belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Miklya Luzsányi Mónika

Fél-nőttség

Előrehozott kamaszkor

Mások a mai gyerekek, mint korábban, ezt mindannyian tapasztaljuk. Az idősebb generáció tagjai fejcsóválva figyelik, ahogy a kis királyfiak és királylányok osztogatják a parancsot a szülőknek. A pedagógusok elhűlnek tájékozottságukon, a rengeteg információn, ami egy alig iskolás kisgyerek kobakjába belefér. Éppen ezért nehéz megérteni, hogy ha ilyen okosak, miért képtelenek megülni akár csak egy percig is, miért ők akarnak a középpontban lenni (mind a huszonnyolcan egyszerre), miért képtelenek a legalapvetőbb szabályokat is betartani. Ráadásul mintha a felnőtt tekintélye is elveszett volna a szemükben. A pedagógia szakokon azt tanítják, hogy a kisgyermek számára a szülő, a kisiskolásnak a tanító néni szava a szent, s csak kamaszkorban jön el az az idő, hogy a kortárscsoport válik értékközvetítő referenciacsoporttá, amihez önmagát és a világot viszonyítja. A kamasz számára az lesz a jó és a rossz, a menő vagy az égő, amit a többiek mondanak. A csoporthoz tartozás vágya kamaszkorban erősödik fel, amit sokszor öltözködéssel, vagy sajátos, csoporton belüli (nyelvi) jelek kialakításával is megerősítenek. Igen ám, de a mai alsósok ugyanígy viselkednek. A szülők pedig nem egyszer találják magukat szemben saját gyerekük – megtörhetetlennek tűnő – akaratával, érvrendszerével, amivel szemben nehéz megállni. Döbbenten tapasztalják, hogy 7-8 éves gyermekük olyan hangnemben és stílusban szájal vissza nekik, amit ők még kamaszként sem nagyon mertek megtenni a felnőttekkel szemben.

Az előrehozott kamaszkor tünetei már jó néhány éve feltűntek a kutatóknak, ám egy darabig értetlenül álltak a pszichológusok a jelenséggel szemben, hiszen a kamaszkori viselkedési problémák jó részének hátterében a testi, hormonális változások állnak. A 6-8 éves gyerekeknél azonban nem robban még a „hormonbomba”, felnőttekkel szembeni pozícióharcaikat, indulataikat vagy éppen deviáns viselkedésüket nem foghatjuk a hormonszám növekedésére.

Sue Palmer Mérgező gyerekkor (Toxic Childhood) című könyvében azonban arról számol be, hogy korunkra erősen megváltoztak a szülői szerepminták és a gyermeknevelési szokások. A digitális forradalom hatására a világ gyorsabban változik, mint azt biológiánk követni tudná, ezért sokan már gyermekkorban (!) étkezési, stresszkezelési problémákkal küzdenek. A hagyományos, hierarchikus szülő-gyerek viszony mára jobb esetben demokratikussá vált, de a szülők jó része valójában laissez-faire, ráhagyó szülői attitűdöt követ. Ebben az esetben a szülő-gyerekkapcsolat nem olyan erős, a szülő inkább haver, barát(nő) ,mint tekintélyszemély. Ezt sok esetben meg is ideologizálja a szülő, hiszen a fogyasztói kultúra fiatalságkultuszában az a „menő”, ha a szülő legalább olyan fiatalos, mint a kamasz gyereke, vagy ha a kisgyerek olyan ruhákat és viselkedési mintákat vesz magára, mint egy felnőtt. A szakirodalomban „mini adults”-jelenségként emlegetett kifejezést Tari Annamária ötletesen fél-nőttségnek fordítja a Z-generációról szóló könyvében, amely fordításban egyszerre van jelen a félig felnőtt és a félelem, szorongás megjelenése is.

A mai gyerekek ugyanis alapvetően semmiben sem mások, mint az előző generációk gyermekei: biztonságra, szeretetre van szükségük ahhoz, hogy egészségen tudjanak fejlődni. Ám a biztonságérzethez szülői tekintélyre van szükségük. S mivel ezt a szüleiktől nem kapják meg, kóros viselkedésmintákat produkálnak. Konrad Lorenz etológus szerint a csoporthoz tartozás az egyik legerősebb ösztön. Megfigyelései szerint ha a csoport vezetője meggyengül, akkor a csoport többi tagja (általában a többi hím) addig provokálja, amíg át nem adja vezető pozícióját a csoport legerősebb tagjának. Hasonló folyamatról számol be Palmer is a fél-nőttséggel kapcsolatban. Ha a szülő nem képes vezetni, nem állít fel szabályokat, s nem tartja be következetesen azokat, akkor a gyermek elbizonytalanodik, s elkezdi provokálni a szülőt. Ha kiderül, hogy a szülő nem képes betölteni a tekintélyszemély szerepét, akkor a családban (ösztönös kényszerűségből) a következő legerősebb személy, sok esetben a gyerek veszi át az uralmat, ő irányítja a szülőket, s valóságos gyerekdespotaként uralkodik a családjában. A Z- és Alfa-generációs gyermekek „deviáns” viselkedése valójában ugyanaz a kétségbeesett kiáltás a szülők felé, mint a kamaszok esetében. Csak azt érzik, hogy baj van, elbizonytalanodnak a szüleikben, önmagukban, ezért próbálnak erősnek mutatkozni. A bizonytalanság azonban reménytelenséget szül, a reménytelenség pedig dacot. Szülői, nevelői feladatunk tehát, hogy valódi (és nem diktatórikus) tekintélyünk legyen a gyermekeink előtt, mert csak így lehet bizalmuk bennünk.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Violetta
Panasz a panaszkodásról
Ellopott remény

Gondolkorzó

Szakolczai Éva
Református iskolába írassam?
Többet árt, mint használ?

Kihívás

Záborszky Zsófia
Élet a remény rabjaként
Tippek, hogy tudj remÉLni

Felszín

Thoma László
Kitartás
A sport, küzdelem idején való reménységről...

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Reménytelenül
- elégtelenül?

Mélység

Szabó Julcsi
Másnak lenni
Istenre mindannyiunknak szüksége van

Miklya Luzsányi Mónika
Fél-nőttség
Előrehozott kamaszkor

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Mennyország
– itt és most?

Üzenet

Czapp Enikő
Talán tévedek…
bárhogy igyekeztem, én is választok

Áthallások

Hancsók Barnabás
Mikor más már nem maradt
A remény bajnoka

Riport

B. Tóth Klára
SörKert
Diák-bibliaóra, fedőnévvel

Kitekintés

Fábián Tibor
Várnak valakit
Mélyreménytelenség?

Látogatóink száma a mai napon: 5429
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44416826

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat