belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Dobóczky László

Gyógyulás a szenvedélyből

A legnehezebb volt belátni hogy beteg vagyok

Nagyon beteg voltam. Mind lelkileg, mind testileg, bár akkor ez nem volt nyilvánvaló a számomra. Azt gondoltam, hogy nekem ez a sorsom és így kell leélnem az életem. A társadalom peremén, kirekesztve, elszigetelve és elhagyatva. Nem voltak igazi barátaim, csak emberek körülöttem, akiket különböző érdekek vezéreltek. Nem volt kivel megbeszélnem a problémáimat.
Benne voltam egy spirálban, ami húzott le és amiből nem tudtam magamtól kiszabadulni. Volt olyan alkalom, amikor arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy zokogok és nem tudom abbahagyni. Akkor nem tudtam, hogy pontosan miért történik ez, csak azt éreztem, hogy véget akarok vetni ennek az egésznek, de nem volt elég erőm hozzá. De még ahhoz sem volt bátorságom, hogy segítséget kérjek valakitől. Makacs és akaratos voltam, tele félelemmel, kérdésekkel, aggodalmakkal. Mivel teljesen asszimilálódtam a világomba, nem ismertem a másik oldalt és az ismeretlentől való félelem hatalmas erőt képviselt akkoriban.

Egyre súlyosbodott a helyzetem és egyre erősödtek a negatív érzéseim, de még mindig nem tudtam magamtól változtatni. Aztán megtették ezt helyettem. Amikor édesanyám azt mondta, hogy börtön vagy temető lesz a vége, megmosolyogtam. Majd én azt tudom, gondoltam magamban. Jelenleg hálás vagyok Istennek, hogy börtön lett a vége. Ott volt időm átgondolni az életemet és rájönni arra, hogy ez így nem mehet tovább. Valamelyest beláttam, hogy nem tudom egyedül irányítani az életem, ezért szabadulásom után – valamelyest megerősödve – segítséget kértem egy rehabilitációs központtól. A legnehezebb azt volt belátni, hogy beteg vagyok. Nehéz volt beismerni magamnak, hogy szenvedélybeteg vagyok, hisz így saját gyengeségemet ismerem el. De a gyógyulás első lépése – így utólag – az volt, hogy elismertem gyengeségeimet. Így már volt mivel foglalkozni. Volt min változtatni. Rájöttem, hogy a használt szer csak gyógyszer volt a sokkal mélyebben gyökeredző problémára. Mivel elkezdtem foglalkozni magammal, szépen lassan meglettek a megoldásaim a függőséget okozó tulajdonságokra.

Rengeteg információt, megoldóképletet, praktikát és erőt szívtam magamba a hónapok alatt, ami biztonságérzetet és stabilitást kölcsönzött. OK, akkor meggyógyultam? Kaptam egy gyógyult címkét és kész? Nem. Ez nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra elmúlik, mint egy nátha. Ezzel folyamatosan foglalkozni kell, mint az összes lelki dologgal. A mai napig szentelek neki figyelmet. Bár a szakma véleménye megoszlik. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy egy bizonyos idő után gyógyult lehet az ember. Nem érzem magam betegnek, csak figyelnem kell bizonyos dolgokra. Olyan ez, mint a cukorbetegség. A cukorbetegnek is meg kell tenni bizonyos dolgokat ahhoz, hogy életben maradjon, mint ahogy nekem is meg kell tennem bizonyos dolgokat, de tudok teljes és boldog életet élni. Jó úton vagyok. Felismertem a problémát, segítséget kértem hozzá és azóta Isten segedelmével terelgetem úgy az életem, hogy ne kelljen megint a régi megoldásokat alkalmaznom. Van egy szerető családom, akik rengeteget segítenek ebben. Szerető édesanya, segítőkész nevelőapuka, a legkedvesebb barátnő a világon és egy ragaszkodó kutyus. És ami az egészet teljessé teszi az az Isten törődése és szeretete. Enélkül lehetne bármilyen tudás, képesség vagy tulajdonság, nem lenne boldog és kiegyensúlyozott az életem. Küzdhetnék akár hosszú éveken át a tudásommal, de azt az elégedettséget és boldogságot, amit most érzek, biztos, hogy nem tudhatnám a magaménak. A gyógyuláshoz nélkülözhetetlen az, hogy átálljak a másik oldalra. Régebben jó katonája voltam az ördögnek, most jó szolgája vagyok Istennek.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 22., péntek,
Cecília napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
P. élete
Nem a körülményeink tesznek jobb emberré

Gondolkorzó

Réz-Nagy Zoltán
Anyukánk a Marsra ment
Gyógyít a távolság? Vagy csak elszakít?

Pete Violetta
Mindenáron?
Hol a határ az áldozathozatalban?

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Gyógyító emlék
Gyógyító emlék

Bálint Katalin
Időre bízott sérülések
Megoldás, vagy struccpolitika?

Magasság

Tóth Sára
A bűn mint betegség?
A betegségről nem tehet az ember

Nagy Dávid
Csoda
Statisztika és matek útján közelíteni

Mélység

Adamek Norbert
Előjelek
„Kövek, amelyekben elbotlunk, az építésnél felhasználhatóak.”

Dobóczky László
Gyógyulás a szenvedélyből
A legnehezebb volt belátni hogy beteg vagyok

Teljesség

B. Tóth Klára
Egymással élesítve
Gyógyírjai egymásnak

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Az apák egrese és a fiak foga
Kényszerpályák, és a kijárat

Áthallások

Hancsók Barnabás
317 mérföldet egy fűnyíróval?
Egy eszement vállalkozás – a lelki sebek bekötözésére

Tóth Sára
Loliták és amit a szőnyeg alá söprünk
„Ő akarta!”

Bölcsföldi András
Nem mindennapi terápia
Kivonulás a társadalomból

Riport

Szoták Orsolya
Egy gyógyító közösség ereje
Lelkigondozás betegágyak mellett

Kitekintés

Hajduk Zsófia
Kirekesztés helyett befogadás
Szenvedélybeteg-ellátás a nyolcadik kerületben

Látogatóink száma a mai napon: 5422
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45799788

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat