Korábbi számok Nyomtat Teljesség

Ha nem jön el a pasi a randevúra, akkor a nő felhív egy másik fazont. A szabadságra úgy indul, hogy pár nappal azelőtt választja ki az egyén a távoli nyaraló helyét. 10 mozi vetítőterem közül abba ül be, amibe éppen akkor vágyik, s 50 tévécsatornája távirányítóját addig kattintgatja, míg a neki akkor legjobban megfelelő adónál köthet ki. Ám ha arra vágyik, akkor a kép a képben funkció segítségével egyszerre két adást is nézhet.

A modern átlagember vágyai közül sok olyan beteljesedhet, amely korábban még az uralkodóknak sem volt természetes. A vágy azonban egyre több vágyat nemz. Miért remek mégis az Isten által így belénk ültetett program? Azért, mert egyre tudatosabbá válik, hogy a vágyainkhoz kapcsolódó remények nem töltődnek be. Nem azt kapja az ember a vágy betöltésén keresztül, amit szeretett volna. Megvan a másik pasi, de vele sem jó. Két filmet is megnéztem egymás után a moziban, mégsem jó kedvvel megyek hazafelé. Kattintgatom a tévé távkapcsolóját, de egyre nagyobb a fásultság bennem. A vágy mintha nem csökkenne, hiszen az emberi agy eszméletlen mennyiségű új lehetőséget teremt, amit ki lehet majd próbálni, ám a reménység mégis tűnőfélben van. Ha belenézünk egy vágybeteljesítő tizenéves szemébe, akkor sokszor a nihilt, az ürességet, a motiválatlanságot, a reményvesztettséget látjuk. Ő már belül tudja, hogy nem azt kapja, amire vágyott, s a remény egyre inkább eltűnik, hogy valaha is eléri azt.

Mi ebben ezek után az evangélium?

Az, hogy ez a hatalmas időbeli visszaút egyre közelebb kerül a mosthoz, a jelenhez.
Isten országa pedig mindig is 
"itt és most" van.
A vágyait be nem teljesítő ember is, mint a nagyobbik fiú a tékozló fiúk történetében, reményvesztetté válik, ám úgy, hogy benne a vágy ott marad, s valahol mélyen az a hit is, hogy a remény a vágyak beteljesítésén keresztül válhatna csak valóra.

Innen az út csak a vágyak felé nyitott.

A vágyait beteljesítő ember idővel ugyanúgy reményvesztetté válik, ám úgy, hogy benne a vágyak beteljesítése a reménytelenséghez kapcsolódik. Innen már nem vezet út a vágyakhoz. A reményvesztettségben, ha az megadással párosul - hiszen az ember mindent megtett, megélt, ami tőle tellett - feltárulhat a KEGYELEM, amiért tényleg semmit sem tehet az ember. A kegyelem megtapasztalása pedig csak akkor történhet meg, ha a jövőből az egyén egészen a jelenbe csúszik vissza. Már egy halvány reménysugár, már egy halovány jövőkép sem marad. Ezt a keresztény misztikusok a lélek sötét éjszakájának nevezték, melyet az "én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet" (Máté 27, 46) jézusi felkiáltása fejez ki legtökéletesebben. Mi arra teremttettünk, hogy ezt az egész utat végigjárjuk. A reménység útját a reménytelenségig, majd a krisztusi kereszt megadásában felfedezzük, hogy nem a halál vár, ha eltűnik elménk kontrollja, hanem az ÉLET, mely örök. Isten országa elközelített a ma emberéhez is. Mindig voltak emberek az egész történelem során, akik ezt felfedezték, ám napjainkban a ma vágybeteljesítő, távkapcsolós "szabad" embere már igen közel áll ahhoz, hogy egyénenként, de tömegével tapasztalja meg azt, hogy a reménységnél több a SZERETET, az ÖRÖM, a BÉKESSÉG állapota, mely Isten Örökkévaló Országa megtestesülése itt a földön is. Ennek a mélységében megélhető VALLÁSNAK az elméleti és tapasztalati térképére, útjára rendkívül nagy szüksége van a tájékozódási pontokkal nem rendelkező modern átlagembernek. A térképnek s az útnak azonban nem szabad pusztán elméletinek maradnia. Hiszen, ha egy lány reménykedik abban, hogy jön majd egyszer fehér lovon a herceg, az remek, de nem elég. Kell, hogy ott, az a helyes fiú a szomszéd utcából rámosolyogjon, majd megcsókolja, s akkor eltűnik mind a reménye, mind a reménytelensége. Hiányoznának neki? Nem. Ha az ember belekóstol a Jelenben a krisztusi Lét hatalmas ajándékába, akkor a reménynél valami teljesebb jelenik meg benne: a bizalom. Ez pedig hordozó erő, amivel a következő, akár nagyon nehéznek tűnő pillanatba, élethelyzetbe is bátran be lehet lépni, hasonlóan a tüzes kemencébe vetett bátor férfiak bizalmához: "de ha nem tenné is" (Dániel 3,18.) bizonyosságával.

A bizalom a tapasztalatból származik. A bizalom az már tud. Tudja, hogy biztonságban vagyok, tudja, hogy Isten szeretetétől elválaszthatatlan vagyok.
A bizalomból odaadás, szeretet, maga az élet fakad. A bizalomhoz azonban út vezet. Nem hosszú, nem is rövid. Pont annyi, amire kinek-kinek szüksége van.
Ne feledd azonban, a vágyaid nem az ellenségeid. Nem érdemes abban reménykedni, hogy majd csak túlélem az életet. Éldd inkább meg azt bátran. Jézus számtalanszor engedte megélni tanítványainak, s a többi embernek is a vágyát, hogy úgy érhessenek el önmaguk csődjéig, mint Péter a tagadásáig. A fel nem vállalt élet, a meg nem élt élet azonban csak olyan mennyországképig vezethet el téged, mely maga a pokol. Válaszd hát az életet, s megtapasztalod közben Isten Lelkének hordozó kegyelmét a magasságokban s mélységekben, a reményben s a reményvesztettségben egyaránt, s megjelenik benned egy új, minden reménységnél teljesebb minőség: a bizalom.

Nagy László