belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

B. Tóth Klára

Isten tenyerén

„Sem magasság, sem mélység nem választhat el”

Egyik tavasszal Pétervásáráról indultunk volna egy csoporttal Istenmezejére, de valami keresztbeszervezés miatt nem jött el senki, még a túravezető sem, akinél lett volna a térkép, iránytű. Felhívtuk az otthoni számát, megtudtuk, hogy már előző nap odamentek, de a mobilját otthon felejtette, a többiek számát meg nem tudtuk. Mindenesetre várnak, nem fordulhattunk vissza. Így ketten vágtunk neki férjemmel a Mátrának. Olyan különös volt ez a falunév, sose hallottuk azelőtt, úgy emlegettük és úgy is éreztük, Isten tenyerére megyünk… 

Úgy tudtuk, hogy egy patakmederben vezet az utunk, de a patak inkább egy kiszáradt csermely volt, így csak a mellette levő széles földúton tudtunk menni. Jelzés sehol. Iszonyúan tűzött a nap, sehol egy tenyérnyi árnyék. Akácos volt az út mentén, az még ilyenkor, május vége felé nem hajt ki, és persze kevés volt az élelmünk és a vizünk, mert azt hittük, sokkal hamarabb odaérünk. A térkép szerint másfél órás út volt a hegyen át vezető jelzést követve. Csak azzal nem számoltunk, hogy közben az orvfavágók kivágták a fél hegyről a fákat, persze a rájuk festett jelzésekkel együtt, szabályos tarvágást hajtottak végre, gátlástalanul, gépekkel, csak a tönkök meredeztek kilométer hosszan, így végképp semmi támpontunk nem volt. Megkérdeztünk egy férfit még a falu szélén, hol a jelzés, magyarázta, hogy hol találjuk azt a hatalmas fát, ahol még megvan, jó nagy ecsetvonással van ráfestve, messziről látszik, nem lehet eltéveszteni. Odaérve a fa helyett nagy mélység tátongott a földben, a markoló kitépte tövestül, a körülötte levőkel együtt. Eltűnt a jelzéssel az út is.  

Egész nap bolyongtunk a csontszáraz fák között, ösvényeken, földutakon, tar hegyoldalakon, nem akartunk visszafordulni, megígértük, hogy elmegyünk, de sehol egy csepp víz, minden kiszáradt, és sehol egy ember, vagy közeli településre utaló jel. Bolyongtunk félholtan a szomjúságtól az úttalan utakon, porzott a föld a lábunk alatt, óránként engedtünk meg magunknak egy korty vizet a pici maradékból, de párom csak úgy tett, mintha inna, hogy azt a kicsit meghagyja nekem… Sóvárogva gondoltunk a pusztai vándorlás mannájára, de a bokrok nem teremtek semmit, csak szúrós ágakat, ami lépten-nyomon beleakadt a ruhánkba. Közben rohamosan sötétedett. Már azt hittük, átmentünk Szlovákiába, mikor nagyon távolról, a lombok közül kivillanó házakat vettünk észre. Több kék házfal is látszott, ez is a palóc ízlést sejtette. Utolsó erőnkkel leereszkedtünk a völgybe, az első tábla, amit megláttunk egy kerítésen: Vigyázat, nagyfeszültség... Na jó, akkor még itthon vagyunk, de a hegy melyik oldalán? Milyen messze lehetünk a végcélunktól, ahol szállással, vacsorával várnak a többiek? A faluban teljesen kihalt utcák, sehol egy ember, csak néhány kutya ugatott a kertek alján, de őket hiába faggattuk... Végre felbukkant egy biciklis nő, megkérdeztük, hogy melyik falu ez?  Hát Istenmezeje, kiáltotta vissza csak úgy menetközben.

El se akartuk hinni, hogy az egész napi bolyongás után pont oda vezéreltettünk, ahova készültünk, Isten tenyerébe…A manna pedig egy bővizű forráskút volt, az élet vize…Bennem rögtön beindult a 42-es zsoltár, feltört, mint a gejzír, ivás és mosakodás után felfrissülve rögtön el is énekeltem: 

Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik,
lelkem úgy óhajt Uramra,és hozzá fohászkodik.
Tehozzád, én Istenem, szomjúhozik én lelkem,
vajon színed eleibe mikor jutok, élő Isten? 

Igaz, a keresett kastély, ahol vártak, onnan még hat kilométerre volt, erőltetett menetben, hegynek fel, és még egy tűzpróbát is ki kellett állnunk, legalábbis füstpróbát, tarlót égettek, égig érő hatalmas füstoszlopon kellett átszaladnunk az arcunk elé húzott pólónkkal, de mint Mózes az égő csipkebokorban, mi is megláttuk az Urat, aki végig velünk volt, csak mi, hitetlenek nem bíztunk benne, hogy idevezet.
A hatalmas füst pedig felidézte az ószövetségi szabadtéri oltárok áldozati füstjeit, Ábel áldozatát, ami kedves volt az Úrnak. Most ez a mi áldozatunk, ha nem is mi raktuk a tüzet, de mi küldjük feléd, fogadd el Uram, „mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozatom legyen”. (Zsolt 141:2.)
Vérzett a lábam, úgy feltörte a cipő, a térdem és a tenyerem, felsértette a szikla, a faág, tüske, mikor úttalan utakon másztunk fel a hegytetőre, hogy tájékozódjunk, hátha meglátunk valami települést, szóval a véráldozat is megvolt, ami az ószövetségi oltárhoz kellett, ha nem is egyéves , szeplőtelen bárány képében...
És a hatalmas füstön vérző lábbal átszaladva jutott eszembe, hogy Jézus Krisztus áldozata az égig ér, már kétezer éve, mennyivel magasabbra, mint ez a hatalmas füstoszlop, ami messze vidékre ellátszik, mégis milyen sokan nem látják, nem veszik észre.
Eszembe jutott, hogy párom az egész úton milyen figyelmes volt és mennyi áldozatot hozott értem, én meg csak elfogadtam…és átadtam magam az elkeseredésnek, nem volt elég hitem, hogy bízzam az Úr szabadításában. Eszembe jut Pál apostol intése az efézusi gyülekezetnek: 

Járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és átadta magát miérettünk ajándékul és áldozatul Istennek, kedves jó illatul. (Efezus 5:2.)

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 18., hétfő,
Jenő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldiné Türk Emese
Csak egy hajótörés az úton
Hova sodor a víz?

Gondolkorzó

Bella Violetta
Digitális misszionárius kerestetik
Web2-es örömhír

Felszín

Záborszky Zsófia
Egymás terhét hordozva
Legion run

B. Tóth Klára
Isten tenyerén
„Sem magasság, sem mélység nem választhat el”

Magasság

Sebesi Viktória
Elhullás
Őszi töredék

Szikszai Szabolcs
Jegyzetfüzet
A szenvedésről

Szabó Dóra
Tükörfordítás
Valójában közelebb...

Mélység

Szikszai-Dajka Emőke
Tudás és tagadás
Önmagam szétosztása

Szabóné László Lilla
Vet.Él.És…
Kimegy a magvető vetni.

Záborszky Zsófia
Függ-ő
Vezet út a gyógyuláshoz?

Teljesség

Szikszai Szabolcs
Zuhanás a magasba
Isten jön felém vagy én megyek Isten felé?

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Tégy egy lépést előre
Sárbaragadt életek

Jezsoviczki Noémi
A pusztában negyven éven át
Visszanézni Kánaánból

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A Gyűrűhordozó útja
Ki juthat el a Végzet hegyéhez?

Bella Violetta
Bőrbe vésett élet
A beavatott

Kitekintés

Szoták Orsolya
Úton hazafelé
Mit adhat egy átmeneti otthon?

Látogatóink száma a mai napon: 2190
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45770264

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat