belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Bölcsföldi András

Szökés a gyermekkorból

Tékozló és hazatérő

Néhány nap múlva
a fiatalabb fiú összeszedett mindent,
elköltözött egy távoli vidékre,
és ott eltékozolta a vagyonát…

 Nagyon különös beszélgetés zajlott le egy kisebb társaságban, ahol egy gyülekezetbe járó emberek ebédeltek együtt, s jó magyar módra falatozás közben megosztották egymással gondolataikat. Többnyire lelkészek ez nem is annyira fontos, de lehet, hogy mégis. 

Az már nem világos, hogy hogyan és miért jött elő a téma, de az tény hogy eljött, s nagyon megmozgatta a résztvevőket; különösen az adott nagy motivációt, hogy egy gyermekkorban átélt közös élményre vezethető vissza. Mondhatni valami alapélmény, őskép, a kollektív tudattalan terméke, ha a körülmények és a helyzet teljesen eltérő is volt egymástól. 

Ez az élmény pedig a gyermekkori szökés. 

Talán minden ember kipróbálja ezt életében egyszer még egészen kisgyermekkorában. A lányokról nem tudok nyilatkozni, de a fiúk biztosan. Mi ez az öntudatlan menekülés, ez a korai elvágyódás, a tékozló fiú első tétova lépései, ami megkülönböztethető más kóborlásoktól, a kamaszkori és az ifjúként való szökésektől, távolodásoktól. 


Az alapélmény mindenkiben ugyanaz: az óvódás, esetleg általános iskolás alsós gyerek egyszer csak fogja magát és elindul világgá. A nagy elhatározás többnyire a szemközti árokpartig, néha a falu közepén lévő boltig, esetleg néhány utcával arrébb vagy végső esetben a település határáig tart. Az öntudat, a gyermeki lélek magára ébredése, a szülőktől való elszakadás vágya, a megmutatás, a bátorság, az elhatározás konoksága. És az egész abszurditása, hiszen az atyai háztól nem lehet elszakadni, nem lehet csak úgy fellázadni, értelmetlen elmenni vállalva a helyzet bonyolultságát. 

Mi motiválja mégis ezeket a kis embereket a menésre? Mi motivált bennünket? 

Nekem kétszer volt egészen kiskori élményem. Az egyik, amikor elhatároztam, hogy világgá megyek. A nagy döntést valós tett követte, nekikészültem (hátratettem a kezem), s kicsit kihúzott mellel (büszkén, hogy én ezt meg merem tenni) elindultam egyáltalán nem bizonytalan, de poroszkáló mozdulatokkal az udvar (seregélyesi parókia) belső részéből a szélesre kitárt kapun át a nagyvilágba. Talán még azt is kiszámoltam, hogy meddig is juthatok el így egy szuszra. A parókia nagy vas kapujai két nagy kőoszlopon nyugodtak tetejüket egy betongömbbel ékesítve az akkori stílusnak megfelelően. Már a kapu is olyan fenyegetőnek tűnt, ott magasodott mellettem és én átéltem az elbizonytalanodás, az átgondolás, a visszakozás minden kínját, s nem mertem kilépni az utcára. Jól érzékeltem a határt az otthon biztonsága és a külvilág bizonytalansága között. Egyébként sokszor kimentem azon a kapun, sőt akkor még lehetett játszani az utcán is az árokparton, a betonkerítésre való felmászás, a tetején való üldögélés a nagy betonlabdát lábam közé fogva hathatós játéknak és kitűnő megfigyelőpontnak bizonyult. De itt más volt a helyzet, mert én ugye most világgá mentem, s a saját kis világom határáig jutottam. (Beszélgetőtársaim közül többen a „nagy útig” is eljutottak, mások pedig még a településük határáig is.) Az esemény mégis belém ivódott olyannyira, hogy ma is át tudom élni az akkori érzéseimet. Vagy legalábbis így rekonstruálom. 

Vajon ezt a korai lázadást fogalmazza talán a költő is utolsó előtti versében?

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet. 

A másik óvódás koromban esett meg, s itt már nő is volt a dologban, ezért ez inkább az elveszés esete volt. Délelőttös ovis voltam, azaz csak délig voltam a seregélyesi óvodában, bár mindig nagyon izgatott, hogy mi történik délután, amikor kiságyakat hoznak be, leteszik egymás mellé, mindenki lefekszik és még be is takarják őket. De én délben mindig egyedül mentem haza a parókiához nem túl messze eső óvoda szép épületéből, mely a falu közepén volt és még édesanyám munkahelye a helyi általános iskola előtt is elhaladtam. Ám egyszer első komoly és hosszantartó szerelmemmel (már az én részemről) Beával megbeszéltük, hogy hazakísérem, aki viszont a község másik végén (és igen messze) lakott. Szép tavaszi szellő fújdogált, a bágyadt nap sugara frissítette az éppen kiviruló természetet, mi másról szólt volna minden azon a napon, mint a szerelemről. És hát nagy büszkeség volt a nekem az igencsak tetsző, sötétbarna, csinos, szép arcú lánnyal cseverészni hazafelé. Sok élményt megosztottunk egymással útközben, Bea egy sövény mellett még azt is megmutatta, hogy egy ízben hová pisált a részeg. Hozzájuk érve édesanyja (egyébként óvónő) ebédel is megkínált, még az is világosan előttem van, hogy rántott hal volt főtt krumplival. De nagyon elhúzódott az idő, nekem már réges-régen otthon kellet volna lennem, s nem is sejtettem, hogy a fél falu már engem keres. Na, ez így talán túlzás, de a bátyámnak és néhány osztálytárásnak ezt a feladatot adták. Éppen visszaértem az óvoda elé, amikor észrevett a kereső csapat, ezért beugrottam az elég széles árokba és elkezdtem virágot szedni. Mikor megkerült a kis szökevény és bátyám számon kérte rajtam az elmulasztott órákat, akkor védekezően emeltem fel kutyatejből frissen szakított szép csokromat magyarázatként. Otthon aztán újabb számonkérés következett az előszobában üldögélő, újságot olvasó apukám tekintetére ma is emlékszem. De milyen büszke voltam, hogy a letolást és a számonkérést már egy igazi hölgyért szenvedhettem el… 

Talán előképei ezek az örök tékozló fiúknak. Annak is, akinek van ereje, bátorsága, bűne, kockázata, kalandvágya elkérni a vagyon ráeső részét és elindulni az ismeretlenbe, és a biztonságra törekvő, ám sokszor sértődött otthonmaradónak, aki otthon tékozolja el, amit a másik fiú a disznóvájúig szór szét. Az elszakadás sokrétű. Benne van a megszokottól, az állandótól, a statikustól való megszabadulás motivációja, másrészt a kíváncsiság, a kalandvágy, a felfedezés öröme és izgalma, a változatosság megélésének élménye. 

S benne van a leválás a szülőktől, apától, anyától és talán magától Istentől való távolodásnak a lényege. Az mindenkép, hogy saját utamat, saját életemet találjam meg. Hiszen az eltávolodás éppen azért kell, hogy igazán megtaláljam és értékeljem az állandót. Míg az ember rájön, hogy nincs két út, csak Isten útja van, ő jelöli ki számunkra, ő jár előttünk jön velünk az úton és kísér is minket. S mi persze letérhetünk erről az útról, tehetünk kanyarokat, behajthatunk zsákutcába, de az atyai házban mindig áll valaki a kapuban. 

Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál távolabb érezzük magunkat tőle, s minél távolabbnak érezzük magunkat tőle, ő annál közelebb érzi magát hozzánk. (Röhrig Géza)

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Taníts úgy számlálni
Ima hegymenetre és lejtmenetre hangolva

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Alkalmazott vezető
Lelkész és presbitérium: ki kinek a főnöke?

Felszín

Jezsoviczki Noémi
A nagymama
„…amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek…”

Géczy Ráhel
Bizalmi szavazás
.

Magasság

Lovas Anett Csilla
Forgat, kavar, változik
Gondolatok Saulusról, Mészöly Miklós regénye alapján

Mélység

Szűgyi Zoltán
Múltam fölött az idő
Kupacban az évek hordalékai

Horváth Zsuzsanna
Az isteni szeretet és a hátunkon cipelt törvénykönyv
Csapkodsz vagy ölelsz?

Bölcsföldi András
Szökés a gyermekkorból
Tékozló és hazatérő

Teljesség

Székely Tamás
Váltó
Tekintetét nem lehet állni

Üzenet

Bella Péter
Szerencse, végeztünk, kiszállok!
Igazán nincs is közöd semmihez

Áthallások

Hancsók Barnabás
A selejt felemelkedése – Gattaca
Vágyott fordulatok

B. Tóth Klára
Mint túláradt patak
Mérleghinta és gyógyulás

Kitekintés

Szabó Dóra
Egy világítótoronynál
Ha megtanultál jelekből olvasni

Dull Krisztina
Jambus vagyok, a törpetacskó
Nem egyszerű a menhelyre került kutyusok sorsa

Látogatóink száma a mai napon: 5497
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44416894

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat