belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Szabó Julcsi

Évadkezdésre

Díszletek a HÉV-en

A színházi évadkezdés többé-kevésbé egybeesik az iskolai tanévnyitóval. Októberre lemennek az első bemutatók, sorra telnek a színházak, egyre több a színházpedagógiai program – olykor a színházig sem kell elmenni, hogy élményhez jusson az ember. Az én időmben ez még gyerekcipőben járt. Még a hegy ment Mohamedhez.

Megkímélném a kedves olvasót a kultúrtörténeti háttértől, már csak azért is, mert nem ezen áll vagy bukik a színház lényege. Velem, személy szerint, ötévesen kezdődött. Operabérletet kértem a születésnapomra. (Fiatal voltam és bohó.) Színház számomra onnantól létezik. Utána már csodát jelentett, aztán menedéket, majd szerelmet és munkát.

Tizenévesen színházi díszletekben gondolkodtam – meglehetősen sok pozitívumát tudom felsorolni annak, ha az ember napi két-három órát utazik az iskoláig és haza. Elered a fantáziája. Az enyém valahol az Örs vezér tere és Árpádföld között, a HÉV-en kezdte. Több mint tíz év telt el azóta. Már nem is HÉV-vel utazom. Színházba sem járok már (annyit). A színházban gondolkodás azonban kicsit még mindig megmaradt. Szemléletváltás történt. Nem nagy szavak ezek, remélem.
Különbség lett az olvasott szöveg és a színpadi szöveg között. Különbség színész és ember között. (Igen, sokan hibának róják fel, és jogosan, de az éremnek két oldala van.) Különbség lett tulajdonképpen szinte mindenben. Különbség lett a matekórában, mert elkértem magam délelőtti főpróbára, különbség lett az irodalomoktatásban, mert kinyílt a könyvtár, és nemcsak a tananyag létezett már. Tudom, mindenki másban találja meg az örömét, és ez így van jól. Egyszerűen csak sokat lehet beszélni arról, mit adhat egy jó színház. Idézetekkel teleírt füzethalmokat.

A jó színház tanít, segít, bátorít, hitet ad – és akkor, ott, Isten is ott van, igen. Mert hitet ad magadban, abban, hogy nem gondolsz akkora bolondságokat, ha másképp gondolkodsz, mint a fél osztályod, és megérted, hogy miért nem fontos beállni a sorba, de miért nem kell lázadni sem, megtanulsz válaszolni és nem visszaszólni, megtanulsz kivárni és megköszönni, megtanulsz olvasni és írni is, megtanulod a humort és hirtelen értelmet nyernek az őszinte érzelmek, elfogadod a másságot, mert rájössz, hogy te is más vagy, de te sem vagy más.

Aztán nem érted az egészet, csalfának fog tűnni és úgy érzed magad, mint akit cserbenhagytak. És évek telnek majd el nélküle, és generációk cserélődhetnek le, és újabb gimnazistákkal lesz tele majd a kakasülő, őket fogja ismerni az ültető, a szervező és a színésznő. Te pedig a hiteddel addigra eljutsz Istenig. Rád talál és felkarol és megtart. Segít, támogat, megvéd és betakar. És Vele megtalálod a saját utad – és ahol a kincsed van, ott lesz a te szíved is. (Mt 6,21) És vele együtt kezdheted újra, a saját életedet élve, nem a másét ott a színpadon.

És egyszerre nem lesz már olyan hosszú az az Örs vezér tere és Árpádföld közötti út. 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Vezércikk

Czapp Enikő
Folyamatos reformáció
Bátorság vagy ráhagyatkozás?

Gondolkorzó

Fikó Norbert
Jézus követése
A megtérés egy pont vagy folyamat?

B. Tóth Klára
Indulj el egy úton
Kirepül a gyermekem. De hová?

Bölcsföldiné Türk Emese
Ház – As – Ság
Kíváncsi volt, hát lenyomta a kilincset.

Felszín

Bíró Anna
Egy utazás margójára
Fél év Brazíliában

Szabó Julcsi
Évadkezdésre
Díszletek a HÉV-en

Bölcsföldi András
Hinta, hinta...
Felnőttkorból gyermekkorba és vissza

Magasság

Ottucsák Melinda A.
Indulni kell
– képek valahonnan a Közel-Keletről –

Pólya Dániel
G. K. Chesterton: Az elfeledett óriás
(tündérmese négy felvonásban)

Farkas Zsuzsanna
Őszi nap fénye
Kávéházi történet

Mélység

Szakács Gergely
A szorongástól az önbecsülésig
Pál Feri könyvének margójára

Tóth Sára
„Gyermekeim, akiket ... fájdalmak közt szülök meg"
Szülés a Bibliában és az életben: szüléseim története

Záborszky Zsófia
Függőségből függőségbe
Hol kezdődik az ördögi kör?

Teljesség

Miklya Luzsányi Mónika
Menjetek el szerte a világba...
Egy magyar lelkész Mandzsúriában

Záborszky Zsófia
A szolgáló vezető
Az első lépések a vezetővé formálódás útján

Szakács Gergely
A test imádsága
Mit jelent Jézussal zarándokolni?

Üzenet

Szabó Julcsi
Egyre közelebb
Indulj el tapasztalni!

Czapp Enikő
A hőssé válás útja II.
„Aki dudás akar lenni"...

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Road movie másképpen
Új alapot építeni autózás közben

Hancsók Barnabás
Lágy eső
„Anya meghalt, apámat nem ismerem”

Kitekintés

Ottucsák Melinda A.
De én nem vagyok szendvicsgyerek!
Születési sor(s)rend - könyvajánló

Látogatóink száma a mai napon: 959
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45518101

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat