belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Puskás Gabriella

Akár egy vízcsepp (2)

A vízcsepp elpárolog, semmivé válik... vajon én is...?

< ELŐZMÉNY

Minden ember a szeretetre vágyik – és azt szeretné megkapni.
Nem érti, nem tudja, csak valami hiányzik,
amitől nem teljes az élet, a lényeg hiányzik belőle.


Sok változata van a hiánynak: önfeláldozó lesz, mártír lesz, olyan nagyon jó akar lenni, hátha akkor majd – lesz. Tenni akar valamit, csak nem tudja igazán jól csinálni.
Folyamatosan veszít, de hitegeti magát, megszépíti a valóságot, mert nem akar szembenézni, mivel összeomlana a magáról gondolt kép.
Ez kergeti a mókuskerékbe és az önfelmentés – ami szükséges, hogy ne érezze magát kisemmizve, kihasználva és megalázva.

Hamar hazaért a metróval. Alig merte kinyitni a bejárati ajtót. Mit fog mondani, hogyan fogja elmesélni?
Amikor belépett, a férje az ebédlőasztalnál ült, előtte egy megbontott doboz sör. Letette az újságot a kezéből és meglepetten nézett rá, de nem kérdezett semmit. Köszöntek egymásnak, azután belekortyolt a dobozba és folytatta az olvasást.
A lánya kiszaladt a szobából és az orra alá tolta az ellenőrzőt. Büszke volt, dicséretet kapott a dolgozatára, ja, és szerdán szülői értekezlet lesz – alá kell írni (megint). Aztán már szaladt is vissza, mit sem törődve vele. A fia elő sem bújt. Bekopogott a szobájába, hogy köszönjön, az odabiccentett a fejével, a kezeit sem vette le a gitárról. Szépen játszott, pedig csak alig egy éve kezdte, tehetséges gyerek – gondolta.
Bement a nappaliba és letette a táskáját, amelyben ott lapultak a bűnjelek – a lemez a CT-felvétellel, és az a bizonyos kis kartonlap, a tájékoztatók a kemoterápiáról… Nézte a táskát. Csak el kellene kezdeni! De hogyan fogjon hozzá?
Mit fog mondani? Hogy mostantól megváltozik az életük? Hogy ki tudja, hány hónapig, vagy még tovább megkeseríti majd mindnyájuk életét? Állandóan kezelésekre fog járni, műtét, kórház, megint kezelések – ez az idei terv, nem a nyaralás! És mindezt miért? Hogy meghosszabbítsák az életét? Mennyivel? Pár évvel, vagy csak hónapokkal? Az is lehet, hogy túléli, de vajon a család hogyan éli túl? Látni fogják, ahogy szenved, ahogy fájdalmai vannak, ahogy rosszul lesz. Most olyan boldogok! Hogy teheti velük ezt, miért kell elvennie tőlük ezt a harmóniát, ezt a boldogságot?



Mennyivel egyszerűbb lenne most rögtön meghalni. Megspórolná a családjának a sok-sok aggodalmat, a ki tudja, milyen hosszú agóniát, a rossz élményeket, ami egész életükre kihat majd. És megspórolna magának egy csomó szenvedést.
Bárcsak meghalhatna – most azonnal!
Leült a kanapéra és megint olyan árvának érezte magát, mint a folyóparton. Hiába van itt a családja, hiába szereti őket olyan nagyon – igen, szereti őket és ők is nagyon szeretik őt –, mégis, olyan egyedül van! Igazi, nagy űrt érzett. Nem szomorúságot, aggodalmat elsősorban, hanem űrt a szíve mélyén, ami már régóta jelen volt, de most érezte igazán, erőteljesen. Valami nagyon hiányzott, de fogalma sem volt róla, hogy mi…

A szeretet biztonságot ad, örömöt, megnyugtatást és békességet,
amiben jó lenni.
Nem kérdéseket gyárt, nem kétségeket szül – mert nem erről szól. Meg akar nyilvánulni – mert jót akar.
Nem lehet elrejteni, nem lehet visszafogni, ha valahol felbukkan.
Olyan, mint a víz a száraz földnek: megy, mert nagy a szükség, életre akar kelteni minél nagyobb területet.

Próbálta magában megjósolni, hogy mi fog történni. Ismerte a családját – legalábbis eddig úgy gondolta. Elmondja nekik, ők sírni fognak, vagy együtt sírnak majd, azután elkezdenek arról beszélni egymás között, hogy mi lesz, hogyan tovább.
Majd elkezdik felosztani a vele való foglalkozás terhét. Mert teher lesz, az biztos. Hiába is fog tiltakozni, mindig el akarja majd valamelyik kísérni a kezelésekre, ott fognak állni, mikor kitolják a műtőből, ez olyan kötelezőféle, ha már az anyádat vagy a feleségedet műtik. Aggódni fognak, éjjel-nappal. A gyerekek majd rosszabbul tanulnak ezért, a férje is elhanyagolja a munkáját, talán le is adja az osztályát, mégsem lehet osztályfőnök, ha egyszer a felesége halálos beteg! Törődni kell vele valakinek. Ebben fognak élni. Soha nem lesz már semmi a régi, soha!
És ott a pénz kérdése is. Miből fognak megélni? A táppénz semmire nem elég. Megszokták a jólétet, hogy megengedhetnek maguknak dolgokat. A férje tanári keresete, az bizony nagyon kevés. A gyerekeknek még évekig iskolába kell járniuk, jó lenne, ha egyetemre mehetnének, hiszen olyan okosak! Az viszont nagyon sokba kerül. Nélküle, az ő keresete nélkül szinte lehetetlen, hogy kifizessék.

EDDIG.
Eddig minden egyszerű volt. Eddig olyan magabiztos-fajta asszonynak számított, aki azt gondolta, hogy mindent képes egyedül megoldani, nincs előtte akadály, nincs neki szüksége semmire és senkire. Okos volt, diplomás – biztos, jól fizető állással, szép házban éltek, jó kocsival járt. Ő volt a családfő. Így alakult ki az évek során, mivel ő kereste a több pénzt, ő hozta meg a döntéseket. A férje jó partner volt ehhez. Örült, hogy nem neki kell gondolkodni a dolgokon. Kényelmes volt.

Eddig sosem gondolt abba bele, hogy nincs ez így rendjén. Most viszont érezte, hogy valami nagy hiba van itt, valami nagy baj, valamit nagyon elrontottak. Nem ez az élet rendje.
De mi is az, és ki fogja megmondani, hogy mi itt a gond?

Össze kellene szednie magát. Eddig az EDDIG volt, de most már a MOST van! Oda kell állni eléjük, beszélni kell, családi tanács, vagy ilyesmi.

Majd a szeretet segít, az mindent megold. De elég lesz-e a szeretetük ahhoz, hogy ezt túléljék? Mennyi vajon az ő a szeretetük, és hogyan, mivel lehet lemérni – a szeretetet? Honnan való ez egyáltalán? Egymástól kaptuk, vagy örököltük, vagy csak úgy megvan bennünk, mint minden más tulajdonságunk? Mint a hiúság vagy a gonoszság vagy a rosszakarat? Akkor mégis mitől különb ez a többinél? Lehet, hogy semmire nem elég, vagy csak a sajnálatra, a szánalomra. Akkor mit fog tenni?

Bárcsak valaki megmondaná, hogy mit tegyen!

Úgy érezte, nincs semmije, kiürültek a raktárak, hiába akarja, ezt a helyzetet már sem az esze, sem a pénze, sem a józansága nem tudja kezelni.
A vízcsepp lassan kezdett elpárologni, semmivé válni…

FOLYTATÁS >

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Felnézünk, de mire?
Véges a végtelenben: ember a világban

Gondolkorzó

Bella Péter
Földhözragadt és Égbeszakadt
A hívők örök konfliktusa: világ, kontra ég

Felszín

Makay László
Bőségzavar
Méghogy üres az ég...!

Luzsica Fanni
Égi élmények
Válaszok keresése és a szabadság megtalálása - a magasságban

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Lehetséges? Kinek?
A tér, idő és okság falán való átkukucskálásról

Tóth Sára
Nem csak „fönt" és „kint", hanem „lent" is és „bent" is.
„... még messzebb tőled én?"

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (2)
A vízcsepp elpárolog, semmivé válik... vajon én is...?

Kedvek Vera
Déjà vu-érzés
„Ezt én már valahol láttam..."

Teljesség

Szabó István
A mennyei istentisztelet
Ahova Jánossal együtt mi is bepillanthatunk

Rácz Róbert
Effata!
Aki megnyitotta az eget értünk

Horváth Dániel
Az utolsó nap
Amikor majd megnyílik az ég

Üzenet

Pete Violetta
A repülőn és valahol messze alatta
Szerencsével jártak és pórul maradtak libikókájában tanulni az életet

Dull Krisztina
Régi és égi
De ki dalol az itt és most-ról?

Áthallások

Czapp Enikő
Világközi utazás
Haladsz-e a Kisherceggel a megértés útján?

Miklya Zsolt
Amikor megérint az ég
Közel a szemünkhöz, szívünkhöz, lényünkhöz

Riport

Szakács Gergely
Fent és lent, és aki mindkettőt ismeri
Aki megszokja a magasat, már nem is kíván lejönni onnan

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Világok határain
Az ősmagyar hiedelem világ égi lakosai

Juhász Ábel
A kazettás MENNYezet
Képek, amelyekben nagyanyáink könnyebben olvastak, mint a Bibliában...

Miklya Luzsányi Mónika
Égbe vágyva
Repüléstörténet dióhéjban

Látogatóink száma a mai napon: 5451
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44416848

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat