belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Czapp Enikő

Kegyelem

„Mosolyog, azt mondja, csoda történt."

Hetek óta hallgatom klienseim élettörténetét. Különböző emberek, különböző életek, azonos sors: hajléktalanok. Nem az utcán élnek – szállókon. 4-8 ember egy szobában. Ha az utcán találkozol velük, nem mondanád meg, hogy hajléktalanok. Csak hosszan, előítélet, hátsó gondolat nélkül rájuk nézve vennél észre valami végtelen szomorúságot és reménytelenséget legtöbbjük tekintetében. Az otthon, a biztonság, a szeretet hiányának szomorúságát. Talán. Ezt sem mindegyikében. Mert van, aki ragyog.

Egy fiatal lánnyal beszélgettem. Három éve tagja egy karizmatikus közösségnek, tulajdonképp szektának. Másról nem is nagyon lehet vele beszélni. Mégis azzal próbálkoztam, megérteni vágyva őt.
Magától nem beszélt. Így félretéve minden rogers-i nondirektivitást, kérdezni kezdtem.
Alig volt 3 éves, amikor szülei szétváltak. A különböző élettársi kapcsolatokból, három apától négy gyereke született az anyjának. Gyerekkora egyetlen meghatározója a félelem és az ehhez társuló dermedtség érzése. Veszekedések, erőszak, abúzus. Még kicsi lány, amikor ez utóbbinak áldozatává lesz. Nemcsak ő. Húga és más kislányok is a családon belül. Azt mondja, valójában nem is tudta, mi történt. Csak azt érezte, ez nem jó, valamiért nem természetes, ezt ő nem akarja. Senkinek nem lehetett ezt elmondani. Senkitől nem lehetett kérdezni semmit. A nevelőapa verést helyezett kilátásba, ha kettejük titkát elárulja.

A leányka növekedett, vele együtt a zavarodottsága, félelme is. Ösztönösen elsötétített szobába húzódott, sírva ébredt, sírva feküdt. A kisgyermekből gyermek lett. A molesztálást felváltotta a megerőszakolás. Erről sem tudott semmit. Még ekkor is gyerek volt. Csak a fájdalmat érezte. Serdülőkorba lépett, és nem bírta már tovább. Bulizni járt, inni kezdett (12 évesen), kereste az igazi szeretetet, valami mást, amilyenről ő tudott, amit megélt, mert tudta, érezte, az nem az. Könnyen teremtett kapcsolatot, könnyen vetette magát fiúk, férfiak karjába. „Menekülni akartam otthonról. A szeretetet kerestem – mondta – és nem találtam sehol. Mintha megátkoztak volna."
13 évesen azt érezte, tele a pohár. Egy alkalommal mindent elmondott anyjának. Az nem hitt, legalábbis nem mert hinni neki. Ő is félelemben élt. Elég volt egy rossznak ítélt szó a legbrutálisabb veréshez.
18 éves kora körül csodával határos módon szerez tudomást az igazi apjáról. Felveszik egymással a kapcsolatot. Rövid időn belül kiderült, cseberből vederbe esett: apja hajléktalan, erőszakos és szintén beteges hajlamú. Félelemből, hogy az övéit is bántja miatta, mégis a közelében maradt, otthon hagyva kislányát és élettársát. Aki egyébként szintén ütötte, verte. Csak a színhely változott mindig és a férfi szereplő – egyébként minden maradt. Apja is verte, zsarolta, majd megerőszakolta. Teherbe esett. Abortusza lett.

Megismerkedett egy férfival, leköltöztek vidékre.
Kezdetben minden szép volt.
A nő szeretetéhsége azonban határtalan volt – semmi nem volt elég, elég jó.
„Mi az, amire vágyott?" – kérdeztem.
„Hogy egyfolytában velem legyen, a nap 24 órájában. És egyfolytában érezzem, hogy szeret. Engem szeret. Ilyen szeretetet nem tud megadni ember, aki a földre született. Én mégis erre vágytam."
A kapcsolat megromlott, elérkezve természetesen megint az agresszió stádiumáig. Igaz, ez nem testi, „csak lelki" brutalitás volt.
Sokáig foglalkoztatta a szökés gondolata.
Többször kiment kis bőröndjével az állomásra, hogy felül egy vonatra, itthagy mindent. Egyszer minden csomag, pénz nélkül, egy szál ruhában álldogált az állomáson. „Már csak azt vettem észre, hogy a vonaton ülök. Valami mintha fölhajított volna rá. Csoda volt. Jött a kalauz és nem szállított le. Beljebb tessékelt, azt mondta, ne ácsorogjak a peronon. Így érkeztem föl a fővárosba. Egy hajléktalanszállóra kerültem. Egy szobába egy lánnyal, aki a mostani közösségem tagja. Szemben velem egy megtért fiú lakott. Jézusról kezdtek el beszélni. Egészen máshogy, mint addig hallottam. Nemsokára elmentem velük egy utcai evangélizációra. Mikor ott azt mondták, aki át akarja adni az életét, az jöjjön középre, szinte kirohantam. Én át akartam adni. Mindent. Mert sok volt. Nem bírtam."
Azóta tagja a közösségnek.

Mosolyog, azt mondja, csoda történt. A szeretetet kereste. S a Szeretet maga az, Aki megtalálta őt. Megtörtént, mindennap érzi, amire mindig is vágyott: 24 órán át ölelik és szeretik. „Csak az Isten képes erre" – mondta.
Hallgatom. Gondolkodom. Csodálkozom.
Nem merek nagy szavakat mondani. Pedig valami nagy dolog történt itt: boldogság és egyértelműség van ott, ahol félelem volt, bénultság, fájdalom és szeretethiány. Gyógyulás, ahol betegség volt.
„Akkor ez sikertörténet" – mondom óvatosan.
„Nem, ez nem sikertörténet" – mondja ő. – „Ez kegyelem. A legnagyobb csoda az, ami velem történt."

Azóta is ezen az életen gondolkodom.
Mindegy, mit gondolok, mit gondolunk az egyházon kívül elhelyezkedő kis közösségekről, szektákról.
Azt gondolom, hogy valójában akkor lenne jogunk bármit is mondani, akkor lenne jogunk kritizálni, minősítve, eltévelyedettnek nevezve ezeket, ha hasonló történetek, hasonló gyógyulások esnének a nagy keresztyén, a saját közösségeinken belül.
Lehet szemfényvesztésnek, valamiféle pszichikai hatásnak nevezni, ami a szektákon belül történik. Csakhogy ott történik valami. Nagy dolgok történnek. Mert valljuk be, hogy ha boldognak érzi magát ez a nő, ilyen élet után három éve boldognak érzi magát, az nagy dolog. Az tényleg csoda. Akkor is, ha nem látszik természetesnek, hogy valaki három éven keresztül kiegyensúlyozottan boldog legyen. Akkor is, ha esetleg majd megszűnik boldog lenni. Az élmény azonban mindenképp megmarad – hogy ezt átélte. Megkapta. Ehhez mindig vissza lehet térni.

Hol van a Lélek?
Ami a Lélek munkájának látszik, az-e?
Ha nincs nagy történés, nincs Lélek?
Mi kell a gyógyuláshoz? Egy oly megsebzett élet, amit már valóban nem lehet tovább egyedül vinni? Tehetetlenség és térdre rogyás? Az „én mindent megpróbáltam, de semmi nem segített" beismerése?
Nem így gyógyult-e meg minden szerencsétlen ember az evangéliumokban?
Azon a ponton, amikor már nem lehetett tovább bírni az életet, amikor végképp megmutatkozott önmaguk és mások tehetetlensége. Tulajdonképp nem Jézusban hittek, még kevésbé Jézusban mint a Krisztusban. Semmiféle hitigazságuk nem volt. Pusztán az a hit, hogy kell hogy legyen megoldás még az ő életükre is. Pusztán az a hit, hogy ez a megoldás akár Jézus is lehet...
Ha ez az a pont, ahol a csoda megtörténhet, ahol a kegyelem megnyilatkozhat, az a rossz, ami velünk történik, amit megtapasztalunk, amit nem akarunk, mégis van, ami idáig elvezetett, a legnagyobb áldás.
Mert oda érkezünk ez által, ahová mintha meg kellene érkeznünk.
Az Atya karjaiba. Gyermekként.
Semmink nincs már. Csak a hit és a remény.
Ami igazából már nem vár el. Csak remél. 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Az ördög és törlesztőrészletei
Rövid és hosszú távú körülmények és következmények

Gondolkorzó

Miklya Luzsányi Mónika
A gyerek tartozik, a szülő követel(het)?
A békés nyugdíjas kor, úgy tűnik, nem jár mindenkinek

Felszín

Czapp Enikő
Kegyelem
„Mosolyog, azt mondja, csoda történt."

Magasság

Dull Krisztina
A sánta festő és a máglya
Niccolò Machiavelli naplóbejegyzése 1497. február 7-éről

Erbach Viola
Ha Isten közbelép...
Mefisztó és Azazelló az idegenvezetőd a boldogsághoz?

Mélység

Réz-Nagy Zoltán
A törlesztésvágytól a boldogságig
Nem az győz, aki kemény marad

Bradák Soma
Itt és most
Az evilágiság kihívása

Thoma László
Mivel tartozunk egymásnak?
Amit csak egy szülő adhat a gyermekének

Teljesség

Frederick Buechner
Jákób találkozik Istennel
Csodálatos vereség

Üzenet

B. Tóth Klára
Röppálya íve
"szárnyszegetten is verdessek feléd"

Bölcsföldi András
Végképp eltörölni?
Mosogatás, táblatörlés, delete gomb. Úristen!

Áthallások

Hancsók Barnabás
Adós, fizess! Akár az életeddel is…
A bosszú jogán

Miklya Luzsányi Mónika
Tartozik és követel
A tarantinói mérleg nyelve

Kitekintés

Pete Violetta
Listázás
Pista és az Úristen

Látogatóink száma a mai napon: 5611
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44417008

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat