belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Miklya Luzsányi Mónika

Amikor bezárulnak a kapuk… Vagy mégsem?

Az életközépi válság mint új lehetőség.

Mikor a legkisebb fiam óvodás volt, napi rendszerességgel elhangzott az „Amikor én nagy leszek…” kezdetű mondat. Hogy miként fejeződött be, az sok mindentől függött. Általában egy foglalkozást nevezett meg, és a legritkább esetben sem fordult elő kétszer ugyanaz a szakma. A rendőr bácsitól az űrhajósig sok minden szeretett volna lenni, de szóba került az is, hogy felnőttként esetleg vuki lesz, mint a Csillagok háborújának kétméteres szőrmók másodpilótája, Csubakka. Óvodásként még bármi elképzelhető, ám ahogy idősödünk, a lehetőségeink egyre szűkösebbek. A kamasz számára a határ a csillagos ég, az ifjú már csak a világot szeretné megváltani, a felnőttkor elején pedig általában megjelennek a reális életcélok: család, lakás, biztos egzisztencia. Ezekért a célokért küzdünk, harcolunk, ám minden ember életében eljön a pillanat, amikor felteszi magában a kérdést, hogy mi értelme volt ennek az egésznek. Általában az élet közepén nézünk szembe először igazán komolyan ezzel a kérdéssel, ezért a pszichológia midlife crisis-nak, életközépi válságnak nevezi a jelenséget.

Már Dante is átélhetett hasonlót, hiszen az „Isteni színjáték” első sorai így szólnak: 

Az emberélet útjának felén

    egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,

    mivel az igaz útat nem lelém.

Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,

    s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:

    már rágondolva reszketek legottan.

A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
 

Babits Mihály fordítása  
 

Az életközépi válság tüneteit már a pszichológiatudomány egyik atyja, Carl Gustav Jung is leírta, s a ma ismert tünetekkel jellemezte. Az élet felénél járva súlyos lelki, elsősorban önértékelési konfliktusok jelentkeznek, amelyekre a megoldást radikális és sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő életmódváltozásokban keresik a páciensek. Több évtizede jól működő házasságok esnek áldozatul a kapuzárási pániknak, emberi kapcsolatok mennek tönkre, vagy éppen sikeres karrier törik félbe egy hirtelen pályamódosítással. Nap mint nap találkozunk ilyen történetekkel szűkebb környezetünkben is, és mi magunk, a családunk sem lehet védett ettől, mivel korunkban a midlife krízis ugyanúgy az emberi életút részévé vált, mint a kamaszkor krízisekkel terhelt időszaka. Hasonlóan is működik, s itt is szerepe van a hormonális változásoknak. Csak amíg a kamasz az életre készül, addig az életközépi válság idején a felnőtt ember a végességgel szembesül. Jung a Nap pályájának képéhez hasonlítja az ember életútját. A felkelő Nap fénye egyre erősebb, s ahogy emelkedik fölfelé az égbolton, egyre nagyobb terület világít meg, egyre szélesebb körben képes életadó energiát sugározni. Hasonlóan működik az ember is, növekedése és személyiségfejlődése során egyre több minden fölött „uralkodik”, egyre több minden fényesedik meg neki a világból. A delelő elhagyása után azonban fénye, ereje gyengülni kezd, s Jung szerint innentől az ember már nem kifelé, hanem inkább befelé néz: a békességet, a bölcsességet keresi.

Valóban így volt ez az ősi kultúrákban, így a Biblia világában is. Az idős ember megbecsült, tisztelt személy volt, s megbecsültségét éppen a megtett út adta. Az élettapasztalat, ami lassan életbölcsességgé nemesült. Az öreg emberek bölcsek, a hosszú életűek megfontoltak (Jób 12,12), így nem csoda, hogy a nagycsalád vagy éppen a település ügyes-bajos dolgaiban is a vének tanácsát kérték ki. A hagyományos vagy törzsi kultúrákban még ma is ez a helyzet, ám az európai civilizációban a 20. század közepe táján fordult a kocka. A hatvanas évek diáklázadásainak egyik (akkor teljesen jogos) követelése az volt, hogy a fiatalok helyet kértek a társadalom és a gazdaság irányításában. Ekkoriban indult el az az ifjúságkultusz, aminek mind a mai napig tanúi lehetünk. A média is igen ráerősít, aminek egyik tünete a modell- és filmszakmában az a divat, amely valójában a serdületlen gyereklányokat tette szépségideállá. A tömegkommunikációban a boldogság egyenlő a fiatalsággal, az egészséggel, s nem utolsósorban a jóléttel. De a fiatalság kultusza a gazdaságban is megfigyelhető. Gondoljunk csak arra, milyen nehéz egy nyugdíj előtt álló embernek elhelyezkedni. Hiába van a fejében vagy a kezében több évtizedes szakmai tapasztalat, a munkáltatók a fiatalabb munkatársat részesítik előnyben. Az urbanizáció hatására a többgenerációs nagycsaládok felbomlottak, a nagyszülői szerep kiüresedett. Az előző évszázadokban vagy akár évezredekben az idős, már munkaképtelen (nagy)szülők feladata volt, hogy vigyázzanak az unokákra. Az együtt töltött napok, órák lehetőséget adtak a nagyszülőknek, hogy a következő generációnak átadhassák élettapasztalatukat, bölcsességüket. A „vasárnapi” nagyszülő státuszában azonban erre nincs se idő, se lehetőség igazán.

Nem csoda hát, ha úgy érzi a mai negyvenes-ötvenes éveiben járó ember, hogy véget értek a lehetőségei. Hiába a hidratáló krémek és csodakozmetikumok sora, fiatalkori szépsége soha nem tér vissza. Hiába az edzőterem vagy a kocogás, a teste már soha nem lesz olyan feszes, mint egykor volt. Hiába ért el szakmai sikereket, eredményeket, jönnek az ifjú titánok, és csípőből beelőznek. Hiába a szép család, ha a gyerekek kirepülnek, s a nagyi csak arra jó, hogy hetente egyszer fagyizni vigye a gyereket. Akárhogy nézzük is, ez az életmodell nem túl vonzó. Nincs más esélyünk akkor? Legyünk újra fiatalok? Rúgjunk fel minden kötöttséget, kezdjünk új életet, indítsunk új egzisztenciát? Sokan meg is teszik, de amerikai kutatások azt mutatják, hogy a középkorú új egzisztenciateremtők több mint 80%-a belebukik a vállalkozásába, s mivel azt is elveszítették, amit addig megteremtettek, kiégett, megkeseredett öregemberként halnak meg.

Mi hát a megoldás? Ha túljutottunk az élet delelőjén, akkor nincs más, mint a lefokozott élet? Másodrangú polgárként tengessük életünket a hátralevő 10-20-30 évben? Erről szó sincs! És (talán nem meglepő módon) a pszichológiai szakemberek pontosan ugyanazt tanácsolják, mint a Biblia. „Az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek” – írja Pál Titusznak (Tit 2,2), s a szakemberek is arról számolnak be, hogy a legjobb módszer a kapuzárási pánik megelőzésére, ha még a csúcson (vagy a csúcs előtt) elgondolkodunk azon, hogy milyen hosszú távú céljaink lehetnek. Ha szembenézünk vele, hogy a motor nem fog mindig teljes fordulatszámon pörögni. Ha életstratégiát dolgozunk ki arra, mit akarunk megvalósítani, amikor már kevesebb lesz ugyan a fizikai erőnk, de több a tudásunk, tapasztalatunk. Érdemes konkrét célokat kitűzni, tervet készíteni. Itt nem „bakancslistáról van szó”, hogy mielőtt meghalok, még meg akarom mászni a Csomolungmát, pedig a szomszéd falu dombjáig nem jutottam el egész életemben. Nem pótcselekvésekre, hanem az ember „életművét” összefoglaló célokra van szükség, olyan feladatokra, amelyek egyfajta esszenciáját adják életünknek. Ezek nem feltétlenül nagy tettek vagy események. Lehet „pusztán” egy családnak odaszentelt élet vagy épp a harmonikusabb lelki életre való törekvés, netán a kiskert folyamatos gondozása. De természetesen megszülethetnek ebben az időszakban a létösszefoglaló, nagy művek, alkotások is. A lényeg az, amit Jung is ír: az élet második felében az ember fokozottabban befelé fordul. Aki okos, nem túlrohan a csúcson, újabb kalandokat keresve, hanem vet egy utolsó pillantást körbe. Felméri mindazt, amit elért, listázza a munícióit, és felkészül egy új horizont, egy új látószög megnyílására.

Az életfelezőn túl ugyanis az ember célja már elsősorban nem a világgal, hanem az önmagával való harmóniakeresés. Keresztény emberként pedig az Istennel való közösség keresése lehet az alapja a léttapasztalat rendezésének. Hogy amikor elérkezik az idő, valóban az élettel betelve tudjunk megállni Isten előtt.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.
Tartalom
Vezércikk

Záborszky Zsófia
A szabadság rabságában
- a sikeres pályaválasztás lehetőségei és buktatói

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Földi perspektíva szerint élek és fűszerezem Isten áldásával?!
Mennyei és evilági nézőpontok

Péter-Szarka László
És akkor mindkettő megmarad
A tér hiánya

Kihívás

Géczy Ráhel
Ha csupa fül lennénk…
Gyülekezeti önismeret

Felszín

Bella Violetta
Rossz kutya!
Mi lehetne belőlem, ha hagynám?

Magasság

Jezsoviczki Noémi
Kosarak
Nem csak kenyérrel él az ember

Bölcsföldi András
Opció
Isteni sakkjátszma

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor bezárulnak a kapuk… Vagy mégsem?
Az életközépi válság mint új lehetőség.

B. Tóth Klára
Felülről szervezve
„Íme, én újat cselekszem"

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Asszociáljunk közhelyekben?!
Róma 8,28

Thoma László
Nincsenek véletlenek (?)
Az idilltől a valóságig

Üzenet

Farkas Zsuzsanna
Az álmok ereje
„A lehetetlen nem létezik”

Herbert Dóra
Szabadulás a fogságból
Magyarországon magyarnak lenni

Áthallások

Hancsók Barnabás
Nyugodtan szemlélődve vagy egyfolytában kattintgatva?
Az interaktív filmezésről

Czapp Enikő
Egyszerű és bonyolult
Mint az élet

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Fehér sivatag
– stílusgyakorlat, illetve helyenként beszámoló a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumáról –

Látogatóink száma a mai napon: 3868
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44422384

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat