belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Miklya Luzsányi Mónika

Haj, haj

Mutasd a hajfestéked, megmondom ki vagy!

A haj a lélek tükre. Vagy nem? A szólás szerint nem a haj, hanem a szem tükrözi vissza leginkább lelkivilágunkat. A pillanatnyi, jobban mondva az adott időszak lelkiállapotáról azonban a hajunk tájékoztat leginkább. Míg a szemünk színét csak kontaktlencsével tudjuk megváltoztatni, amire azért kevesen vállalkoznak, addig a hajunkat már a világ kezdete óta képesek voltunk alakítani. A hajfestékek feltalálásával pedig az önmagunkról szóló információ átadásának ez a fajta módja még inkább kiteljesedett.

Az antropológiai kutatók már a 19. század végén felhívták a figyelmet arra, hogy a haj, illetve a bőr pigmentációja feltételez bizonyos karaktervonásokat. Ma már sztereotípiaszámba megy, hogy a délszaki népek kreolbőrű, sötét hajú fiai és lányai jóval lobbanékonyabbak, temperamentumosabbak, vidámabbak és hangosabbak, mint a hideg és megfontolt északi szőkék, akik precízek, pontosak és kimértek.

De vajon mi van a választott hajszínünkkel? Miről árulkodik, ha szőkére, vörösre, netán feketére festjük a hajunkat?

Az Amerikai Pszichológusok Egyesülete az ezredforduló környékén hozta nyilvánosságra azoknak a viselkedéskutatásoknak az eredményét, amelyek a választott hajszín és a személyiség (változásai) közötti összefüggést vizsgálták. Talán nem meglepő, hogy választott hajszínünkkel a környezetünknek szeretnénk üzenni, s ezt az üzenetet befolyásolják a már fentebb említett sztereotípiák, amelyeket azonban nagyban befolyásol a személyes és össztársadalmi tapasztalat, illetve a média is.

A hideg szőke típusa Greta Garbo és Marlene Dietrich hatására körülbelül a második világháború végéig élt igazán a köztudatban. A skandináv, megközelíthetetlen szőkeséget az ötvenes-hatvanas években felváltotta a „buta szőke” sztereotípiája Marilyn Monroe és Brigitte Bardot hatására, akik nem mellesleg mindketten festették a hajukat. A szőke (főleg a kócos, göndör szőke haj) a szemlélőben ugyanis a kisgyermekkori szőkeséget idézi, s ezért felébreszti a férfiakban a gondoskodási vágyat, a védelmező erőt. Talán éppen ezért állítják azt a pszichológusok, hogy a szőkék közel sem olyan ostobák, mint azt első ránézésre gondoljuk róluk. Az amerikai kutatók vizsgálatai azt bizonyították, hogy a szőke nők egy cseppet sem kevésbé intelligensek, mint barna vagy vörös társaik, a memóriájuk pedig sok esetben jobb, mint társaiké. A szőkék tehát a megtévesztés mesterei lehetnek, mert amíg kívülről kisgyermeki jegyeket hordoznak, addig belül egy öntudatos, felnőtt nő feszül. A szőkékben valójában nagyon sokszor egy racionális barna lakik, aki előre megfontolt szándékból, céljainak elérése érdekében festette a haját szőkére.

A mi égövünkön leggyakoribb a barna pigmentáció, így nem csoda, hogy a Nobel-díjasok között sokan vannak barna hajúak. De miért mutatott több mint kétszeres gyakoriságot a barnaság a Nobel-díjasok között, mint az az európai népességben általános? A francia Léo Jammes szociológus a negyvenes években végezett vizsgálatot a különböző etnikai csoportok körében a tehetséget, képességeket vizsgálva. Arra a következtetésre jutott, hogy a barnák megbízhatóak, kitartóak, logikusan és racionálisan gondolkodnak. A hajszín ugyanis – nem csak a barnák esetében – visszahat a saját viselkedésünkre. Mivel mindennap többször szembesülünk önmagunkkal, amikor tükörbe nézünk, így a hajunk színe a saját magunkról kialakított képet is befolyásolja. Mivel a barna a legtermészetesebbnek tartott hajszín Európában és Észak-Amerikában, ezért önmagunknak és a külső szemlélőnek is arról üzen, hogy viselője egyszerű, természetes, stabil személyiség. Míg például a vörös hajszínt a lobbanékonysággal és a túlérzékenységgel hozzuk összefüggésbe.

