2012. február
44. szám
Pontosan mit is fogadunk meg a házasságkötéskor?
Mi, reformátusok nem szeretünk esküdözni, fogadalmat is ritkán teszünk, főleg nem Isten előtt. Ezen ritka alkalmak egyike a házassági fogadalomtétel, amelynek megtartása nem is olyan egyszerű, főleg nem egy örök életre.
Szeretem…
Ez az első, amit az Atya-Fiú-Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten színe előtt megvallunk az esküvőn. Könnyűnek tűnik a szó, és általában ragyogó arccal, önfeledt mosollyal mondjuk ki, ahogy a templomban a párunkra nézünk.
Szeretem, hát hogyne szeretném, hiszen azért akarom összekötni vele az életem. Szeretem a szemét, a haját, a tekintetét, szeretem minden mozdulatát, azt, ahogy beszél, és igen, még a ki nem mondott gondolatait is szeretem.
A kérdés csak az, hogy szeretni fogom-e tíz, húsz vagy ötven év múlva is.
Mert a szólás úgy tartja, hogy a szerelem elszáll, a szeretet viszont megmarad.
Nagyon jól tudta ezt Pál is, hiszen a szeretet leírásában nem azt emelte ki, hogy lángjai az égig csapnak, tüze megemészti a testet és a lelket, hanem azt, hogy türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem viselkedik bántóan, hanem mindent elfedez, mindent remél, mindent eltűr. És soha el nem múlik. Ilyen önátadó szeretetre teljességgel csak Isten képes, de a házasságnak valahol ezt a szeretetmodellt kellene kiábrázolnia.
Szeretem. De meddig?
Amikor tehát az úrasztala előtt állunk és kimondjuk a boldogító igent, a kérdés nem az, hogy szerelmesek vagyunk-e a párunkba, hanem hogy van-e hitünk és reménységünk arra, hogy ez a kapcsolat meg tud maradni szeretetben a házasság hosszú évtizedein keresztül is. Vajon képes leszek-e szeretni akkor, amikor századszorra sem csavarja rá a kupakot a fogkrémre, és nem mossa ki maga után a kádat? Képes leszek-e „hosszan tűrni”, amikor teljes hangerővel hallgatja a Metallicát, amikor én inkább Csajkovszkijra vágyom? Vagy amikor századszorra meséli el a fenomenális gólpasszt, amiből egy szót sem értek. Tudom-e szeretni, jóságommal körülvenni, amikor belesüpped a depresszióba, az önsajnálatba? Tudok-e jó lenni hozzá, amikor én magam is fáradt, kimerült és ingerült vagyok? Tudok-e felé fordulni, amikor szívem szerint én is csak belezuhannék önmagamba? És vajon tudom-e szeretni akkor is, amikor én éveken keresztül csak a gyerekekkel bíbelődöm, az ő szakmai karrierje pedig nyílegyenesen tör előre? Le tudom-e győzni az irigységemet, tudok-e őszintén együtt örülni vele a sikereinek? Kibírom-e, hogy ne „szóljak be” neki, amikor egy vitás kérdésben mégiscsak nekem van igazam? El tudom-e fedezni a hibáit, akár saját maga előtt is, hogy tovább tudjon lépni? És természetesen a kérdések viszont is feltehetők.
Az úrasztala előtt igennel válaszolunk ezekre a kérdésekre, mosolygó arccal és ragyogó tekintettel, de a választ az évek és évtizedek hozzák meg. Pontosabban a mindennapok, a hétköznapok taposómalmában derül ki, hogy a házasságunkban mi a fontosabb: az „én”-ek önereje, vagy a közösen alkotott „mi”, amely folyamatos létáldozatot követel mindkettőnktől.
Szeretet a hétköznapokban
Nem véletlenül teszünk fogadalmat arra is, hogy „hozzá hű leszek, vele megelégszem”. Szinte nincs olyan házastársi kapcsolat, ahol valamikor ne jelenne meg a harmadik. Aki visszacsavarja a fogkrém kupakját, aki jobban szereti Csajkovszkijt, mint a Metallicát, akivel mindenben egy véleményen vagyunk, akinek nincsenek mélyrepülései, és segít a karrierem építésében. Előbb-utóbb megjelenik a Tökéletes(nek vélt) Társ, akivel elölről lehetne kezdeni ezt az egész házasság-dolgot. Legalábbis első látásra úgy tűnik.
De a házasság nem „újratölthető elem”. A pszichológiai kutatások már jó néhányszor kimutatták, hogy a válás után következő házasságban ugyanazokat a hibákat követik el az egykori házasfelek, mint ami miatt az első tönkrement. Az esetek többségében nem a partnerrel vagy a házasság intézményével van a baj, hanem velünk. Azzal, hogy az első szeretet tüze meghidegül, s ekkor már képtelen vagyok a Pál által leírt módon szeretni a társamat. Képtelen vagyok mellette állni szegénységben és gazdagságban, betegségben és egészségben, mély- és magas repülésben.
Vele szentül élek
Az élet gondjai pedig nem múlnak, minden nap hozza a magáét, s ha rajtunk múlik, hamar szétzilálja a kapcsolatunkat. Nagyon szorosan kell tartanunk egymást ilyenkor. És az emberi erő itt is kevés. Az el nem múló szeretet csak a krisztusi mércével tartható: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Szeretem – hangzik a házassági fogadalomtételben, s ha akkor, ott megkérdeznénk az ifjú párt, feláldoznák-e saját életüket a másikért, erre is bizonnyal igennel felelnének. De azt csak Isten kegyelme adhatja meg, hogy a végtelennek tűnő mindennapokban újra és újra túl tudjam őt szeretni önmagán, és jobban tudjam szeretni magamnál. Hogy szerelmünk az örökből való legyen.
Szakács Gergely
Igenember és Istenember
Akár a nem-esedés, akár az igenlés útján járunk…
Pete Violetta
Mit is mondtam?
Keresztelői fogadalmaink és ami utána jön…
Miklya Luzsányi Mónika
Igen, egy örök életre
Pontosan mit is fogadunk meg a házasságkötéskor?
Tóth Sára
Igent mondani a királyban az emberre
A király beszéde című film és a férfiszerep
Miklya Zsolt
Nefelejcs-nem, gondoljrám-igen
Igen-nem játék Tolkien és Nemes Nagy virága kapcsán
Szakács Gergely
A NEM mint határozott IGEN
Agresszió vagy megalázkodás helyett asszertivitás
Bella Péter
Igen. Hiszek egy Istenben...
Hitbólintás, de kié?
Koczor Tamás
Isten igen – egyház nem
Magunk módján vallásosan…
Thoma László
Igen… egymásra!
A megtartó közösség ereje
Bölcsföldi András
De jó a fürdőkádban ülni!
Rejtett irodalmi üzenet, boldog, aki megfejti!
Hancsók Barnabás
Enyém a lelked! – Lélekölő
Ha volna olyan eljárás, amely megkönnyíti az életet…
Miklya Luzsányi Mónika
Lehet-e halállal igent mondani az életre?
Emberek és istenek paradoxona
Hajduk Zsófia
Miért érdemes kimondani a boldogító igen-t?
Házasság hete, szemben a szkepszis éveivel
Szoták Orsolya
Igen!
Egy fiatal menyasszony bizonysága
Ferenczi Réka
Isten engem úgy segéljen
Egy fiatal presbiter bizonysága
Látogatóink száma a mai napon: 2928
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59764160
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.