belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Bölcsföldi András

Végképp eltörölni?

Mosogatás, táblatörlés, delete gomb. Úristen!

Az embereknek két fajtája van. Az egyik szeret törölgetni, a másik nem. Illetve aki törölget sem biztos, hogy szeret, de megteszi. De aki nem szeret, az általában nem is töröl. Én a második kategóriába tartozom: mosogatás után nem szeretek törölgetni, pontosabban sohasem szoktam, sőt időnként még másokat is lebeszélek róla. Egyrészt nem higiénikus, másrészt pedig fölöslegesnek tartom, hiszen a természet és a légáramlatok törvénye miatt úgyis magától megszárad.

Németországi ösztöndíj alatt három nemzet fiai éltek együtt (mi két másikkal) egy lakásban eltérő kulturális háttérrel, más-más szocializációval, igen más szokásokkal, egyéni attitűdökkel, amelyek leginkább a mosogatás-törölgetéssel volt kapcsolatosak. A közösen használt konyha rémét minden kollégista ismeri és sok dolog szűrhető le abból, ki hogyan tartja rendben otthoni konyháját. A három náció tagjai tehát háromféleképpen mosogattak és törölgettek. A német fiú (Toni) mindig kevés vizet használt a mosogatáshoz (éppen hogy ellepte a tányért), az ő szava a hatékonyság és a spórolás volt. A kevéske vízbe tette tehát a mosogatnivalót, mindent alaposan bemosószerezett, majd öblítés nélkül a szárítóra tette a habban fürdőző tányért, vagy rögtön eltörölte, ami már együtt járt a törlőrongy részleges tisztításával is. A román fiú (Vasile) láthatólag újdonságként fedezte fel, hogy van mosogatószer egy szépen formázott színes flakonban és a szivacs is tartozik hozzá. Többnyire mindig ugyanazt „főzte" magának (pityóka, virsli és káposzta). A zsíros tányért általában a hideg vizes (esetleg langyos) csap alá tartotta, ujjaival többször megcsuszpitolta (?), majd a szárítóra tette. Néha látni lehetett a tányéron az ujjai kanyargó nyomát. A legrosszabb az volt, amikor aztán el is törölte a közös konyharuhával. Így ha a románok után a németek következtek, az nagyjából egyensúlyba hozta a törlőkendő tisztítását. Fordítva viszont ellenkező eredményt hozott. Aztán jöttünk mi, magyarok. Bezzeg! Mi bő vízzel elmostuk az edényeket a mosogatóban (bedugva), (+mosószeres szivacs bő Spülmittellel), leöblítettük és kitettük száradni. Az előbb feltárt okok miatt a törölgetéstől általában eltekintettünk. Ha néha mégis, akkor inkább új konyharuhát vettünk elő vagy sajátot használtunk. A feleségem persze néha kissé dühödt mozdulattal dobta a szennyesbe a zsíros törlőkendőt, akkor még házasságunk elején jártunk, példát kellett statuálni. Ráadásul anyósom munkavédelmisként hivatalból is tiltotta az edények ronggyal való simogatását. Törölgetni azóta sem szoktunk.

De a mozdulatok, az érzések, az illatok azóta is bennem vannak, és a szó: eltörölni. Vetítsük ki most e szót három mai példára!

Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. (Ézs 44,22)
Ez a kicsit kevert kép nagyon szép és érzékletes. Bár nagyon nehéz, próbáljuk mégis elképzelni. Azért nehéz, mert Istent emberalakban kell elképzelnünk. Két kép ötlik fel bennem. Az egyik: Isten, mint egy barokk festményen az angyalok, pufók arccal fúj, lehelete nyomán szél támad és szétfújja a fellegeket, melyek először egymástól távolodva halványulnak, majd teljesen eloszlanak. A másik, hogy Isten áll az égben, és mint egy jó tanár, letörli a tábláról a felírt vétkeket. Hiszen innen ismerős a mozdulat: a táblát mindig letörli valaki, a hetes, a szaktanár, s már nem látszik, ami oda volt írva. És a mozdulat ismétlődik: így törlik le az étterem tábláján a kifogyott ételt, a számítógépteremben a műanyag falon a filc nyomát, de a sztár tisztítószer is így törli le (legalábbis a tv-képernyőn) a sok mocskot az ablakról (egy mozdulattal), és a mai világban már a digitális táblára írt virtuális tintát is így törli kezünk egyetlen suhintása. A mozdulat ismert. Ami addig ott volt a táblán, az letörlődik, eltűnik, nem hozható vissza, végérvényesen megszűnik. Isten így törli el hűtlenségünket, így szünteti meg álnokságainkat, „törüli ki" az emlékezetből a rosszat. A mozdulat már a Bibliából is ismert. Egy dobás és a bűnök a tenger fenekére süllyednek, egy tollvonás és megszűnik a bűn lajstroma, az adóslevél: Krisztus által a fára szegezve. De az ézsaiási kép még szebb, légiesebb: ahogyan a felhő eloszlik és semmivé lesz, s a következő percben már csak halvány emlékeink vannak a formájáról, úgy törli el Isten a vétkeinket. Mi, emberek mások vagyunk, mert ha megbocsátunk is valakinek, azért jól elraktározzuk, hogy majd esetleg a kellő időben előhúzzuk az adós-kártyát. Mennyire más Isten! Ő teljesen eltörli bűneinket és vétkeinkről többé meg nem emlékezik. Fantasztikus tapasztalat, fantasztikus Isten. Egy mozdulat és huss, volt bűn és nincs. Csodálatos felszabadultság...

Delete
Ismerős gomb. A gombok olykor határterületre visznek el. Döntéshelyzetbe juttatnak. Filmekben, könyvekben a fantázia megannyi gondolatával megáldott termékekben szerepel központi helyen a gomb. Lehetőleg piros. Amit meg kellene nyomni vagy éppen nem, amit el kell érni, el kell tüntetni, meg kell semmisíteni, vagy éppen óvni, különben az semmisít meg minket. Ilyen furcsa kis négyzet a számítógép billentyűzetén a Delete-gomb. Jobbra, kicsit följebb van ujjainktól s ez a pár betű, amelytől leginkább tartunk. Persze hozhatunk olyan döntést is, amivel éppen a megsemmisítést szeretnénk elérni, de a rettegésünk tárgya inkább az, ha a hosszan begépelt levélre véletlenül a Del-t nyomjuk meg. De beszélhetünk itt elszállt dolgozatokról, összegyűjtött anyagokról, az „éppen menteni akartam" kétségbeesett magunk-igazolásáról. A Delete akkor is ott van, ha nem akarunk törölni. Vannak események, melyeket nagyon szeretnénk kitörölni emlékezetünkből, de nem tudjuk. Szeretnénk szavakat megszüntetni, melyeket kimondtunk valakinek, de nem működik a Delete. Pedig de jó lenne napokat, heteket, hónapokat (éveket?) kitörölni az életünkből, hogy nyoma se maradjon. És még a Lomtárból is kivetni, ami a purgatórium, a végső kivetés előtti állapot. Már ha a számítógépről van szó. Szóval miért is nem képes az agyunk törölni? Mi ragaszkodik bennünk ehhez a világhoz, sokszor saját tévedéseinkhez, vétkeinkhez, hibáinkhoz? Miért maradnak bennünk gyermekkori félelmek, apukánk megrovó tekintete, tanáraink megalázó szavai? És elhagyó barátaink utolsó mondatai, az utolsó találkozás emléke, a hangulat és helyzet, amit egészen pontosan tudunk rögzíteni? Miért nem működik a Delete? A törlés miért is nem a felszabadulást jelenti?

Végképp eltörölni?
Az utóbbi 25 évben a politikai élet talán egyik leggyakrabban idézett műve volt az „Internacionálé", a modern munkásmozgalom himnusza. Politikai hozzáállástól függően szokták vagy pozitívan (hogy még mindig mennyire igaz) és negatívan (hogy lám, mennyire nem jött be ez az ideológia) értékelni. Politikai hozzáállástól függetlenül azonban elmondhatjuk, hogy az eredeti vers témájában, mondanivalójában talán senkitől nem áll távol, hiszen szolgának és rabszolgának lenni semmiképpen nem jó, s éhezni végképp nem. Vitatható módon még azt is mondhatjuk, hogy az Európai Unió és más szövetségi rendszerek valami hasonló elven működnek, s a fő cél nemzetközivé tenni a világot vagy legalábbis elsőként Európát. Részleteiben viszont már sok probléma van, hiszen a lényege által meg lehet ideologizálni minden gyilkosságot, házak, városok lerombolását, különböző osztályok megsemmisítését. Az ember időnként megretten egy ilyen „föl-föl"-ös kiáltozó és igazságra szomjazó tömeg láttán. Bár eredetileg (természetesen francia!) kávéházban énekelték el munkások melynek neve stílszerűen „A Szabadsághoz" volt, zárt körben. Nem is tetszett senkinek a vers, majd egy év múlva fedezte fel valaki egy füzetben, de igazán csak a múlt század húszas éveitől kezdődött nemzetközi karrierje, lett a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi dala. (És csak 2002-ben lett jogdíj szempontból is emberiség közkincsévé.)
Sok szlogen származik belőle, melynek révén sok gyakran más jellegű idézetekbe, irodalmi alkotásokba, politikai beszédekbe is bekerült. Jelentősen elősegítve ezzel is az intertextualitás elterjedését!
Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.
Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
A közjó alkotói lettünk –
hát vesszen el, ki ellenáll!
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk.
A lángot szítsuk, rajta, rajta!
A vas meleg, hát ráverünk.
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

A legtöbbet idézett mondat (még keresztyén körökben is): „a múltat végképp eltörölni". Sok kérdést vet föl ez az egyszerű szókapcsolat:
El lehet-e?
El kell-e?
Mit kezdünk vele?
Keresztyénként mi a véleményünk?
A mára már inkább csak lövöldözős filmek címévé avanzsálódott szlogen a pusztításnak, a teljes megsemmisítésnek, a totális csapásnak a szinonimájává vált. Ha keresztyén szempontból szeretnénk megközelíteni a kérdést, mit mondhatunk? Vannak olyan dolgok, amelyeket végképp el kell törölni? Pl. a múltban? Vagy a múltat? Isten teljhatalmú úr, ő eltöröl mindent? A történelemben sokszor bekövetkezett, hogy egy szent helyet is földig rombolnak (+ még a só is). Jeruzsálemet pl. többször tették a földdel egyenlővé. Magyarország egyes részei elnéptelenedtek a tatárjárás után. És megemlíthetjük Varsót és Berlint is a világháború után, és Budapest is félig romba dőlt 56-ban. Orwell híres regényében (1984) folyton újraírják a múltat, visszafelé változik a történelem menete. Az ellenség dühe tényleg a földdel egyenlővé akar tenni. De elpusztulhat-e így az ember? El lehet-e törölni a múltat? Végképp?
Zárásul hadd álljon itt Dobos Károly (egykori országos ifjúsági lelkész) rövid sztorija és személyes bizonyságtétele, amelyet egy ifjúsági áhítatoskönyv előszavában találunk meg, 99 éves korában írta le (Maradjanak szívedben...):

„Diákéveim alatt 14 éves koromban egy számtanórán történt súgással kapcsolatban nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Már az óra végén voltunk s a tanár megfenyegette az osztályt, ha a jövő órán meg nem mondjuk, ki súgott feleletkor a mellettem ülő zsidó fiúnak, mindenkinek a jegyét matematikából egy fokkal lerontja. Én szegény fiú voltam, s csak úgy tudtam tovább tanulni, ha tiszta kitűnő voltam, mert azok tandíjmentességet kaptak. Sírtam, nem tudtam aludni. Mitévő legyek? S akkor iskolába indulás előtt egy fél órával Isten eszembe juttatta, hogy a szekrényben van édesapámnak egy Imakönyve: Szikszai: „Keresztyén tanítások és imádságok". És ebben néhány nappal azelőtt láttam egy imát ezzel a címmel: „A bűnbánó bűnös imája!"
„Ez kell nekem!" – kiáltottam fel magamban. Gyorsan kikerestem és elimádkoztam. A szívem teljesen megnyugodott. Istenre bíztam ügyemet s megtörtént a csoda; a tanárunk sem ezen, sem más órán elő sem hozta ezt az ügyet. Isten kitörülte emlékezetéből. Így indított el engem Isten a saját szívemből fakadó imádkozás útján."

Már akkor tetszett Károly bácsi stílusa, hite, őszintesége, s legfőképpen ez a szava: kitörülte. A mögötte lévő hit nemkülönben, hogy mindez nem a véletlenek játéka volt, nem a tanár feledékenysége, nem a körülménynek jóra fordulása.

Isten törülte ki. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Az ördög és törlesztőrészletei
Rövid és hosszú távú körülmények és következmények

Gondolkorzó

Miklya Luzsányi Mónika
A gyerek tartozik, a szülő követel(het)?
A békés nyugdíjas kor, úgy tűnik, nem jár mindenkinek

Felszín

Czapp Enikő
Kegyelem
„Mosolyog, azt mondja, csoda történt."

Magasság

Dull Krisztina
A sánta festő és a máglya
Niccolò Machiavelli naplóbejegyzése 1497. február 7-éről

Erbach Viola
Ha Isten közbelép...
Mefisztó és Azazelló az idegenvezetőd a boldogsághoz?

Mélység

Réz-Nagy Zoltán
A törlesztésvágytól a boldogságig
Nem az győz, aki kemény marad

Bradák Soma
Itt és most
Az evilágiság kihívása

Thoma László
Mivel tartozunk egymásnak?
Amit csak egy szülő adhat a gyermekének

Teljesség

Frederick Buechner
Jákób találkozik Istennel
Csodálatos vereség

Üzenet

B. Tóth Klára
Röppálya íve
"szárnyszegetten is verdessek feléd"

Bölcsföldi András
Végképp eltörölni?
Mosogatás, táblatörlés, delete gomb. Úristen!

Áthallások

Hancsók Barnabás
Adós, fizess! Akár az életeddel is…
A bosszú jogán

Miklya Luzsányi Mónika
Tartozik és követel
A tarantinói mérleg nyelve

Kitekintés

Pete Violetta
Listázás
Pista és az Úristen

Látogatóink száma a mai napon: 3128
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57375342

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat