belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Detzky Panni

Istenképmás

Az alkotások koronája: az ember

Igazán nem kell messzire mennünk, hogy a teremtett világ és a természet szépségével találkozzunk. Sokszor elég csak kinézni az ablakon. A kerti munkáink elhanyagolása, nálunk például egy-két hét alatt különleges eredményt hozott: az udvarban átvette az uralmat a pitypang és gyönyörű sárga szőnyeget formázott. Habár egyszerű gyomról van szó, bevallom, egészen elkápráztatott, és teljesen megfeledkeztem róla, hogy valójában haragudnom kellene rá, amiért kérlelhetetlenül kiszorít minden más növényt a környékről.

Inkább az az Ige jutott eszembe róla, hogy „Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”  (Mt. 6, 28-33)

Az isteni gondviselés minden percünkben jelen van. Elég csak arra gondolni, hogy a földi élet milyen törékeny és mennyire sok feltételnek kellett ahhoz teljesülni, hogy a bolygónkon számunkra is kellemes klíma alakuljon ki. Természetesen lehet rajta vitatkozni, hogy mindez a véletlen műve-e, de statisztikailag nagyon kicsi esély volt arra, hogy a világűrben ilyen magas szintű élet jöjjön létre, és ennyire hosszú ideig fennmaradjon. Aki érdeklődik a természettudomány iránt, sok helyen olvashat erről és egyáltalán nem csak vallási alapon.

Mi valahogy mégis sokszor szorongással és aggodalommal telve, a saját kis körünkben megragadva, szorosan a lábunk elé pillantva éljük a mindennapjainkat, és orra bukunk. Jó annak, aki nem és jó nekünk, ha néha-néha, akár pillanatokra is képesek vagyunk kitörni önmagunkból és Krisztusra nézni, az ő szelíd tekintetét keresve, amely a körülöttünk lévő világból, az emberszabású otthonunkból lépten-nyomon ránk kacsint.

Mennyire tudjuk értékelni mindezt? Gondot viselünk rá és vajon visszatükrözzük? Úgy mondják, hogy a teremtés koronája az ember. Valljuk be, ha ilyen a korona, mégis milyen lehet a fej... Pedig az Úr minden egyes kozmikus napon gyönyörködött saját alkotásában és örült neki, amikor létrehozta, akárcsak az apró földi művészek teszik. Az embert különös gonddal formázta az Atya a föld porából Önmaga képmására és a saját Lelkét lehelte belé. Ezért olyan találó az a hasonlat, hogy a gyermekének nevez bennünket, ahogyan ránk is hasonlítanak az ivadékaink.

Mégis az emberiség az egyetlen faj, amely önmaga ellen fordul és kiirtja a saját testvéreit. Ilyennel a természetben nem, vagy csak elvétve, különösen zord körülmények között találkozunk. Akkor mégis mi bennünk az isteni? Hol keressük azt a szikrát, amely kiemel bennünket az állatvilágból? Mi is létre tudunk hozni bonyolult, személyre szabott műalkotásokat, amelyek egészen az égig érnek, mint a Bábel tornya. Meghódítottuk a szárazföldet, a vizet és a levegőt, sőt még saját testünket is! Minden módon szeretnénk reprodukálni magunkat, hogy lenyomatokat hagyjunk és bármi áron, de elkerüljük a halált, a megsemmisülést, de minden hiábavalóság, hogy a Prédikátor szavait idézzem. Az élet titkát nem leljük sehol, mert az a legjobb helyen, Istennél van.

Az ember egyszerre nagyszerű és kisszerű, egyszerre porhüvely és napsugár. A bűnei ellenére is túlmutat önmagán, a föld, és az ég közé feszül, örökös harcban, csiszolódásban, lángolásban, egészen addig, amíg átfolyik rajta az Élet és kiárad mindenekre. Éppen ezért megnyugtató tudni, vagy inkább bizonyosságot nyerni arról, hogy létezik Valaki, aki mindig fölülnézetből lát minket, és a személyes káoszunkat is beépíti az egyetemes rendbe, amiből még akkor se törhetünk ki, ha igazán mindent megteszünk érte. Egészen a felvilágosodás koráig ez nem is volt kérdés senki számára. Melyiknek nagyobb az esélye vajon, hogy az Isten hoz létre minket, vagy hogy mi gondoljuk el Őt?

Honnan származik bennünk ez az állandó sóvárgás az örök dolgok iránt? Hogyan léphetünk ki az időtlenségből? Nekünk van valamink, ami nagyobb és több nálunk, mégis bennünk van és mi benne, ha hagyjuk. Mondhatnánk úgy is, hogy a mennyei anyaméh, vagy köldökzsinór, a Szentlélek, amelyen keresztül kapcsolatban maradhatunk a Teremtőnkkel. Ha egy vagyunk a Lélekkel, nem győzedelmeskedik többé rajtunk a halál. Ez az egyetlen, ami vonzó és szép az emberben. Nem véletlen, hogy a szenteket mind glóriával ábrázolják, mert isteni erőt, szinte fényt sugároztak és teszik ma is a köztünk élő szentek. Nem csak szimbolikusan, hanem nagyon is valóságosan. Igazi só és világosság voltak ők, akik a puszta jelenlétükkel is gyógyítottak és sok követőt vonzottak magukhoz a Szeretet által.

Talán úgy gondoljuk, ez valami egészen távoli dolog és számunkra elérhetetlen, ezért a „különlegesek", a „szépek" és a „jók" sorában keressük az áldottakat. Elfelejtjük, hogy a maga korában Jézus is megvetett, megalázott volt és még a fejét sem tudta lehajtani sehová, legvégül pedig a leggyalázatosabb halállal kellett meghalnia, de harmadnapon föltámadt és legyőzte a halált. Persze mondhatjuk azt, hogy Krisztus magas mérce nekünk és nem válhatunk Hozzá hasonlóvá és ez így igaz, Nélküle nem.

Ezért: „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt.”  (Kol. 1, 12-23)

 

 

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 22., hétfő,
Csilla , Noémi napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Oltár mélyéből
Előlép a Mester

Gondolkorzó

Dull Krisztina
Szobor, egyház, társadalom
Új alkotmányhoz új szobor?

Felszín

B. Tóth Klára
Figyelő dédmamák
Hatással egymásra

Dobóczky László
Mi is az a művészet?
A bennem lakó kreativitás és Isten

Luzsica Fanni
Egy csodában élni
Lélekedzés, szabadságvágy és egy művészcsalád legifjabbja

Magasság

Pete Violetta
Blaszfémia vagy sajátos látásmód?
Munkácsy, Madonna vagy egy disznó a kereszten...

Békési Sándor
Régi nagy vita
Isteni ihlet vagy mesterségbeli tudás?

Turcsik Ferenc
Kinek a pap, kinek a papné...
Ízlések és pofonok kicsiben és nagyban

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (5)

Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Czapp Enikő
Névtelen művészek
A mestermunka Te magad vagy!

Miklya Zsolt
És akkor ki van?
Válaszrezonanciák más versbőrébe bújva

Teljesség

Patkós Adél
A megfoghatatlan titok ábrázolásai
A világ teremtése Michelangelo és Madách szemszögéből

Detzky Panni
Istenképmás
Az alkotások koronája: az ember

Tóth Sára
A testet öltött forma
Tartalom és forma sokat vitatott viszonya Isten szerint

Üzenet

Bölcsföldi András
4 Sikoly
Bulvárosodik a művészet?

Szakács Gergely
Kép és Evangélium
Képtelen református képes-e új megértésekre?

Miklya Luzsányi Mónika
Művészetre nevelés
Hogy fordítható gyereknyelvre?

Áthallások

Detzky Panni
Áldás vagy átok?
Bosch, Csontváry, Tarkovszkij, Bergman, Lagerlöf és Szerb Antal közös metanyelve

Gueth Péter
Proteggi questa casa!
Dizájn center keresztény módra

Miklya Zsolt
Szervusz, Tupakka!
Lázár Ervin 75. születésnapján

Riport

Jakus Ágnes
Bilincsben táncolók
Hogyan van jelen Isten az alkotásban? Mi inspirálja a keresztyén alkotókat? Milyen az alkotás folyamata? Hogyan jelenik meg a művészet az egyházi életben? Összeállításunban egy belsőépítész, egy festőművész, egy vallástudományi szakértő és egy kántor vall

Kitekintés

Dull Krisztina
A versbe zárt titok
Horváth Csaba könyvének ajánlása

Miklya Luzsányi Mónika
Celebfertőzés
A baj az, ha Isten helyett egy másik emberben hisznek…

Nagy Tamara
Művészet a varázsdobozban
Értékes villanások a képernyőn?

Látogatóink száma a mai napon: 207
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44181965

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat