belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Réz-Nagy Zoltán

Az elégséges áldozat tana

Mint rejtett dicsőség-teológia

Gondolatok Gerhard O. Forde olvasása közben

A reformáció nagy fordulatot hozott az egyház tanításában. Új szemléletet, amely azon a felismerésen alapult, hogy Isten megismerésében a Szentírás, azon belül pedig a Jézusról és az ő földi működéséről és haláláról szóló evangélium sokkal fontosabb, mint a teremtés és az abban megmutatkozó isteni dicsőség.

Emlékszem egy esetre, még teológus koromból. Gyerektábort szerveztünk, különböző világnézetű egyetemisták voltunk együtt, egy baráti társaság. Felvetődött a kérdés, hogy mi legyen a gyerektábor programja, mire akarjuk a gyerekeket tanítani, mire akarjuk a figyelmüket ráirányítani. Az egyik elkötelezett katolikus fiú felvetette, hogy mi lenne, ha a teremtettség szépsége lenne a téma? Volt köztünk egy mozgássérült fiú, aki a felvetésre ironikusan csak annyit mondott, hogy neki lennének problémái a teremtett világ szépségével kapcsolatban. Megfagyott a levegő, és némi csend után más témák után néztünk.

A teremtett világ szépségéből és teremtettségben megmutatkozó isteni dicsőségből kiindulni – ez a teológia jellemezte az egyházat egészen a középkor végéig, mely a teremtés művei mellé felsorakoztatta az ember erkölcsi jócselekedeteit, és a kettő együtt kövezte ki az ember útját az Istenhez – legalábbis e spekuláció szerint.

A dicsőség teológusainak kapóra jött Arisztotelész műveinek felfedezése, megismerése – sőt, új lendületet, egyfajta reneszánszát idézte elő a középkori egyházban a dicsőség-teológiának, mert Arisztotelésztől azt tanulták, hogy akarat tárgya jó és a jó szeretetreméltó, és a rossz gyűlöletes, ezért Isten a legfőbb és a leginkább szeretetre méltó. Ezért Krisztus kereszthalálára úgy tekintettek, mint ami enyhíti és oldja a leginkább gyűlöletre méltó dolgokat.

Úgy tűnhet, hogy végtelen számú vallás és teológia lehetséges. De a valóságban a legtöbb vallást a dicsőségteológia jellemzi. Ezzel a gyűjtőnévvel illethetjük azt a fajta lényegüket, amellyel az egyház által legfontosabb tartott eseményhez, a kereszthalálhoz közelednek.

Hogyan gondolkodik egy vallás vagy egy felekezet Jézus Krisztus keresztjéről?  Vegyük példának az iszlámot:

E vallás szerint Jézus mint próféta az utolsó előtti volt, aki megelőzte Mohamed megjelenését, egy volt a próféták sorában. A muszlim szemlélet szerint a próféta tökéletes jellemű, alkalmas ember, példaértékű személy, akit Allah mindenképpen győzelemre vezet. Az Ószövetség elbukó, botladozó, vagyis közel sem hibátlan prófétái is megütközést váltottak ki a muszlimokból. Mivel egy próféta szerintük nem lehet ilyen, ezért is utasítják el Jézus kereszthalálát: „És nem ölték meg őt, és nem is feszítették meg, hanem csak úgy tüntetett fel nekik” (Korán 4:158). Allah prófétája ugyanis nem szégyenülhet meg és nem veszíthet. Ha Jézus tényleg próféta volt, nem végezhette ilyen legyőzött, szégyenletes módon a kereszten. De ha Jézus vallási háborúban halt volna meg, akkor egészen más helyzet állna fent, mivel akkor már az elesettek dicsősége az övé is lenne.

A dicsőség-teológia – szélsőséges formájában – elveti a kereszthalál tényét, azt látszathalállá szelídíti – Márkiontól az iszlámon át a jelenkori ezoterikusokig találkozni ezzel a véleménnyel.

A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy létezik a dicsőség teológiának alternatívája. Arról sincs fogalmuk, hogy keresztényként sokszor dicsőség-teológiát hirdetnek. Például amikor egy kántor arról beszél, hogy szolgálatával, művészetével Isten nagyobb dicsőségét akarja szolgálni, és azt gondolja, hogy az emberek ezáltal „közelebb kerülnek Istenhez”. Vagy amikor a rossz helyzetben lévő testvért azzal vigasztalja valaki keresztényként, hogy majd csak jobbra fordulnak a dolgok.

Még maga a kereszt is átlátszóvá válik, melyen úgymond keresztül lehet látni, és meg lehet látni a dicsőség láthatatlan birodalmát. Vagy maga a kereszt lesz a létra, vagy híd, melyen keresztül a dicsőség birodalmába belépést nyerünk. Ennek még spekulatívabb formája, amikor az áldozat tanát – az elégséges áldozat tanát használják arra, hogy a kereszt üzenetén túlléphessenek.

Nézzük az alábbi prédikáció-részletet példának:

Amikor Isten Ábrahámtól szeretett fiának a feláldozását kéri, s mikor már megtenné(mármint Ábrahám), akkor az Úr egy bárányt ad a fiú helyett.

Ezzel eddig nincs baj, tulajdonképpen ez az AKÉDA (Izsák feláldozásának története) sms-stílusban. De nézzük a folytatást:

Amikor azonban az emberről mint Ádám utódairól van szó, nem elég a bárány.

Nocsak! Ki mondja, hogy nem elég? Talán a Szentírásból olvasta ki ezt valaki? Attól tartok, nem. Akkor milyen kommunikációs csatornán keresztül tudjuk meg, hogy nem elég? És kinek nem elég: Istennek vagy az embernek?

Itt csupán az „Isten báránya”, az egyszülött fiú az elégséges áldozat. Amit az Úr nem kívánt meg Ábrahámtól, azt megtette ő maga, amikor Jézus Krisztust a keresztre adta… Mert tudta az Isten, hogy az ember nem tehet eleget önmagáért, nem tud megfelelni az ő szentségének, hajlandó a rosszra, és sokszor választja akaratlanul is a rosszat. Az Úr félreismert szolgája pedig sokak vétkét vállalta magára. Az isteni matematikában ő az egyenlet megoldásának képlete. Ő az, aki az ember bűnadósságának árát kifizette, mégpedig az isteni mérték szerint: vérrel.

Le lehet vezetni Jézus kereszthalálát, annak elégséges áldozatként való értelmezését Ábrahám próbatételének történetéből? Szerintem nem. Sőt, hibás próbálkozás. Már a Midrás-ban, tehát a legkorábbi zsidó kommentárban arról olvasunk, hogy a történet lényege, tanítása ez: Isten nem akar emberáldozatot. Ezt a Hertz Biblia – annak magyarázata – így gondolja tovább: „Isten parancsában nem használta azt a kifejezést, mely az áldozat megölését jelenti. Tehát már eleve nem volt szándékában, hogy áldozatot fogadjon el, de Ábrahám ezt először nem vette észre.”

Tehát az autentikus bibliamagyarázatnak ragaszkodnia kellene a történet eredeti üzenetéhez, mely szerint Isten az áldozat ellen van. Helyteleníti az áldozatot.

Ehhez képes téves Istent úgy bemutatni, hogy Ő maga áldozat-pártiként lépjen fel. Olyanként, aki feláldozza a saját fiát.

Kálvinnál is keveredik a két motívum: az áldozat-elégtétel dogma és a szerető Isten tana: „…Az Atya oly nagyra becsülte üdvösségünket, hogy még egyszülött fiát sem kímélte…  Soha nem hagyta volna, hogy a Fia magára vállalja a kereszthalált, ha nem engesztelő áldozat lett volna a világ bűneiért.”

Tehát Isten olyan elkötelezett híve a helyettes – engesztelő – elégséges (ezek sokszor egymás szinonimái) áldozatnak, hogy emiatt, de csakis emiatt engedi, hogy fia szenvedjen és meghaljon a kereszten?

Vannak, akik még ennél is tovább mennek, és élénk színekkel ecsetelik, hogy milyen undorral fordul el az Atya a saját fiától, aki a kereszten a világ minden bűnét magára vette, mivel Jézus őket helyettesíti, testesíti meg.

Az áldozat dogmája mindmáig nem azért olyan népszerű, mert burkolt dicsőség-teológia, olyan, mely azzal álcázza magát, hogy sokat és részletesen beszél a keresztről, holott egyetlen igazán fontos hangsúlya, hogy nyugodjunk meg, Isten fensége, hatalma és dicsősége nem szenvedett – még Jézus agóniája és halála közben sem – csorbát?

Tehát csak a fiú szenvedett volna, és az Atya a maga sértetlen, transzcendens mennyországának kényelmes, és dicsőségtől sugárzó trónusáról szemlélte a kereszt immanens, gyalázattal terhes eseményét, és közben azzal vigasztalta magát, hogy Fia csak kibírja valahogy – az elégséges áldozat meghozatala érdekében - azt a három napot dicsőség nélkül, hogy aztán annál nagyobb legyen a kárpótlása?

1960-ban Karl Rahner egy új teológiai programot fogalmazott meg: „Jézus halálát ne csak megváltó műként értsük, hanem valós természetében.”

És több XX. századi teológus, akik a reformáció,  illetve Luther kereszt-teológiáját újragondolták, azt mondták: a kereszthalálban az atya nem maradt sértetlen. „Hogy mernénk azt állítani, hogy Jézus halála nem hatja meg Istent?  Inkább azt kell mondanunk, ez a halál maga fejezi ki Istent… Isten nem nagyobb, mint Jézus az alázatában. Nem dicsőségesebb, mint Jézus a megadásában. Isten nem hatalmasabb, mint Jézus ebben a tehetetlenségében és végül: Isten nem istenibb, mint Jézus ebben az emberségben.” (Jürgen Moltmann) Az Úristen teljes és kisebbíthetetlen istensége a tökéletes kiszolgáltatottságban mutatkozott meg, a megfeszített Jézus végső agóniájában. Isten – mint Atya – „belement” a Fiú szenvedésébe, és ebben a tettében megmaradt teljesen Istennek. Ez nem írható le olyan teológia eszközeivel, mely Istent csak a dicsősége trónusán képes elképzelni. A Jézus Krisztusban való hit éppen azt jelenti: az istenség az emberség alá lett elrejtve. Isten Jézus keresztjében, ebben az eseményben található meg.

A kereszten keresztül szemlélni, azon keresztül mérlegre tenni a kultúrát, vallást, hitet – emberi kapcsolatokat, mindent – ez radikális út. Maga Gerhard O. Forde így ír erről a „Ki a kereszt teológusa” című tanulmányában:

„Hogy miért nincs a témának szakirodalma? Mert kockázatos erről a kérdésről írni. Miről is szól a kereszt teológiája? Mindössze a szenvedéstörténet megismétlése lenne? Nem erről van szó. Talán a jóvátétel tanának egy újabb variációja? Nem egészen. Talán beszámoló egy szokatlan vallási tapasztalatról? Ez már közelebb van az igazsághoz, de mégsem egészen… Radikalitása okán olyan kérdéseket vet fel és válaszol meg, melyek számunkra még ma is kérdések, és holnap is azok lesznek.”  

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 18., hétfő,
Jenő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
Megelégszem?
Ez van, ezt kell szeretni!

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Mezsgye
Két világ határán

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Elég a pillangókból!
Nincs aranyszárny

Gangel Noémi
Két számmal kisebb hazugságok
Az igazság megszabadít titeket

Magasság

Székely Tamás
Almák a kosárban
A tér, és amivel kitöltjük

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Mi elég az élethez?
Életet tanulni

Körösvölgyi Zoltán
Most jó
Az a bizonyos pillanat

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Az elégséges áldozat tana
Mint rejtett dicsőség-teológia

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
Csak egy szót szólj
Megrekesztő és újraindító varázsszavaink

Miklya Luzsányi Mónika
Legyen elég!
A ránk bízott föld és a fogyasztás

Áthallások

B. Tóth Klára
Fényjelek
A világosság a sötétségben fénylik

Kitekintés

Hancsók Barnabás
Elég messze önmagunktól
Menjek/maradjak

Gueth Péter
Kőbefaragott filozófia
Indonézia – Jézus lótuszülésben

Pete Violetta
Nekem elég
Friss történetek a hitoktatásból

Látogatóink száma a mai napon: 1025
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45769099

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat