belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Czapp Enikő

Spektográf

Színekhez juttatni a színvakot

Kigombolt kabáttal, sállal a táskámban a minap egy délutáni órában a gyalogosátjáró zöldre váltására várva észrevettem, hogy körülöttem, mellettem, szemben velem begombolt kabátú, sállal bebugyolált, sapkás emberek állnak. Csodálkoztam: nem érzik a tavaszt? Nem érzik, hogy jön, jön, feltartóztathatatlanul? Eszembe jutottak az egyetemi évek. A barátnőm, akivel akkoriban majd' minden nap találkoztam, aki most távol él, vidéken. Ő volt az, minden évben, a tél közepén egyszer csak a tavasz fuvallatáról kezdett el beszélni. Arról, hogy érzi – és mi, többiek csak bambán bámultunk rá: nem értettük, nem éreztünk semmit, a tél valóságában voltunk bezárva. Annak hidegsége határozott meg bennünket.

Nem tudom, mikor és hogy történt, azt sem tartom kizártnak, hogy a barátnőm vidékre költözésével van kapcsolatban, de egy ideje számomra a tavasz karácsony szentestéjétől elkezdve megmásíthatatlan valóság. A fejemben tudom, hogy még csak a tél közepén járunk. Tudom, hogy lesz még hideg, lesz összehúzódás, fázás. Valami mégis megtörtént: túljutottunk az év legsötétebb napján. A sötétség uralma elmúlt: a világosság birodalmába léptünk. Csak a lelkem tudja ezt, a fejem, az elmém mást mond - de a lelkem hangja az erősebb. A tél közepi mindennapokat így nem a valós tapasztalat, hanem a lelkemben élő hit, bizonyosság, a türelem és a várakozás határozza meg.
Valahogy így van, valahogy így vagyunk, lehetünk az Isten országával kapcsolatban is. Az a világ, az a valóság, ami körbevesz bennünket, nem létezőnek, illúziónak láttatja ezt. A lélek azonban valahol tud erről, és vágyik erre. Vágyunk olyan valóságban élni, ahol az ellentétek kisimulnak. Vágyunk olyan valóságban élni, ahol otthon-érzetünk, -érzésünk van, ahol azt érezzük, hazaérkeztünk, ahol természetes a kommunikáció egymással, a teremtettség minden létezőjével és azzal a valakivel, aki mindezt akarta, aki minderre igent mondott, aki azt látta, hogy mindez jó.
A kérdés, az én kérdésem pusztán az, mi van a begombolt kabátú, sállal bebugyolált, sapkás emberekkel? Mi van azokkal, akik a tél valóságában élnek? Mi van azokkal, akik élnek egy országban, és csak annak valóságát látják, semmit nem érzékelve egy másik országból, egy másik valóságból, Istenből?

Ahogy begombolt kabátú emberek vannak, sállal és sapkával, valóságosan fázók, olyanok is vannak, akik nem fáznak, akik kigombolkoznak a hidegben is.
Azt írtam az előző cikkemben, hogy csak egy kicsi hitre lenne szükségünk: egy mustármagnyira. Hogy legalább a gondolatát engedjük meg annak, hogy megtörténhet a lehetetlen – tudunk akár a vízen is járni, ha nem a háborgó habokra, hanem a minket hívó Jézusra figyelünk.
Tud-e figyelni mindenki?
Aki tud, miért?
S aki nem, miért nem?
Lehet-e, mit lehet ezekért az emberekért tenni?
Egy mostani kedves barátom ajánlására kezdtem el olvasni Mérő László: „Az elvek csapodár természete" című könyvét. Az író a könyv „Színről színre" fejezetében arról beszél, hogy képzeljük el, hogy van egy bolygó, ahol furcsa fizikai törvények uralkodnak: a tárgyak alakja meghatározza a színüket. Ezt azonban nem látja mindenki: mert ezen a bolygón élnek színvakok, és színlátók is. A színeket látók látják a színeket: nincs szükségük semmiféle bizonyításra a színek valóságát illetően. A színvakok számára viszont minden csak szürke, fekete. Ők nem látnak színeket - lehetetlen meggyőzni őket a színek létezéséről. A színlátók mindent érzékelnek, megfellebezhetetlenül látják a valóságon túli valóságot, Isten valóságát. A színvakok számára azonban hiába beszélnek erről: számukra csak a feketeség, a sötétség létezik. Nem hatol át ezen semmi fény, semmi szín, semmi tapasztalaton túli. Egyszer a bolygón lakók hallanak egy másik bolygóról, a „színek bolygójáról", ami népszerű úti céllá vált a színlátók között. A színvakok azonban nem találtak benne semmi különöset. Egy színlátó tudós azonban kitalálta, miként lehet a színekből különféle csíkrendszert előállítani, ami legalább elvontan lehetővé teszi az általuk tapasztalt valóság megosztását. Spektográfnak nevezte el a készüléket. A színlátók számára nem volt szükség erre a műszerre. A színvakok számára azonban igen: általa feltárult valami, ami eddig számukra ismeretlen volt. A könyv szerzője azt mondja: a vallás tulajdonképp ilyen spektográf – láthatóvá, érzékelhetővé próbálja tenni azt, ami nem mindenki számára érzékelhető.
Mint látjuk, nem a direkt kommunikáció segít itt sem: hanem valamiféle mankó nyújtása, ami aztán saját tapasztalathoz vezet.
Jó volna ezt figyelembe venni: az embereknek nem a mi meggyőződésünkre van szüksége, hanem mankóra. Nem arra van szükség, hogy mi direkt kommunikációval másra, jobbra hívjuk őket, a saját meggyőződésünkre, igazságunkra, hanem arra, hogy egy spektográfot nyújtsunk nekik – valamit, ami lehetővé teszi a másként látást.
Mert vannak, akik fáznak – ez az ő megfellebezhetetlen valóságuk.
Vannak, akik csak azt érzékelik, ami körbeveszi őket.
S vannak, akik a tavasz valóságában élnek tél idején is.
Mindnyájan a magunk tapasztalatai, az abból levont következtetések, az erre ráépülő hiedelmeink rabjai vagyunk. Mint a kecskék a pórázon.
A póznára feltekeredett kecske nem képes a külső látásra. Ha feltekerte magát, úgy marad. Feltekerve. Ahhoz, hogy kiszabaduljon, kívülről, felülről kellene látnia magát – de nem képes erre. Önmagától nem. Számára a feltekertség lesz a valóság. A valódi valóság azonban a póznanélküliség, a feltekeredettség nélküli állapot. Csak kívülről lehet neki segíteni (Bóna László: Szenvedésben hasonló; 15. oldal). Az ember segíthet neki, aki el tudja oldozni a póznától. Az az ember segíthet a másik embernek, aki bár maga is feltekeredett, de tud a szabadságról. Egy lelkész, egy hívő ember, egy segítő szakember. Egy színlátó.
Mindnyájunknak csak a maga valósága létezik. Csak tükör által homályosan látunk – nem színről színre.
Mégis lehetséges kell hogy legyen a segítés.
Mégis kell hogy létezzen valamiféle spektográf.
Lehet, hogy nem kellene akarnunk mindent egyszerre. Nem kellene ajtóstól a házba rontani – elítélni mindent, megtérést hirdetve.
Lehet, hogy elég lenne pusztán az év ritmusába helyezkedni. A Nap útjába. Mely megszületik, felkel, lehanyatlik, meghal – minden évben, hogy karácsony szentestéjén újra kezdje útját.
Lehet, hogy nem kellene leértékelni, eldobni azt, ami az ember több évezredes tapasztalata – mankó lehet ez is. Segítség a többre, másra, a saját megtapasztalásra. Megnyílás arra, ami van. Egy spektográf. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Nyitnikék
Szűrők, zárak, levélszemét

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Szabálytalan lelkésztípusok
Nem a lelkésztípusok szabálytalanok, hanem a róluk kialakított kép.

Felszín

Fekete Zsuzsanna
A hercegnő fejlődéstörténete
Nőideál és a párkeresés

Sebesi Viktória
Leheletnyi köd
„valahol én is, és ne itt egyedül”

Magasság

Fekete Zsuzsanna
Jövőnk hajnala
Civilizációk örökös libikókán?

Pete Violetta
Szakadt
Az állandóság hiánya

Mélység

Tóth Sára
Nyisd ki a szíved és sose félj?
Relaxáció, meditáció, szemlélődő imádság – kell-e tőle félni?

Bölcsföldiné Türk Emese
Elég-e, hogy református vagyok?
Máriák, gyertek segíteni a Mártáknak! – reakció Tóth Sára cikkére

Miklya Luzsányi Mónika
Vigyázz! Életveszély!
Kamaszok és a határfeszegetés

Miklya Luzsányi Mónika
Csak őszintén
Igen és nem kihívása

Teljesség

Székely Tamás
Nyitott vagy rá?
Lőrések és vizesárok helyett

Üzenet

Szikszai Szabolcs
Gyülekezetek és bennük mi
Zárt és nyitott, integratív és profil – te hova jársz?

Thoma László
Nyitott iskolaajtók
A református bolygóról érkeztünk

Czapp Enikő
Spektográf
Színekhez juttatni a színvakot

Áthallások

B. Tóth Klára
Az igazság ösvényein
Nyílt terek a Bibliában és a művészetben

Hancsók Barnabás
Kütyüszerelem – A nő
Meghódít a szoftvered?

Kitekintés

Gueth Péter
Az istenek szigete
Rövid történet a kellemetlen sztereotípiákról

Látogatóink száma a mai napon: 4678
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57376889

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat