belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Czapp Enikő

NapKrisztus

M. S. mester és Isten közös alkotása

Hosszú ideje nézegetem M. S. mester Vizitáció című képét. Nagyítgatom, hogy minél jobban lássam a kép minden részletét: egyben, és külön-külön. Hogy megszólaljon, beszéljen. Valami megfogalmazhatatlan egység van ezen a képen. A tájban, a színekben, a ruhák lágy esésében, a két asszony mozdulataiban, az arcukon. Hegy, fa, víz, torony és híd, kanyargós út, virágzó növények, megannyi részlet a figyelem lehetséges elterelésére, ám a tekintet mégsem mozdul a főalakokról. Rajtuk keresztül látszódik minden, s valahogy bennük kapcsolódnak össze a különböző dolgok. Vagy nincs is táj, nincs háttér, s amit annak érzékelünk, az lelkük kivetülése? Melyikük lelkének? Mindkettőjükének?
Hogy festhetnek ketten egy képet? Hogy lehetséges ekkora hasonlóság, ekkora összhang két ember között? Vagy nincs is két ember?
Nincs is két ember, s ami itt ábrázolva van, az nem Mária és Erzsébet, nem az őket körbeölelő táj, külön-külön, vagy együtt, hanem az a csoda, ami kettejük között megtörtént? A találkozás csodája?
Mi a rendkívüli, a csodaszerű a találkozásban? 
Ahogy mi megéljük, többnyire semmi. De ahogy megélhetnénk… 

 Július 2-a egyike a sok katolikus ünnepnek: ez a nap Mária látogatásának a napja. Erzsébetnél. Lukács evangéliumának első fejezetében olvashatunk erről. A már másállapotban levő Mária sietve útra kelt, át a hegyvidéken, hogy meglátogassa  idősebb rokonát, Erzsébetet. A találkozás pillanatában Erzsébet méhében megmozdult a gyermek, s Szentlélekkel megtelve áldottnak nevezte Máriát.
Egészen mostanáig természetesnek vettem ennek a történetnek minden mozzanatát. Nem gondolkodtam miérteken és hogyanokon.
Az ember elmegy néha meglátogatni a rokonát. Még ma is.  Autóval vagy valami mással. Máriának azonban nem volt autója… Vonat és busz sem volt. Gyalogszerrel ment. Egyedül. Másállapotban. Át a hegyen. Épp úgy, mint a mesék hősei. A hegy, mint az ő útjának próbája, amit meg kell mászni, amin át kell jutni, megnehezült állapotban, veszélyt és kockázatot vállalva is. Mert a hegy kikerülhetetlenül ott van. Elválasztva Máriát Erzsébettől. Elfedve, eltakarva a látni, tudni vágyott dolgot, hogy tényleg állapotos-e Erzsébet, a már öregedő, meddőnek mondott rokon? Mert ha igen, csoda történt! Nemcsak Erzsébettel. Vele, Máriával is: hitelt adhat az őt meglátogató angyal minden szavának!
A magzat megmozdulását, Erzsébet köszöntését is természetesnek vettem. Pedig Erzsébet nem kapott hírt Máriáról. Semmit nem tudott arról, hogy az várandós és kit hordoz a szíve alatt. Meghallva és látva Máriát azonban hirtelen mindent értett. Nem magától. Nem saját bölcsességéből. Vagy mégis? Nem hirtelen jött, nem kívülről, hanem valahonnan belőle? Honnan? Miért így és miért pont ekkor? Ott van bennünk is? Mitől függ, hogy halljuk-e, hogy mikor halljuk? Mit mond a Lélek nekünk?
M. S. mester képén egység uralkodik: személy és táj, külső és belső, Mária és Erzsébet között. Minden és mindenki összeér. Valahogy átmennek egymásba. A találkozás teszi ezt. Nem mindegyik. Csak a csodaszámba menő. Amit az „igazi” szó illet. Mi az akadálya, hogy életünk „igazi” találkozásokkal legyen tele? A hegy? Mária megmászta. Erről szól a bibliai történet. Ennek eredményét láttatja a kép. S még valamit. Legalábbis nekem.
Mert valami különös dolog történt ma délután. A néha fényesen sütő, néha elbújó nap játszott a monitoromon. Egyszer fakóvá, szinte jelentéktelenné tette a kimásolt képet, kioltva annak minden színét, másszor fénnyel árasztotta el.  Már többedszer fényárban úszott minden, amikor arra lettem figyelmes, hogy nem is a két asszonyt nézem. Valami más vonzza a tekintetemet. Mégiscsak van ennek a képnek egy központja, s ez Mária méhe. A gömbölyödő has, a kép közepén.  Tisztább, fényesebb, sejtelmesebb, melegebb volt minden részletnél. Napként ragyogott. Kétség nem fért hozzá, hogy itt van a kép hiányzó napja, hogy a legjobb/ legigazibb helyen van, hogy innen jön a világosság, ami átjár és láthatóvá tesz mindent. Ami fényt és színt ad.  
Csak a képnek? 

Mit jelent hát a találkozás?
Átkelni  a valósnak vélt kint vagy bent tornyosuló hegyeken, hogy megérkezzünk a másikhoz. A hegy  legtöbbször nem kint, hanem bent van. Felületességünkben, félelmeinkben, előítéleteinkben, azokban a meggyőződéseinkben, ahogy magunkat, a másikat, a világot látjuk. Talán épp az a dolgunk a világban, hogy elhordjuk ezt a hegyet. Hogy elinduljunk és megérkezni vágyjunk a másikhoz. Hogy ne elvárásokkal, ne fenntartásokkal legyünk jelen, hanem nyitottan. Hogy mindig ott legyünk, ahol vagyunk. A történet és a kép üzenete szerint ez a feltétele a találkozásnak. Mármint az „igazinak”. A csodaszámba menőnek.
Erről beszél július másodika, a két asszony, a rejtetten, mégis meghatározóan jelen levő NapKrisztus.
Ő is elindult. Mert találkozni akart. Velünk. Elindult az előtte álló „hegyeken” át (Filippi 2. 1-11), s megmászta azokat. Tudása volt és hatalma. Mai értelemben mégsem élt velük. Vezetett volt, s nem vezető. Megbukott volna minden menedzsmentvizsgán. Kísért inkább, mintsem vezetett. Tekintettel volt a másikra. Arra, hogy az hol tart, hogy megszólítható, mi az az üzenet, ami megmozdítja őt. Nem akart mindenkit mindenáron: sem elérni, sem meggyógyítani. Tudta, hogy mindenki megtalálja Őt, aki keres, aki elérni, meggyógyulni akar. A kairoszban élt, nem a kronoszban. 

M. S. mester képétől Jézushoz érkeztünk.
A találkozástól a vezetés témájához. Látszólag semmi közük egymáshoz. Mégis, mintha az elsőből születhetne meg a második. 

Nem ünnepeljük július 2-át. Lehet, hogy ünnepelni kellene. Vagy legalább elolvasni a bibliai két asszony találkozásának történetét, nézni, nézni M. S. mester képét. Útra kelni, és meglátogatni valakit…

Hozzászólások

1. Szerkesztő - 2011-07-25 02:46:53

Az égbolt különleges színvilága Mária ruhájának színét és Erzsébet köntösét vetíti az Égre, mintha jelezné: aki közénk érkezik, felülről adatott. Micsoda színszimfónia!


2. B.Tóth Klári - 2011-10-15 13:24:45


Érdemes megnézni még az aranyfüstlemezzel borított háttér  előtt az  égre kiáltó fákat, a sötét ágak kezekként görcsbe ránduló mozdulatait, olyanok, mint a börtönrácsok közül szabadulásért könyörögő rabok karjai; így könyörög megváltó szabadulásért a bűn börtönében sínylődő emberiség. Ha megnézzük Mária és Erzsébet kezét, szinte kört alkot, nem is ér össze igazán, nem földi érintés ez, a kör, a világ teljességének érintése. Ezt a víziót erősíti a két másik kéz, Mária heraldikai jobb és Erzsébet bal keze, ahogy a gömbölyödő hasat, mintha az isteni teljesség transzformációját, mint világgömböt hajtanák, forgatnák előre egy láthatatlan tengely körül, Krisztus a világ tengelye, eljön a szabadító, ébredj, emberiség!



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 18., hétfő,
Jenő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Rácz Róbert
A (vak)vezetőkről
Serpa kerestetik Isten-országa expedícióra

Gondolkorzó

Szabados Tamás
Egy marslakó a keresztény vezetőkről
Így néz ki az akváriumon kívülről

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Nagytiszteletűek
Gyülekezetvezetői karakterológia kánikulai napokra.

Géczy Ráhel
Fiatalkori tapogatózások és túlkapások
Jézus követése ésszel és ész nélkül

Magasság

Tóth Sára
Isten vezetése és az önrendelkezés
Átadni az irányítást – megy ez nekünk?

B. Tóth Klára
A tanárság nem múló állapot
Van, amit nem tanít meg az internet?

Mélység

Nagy László
Kettő az egyben: vezető és vezetett
Tudsz-e kicsiből naggyá lenni, vagy nagyból kicsivé ha kell?

Szakács Gergely
Ki a főnök?
Családi kötélhúzósdi

Teljesség

Czapp Enikő
NapKrisztus
M. S. mester és Isten közös alkotása

Nagy Dávid
Érdemes követni a „nagy mókamestert”?
Nem ver, nem rugdal, nem gúnyol – előtted megy

Üzenet

Turcsik Ferenc
(Ko)ordináció
Az ismeretlenek barátok és a pohár félig tele van…

Miklya Zsolt
Sziget ünnepi díszben
Molnár Mária emlékére

Réz-Nagy Zoltán
Shackleton – parabolák a jég hátáról
Néha létkérdés, hogy kinél van az irányítás

Áthallások

Géczy Katalin
Melyik dallam vezet hozzá?
A Kékszakállú-elemzések margójára

Miklya Zsolt
Ha lépések neszét hallod...
A sztalker, a király és a költő

Hancsók Barnabás
„Ha hibáznék, Önök majd kijavítanak!”
Két film a világ egyik legnagyobb vezetőjéről

Bölcsföldi András
Rutin
Szokások, melyek átveszik a hatalmat a gondolkodásunk felett

Riport

Pete Violetta
A hangember (2) – ahogy szavakból híd épül
Horváth Gergely a rádió missziós lehetőségeiről

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Byte-agyú gyerekek
Otthon, az iskolában, a templomban. Like-oljuk őket vagy sem?

Látogatóink száma a mai napon: 1010
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45769084

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat