belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Adamek Norbert

Előjelek

„Kövek, amelyekben elbotlunk, az építésnél felhasználhatóak.”

A fenti idézetet egy valamikori ifis vezetőmtől hallottam. A szerzőjét nem tudom – ha valaki tudja, megírhatja!

Tinédzserként úgy gondoltam, hogy ha más családba születek, sokkal jobb dolgom lett volna. A mások élete olyan könnyűnek tűnt, egy-két kivételtől eltekintve. Most visszanézve, félig nyavalygás volt, félig megalapozott ez a gondolat. Mint oly sokunknak, nekem sem voltak ideális családi körülményeim. Nem részletezem, hogy milyen volt a helyzet. A lényeg, hogy úgy alakult: nagyszüleim neveltek. A szüleimet ismertem, éltek, együtt voltak, ráadásul ugyanabban az udvarban laktak, ahol én. Érzelmileg mégis nagyszüleimhez kötődtem leginkább. Ez ma már múlt idő, de nem azért, mert bárki meghalt volna, hanem mert az idők folyamán szüleimhez is sikerült közelebb kerülnöm. Különösen apámmal sikerült rendezni a viszonyt, aminek nagyon örülök – kevés esemény teremtett bennem akkora hálát, mint az a bizonyos nap.

No, de nem volt mindig így. Szóval szerettem volna egy érzelmileg kevésbé vastag falak mögé húzódó családot. Szerettem volna, ha – különösen apámmal – elértük volna egymást. Mondom ezt úgy, hogy nem kevésszer voltunk együtt. Mégis valahogy mindig ott volt köztünk egy fal, valami meg nem értettség, távolság. Valami mínusz.

Amikor megtértem, el sem tudtam képzelni, hogy ugyan mi lehet ennek az értelme. Nem is nagyon kerestem, mondjuk. A múlt egy részét eltemettem. Főleg azt a részét, ami nem rajtam múlt. Azt a részét, ami felett nem volt hatalmam. Új életet kezdtem, nem tekintek hátra – ez volt a szlogen. Ma már tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű – a csontvázak kihullanak a szekrényből előbb vagy utóbb. Előjönnek a rendezetlenségek. Előjön, hogy márpedig nekem kell a kapcsolat az apámmal! Ehhez pedig hozzátartozik a múlt rendezése. A múlté. Mi hasznom van nekem a múltamból? Miért éppen erre vezetett Isten? Nem lett volna könnyebb másfelé?

Most úgy látom: ennek célja volt. Célja az én életemre nézve is és célja mások számára is.

Én ugyanis tudom, milyen érzelmi távolságban lenni az apámtól és azt is, milyen közel kerülni, mert mindkettőt átéltem. Márpedig ilyen fiatalból rengeteg van manapság.

Én meg tudom őket érteni. Néhány ilyen fiatallal volt szerencsém beszélgetni erről. Álljon itt néhány mondat tőlük. 

Fiatal, tinédzser lány: „Apámat magától nem érdekli, hogy hol vagyok, csak akkor veszekszik, ha valakitől hall valamit rólam.”

Fiatal, tinédzser lány: „Apám máshol él, anyámnak pedig van ez a másik hapija, de ettől is válni készül.”

Fiatal, tinédzser lány: „Igen, hiányzik apa.”

Fiatal, tinédzser lány: „Apám? Á, hagyjuk. Nem érdekli azt semmi.”

Fiatal, huszonéves lány: „Apámhoz nem lehet közel kerülni. Anyám intézi a családi dolgokat.”

Fiatal, tinédzser lány: „Szeretem apát, de neki már másik családja van és messze élnek.” 

Hogy melyiknek mi az oka, csak az apákkal van-e baj, vagy egyáltalán hol a baj – ez most mind másodlagos. Az elsődleges, hogy tudom, mit éreznek és miben vannak. Ez mind-mind mínusz. Ahogyan nekem is az. Legalábbis az volt. Mert így, hogy értem ezeket a fiatalokat, most már pozitívum. Én így tekintek rá. Pozitívum, amit használni kell, amiből lehet építkezni.

Úgy hiszem, mindenkinek vannak mínuszai, amiket Isten pluszba tud fordítani. Talán életünk legfájóbb sebei ezek. S talán a mi sebeink által is gyógyulhatnak mások, ha már egyszer Krisztus teste vagyunk.

Én azt ismertem fel, hogy nekem van ilyen mínuszom, ami plusz.

S még azt is megadta az Atya, hogy van apám – mi ez, ha nem óriási plusz?

Hozzászólások

1. 126 p - 2014-01-26 22:07:16

Think of using all obstacles as stepping stones to build the life you want.

Marsha Sinetar



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 23., kedd,
Béla napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
P. élete
Nem a körülményeink tesznek jobb emberré

Gondolkorzó

Réz-Nagy Zoltán
Anyukánk a Marsra ment
Gyógyít a távolság? Vagy csak elszakít?

Pete Violetta
Mindenáron?
Hol a határ az áldozathozatalban?

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Gyógyító emlék
Gyógyító emlék

Bálint Katalin
Időre bízott sérülések
Megoldás, vagy struccpolitika?

Magasság

Tóth Sára
A bűn mint betegség?
A betegségről nem tehet az ember

Nagy Dávid
Csoda
Statisztika és matek útján közelíteni

Mélység

Adamek Norbert
Előjelek
„Kövek, amelyekben elbotlunk, az építésnél felhasználhatóak.”

Dobóczky László
Gyógyulás a szenvedélyből
A legnehezebb volt belátni hogy beteg vagyok

Teljesség

B. Tóth Klára
Egymással élesítve
Gyógyírjai egymásnak

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Az apák egrese és a fiak foga
Kényszerpályák, és a kijárat

Áthallások

Hancsók Barnabás
317 mérföldet egy fűnyíróval?
Egy eszement vállalkozás – a lelki sebek bekötözésére

Tóth Sára
Loliták és amit a szőnyeg alá söprünk
„Ő akarta!”

Bölcsföldi András
Nem mindennapi terápia
Kivonulás a társadalomból

Riport

Szoták Orsolya
Egy gyógyító közösség ereje
Lelkigondozás betegágyak mellett

Kitekintés

Hajduk Zsófia
Kirekesztés helyett befogadás
Szenvedélybeteg-ellátás a nyolcadik kerületben

Látogatóink száma a mai napon: 2881
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44192733

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat