belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Székely Tamás

(Be)biztosítások

Megváltható nyugalom

Törékeny dolog az emberi biztonságérzet. Mindent elveszíthetünk, hiszen a modern biztonsági rendszerek korában is törnek fel otthonokat, égnek le házak, sérülnek meg a viharokban ingatlanok. A modern gyógyszerek korában is vannak gyógyíthatatlan betegségek, életünkre törő kóros állapotok, váratlan balesetek. A gonosz, a természet nálunk nagyobb ereje és az egészségünket veszélyeztető különféle tényezők folyamatos rettegésben tarthatnak mindnyájunkat, így aztán természetesen adódik a kérdés: ki véd meg a bajtól? Van-e olyan személy, eszköz, bárminémű praktika, melyet űzve, melyet megfizetve megválthatjuk a nyugalmat? Mert ha igen, mi megpróbáljuk bebiztosítani magunkat.

Legyen az bárki vagy bármi, semmi pénz sem drága, csak védjen meg, óvjon meg, tartsa távol a bajt, az arctalan károkozót, a láthatatlan kórokozót, a lopakodó tolvajt, a semmiből lecsapó vihart.

Szóba jöhet ördögi mágia, kötelezően betartott és betartatott babona, vallás és pénzen megváltott biztosítás.

Mert egy a fontos: be legyünk biztosítva.

És bár pénzünk nincs, életünk csak egy van, így bárki megkaparinthatja azt a néhány garast, amiért cserébe követelhetem a nyugalmat. Mert ezt szeretné az ember: végre megnyugodni, végre békében élni.
Ezért pedig semmi sem drága.

Ki véd meg, mi véd meg, hogyan véd meg? A mód, a tanítás, a kultusz, a számítási elv, melynek végeredményeként megszületett a kedvező ajánlat, szinte nem is fontos, csak legyek bebiztosítva. A nevek és a módszerek változhatnak, de az érvelés ősi: adok, hogy aludhassak.

Aludni ugyanis kell, a nyugalom ugyanis kell, a békesség ugyanis kell, a biztonság ugyanis kell, legyen minden biztonságos, legyen minden pontosan megváltott, kiváltott, számla a fiókban, biztonságérzet a tudatban, erre vágytam, mert egy a fontos: biztosítsák, hogy be legyek biztosítva!

Mert én fizettem érte.

Mindig is így volt. Régen áldozati bikával, állati belsőségből való jóslással, csillagok okozta frásszal, furfanggal, ijesztgetjük egymást és fizetünk egymásnak.

Mert ma sincs másképp, csak kisgyermekből tizenévessé lett az emberiség. Eddig az számított: mit mondanak az ősök? - a hasonlat kedvéért: a szülők –, mi az aktuális óvintézkedés?

Olykor-olykor áldozat a több tucatnyi istennek, máskor álomfejtés, jóslás, varázslás, majd ha egy hang szól egy látomásban: „in hoc signo vinces" - akkor felkerül a pajzsra a szent jel, és a birodalom új vallására lel, csak győzzek a csatában! Csak jöjjek haza élve a harcmezőről, csak lehessek büszke magamra, s dicsőíthessem magamat tehetségemért, s cserébe, ha már ily' szépen bebiztosított, akkor adok egy kicsit a gloriából a Magasságosnak is, hátha cserébe máskor segíteni fog, s e jelben újra győzni fogok. Mert nem az a fontos, hogy mi van mögötte, s mi zajlik a szívemben – csak a győzelem, hogy a vágyam megvalósulását kikényszerítsem, s hogy megvalósul, abban biztos legyek. Hogy be legyek biztosítva. Mert ez fontos, ezért fizettem, a pajzsokra is ráfestettem, én mindent megtettem!

Aztán eljött a lázadó ifjúkor – öntudatára ébredt az ember, és sajnos úgy maradt...

Már nem megfelelők neki a régi praktikák. Már nem megfelelő a vallás, a mágia. Nem elég racionális. Az új védőangyal a bizonyított és bizonyítható ismeret, a biztonságérzet új alapja a tudás. A racionalizmus új világrendjében kacagni való minden, ami nem bizonyítható. Kacagni való, amit az ősök mondtak, és kacagni való, amiben hittek. A derű, az optimizmus, és a nyugalom is kacagni való, mert a naiv ember sajátságai, és a naiv, fel nem világosult ember a legkacagnivalóbb.

Hiszen azért lettünk okosak, hogy mindennek megtaláljuk az okát és következményét. Azért lettünk okosak, hogy többé ne legyen rejtélyes a baj, hogy neve legyen minden betegségnek, hogy oka legyen a viharnak, eredete a tűznek. A következmény, amit elszenvedünk, egy logikai láncolat kényszerű végpontja legyen.

Száműzni a rejtélyt. Ha nem rejtélyes, van rá magyarázat, nem is félelmetes.

Mégis retteg az ember...

csak nem varázsol, hanem kérdez

nem remél, hanem agyal

nem nyugodt, hanem töpreng

mindig fáj belül valami

mindig feszít belül valami

és ez a valami ugyanaz az ősi vágy: bebiztosítani

A tudás, az ismeretek, ok és okozat viszonyának feltárása, a titkok száműzése nem a biztonságérzetet növelte, csak a bizonytalanságot.

Már nem csupán attól rettegek, ami bekövetkezhet, valamikor, lopakodón, rejtélyesen, hanem akkor is, ha megígérik, nem sejtetik, hogy bekövetkezik. Jön a fertőzés, holnap itt lesz a forróság, utána a pusztító vihar, haragos diagramokat mutogatva, és sötét bűnügyi statisztika, borzalmak és még nagyobb borzalmak hada.

E bizonytalanság pedig elhozta a biztosítók korát. Biztosítani lehet ingóságokat és ingatlanokat, a magam életét és a családomét, fizetni színvonalas egészségügyi ellátást, kedvező nyugdíjas éveket.

Talán soha nem fog baleset érni, talán soha nem fogja a lakásomat kár érni, talán meg sem fogok öregedni, de fizetek, mert az úgy biztonságos, talán többet is fizetek, mint amit kár esetén visszakapok, de fizetek, mert más is úgy teszi, és hát én, felvilágosult emberként, teljesen logikusnak tartom, hogy velem is történhet bármi szörnyűség, vagy az otthonommal, és akkor a családról, az újrakezdésről gondoskodni kell, ki tudja, milyen lesz évek múlva a nyugdíjrendszer...
Hát legyen csak minden bebiztosítva!

Ha pedig nincs pénzem, hát jöjjön csak a mágia, a babona, az ostoba varázslások kimeríthetetlen hada, magam is kacagom a beszélő csillagot, de azért félem és vallom.

Csak egyvalakit nem félek, akinek kezébe sorsom helyeztetett, az Istent!

Ha hinnék az Isten minden értelmet felülhaladó békességében, s abban, hogy aki a mező liliomairól és az ég madarairól gondoskodik, az az én sorsomat is kezében tartja, az én lelkemet is megnyugtathatja.

Senki nem tudja magát bebiztosítani. Semmi pénzért sem. Vagy történik baj, vagy nem, és ez nem a pénzen és nem az ismereteken múlik, csak részben, amennyire felelősségtudó lehet az ember és a sorsot nem hívja ki maga ellen.

De ha az életem Isten kezében van, akkor lesz békességem, lesz nyugalmam és biztonságban tudhatom az életem. Nem bebiztosítani kell magam. Csak Istennek biztosítani az életemben szabad kezet, és az Ő áldásait megtapasztalva, az Ő gondoskodását napról napra átélve bizonyos, hogy lesz igazi biztonságérzetem. 

Hozzászólások

1. Nagy István - 2012-09-15 11:15:36

Nemhiába a Biblia közepe:

"Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni".

Zsolt 118,8



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 22., péntek,
Cecília napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
A bizonytalanság dicsérete
Kreált kapaszkodóink és a valóság

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Három királylány
Hogy legyünk társak a társtalálásban?

Felszín

Székely Tamás
(Be)biztosítások
Megváltható nyugalom

Pete Violetta
Az üres befőttes üveg és az idegen szilva
Városba szakadt vidék, jelenbe szakadt múlt

Miklya Zsolt
Jeles napok
Születésnapodat várjuk...

Magasság

Tóth Sára
A bizonytalanság kora
A kereszténység felnőtté válása

Miklya Luzsányi Mónika
Múltvesztett nemzedékek
Búsongás és felelősség

Mélység

Moldován Norbert
Néma-téma
Ki beszéljen a szexről keresztény fiataljainkkal?

Teljesség

Koczor Tamás
Illés és a hollók
Egy pakli kártya mellől…

Szakács Gergely
Lesz ez még így se!
Harcban a ráhagyatkozásért

Üzenet

Pete Violetta
Az az egy
Feláldozandók

Thoma László
Burokszótár
Az életünket körülvevő

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A komfortérzet kalitkájában
Bűn és bűnhődés Woody Allen módra

Bradák Soma
Kerülőutak nélkül?
Amerikai szépség és isteni gondviselés

Hancsók Barnabás
Butaságból jeles
Egy égető társadalmi probléma könnyfakasztó feldolgozása filmen

Kitekintés

B. Tóth Klára
Biztonságos otthon
Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc

Szakács Gergely
Hit és vallás: mankó vagy erőforrás?
A labilis ember kapaszkodója Isten?

Látogatóink száma a mai napon: 4722
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45799088

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat