de a többivel nem igazán értek egyet (itt a végén lévő mondatok közül). Ezt a hozzászólást csak kiegészítésként! "Akinek van füle, hallja"! (Jel 13,9)