Egy vörös nő mindig izgalmasabb, érdekesebb, mint egy szőke vagy egy barna, s ennek megint csak vannak mind genetikai, mind viselkedés-lélektani magyarázatai. A vörös haj egy génmutáció eredménye, s ez a gén recesszíven öröklődik, ami azt jelenti, hogy akár generációkon keresztül is lappanghat a család génállományában, míg aztán teljesen váratlanul megszületik egy vörös hajú gyermek. Keresztény kultúránkban ráadásul a vörös inkább a bűn, az ördög színévé vált – holott a vér bibliai értelemben is élethordozó elem –, így a vörös nőt sokszor olyan tulajdonságokkal is automatikusan felruházzák a férfiak, amelyeket esetleg csak bűnös fantáziajátékaikban engednek meg maguknak. Nem véletlen tehát, hogy a vöröset kihívónak és feltűnőnek tartjuk, míg a feketéről igen szélsőségesek a vélemények.

Egyrészt benne él a társadalomban a mediterrán népekhez kapcsolódó „olaszos” sztereotípia, másrészt a feketéket gyakran melankolikusnak, töprengőnek tartjuk, akik viszont komoly belső értékekkel rendelkezhetnek. Az amerikai kutatók szerint ez azért alakulhatott ki, mert a feketével keretezett arc jóval kontúrosabb, s azt az üzenetet hordozza, hogy viselője szereti magát szeparálni a külvilágtól. A fekete ráadásul kultúránkban a gyász, a halál színe, éppen ezért társítjuk hozzá a melankóliát, a sötét gondolatokat. A festett fekete haj esetében ezt a hatást növeli a bőr kontrasztja, hiszen egy eredetileg világosabb hajú hölgy fekete hajjal még sápadtabbnak tűnik, mint valójában.

A hajszínen kívül természetesen a frizura hossza és stílusa is üzen a karakteréről, s bizony egy jól megválasztott hajkorona könnyen csapdába csalhatja a vétlen szemlélőt, mert egészen más személyiségről árulkodhat, mint amilyen a viselője valójában. Talán ez a keserű tapasztalat szól Péter szájából, amikor arra figyelmezteti az asszonyokat, hogy ne a haj fonogatása legyen a legfontosabb, hanem a hit belső emberének megerősítése, mert valójában ez teszi vonzóvá a nőt a férfi előtt. Nehogy úgy járjunk, mint az amerikai szőke nők, akik bizonyítottan jóval többször válnak el, mint barna vagy vörös társaik.

 

Miklya Luzsányi Mónika

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 15., péntek,
Albert , Lipót napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
Hit és ismeret
Mennyiben tanulható a hit?

Gondolkorzó

Horváth Zsuzsanna
Emerencek az ajtók mögött
Kiben lakik valóban az Isten?

Felszín

Szoták Orsolya
Egyetemen innen s túl
Munkanélküli képzés – van-e értelme a felsőoktatásnak?

Dobóczky László
Tudom
Felvértezve önismerettel

Magasság

Bölcsföldi András
Tudós tiszteletes
Könyv, ami nélkül kevesebb lennék

Miklya Luzsányi Mónika
Ügynökök, akták, emberek
Besúgók, besúgottak és Barbara

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Haj, haj
Mutasd a hajfestéked, megmondom ki vagy!

Teljesség

Koczor Tamás
Jó az, ami elválaszt
Teológia az egység útjában?

Péter-Szarka László
Szavak bontogatott szőttesén keresztül
Az istenismeret felé Pilinszky Jánossal

Tóth Sára
Kívülről és belülről
Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent

Üzenet

Réz-Nagy Zoltán
A kapucnis rejtőzködőktől a legnagyobb rejtőzködőig
Robin Hood, a street art, és Jhwh

Pete Violetta
Hullámok és szembeúszók
A diktatúra jegyei filmen és gyülekezetben

Áthallások

Tóth Sára
„Felfelé szállnak a parázs szikrái”
Marilynne Robinson Gilead című regényéről

Dull Krisztina
Megéri nekünk Cézanne közelében lennünk
Rövid kalauz és pár apró gondolat a nagy kiállításról

Szakács Gergely
Knowing
A tudás hatalom?!

Hancsók Barnabás
A nyughatatlan
Építő lázadás a hírnév útvesztőiben

Riport

Kojsza Péter
Pszichotükör
Az önismeret lelki folyamat

Kitekintés

Szakács Gergely
Isten az iskolában
Ateista- és valláskárosult-képzés a felekezeti intézményekben?

Látogatóink száma a mai napon: 4053
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45754414

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat