belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Lengyel Gábor Dániel

Látszik rajtad

Szituációs gyakorlat élesben

(Te hiszel Istenben?)

Épp a 73-as trolival utaztam hazafelé, december második estéjén. Az ónos esőtől csillogó fekete járdák ódon-sötét nyugalmat árasztottak. A lábam a vékonytalpú cipőmben már nagyon átfázott. (Nem szeretem, ha fázik a lábam.) Pedig dupla zokni volt rajtam. Végül is büszke lehetek magamra. Az imént újabb diadalt arattam a régen rám annyira jellemző nyámnyila-kisfiún. Először utazom ezen a trolin. Nem tudom, hova megy, csak azt tudom, hogy a Keletitől jön és kb. jó irányba halad. Nem volt időm elolvasni a megállóban a listát. De bátran fel mertem rá szállni. És szerencsémre volt útvonaltábla a trolin, így bebizonyosodott, hogy jól döntöttem. Diadalittasan ültem helyemen, megveregetve saját vállamat és jót mosolyogva a szeretetnyelves mizérián, … no meg a sajátomon: dicséret ;).

Van benne sebváltó? Gondolkodtam a troli hangján elmélázva és próbáltam az elektromotorokról meglévő olvasottságomban böngészni valami információt a témában. 

Mindegy. Merre is járunk, ja itt elsőbbséget adunk... de jó! itt átmegy a troli a hídon (Ferenc-híd). Vajon jó tanár vagyok? … és Istennel mi a pálya? Jó lenne már, ha nem kéne visszatérő bűnökkel bajlódni. De végül is mindegy, újra megküzdök velük, újra jó lesz nélkülük. Így van ez kitalálva. Hú, ez a környék ismerős, mindjárt itt a metró! Itt a Nyugati, ott a Váci, ott a templom. Felállok székemből, odamegyek az ajtóhoz, és nyitás után indulnék is kifelé, de még idejében elolvasom: Lehel utca. Állj!, akkor ez még nem az. Visszalépek, kinézek az ablakon, mintha csak körülnéznék, majd nyugalmat erőltetve magamra visszaülök helyemre. Nincs ebben semmi beégés. Különben sem látta senki. Ha meg igen, kit ér…  

– Jelezté’? – kérdezte valaki mögülem. Visszaülés közben a szemem sarkából láttam, hogy a mögöttem ülő széken ketten ülnek. Onnan jött a reszelős női hang.

– Nem. Nem itt szállok le – válaszoltam, miközben magabiztosságot próbáltam sugározni. Két cigányember ült mögöttem.

– Te hiszel Istenben? – kérdezte szinte átmenet nélkül ugyanaz. (Huh! Beszélgetős bolond. De erre válaszolnom illik. Kell. - jegyeztem meg magamban), közben már fordultam is hátra, de csak félig fordultam felé, úgy mondtam:

– …

– Látszik rajtad! – szakította félbe meg sem kezdett mondatomat.

– Igen – válaszoltam halkan, sután. Majd kissé zavartan visszafordultam menetirányba, de sejtettem, mostantól jön a beszélgetős rész, amelyre válaszommal én is önkéntelenül beneveztem. Nézek ki az ablakon, miközben nekikezd, jól hallhatóan:

– De jó neked! ... Nekem is megvolt valamikor… de azóta már a Sátán akar engem. Mindig azt mondja, legyek öngyilkos. (mit kellene mondanom? Kellene egyáltalán valamit? … Ha a barátom mondaná ezt, neki biztosan válaszolnék…) Közben felállt helyéről, és a troli folyosóján állva, felém fordulva folyatta:

– Teljesen kiver a víz! Nézd meg! – fekete kabátját kinyitotta, a nyaka csupaszon, nem túl drága nyaklánca félig kilátszik. (csak nem el akarják terelni a figyelmemet? Lehet, hogy a mögöttem ülő másik is vele van és megpróbál hátulról elvenni valamit tőlem?)

– Teljesen kétségbe vagyok esve. …de az ilyennek nincs bocsánat! Se égen, se földön. Az öngyilkosnak nincs! (tudja, hogy a következőnél fogok leszállni, lehet, hogy akkor majd körbeállnak!)

– Hogy hívnak?

Szememet ugyan lesütve, de arcommal komolyságot kifejezve, számat összehúzva ingattam nemlegesen fejem.

– Hogy’ hívnak? – kérdezte még egyszer. – János?

– Nem – válaszoltam halkan, ugyanazzal az iménti gesztikulációval.

– Engem … hívnak – felém lépett és nyújtotta a kezét. Már csak a fejemet ingattam, és közben néztem kifelé az ablakon. Kinyújtott karját visszahúzta. – Félsz? (Nem.) Válaszoltam rá azonnal, de magamban. Még a pulzusom sem emelkedett, nyugodt voltam, de az agyam járt. Tovább zötykölődtünk.

– Te félsz.

– Nem – válaszoltam immár hangosan, feléje fordulva.

– De te félsz. (mitől kellene félnem? Nincs embertől félnivalóm, csak vállalni kell magam és hitem).

– NEM félek! – válaszoltam immár a szemébe nézve határozottan, keményen, ahogy már középiskolában megtanultam a hatalommániás tanárokkal szembeni sikeres fellépést. (Állni kell a tekintetet!) Nem ment bele a játékba.

– Ő fél – mondta egy előttem ülő idegen utasnak. – Én nem félek, de ő fél. Közben felálltam, hogy így is jelezzem: nem félek, (illetve azért is mert biztos, ami biztos, ideje megnéznem, hogy az utas, aki mellette ül, nem került-e a hátamba.)

– Te félsz – állapította meg sokadszor, teljes magabiztossággal. Már nem válaszoltam. A troli megállt, az ajtók kinyíltak. Lebotorkált a lépcsőn, én közvetlenül utána (jelezve ezzel is, hogy nem félek), majd, megnyugodva vettem tudomásul, hogy ő másfele megy. Elindultam a metró felé.

 

És pár lépéssel később rájöttem, hogy tényleg igaza volt. Míg vele beszéltem, végig féltem. De én nem tudtam róla. Csak ő. Átlátott rajtam. Ki volt ő? Isten küldte? Mit akar tőlem? Mit kellett volna tennem? Félek?

 

Lengyel Gábor Dániel vagyok. Bérma-keresztnevem: János.

 

Te félsz?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 20., szerda,
Jolán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jakab Rita
Fakadhat-e a félelemből erő?

Dementor csók, amit a muglik is éreznek, de még a diplomás varázslók is küzdenek vele.

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Akkor majd elkárhozol
Az egyházi félelemkeltés

Felszín

Lengyel Gábor Dániel
Látszik rajtad
Szituációs gyakorlat élesben

Bálint Katalin
Pénzt vagy életet
Befizetni vagy enni?

Dobóczky László
2006. aug.11.
Naplótöredékek

Székely Tamás
Lehet félelem nélkül?
Egészséges és egészségtelen szorongások

Magasság

Tóth Sára
Hogyan jöjjön az Úr Ládája énhozzám?
Nincs könnyített megoldás. Félelem van, megrettenés és várakozás.

Miklya Zsolt
„Boldogan halok”
Pilinszky és Trier melankóliájáról

Mélység

Szakács Gergely
A boldog(talan)ító IGEN
Motivációk az elköteleződés ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Rossz álmok
Nappali konfliktusok éjszaka a szimbólumok nyelvén sugdosnak pici fülekbe

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
„És engedd el adósságunkat…”
Légy Jézus adósa inkább!

Koczor Tamás
Félelemből nem játszom
Egy példázat más olvasata

Üzenet

Bella Péter
Batman és a mozi igazi hősei
Felkészült milliárdos és az önfeláldozó barátok

Bölcsföldi András
Hétfélek
Isten a félelem mögött van

Áthallások

Pete Violetta
Rém hangosan és irtó közel
Egy nem mindennapi kisgyerek harca a gyásszal és a szorongással

Miklya Luzsányi Mónika
A teremtmény lázadása
Frankensteinek világa

Riport

Szoták Orsolya
Amikor az álmok valóra válnak
A szorongásos betegségekről

Kitekintés

B. Tóth Klára
Szemtől szemben félelmeinkkel
Falusi babonák és a szembesülés képessége

Látogatóink száma a mai napon: 4103
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45787604

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat