Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Ki sem kell lépnünk a házból ahhoz, hogy minden és mindenki azt tolja a képünkbe: „Nem vagy elég jó! Legyél jobb! Legyél tökéletes!” Keserűen zendül bennünk a kérdés: hogyan lehetnénk jobbak? Kedves kis világunk számtalan lehetőséget tár elénk: foglalkozni kell külső és belső tulajdonságokkal egyaránt, ezért a szépségápolástól a WC-tisztításon keresztül a nyelvtanulásig és különböző hitelekig minden elérhető. Elméletileg. Mindenképp a legújabb mosószert vedd meg, kövesd a legújabb és legdrágább divatot, próbáld ki az új ránctalanítót, ami már egy hónap alatt hat!
Többméteres fehérneműs  plakátok jelzik, hogy az alakunk ma sem lett olyan, mint a képen vibráló nőké..
Hogy a férfiakhoz is szóljak: tudtátok, hogy nektek is el kellene távolítani a felesleges szőrt? Ja, és a kedvencem: „Nincs rá szükségem, de kell nekem” – mondja egy autós reklám. 

Töredékét soroltam fel a minket érő ingereknek, de tekintetbe véve társadalmunk különböző rétegeinek helyzetét, sok mindent nem tehetünk meg, amit a világ kínál, noha meg kellene tennünk, különben nem érezzük magunkat igazán jó bőrben. Sohasem tudunk igazán megelégedni. Mindig van új, jobb, közben mi meg még mindig a régiek vagyunk. Dolgozhatunk látástól vakulásig, úgy is az egész kárba vész, nem éljük át a siker élményét. Nem tudunk megfelelni. 

Nem csoda, ha egy idő után nem is akarunk megfelelni. Minek? Nem megy, hát nem megy, ne erőltessük, csak kudarc, fájdalom, keserűség születik belőle, hagyjuk az egészet! Nem akarunk már félni attól, hogy megpróbáljuk, aztán az arcunkba röhögnek: „Te tényleg azt hitted?! Ez aranyos!” Minden ötletünkre abortusz vár, alig fogant meg, már eldöntöttük, hogy elvetél, hogy nem lesz életképes. Elkerülünk minden új lehetőséget, nehogy belebukjunk, nehogy megint összegubózva kelljen az ágyban kucorogni, miközben úgy érezzük, hogy a gyomrunk mindjárt felemészti egész lényünket. Sok volt már a kudarc okozta megalázottság és szégyenérzet. Túl sok volt már… 

Erről nem csak a reklámok tehetnek..
Már gyerekkorunkban elkezdhetjük meghúzni magunkat, elkerülve a valós életélményeket, ha nem fogadnak el olyannak, amilyenek vagyunk – ha nemet mondanak ránk. Vannak kusza emlékeink arról, hogy büntetést kaptunk –  nem értettük, miért. Vagy  rossz jegyet hoztunk az iskolából, és a szülők úgy érezték, itt a világvége. Esetleg amikor egy számunkra felüdítő hobbi  a közvetlen környezetnek hülyeség, teher, nyűg. Folyamatosan nem, nem, NEM!
Ha már most magunkra ismertünk, akkor  tudjuk, hogy  folyamatos lélektani szorongás jellemző ránk, már akkor is, ha nincs teljesítményt követelő szituáció. Testi tüneteket is produkálhatunk: gyomorfájás, fejfájás, görcsök… A szorongásból pedig teljes mértékű döntésképtelenség adódik. Nem indulunk el semerre, nem merünk, mert félünk, mi lesz, ha… Folyamatos közbevetések, kifogások, kétségek –  amelyek persze érthetőek és sokszor reálisak is –, csak  nem lehet úgy élni, hogy közben nem is élünk. Van, aki munkahelyet váltani vagy éppen dolgozni menni képtelen, és kortársaim között pedig sokan vannak, akik „csak úgy” járnak valamilyen felsőoktatási intézménybe,  azért, mert nem tudják eldönteni, merre induljanak. Így viszont fenntartják a látszatot, mintha mégis céltudatosak lennének. Kudarckerülés lehet az is, ha valaki nem mer  párkapcsolatba lépni és ismerkedni, de egy túl hosszú jegyességben is megmutatkozhat ez: a továbblépésre való képesség teljes hiánya.

És mi van Istennel? Istennek sem tudunk megfelelni önmagunkban.
Ő most talán azt kérdezi tőlünk: „Talán nem emlékeztek, mit tanítottam, mit ígértem nektek?” Önmagában az is baj, ha a kudarcot kerüljük, hiszen azzal elkerüljük a lehetőséget és a lehetőségbe foglalt sikert is. Így elkerüljük magát az Istent is, és megtagadjuk a valóságos párbeszédet vele, a parancsait, kéréseit… Ezzel pedig  az effajta kudarckerülésből való gyógyulást is, a hitet, a reményt is megtagadjuk. Ördögi kör ez, nem lehet belőle Isten nélkül kilépni, mert ő ad minden reményt. Ha  nem kerülnénk el őt, akkor nem felejtenénk el azt a tényt, hogy nem a mi képességeink és teljesítményünk adja a sikert, nem azon múlik, milyen mennyiségű és minőségű erőfeszítést teszünk célunkért! Fontos összetevő, de önmagában édeskevés. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1). 

Isten újfajta kudarckerülésre ad lehetőséget. Olyanra, amely szeretetből fakad, és bátorságot, nem utolsó sorban sikerélményt ad. Ez a kudarckerülés olyan praktikus, hogy ha elesünk, újra erőt kapunk, hogy felálljunk. Ha úgy érezzük, feleslegesek, esetlenek és értéktelenek vagyunk, és még mi is nemet mondunk önmagunkra, ő akkor is azt mondja majd: „Igen. Igen, én így szeretlek. Így elbukottan, és így, ha elbuksz, és Rám nézel!” „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)