belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Pete Violetta

Az üres befőttes üveg és az idegen szilva

Városba szakadt vidék, jelenbe szakadt múlt

Jó hajnalban felkötötte az alsószoknyát. Kontyba szedte a haját, megigazította a ruha ráncait, kendőt kötött a fejére az öreg Csörke.

– Ma ki kell mennem –

Penig ej, de nem kívánkozik. Még utolszor megpaskolja a vánkost, amin otthon van, aztán elindul szilváért. Szeretné eltenni.

Búsongva néz szét a bérház díszköves udvarán. Hajdan volt itt három gyümölcsfa, ha meghagyták volna, most nem kéne a kosarával kibotorkálni a kapun. De kivágták, aztán lebetonozták, aztán mikor a beton is avítt lett – mohos és töredezett –, jött a cikkcakkos, divatos térkő. Kopog rajta a menyecskekori táncos cipő, ami egykor sokkal kecsesebb lábakat rejtett. Lépcső le, kapugomb, kapu zúg, nyílik, kilép, majd dörrenéssel utánacsukódik. Felkapaszkodik a villamos korlátján, zötyög a korai néppel, amikor egy kislány megszólja a kötényét, és megkérdi anyukáját, hogy a néni miért van jelmezben. Hely nincs, sőt a villamos is megáll váratlanul: a vezetékeket ellopták és a sínt is megrongálták az éjjel. Pótló busz jön – mondják – de az öreg Csörke inkább ballag: eleget rázatta magát. Döccen egyik oldaláról a másikra, ahogy azt már az ilyen idős vaskos nénik szokták. Egy utcát se halad, jön elé egy férfi, oldalán sporttáskával. Szőrös és mosdatlan.

– ­Segítsen, néni, haza kell jutnom Debrecenbe, otthon egyedül van a gyerek, sietnem kéne, de elfogyott a pénzem.

Csörke nem néz rá, de ad. Egy egész ezrest. Még a dédanyja tanította az elemiben a tanulóknak, hogy eljöhet az az idő, amikor nekik is kérni kell. Látja ezt egy másik, nyurgább a sarkon. Még az előző be sem gyűrte a zsebébe, kapaszkodott mellé, hogy neki csak egy kis apró kéne, hogy ki tudja váltani a receptjét. A szívére kell. Lobogtat egy két éves receptet, egy női névvel a fejlécben. Csörke ugyan nem nézi, de aprója sincs. Szegény megboldogult Fricije mindig mondta, legyen nála, de ő utálta, hogy csörög. Adott ennek is egy ezrest. Összecsukta a bukszáját, de még el sem tudta rejteni a kosár alján,a két férfi, a sporttáskás meg a nyurga receptes őt megelőzve bevágtattak a talponálló ajtaján, ami épp mellettük nyílt: egyik a pulthoz, másik a csilingelő-villódzó géphez a sarokba.

Az idő melegszik, ahogy baktat Csörke, szoros kontyából megszökik egy-két őszes szál és libeg. Elér a csarnokhoz, de alig  tud megállni a lábán a kifelé sereglő ázsiai turistacsoporttól.  Aztán a csoport után és még a következő előtt betippen. Kerülget a sorokban, lát sok csacsanszkát, de ő ringlóról álmodott, abból főzte az öreganyja is a lekvárt. Végül egy kofánál talál.

– Mennyiért adja?
– 500.
– Forintról beszél?
– Hát euróban is elkérhetem.
–Ugye csak viccel? Nekem sok kellene, lekvárnak lesz, elvinnék vagy nyolc kilót is, de másutt 200-ért van.
– Akkor vigye anyó máshonnan, itt ezt ennyiért is megveszik a turisták. Menjen inkább a szupermarketbe, ott talán még olcsóbban is talál.

Csörke utálja a nagy boltokat, de ha oda kell menni, hát oda kell menni. Mellészegődik egy kis cigányképű gyerek, hogy a kapuig vinné a kosarát egy százasért. Nem volt abban semmi, csak a szatyor meg a buksza, de jól van, hát legalább dolgozni akar a kislegény. Kifelé az utolsó árusnál felváltott egy ezrest Csörke, és nyomott a kezébe egy százast.

Azt is megérdeklődte, merre van az a szupermarket. Elindult. Már jár a villamos, ment hát vele egyet a visszairányba, aztán bement a nagy épületbe, amit körülötte plázának hívtak. Az alsó szinten meg is lett az a nagy bolt, amit mondtak. Kicsit keringett benne, mire megtalálta a gyümölcsöket. Szilva is volt, de ő bizony ezt a fajtát nem ismeri. Most hogy merje megvenni, ha nem tudja, milyen lesz belőle a lekvár? Nézi az árcédulát az okuláréval: 150, származási ország: Spanyolország. Akkor hát nem csoda, hogy nem ismeri. De az ára jó, és a csípője se bír már sokat – a háziorvos évek óta próbálja rábeszélni a protézisre –, szóval elkezdte megrakodni a kosarát az ismeretlen szilvával. Valaki a személyzetből meglátta és ideges, megrovó szavakkal kivette a kezéből a kosarat: nem gondolja a néni, hogy majd mi itt tárázgatunk, tessék a zacskókba kiszedni, azért vannak, abban lemérjük. Csörke nem értette, ha van mérlegük, miért nem lehet azt kitárázni, de jól van: visszaszedte a kosarát zacskókba. Lemérték, kapott rá egy cédulát és indult a pénztárak felé.  Beállt a sorba, majd elkezdte a szalagra pakolni a zacskózott ismeretlen szilvát. Mire mind rákerült a szalagra és elfogytak előle az emberek, nyúlt a bukszáért. De hiába nyúlt, mert az bizony nem volt ott.

– Ó, hogy az ördög vinné azt a sóher kis cigány…
– Mit cigányozik itt? Maga engem kritizál? – rikácsol a paradicsommadár-hajú, műkörmös pénztáros.
– Nem, csak ellopták a pénzem. Mondja, nem vihetném el, és holnap beadom a pénzt. Fel is írhatja.
– Előbb szid, aztán meg hülyének néz. Nem maga akart lopni véletlenül? Jól jött volna egy kis ingyen szilva, mi? Tudja, hányan adják elő ezt a sztorit manapság? Hallottam már, hallottam már mindet. Most maga szépen lecsücsül és a biztonsági őrünk társaságában megvárja a rendőröket. Nekik meséljen majd!

Csörke köpni-nyelni nem tudott a nőből kiszakadó hangtól, de nagyrészt nem is értette a hadarós hisztizést. De a kopasz izmos alacsony őr tényleg elkezdte hátrataszigálni egy irodába. Elfáradt, leesett a vércukra és felment a vérnyomása, mire pár órán belül odaértek a rendőrök. Nehezen tudta nekik elmesélni, hogy mi történt, főleg, mivel az egyik rendőr túlzottan is szimpatizált a pénztárosnővel és annak verziójával a történtekről.

– Tartsuk kicsit benn, az nem árt neki – mondták, majd behajtották a fejét az autóba. Az éjjelt az őrszobán töltötte. Nem értette, hogy kerül ide. Rács mögé a falujából azokat vitték, akik agyonütöttek valakit vagy loptak. A boltban pedig a gerendára rótták, ha valakinél épp nem volt pénz, volt ott hitele annak, aki havonta megadta. Azt kell megélnie 70 éves fejjel, hogy most ő van itt? Mit tett ő? Egy szemet se aludt. Másnap hazamehetett az egyszobás kis szuterénjébe.   

Kapugomb, kapu zúg, kinyílik, belép, a kapu nagy dörrenéssel utánacsukódik. Utálja ezt a házat. A madarasi parasztházat sírja vissza minden este, amikor végiggondolja a napot. Jöttek valami idegenek, magyarázták, hogy írja alá a papírjukat, ha meg akarja tartani a házát. Ő aláírta, aztán kitették a szűrét. Hát így bérli most ezt a földalatti lyuknyi szobát. De bosszantja ez a szilva, hát már elkészítette az üvegeket, meg a nagy fazekat, pedig nem kis művészet az egy ilyen egyszobás háztartásban. Végigjárja a falat, nézi a régi élet képeit, ősöket és rokonokat. Majd körbeérve megáll az esküvői képük előtt.

– Hogy szeretted az én szilvámat… Nem baj, Frici, holnap újra megpróbáljuk.  

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
A bizonytalanság dicsérete
Kreált kapaszkodóink és a valóság

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Három királylány
Hogy legyünk társak a társtalálásban?

Felszín

Székely Tamás
(Be)biztosítások
Megváltható nyugalom

Pete Violetta
Az üres befőttes üveg és az idegen szilva
Városba szakadt vidék, jelenbe szakadt múlt

Miklya Zsolt
Jeles napok
Születésnapodat várjuk...

Magasság

Tóth Sára
A bizonytalanság kora
A kereszténység felnőtté válása

Miklya Luzsányi Mónika
Múltvesztett nemzedékek
Búsongás és felelősség

Mélység

Moldován Norbert
Néma-téma
Ki beszéljen a szexről keresztény fiataljainkkal?

Teljesség

Koczor Tamás
Illés és a hollók
Egy pakli kártya mellől…

Szakács Gergely
Lesz ez még így se!
Harcban a ráhagyatkozásért

Üzenet

Pete Violetta
Az az egy
Feláldozandók

Thoma László
Burokszótár
Az életünket körülvevő

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A komfortérzet kalitkájában
Bűn és bűnhődés Woody Allen módra

Bradák Soma
Kerülőutak nélkül?
Amerikai szépség és isteni gondviselés

Hancsók Barnabás
Butaságból jeles
Egy égető társadalmi probléma könnyfakasztó feldolgozása filmen

Kitekintés

B. Tóth Klára
Biztonságos otthon
Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc

Szakács Gergely
Hit és vallás: mankó vagy erőforrás?
A labilis ember kapaszkodója Isten?

Látogatóink száma a mai napon: 4886
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44430627

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat