belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Pete Violetta

Még közelebb...

Istentől emberig és embertől Istenig ugyanaz az irány adventben: közelebb!

Mit látok a világból onnan, ahol vagyok?

Egy nagy kavalkádot. Még csak álmodunk a tisztánlátásról. Túl nagy a zsivaj. Mindenkivel történik számtalan dolog. Még nem tudni, hogy hol, miben áll a lényeg, melyek lesznek azok az események vagy személyek, amelyek vagy akik később fontossá válnak. Talán majd később csak, talán közelebbről. Elmosódó arcok és szavak suhannak el a fülem mellett.

 

Aztán valami feltűnik. Még távoli. Felé fordítom a figyelmemet, először még csak kíváncsiságból, először még csak esélyt adva, hogy ott legyen valami fontos. Megnyitom felé az érzékeimet. De fél szemmel még figyelem a kavalkád többi szereplőjét, a többi történést és történetet, ami velük jár az utcán.

 

Továbbra is kitűnik a kavargásból. Stabil. Már látok valamit, már körvonalazódik. Egy alak, egy forma, ami sok mindent rejthet belül. Egy esemény és egy történés, ami talán a többinél élesebb. Kezdik zavarni a szemem izgatott ismerkedését a zsivajos többiek.

 

Közelebb lépve már nem csak egy személytelen alakot látok göncökben és külsőségekben. Elkezdek látni egy arcot, megismerni valakit. Megtapasztalom benne a személyt. Feltételezek róla, belelátok dolgokat, esélyeket, talán már azt is hallani vélem, milyen a hangja.

 

Igen, így már egészen közelről látom a lényeget. Innen már látszik, hogy mit rejtenek az események: örömöt, haragot; bújómosoly van a bajusz alatt, vagy undorodó fintor. Látok ráncokat, látom azt a történetet, amit belévésett az élet ebbe az arcba. Látom a megterhelést és az áldásokat is.

 

Tovább közeledve már nem csak a saját perspektívámat látom. A legtöbbet látom meg, amit valakiből lehetséges. A motivációt: a szeretetet.

 

 

Fotók: Kalocsai Richárd

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

1. Bella Péter - 2010-12-06 11:57:33

Köszi a spirituális ZOOM-ot! Jó ez a verbális-vizuális egység.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 22., hétfő,
Csilla , Noémi napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szakács Gergely - Bella Péter - Pete Violetta
Úton a jászol felé
Az emberhez közelítő Isten

Felszín

Pete Violetta
Még közelebb...
Istentől emberig és embertől Istenig ugyanaz az irány adventben: közelebb!

Bálint Katalin
A karácsonyhoz megérkezni, nem beesni kell
Két lábbal a karácsonyhoz vezető úton - gyermekeinkre örökítjük az ünnepelni(nem)tudást?

Bölcsföldi András
Anyukám beteg
Adventi együttélések egy betegség-tünettel

Pete Violetta
A helyed
Van, hogy valakinek vagy valaminek ki kell térítenie az eddigi irányból

Magasság

Tóth Sára
A vallásosság kísértése - a beérkezettség
Úton lét vagy megérkezés?

Réz-Nagy Zoltán
A peronon
– várakozás és megérkezés

Mélység

Szakács Gergely
Egy babanapló margójára
Csssss, most születik egy „elég jó" kispapa

Nagy László
Tévutazások társaságában: utazás a jelenbe
Hová rohan János?

Miklya Luzsányi Mónika
A kicsi, a nagy, a középső meg a sokadik
Testvérstátuszok születési sorrendben

Dobóczky László
Megérkezés Istenhez
"A szerelvény esetenként hirtelen fékezésre kényszerül, kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni!"

Teljesség

Kodácsy Tamás
A bennragadt gondolat extázisa
Feszült csend a kiáltó szó előtt

Szalay László Pál
Botorkálunk a világ világosságában, vagy mi vagyunk az?
„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."

Szabó István
Imádkozom, tehát vagyok
El ne maradjon a lényeg az adventból, az olaj a lámpásból

Szűgyi Zoltán
Isten és gyermeke
Hátha megszán és betér hozzám mégis...

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
Terhes megtérés - akkor most ki szül újjá kit?
Megfogan belül és fenekestül felforgatja az életed

Bella Péter
Itt vagyok
„És olvastam, hogy az út a fontos, hogy soha ne legyen vége, de szerintem a cél is az útnak a része"

Áthallások

Dull Krisztina
Az autóstoppos
Adventi gondolatok Ambrogio Lorenzetti: Angyali üdvözlet című képével

Kedvek Vera
God(ot) eljött?
Nálad is kopogtat?

Szabados Tamás
Megérkezés a lírán - és harmincon - túlra
- Gondolatok Kundera: A függöny c. könyve alapján

Miklya Zsolt
„Fiam, fiam, Absolon!"
Kép- és gondolatpárhuzamok Marc Chagall: Dávid és Absolon c. litográfiájához

Riport

Hegedűs Márk
Ünnepe forró, asztala dús...
Adventi készülődés Peterdi Dániellel

Pete Violetta
Kapcsolati jogosítványszerzés
- Bagdy Emőkével

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Gyermekbántalmazás a szomszédban?
Erőszak a családon belül – Szarka Miklós válaszol

Katona Viktor
Cél, út és megérkezés
It's your camino - a te utad

Turcsik Ferenc
Life-coaching, azaz életvezetés
Végtelen történet?

Látogatóink száma a mai napon: 157
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44181915

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat