2012. május
47. szám
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül
A nőgyógyász ajkáról felhangzó „Igen, Ön babát vár, hölgyem!” mondat elhangzása után az anyában felszabaduló örömmámor ellenére, kinél milyen formában, megjelenik a szorongás érzése. Vajon jól fogom csinálni? Jó anya leszek? S az idő múlásával pedig felmerül a kérdés: jó anya vagyok?
Kevés kivételtől eltekintve azt mondhatjuk, hogy a szíve alatt egy piciny életet hordozó nő ösztönösen jó anya szeretne lenni. Talán azért, mert ő személy szerint nem élhette át gyermekként, hogy édesanyja jó anya lett volna. Vagy azért, mert szeretné azt a lehető legjobbat nyújtani gyermekének, aminek segítségével felnőttként eligazodik az addigra még inkább megváltozott világban, amelyet ki tudja, mi mozgat majd egykor. Egyesek akár presztízskérdést is csinálhatnak a jó anyaságból. De azt is el tudom képzelni, hogy a jó anyává válás mozgatórugói között találjuk azt a bizonytalanságból fakadó teljesítménykényszert is, miszerint természetes ösztöneimben nem feltétlenül bízva itt valamit nekem fel kell mutatni, nem is akárhogyan...
Ez az utóbbi gondolat merésznek tűnhet, de a teljesítményt, versengést napjainkban piedesztálra emelt világunkban érthető. Az ösztöneinkben rejlő jó anyaságra való belső igényt felerősíti a külvilág teljesítmény-orientált valósága. E kettő találkozása görcsös megfelelni akarást idézhet elő, s ez negatívan fejti ki hatását. Mindenáron igyekszem jó anya lenni. Gyötröm magam, mert arra eszmélek, hogy erőfeszítéseim ellenére egyre rosszabbul teljesítek, s képtelen vagyok jó lenni az anyaságban. S itt álljunk meg egy pillanatra. Tényleg ez az az irány, ami felé haladnunk kell nekünk, anyáknak?
Nem gondolom. Sőt, a brit gyermekgyógyász, majd pszichoanalitikus D. W. Winnicot (1896-1971) munkásságának és tanulmányainak köszönhetően bizonyossággal állíthatjuk, hogy az „elég jó anyává” válásra való törekvés éppen elég. S mi jellemzi az „elég jó anyát”? Az „elég jó anya” gyermeke igényeit, testi-lelki szükségleteit figyelembe véve gondozza őt.
A gyermekünkre való ráhangolódás a fogantatás pillanatától elkezdődik, s a születést követő első napokban csúcsosodik ki. Hiszen ebben az intenzív ismerkedési fázisban az édesanya egész lényével a csecsemőjére koncentrál. Ennek az ún. elmélyedt anyai elfoglaltságnak (Székely Ilona fordítása) az a szerepe, hogy ezáltal válik képessé az anya valóban ráhangolódni gyermeke rezdüléseire, szükségleteire, kezdeményezéseire, ill. alkalmazkodni ezekhez. Az első hetekben a csecsemőről való fizikai gondoskodás mellett az édesanya fejlődő gyermeke jelzéseit is képes lesz értelmezni, s aszerint cselekszik.
Az elég jó anya biztonságot nyújt és elfogadást közvetít gyermeke felé, aki ily módon éli meg élete első hónapjaiban az ősbizalmat (E. Erikson) és értékességét, szeretetre méltóságát. De úgy vélem, ez nemcsak az első hónapok fő feladata. Saját gyermekeim növekedése kapcsán azt tapasztalom, hogy nap mint nap így vagyok jelen az életükben. Felelek azért, hogy biztonságos környezet vegye őket körül, hogy biztonságban érezzék magukat – mind testi, mind lelki értelemben. S számtalan formában „vizsgázom” arról, hogy tényleg el tudom-e fogadni őket a maguk valójában.
Tévedés lenne azt hinni ugyanakkor, hogy az elég jó anya gyermeke rabszolgája. Ellenkezőleg. Az elég jó anya Karácsony Sándor kifejezésével élve gyermeke növelője.
Hiszem, hogy arra rendeltettünk, hogy gyermekünk magával hozott, Istentől kapott adottságainak kibontakozását figyelemmel kísérve segítsük és támogassuk őt személyisége fejlődésének útján. Természetesen eközben hibákat követhetünk/követünk el, de reménykedhetünk abban, hogy elég jó anyaként és elég jó apaként úgy nevelhetjük, növelhetjük gyermekünket, hogy ő felnőttként megállja a helyét, s életéért Istennek lesz hálás.
Adamek Norbert
Perfekcionizmus
Az istenné válás keserű késztetése?
Bölcsföldi András
Fehér lelkész
Hányan nézünk szembe saját síremlékeinkkel?
Pete Violetta
Hibakereső profiknak
Idegesítő volt, kifejezetten viszketett tőle a munkatársak tenyere
Dobóczky László
Kiköpött ugyanaz
A nagyi pitéje, az enyém, és az alázat
Tóth Sára
Egy fogyatkozásod van
Taigetosz versus Bárka
Dull Krisztina
Kollokvium a tökéletes világról
Képzelt riport
Miklya Zsolt
Ne légy szeles…
József Attila érett lírájáról
Miklya Luzsányi Mónika
„…és mindörökre nő…”
Idomok és évek: merre halad az idol?
Péter-Szarka Katalin
Az elég jó anya
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül
Miklya Luzsányi Mónika
A perfekt gyerek
Eminens, de vajon boldog?
Koczor Tamás
Tökéletesek, mint Isten
Felnőttek etikájára tanít a hegyi beszéd?
Péter-Szarka Katalin
Nem kell tökéletesnek lennem
Teljesítménykényszerünk szelídítgetése
Réz-Nagy Zoltán
Szerethető-e a tökéletes?
Mit üzen a japán teáscsésze?
Bradák Soma
A mélypont ünnepélye
Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva
B. Tóth Klára
Pecséthordozók
Ami még Leonardónak is négy évébe telt
Hancsók Barnabás
A tökéletes trükk
Áldozatok az illúzió oltárán
Kojsza Péter
„Tökéletes sosem lesz!”
Kereste, de nem találta
Szoták Orsolya
Láthatatlanok
Fogyatékos a családban: válaszút az intézet és a mélyszegénység között?
Szakács Gergely
Tökéletes vallásosság
Skatulyáink és a krisztusi igazság
Látogatóink száma a mai napon: 12635
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57892455
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.