belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Nagy László

Új söprű jól seper!

Szolgálati közlemény: Kovács Kázmért munkaeszköz átvételre kérjük a főmenedzseri irodába!

2011. január 3-án hétfőn, azaz a mai napon munkába állt Kovács Kázmér a Tisztogass Okosan Kft. új közúti menedzsere. A harminchét éves férfi korábban is hasonló munkakörben dolgozott, igaz, annak megnevezése egyszerűen utcaseprő volt.
Hát korunkban azonban minden gyorsan változik, s állandóan tele vagyunk újításokkal. Szóval Kovács menedzser első munkanapján besétált reggel hét óra előtt öt perccel, hogy átvegye védőfelszerelését, valamint új seprűjét és szemeteslapátját. Az irodában mindent megkapott, kivéve az új seprűt. Az ugyanis még nem érkezett meg.
„Talán ebéd után már átvehető lesz" - közölte vele az új főmenedzser, aki 2010 dec. 31-én műszakzáráskor még csupán menedzser volt, s kinek seprűje együtt kopott el a 2010-es esztendővel. Most ezt a seprűt nyújtotta át új alárendeltjének az új főmenedzserek felsőbbségének megkérdőjelezhetetlen tudatával.

Kovács menedzser új munkatársként bizonyítani akarta rátermettségét, s szó nélkül elfogadta a seprűtorzsát, s lelkesen tisztítani kezdte vele az iroda előtti járdaszakaszt. A seprűcsonk már nem volt képes szinte semmilyen tárgyat sem felfogni, a finom porról nem is szólva. Kovács menedzser azonban hatalmas lendülettel a seprűnyél földet érő végével mintegy billiárdozva lökdöste a nagyobb szemétdarabokat a reménység szerinti jövőbeni szemétkupac helyéhez. A síkos járdán azonban a seprűvég időnként megcsúszott, s így a söprő mozdulat kívülről úgy nézett ki, mint egy távol-keleti akcióvígjátékban az új tanítvány hihetetlenül esetlen első harci mozdulata a fegyvernek szánt botjával. Kovács menedzser elszántan éppen egy ilyen hihetetlenül gyors, nagy koncentrációt igénylő mozdulatot hajtott végre, mely nyomán egy hatalmas tárgyat söpört félre az útból. A „szemét" történetesen igen elegáns télikabátot, valamint márkás vadonatúj fekete cipőt viselt. A fejéről lehullott fekete kalap méterekre gurult, mivel a Tisztogass Okosan Kft. vezérigazgatója mint egy rongybaba csuklott össze, az általa személyesen még nem ismert Kovács menedzser nem várt övön aluli mélyütésétől.

Miután a vezérigazgató néhány másodpercnyi agonizálás után összeszedte magát, s megkezdte első munkanapját az új évben az irodájában, első intézkedéseként „lapátra akarta tenni" a pokoli fájdalmak között megismert Kovács menedzsert. A főmenedzser azonban, tartva a visszaminősítés lehetőségétől megvédte beosztottját egy bibliai idézethez hasonló eszmefuttatással: „új menedzsert csak új seprűvel alkalmazz!"

Déltájban meg is érkezett az új seprű. Kovács menedzser kétségek között vette át, mivel még próbaidős volt, s hát a vezetőség előtti bemutatkozása igen emlékezetesre sikeredett.

Délután fél háromkor a vezérigazgató távozott az irodából, s ámulva látta, hogy Kovács menedzser a teljes útszakaszt patyolattisztára seperte. Most éppen azAudija oldalán sepregetett serényen. Amikor a próbaidős menedzser meglátta a vezérigazgatót, gyorsan vigyázzba vágta magát, s új seprűjével tisztelgett a mellette elhaladó főnökének, aki a villámgyors mozdulat láttán védekezőleg a gyomorszája elé kapta a kezét. Majd miután érzékelte, hogy ezúttal teljes biztonságban van, egy finom mosollyal s fejbiccentéssel köszönt el új kollégájától.

„Hát minden kezdet nehéz" - gondolta Kovács menedzser megkönnyebbülve, majd hálásan ránézett új seprűjére, s hangosan így szólt hozzá: „Új seprű! Jól sepersz."

Kovács menedzser Önnek/Neked is hasonló jókat kíván, az új esztendőre: az új kezdethez, s a változó időkhöz megfelelő új külső és belső felszerelést!

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 18., hétfő,
Jenő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
Szegény január
Esélyegyenlőséget - de legalábbis empátiát - az év első hónapjának!

Felszín

Nagy László
Új söprű jól seper!
Szolgálati közlemény: Kovács Kázmért munkaeszköz átvételre kérjük a főmenedzseri irodába!

Turcsik Ferenc
Fa, madár, lélegzés
Mese a dombok közül

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A döntés megelőz Téged!
Újévi fogadalmak előtt és után

Mélység

Bölcsföldi András
Három banán
Szimbólumból a kukába: egy déligyümölcs átértékelt élete

Hegedűs Márk
Visszaülni a lóra - megújult hittel
Isteni biztatás koszos rendszámtáblákon keresztül.

Szakács Gergely
A gyász
"Az életem szétvált azelőttre és azutánra."

Teljesség

Tóth Sára
Az új és a régi
Hogy lehet, hogy Isten nem változik, mégsem unalmas?

Dull Krisztina
Posztmodern zsoltárok
A karmesternek, Krisztáé

Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor csak az új az érték
Patchwork-család nevelte konzum-fogyasztó

Pete Violetta
Újfüggők és felújítók
A Bibliának ne fogyasztója, hanem megélője légy!

Áthallások

Miklya Zsolt
Dömdödöm a határon
Melyikünk a Medve?

Miklya Luzsányi Mónika
Új világok felfedezése
Achetípusok: Avatar, Pocahontas, Szegény Dzsoni és Jézus Krisztus

Kitekintés

Dobóczky László
Új munkahely
Zöldfülűből elfogadottá - talán nem is olyan hosszú az út, ha tudatosak vagyunk

Pete Violetta
Ha küldhetnél egy kérdést Istennek, mi lenne az?
Isten GYIK-ja: egykerdes.hu

Látogatóink száma a mai napon: 2201
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45770275

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat