2012. augusztus
50. szám
Befizetni vagy enni?
Gazdasági, szociológiai vagy profi pszichológiai elemzést nem tudok nyújtani, ezért nem is próbálkozom. De le tudom írni, amit látok és tapasztalok magam körül. Megpróbálom megfogni azt, ami engem is félelemmel tölt el. Azokat a dolgokat, amiket fiatalként próbálunk kerülgetni, mint vadállat a neki állított csapdákat, vagy amikről a fiatalság pajzsa mögül dacolva azt gondoljuk: mi majd okosabban csináljuk, velünk ez nem történhet meg, mi majd megmutatjuk, hogy másképp is lehet.
Lassan egy éve dolgozom főállásban, még sincs soha pénzem. Szerencsém van, mivel nem kell gyereket eltartanom és nem halok éhen, ha fizetés előtt két héttel elfogy a pénzem, mivel még a szüleimmel élek. Nem kapcsolják ki a villanyomat és tudom, hogy nem fogok megfagyni télen. De több kollégám van, aki két vagy több gyereket tart el olyan kevés fizetésből, amiből én magamat sem tudnám. (Fontos információ, hogy nem szórom a pénzt. Egy átlagos kéthavonta turkálóban vásárolós életszínvonalat tartok fenn.) Ők hónapról-hónapra gyomorgörccsel várják a postást, aki manapság baráti levelet már nem hoz – a facebook és az e-mail világában igazából azt sem tudjuk, milyen a hozzánk közel állók kézírása – a számlák mellé. Én még tiszta szívből fel tudok háborodni a főnökeink igazságtalanságain, a módszereken, amivel sakkban tartják az embereket, hogy remegve féltsék a rosszul fizető állásukat. A módszer működik. Az emberek nagy százaléka remegve fél.
A fogyasztói társadalom már nem csak az egyszerű megélhetés terhét dobja a nyakunkba. Nem csak azzal a gonddal kell megbirkózni, hogy cipő legyen a gyerek lábán, hanem azzal is, hogy bizonyos elvárásoknak megfelelő, „menő” cipője legyen. Egyes gyerekek iPhone-nal mennek iskolába, mások… a sort itt változatos telefonmárkákkal lehetne érzékletessé tenni, de engem sokkal jobban érdekel a sor végén álló 1-2 – rosszabb esetben több – gyerek, aki korgó gyomorral kezdi a napját.
Anyagi helyzetük miatt frusztrált szülők frusztrált gyerekei. Hoppá! Álljunk csak meg egy pillanatra! Nem is csak az a két éhes gyerkőc a frusztrált. Ott vannak a többiek, akik nem kapták meg a legújabb divatnak megfelelő sportcipőt, vagy akiket a szüleik nem tudtak elvinni a 3D-s moziba, mert épp túlórát vállaltak, hogy a gyerek megkaphassa az áhított divatos sportcipőjét. Valami mindig hiányzik és hiányozni is fog. Szorongásban élő emberek hömpölyögnek reggelenként a tömegközlekedési eszközökön. Van, aki attól fél, hogy nem lesz mit enniük, van, aki a számlák befizetésétől retteg, van, aki attól, hogy az egyre többre vágyó gyerekének nem tudja megadni azt a valamit, amitől ő lesz aznap a sztár az iskolában. És néhányan attól félnek, hogy nem töltenek elég időt a családjukkal, nem tudják megadni mindazt a törődést a gyereküknek, amit szeretnének. Házasságok mennek tönkre, mivel a szülők egymáshoz való viszonyát nem a szeretet határozza meg, hanem az, hogy miért nem hoznak haza több pénzt.
Az anyagiak nem helyettesíthetik a szeretetet, ezt minden egészséges gondolkodású ember tudja. De a szeretet helyettesítheti az anyagiakat? Az áram- és gázszolgáltatóknál nem. A szupermarket vagy a ruhabolt pénztáránál sem, ez egyértelmű. De otthon? A családban? Karácsonykor? Születésnapkor?
Jakab Rita
Fakadhat-e a félelemből erő?
Dementor csók, amit a muglik is éreznek, de még a diplomás varázslók is küzdenek vele.
Koczor Tamás
Akkor majd elkárhozol
Az egyházi félelemkeltés
Lengyel Gábor Dániel
Látszik rajtad
Szituációs gyakorlat élesben
Bálint Katalin
Pénzt vagy életet
Befizetni vagy enni?
Dobóczky László
2006. aug.11.
Naplótöredékek
Székely Tamás
Lehet félelem nélkül?
Egészséges és egészségtelen szorongások
Tóth Sára
Hogyan jöjjön az Úr Ládája énhozzám?
Nincs könnyített megoldás. Félelem van, megrettenés és várakozás.
Miklya Zsolt
„Boldogan halok”
Pilinszky és Trier melankóliájáról
Szakács Gergely
A boldog(talan)ító IGEN
Motivációk az elköteleződés ellen
Miklya Luzsányi Mónika
Rossz álmok
Nappali konfliktusok éjszaka a szimbólumok nyelvén sugdosnak pici fülekbe
Réz-Nagy Zoltán
„És engedd el adósságunkat…”
Légy Jézus adósa inkább!
Koczor Tamás
Félelemből nem játszom
Egy példázat más olvasata
Bella Péter
Batman és a mozi igazi hősei
Felkészült milliárdos és az önfeláldozó barátok
Bölcsföldi András
Hétfélek
Isten a félelem mögött van
Pete Violetta
Rém hangosan és irtó közel
Egy nem mindennapi kisgyerek harca a gyásszal és a szorongással
Miklya Luzsányi Mónika
A teremtmény lázadása
Frankensteinek világa
Szoták Orsolya
Amikor az álmok valóra válnak
A szorongásos betegségekről
B. Tóth Klára
Szemtől szemben félelmeinkkel
Falusi babonák és a szembesülés képessége
Látogatóink száma a mai napon: 8066
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59759272
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.