belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Czapp Enikő

„Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben”

Bennszülöttjei és bevándorlói Isten országának

Az ember megszületik, és születése révén tartozik valahová: családhoz, nemzethez, országhoz. Úgy tűnik, nem a mi döntésünk, hogy hová születünk, nem mi választjuk meg a szüleinket, a helyet, az országot, így ezeket a közösségeket a pszichológia természetes közösségeknek nevezi, megkülönböztetve a későbbiektől, a többitől, melyeknek tagjai már saját döntésünk révén leszünk (mesterséges közösségek). A bibliát olvasó, hitét gyakorló ember, a saját családjához, nemzetéhez, országához tartozáson túl tud az Isten országáról is. Ez az ország, ez az emberi társulás nem illeszthető be a fent említett egyik kategóriába sem. Igaz ugyan, hogy többségében még ma is valamilyen keresztyén egyházhoz tartozónak születünk a szüleink révén. A gyerekkeresztségben részesülve (azelőtt, hogy saját rálátásunk, döntési kompetenciánk lenne) tagjai is leszünk szüleink egyházának. Nevezhetnénk tehát természetes közösségnek az egyházat, mégsem az. Hisz vannak felekezeten kívüliek is. A valamelyik keresztyén egyházhoz tartozás a születés révén tehát nem mindenki számára adott. Másfelől azonban kétségtelenül vannak olyanok is, akik „beleszületnek” az egyházba, talán még konfirmálnak is, vagy részesülnek a bérmálás szentségében, felnőttként mégis kívül maradnak az egyház közösségén. Valamiért nem érzik, nem értik, nem tartják fontosnak az életük, a vágyaik, gondolataik, tapasztalataik, a kiteljesedésük szempontjából az odatartozást. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik születésüktől, családjuktól függetlenül, saját döntésből, felnőttként kerülnek be ebbe a közösségbe. Látjuk, hogy ha ezek alapján szeretnénk besorolni az egyházat, akkor a mesterségek közösség kategóriájába kerülne. Ez a „kétarcúság” vezethet el minket annak felismeréséhez, hogy az egyház vagy az Isten országa fogalom emberi kategórián túli. Nemcsak azért, mert némelyek a születésüktől, némelyek pedig saját döntésük jogán lesznek tagokká. Azért is, mert létük, eredetük nem e világból, nem tőlünk ered. Az egyházzal kapcsolatban a heidelbergi káté azt mondja, hogy „Isten fia a világ kezdetének annak végéig, Szentlelke és Igéje által, az igaz hit egységében, magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi.” Az Isten országa fogalmával még bonyolultabb a helyzet. Nem biztos, hogy a két fogalom (szó) szinonimája egymásnak. Nem biztos, hogy amikor egyházról beszélünk, az egyenlő lenne az Isten országával. Egynek kellene lennie – de vajon az?

Ebben az írásban az Isten országa fogalmát próbálom körüljárni – és „dadogok”, valószínűleg „dadogni” fogok, mert sokkal több ez annál, mint ami kibeszélhető, megfogalmazható.

Mégis beszélni próbálok róla, mert ez az ország hirdettetett meg Jézus első „prédikációjában”. Ennek az országnak a közelsége, valósága (Máté és Márk szerint), bennünk léte (Lukács szerint).

A Hegyi Beszéddel kezdem.

Mindnyájan tudjuk, mennyi aggódás, rossz érzés és gondolat terheli az életünket. Gyakran, mit gyakran, szinte folyamatosan elégedetlenek vagyunk. Nem vagyunk elégedettek azzal, ahogy kinézünk, amilyen formát, testet kaptunk, nem vagyunk elégedettek azzal, amilyen minőségű életet élünk. Talán van munkánk, de megalázóan kevés a fizetésünk. Másoknak, sokaknak munkája sincs. Élünk, élni szeretnénk, ha már megszülettünk – de hogyan, miből? Egyáltalán, mi az élet? Aggódunk. Életünk része a folyamatos aggódás, keresőként és munkanélküliként, hisz néha valóban nem tudjuk, hogy mit együnk, mit igyunk, mivel, hogyan ruházkodjunk – mert nincs, alig van miből. A Hegyi Beszédben a következőket mondja Jézus: „ne aggódjatok tehát, és ne kérdezzétek:Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek ráadásul mind megadatnak nektek.” (Mt. 6.31-33)

Ez az idézet számomra azért érdekes, és azért volt érdekes mindig, mert a „normál gondolat” megfordulását célozza meg. Azt, hogy ne arra szegezzük a tekintetünket, ami felületesen ítélve az életünk kísérője, meghatározója. Mert talán nem a nincs az igazi valóság, hanem a van. A van – az, hogy Isten létezik. Valójában nem a körülményeink határozzák meg az életünket, hanem Isten valósága, léte. Az a hit, ahogyan ezt átélhetővé, megtapasztalhatóvá tesszük életünkben. Az a hit, ami felülemelkedve a hétköznapok, az élet valóságosnak hitt korlátain, reméli és keresi a belső békét, a boldogságot. Mindig fontos volt számomra, hogy Jézus nem azt mondja az Őt hallgatóknak, hogy amire ti vágytok, amit ti akartok, az hiábavalóság, az csupán földi hívság, amire egyáltalán nincs szükségetek. Ő azt mondja, ami miatt aggódtok, amire vágytok, azt valahogy mind megkapjátok, mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy mire van szükségetek. Azaz azt mondja, hogy ha hitünk olyan, mint egy gyermeké, aki evidensen és bátran bízza magát a szüleire, mert csak a jót feltételezi, akkor valahogy betöltődik minden hiányunk. Nem feltétlen valóságosan. Nem úgy, hogy egy csapásra megváltozik minden. Talán csak úgy, hogy máshová tevődnek a hangsúlyok, más lesz, ami meghatároz bennünket. Gondoljunk csak Péter tengeren járására! Míg Jézusra tekintett, ura volt a haboknak. Mihelyst a háborgó szélre, a habokra szögezte tekintetét, süllyedni kezdett (Mt.14.22-33).

Vajon van-e elég bátorságunk egyszer is az életben nem a szélre, a habokra nézni?

Van-e elég bátorságunk, hitünk, hogy életünket, annak betöltését az Istenre bízzuk?

Az evangéliumokban szereplő betegeknek nemigen volt más választása. Életük, reményeik, minden szinten csődöt vallott. Az a hit mégis bennük volt és bennük maradt, hogy kell hogy legyen remény, megépülés, egészség, még az ő számukra is. És lett.

Csak csendesen kérdem: vajon feltétlen az-e az út, hogy a nyomorúság legszélső határáig, addig a határig jussunk, amikor már az életünk értelme, maga az életünk forog kockán, ahhoz, hogy Isten kezébe tegyük az életünket?

Jézus meghirdette az Isten országát – nem csak az akkori ember, nemcsak az evangéliumi „csonka-bonkák”, mi is meghívást kaptunk ide.

Hogy mi ez az ország, miben áll mássága, jósága, még most sem értjük, s még kevésbé éljük.

Csak tudásunk van erről az evangéliumokból. Elkönyveljük, hogy ezek a dolgok ott és akkor megtörténhettek, megtörténtek, és elfogadjuk, hogy ez egyszer volt, elmúlt, a mi számunkra lehetetlen ebben részesülni.

Tényleg lehetetlen – vagy ez csak a tekintet irányának, a hit milyenségének kérdése?

Pusztán egy mustármagnyi hitre volna szükségünk.

Tudunk-e alázatosan, a holdkóros fiú apjával együtt könyörögni: „hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben”? (Mk. 9.24)

Azt mondtam, a Hegyi Beszéddel kezdem. El is kezdtem – de mint látszik, ebben az írásban nem jutottam ezen túl. Pedig az Isten országa fogalom megérne még néhány „misét”.

Mi azonban istentiszteletet tartunk. Úgyhogy most áment mondok.

A folytatás lehetséges. A megjelenő igények szerint.   

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 13., szerda,
Szilvia napja van.
Tartalom
Vezércikk

Lovas Anett Csilla
Híd vagy határ?
Fordítás egyháziról magyarra

Gondolkorzó

Szikszai Szabolcs
Nyelvjáték
Valóságteremtő erő

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Jézushoz evezek
Félre hallás – félre vallás?

Fekete Zsuzsanna
Örökös pénzkérdés
Hinni nem pénzkérdés – vagy mégis?

Magasság

Bölcsföldi András
A Mózes-szék titkai
Egy belsős perspektíva

Pete Violetta
Lelkipásztor és egyéb (mi)csodák
A birka nép meg a juhásza?

Székely Tamás
Önkorlátozás, böjt, aszkézis
Vár-e Isten önsanyargatást?

Mélység

Fekete Zsuzsanna
„Ki tudja, merre, merre visz a végzet?”
… és sors fogja tán a volánt

Némethné Sz. Tóth Ildikó
Jelenlét a veszteségben
Isten a temetésen

Teljesség

Czapp Enikő
„Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben”
Bennszülöttjei és bevándorlói Isten országának

Réz-Nagy Zoltán
Dicsőségmondás
Kicsiség és nagyság dialektikájában

Üzenet

Szerkesztő
Kétkedők szótára II.
Karácsony, húsvét

Frederick Buechner
Kétkedők szótára
Igazságosság, hitetlenség, áhítat, menny

Bella Péter
Megtanulni reformátusul
Idegennyelv és kurzusai

Bagdán Zsuzsanna
Spirituális piramisjáték
A lelki emberek meg a kegyelem

Kitekintés

Gueth Péter
A Virágok Szigete
Idegen – amíg be nem csöngetünk hozzá

B. Tóth Klára
Mindennapi kenyerünk
Az étkezés előtti és utáni ima szerepe, eredete

Szabó Viktor
Vízre, magyar!
Tengerjáró missziós könyvesbolt

Látogatóink száma a mai napon: 1151
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45732845

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat