belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Bölcsföldi András

4 Sikoly

Bulvárosodik a művészet?

Tulajdonképpen a Sikoly 4 címet kellett volna adni ennek a cikknek, mert most kerül a mozikba a Sikoly c. tini horror negyedik része, kezdhetik a fiatalok újra a mesterséges rémüldözést.

De mégsem az lett. A témát négy mozzanatban közelítjük meg:

A kérdés, a jelenség

Alapkérdés: megváltoztathatóak-e az eredeti művészeti alkotások? Mármint nem másolásra gondolok, hanem az értelme, tartalma, körítése megváltoztatására. Ha a kontextus megváltozik, magával hozza az üzenet megváltozását is? Egyáltalán van-e klasszikus mű? Mondjuk például a Sikoly az. Minek a hordozója lesz egy klasszikus alkotás? Amikor néhány évvel ezelőtt németalföldi festők szép képeivel reklámoztak egy holland identitású pénzintézetet, akkor már el kellett ezen gondolkozni. Csupán a hatás kedvéért meg szabad-e változtatni egy alkotás eredeti üzenetét, értelmét? Vagy ilyen kérdés nincs is, hiszen mindig az az értelme, ami. Sőt egy új interpretáció által felhívjuk a figyelmet az eredetire is. Bár kicsit kételkedem benne, hogy a Sikoly tini horror alapján valaki az eredetit keresné. De miért ne?

Két okból is előtérbe került az utóbbi időben Edvard Munch Sikoly c. képe, mely minden kétséget kizáróan a norvég festő leghíresebb és legjellegzetesebb alkotása mind közül: a festményen látható kiáltó fej számtalan poszteren, pólón, könyvborítón és bögrén szerepel. Egyrészt a Sikoly még Wes Craven horror-rendezőt is megihlette, aki a Sikoly c. film elhíresült gyilkosának maszkját is a kép alapján mintázta, s éppen most mutatatják be a 4. részt (az elsőt 1996-ban). Mondhatjuk, hogy a Sikoly című kép a tini horror által vált ismertté a fiatalok számára is, melyben egy fekete köpenyes, fehér álarcos szörny egy nagy késsel gyilkolja a gimnázium diákjait, előtte órákig gyötörve, telefonon rémisztgetve őket, élve a thrillerek megannyi eszközével. A festmény (-sorozat - merthogy Munch több verziót is festett) valóságos ikonná vált a populáris kultúrában a huszadik század vége felé. A másik, hogy hírnevét még tovább is fokozta, amikor több alkalommal is ellopták az oslói múzeumból a norvégok nemzeti büszkeségét jelentő képet, s hosszú üldözés és nyomozás után került aztán vissza a helyére. Már akkor is összekapcsolódott az erőteljes kép, a mondanivaló, s a bulvárújságok címlapja.

Mennyire zavaró számunkra az, hogy éppen az ismert, nagy hatással bíró alkotások kapnak egyre inkább bulvártartalmat? Felháborít ez bennünket vagy nem? Egyáltalán lehet-e arról beszélni, hogy a művészet bulvárosodik? Ha egyáltalán így van, akkor siránkozni kell-e rajta? Az egyik ilyen klasszikus, modernebb képgalériákban ma is népszerű a Leonardo Utolsó vacsoráját mintázó kép, melyen a tanítványokat híres színészek jelentik, s a Mester helyében maga Marilyn Monroe osztja a kenyér és bor helyett inkább híres mosolyát és bájait. Az interpretációt most elhagynám. Botránykép vagy eredeti megközelítés? És ez a kép még évekkel megelőzte a későbbi, nagy médiaszenzációt jelentő vizsgálódásokat Dan Brown A Da Vinci-kód c. alkotása kapcsán.

 

Az eredeti kép

Mert mit is ábrázol az eredeti kép? Egy fejét két oldalról fogó embert, aki egy úton vagy egy mólón kétségbeesve közeledik felénk, s valami óriási fájdalom, rémület jellemzi az alakot. Nem tudjuk mitől, kitől fél, van-e rá oka, csak a következményt látjuk. Elképzelhető, hogy a háta mögött közeledő két alakhoz is van köze. Munch előszeretettel készített párokról szóló képeket, gyakori témája az asszony és a férfi tragikus kapcsolata, amely a skandináv irodalomnak is kardinális témája - de az irodalmias téma nélküli képei is borzalmat, tragédiát sugallnak, sikoltó figurája a végzet szimbóluma. Szimbolista költőnk, Ady Endre héja-nászas szerelmes verseiben él hasonló szimbolika. De lehet ez századvégi rossz érzés, félelem a bizonytalanságtól, az egzisztencia elvesztésétől. Nyilván sok mindent bele is magyarázhat az utókor, hogyan is sejtette meg a művész a huszadik század sok félelmet keltő érzését, magányát.

Edvard Munch (1863-1944) norvég festőt úgy szokták emlegetni, mint összekötő kapcsot a 19. század vége felé a szecesszió és az expresszionizmus között. Művészetének formanyelve, szimbolikája nagy hatással volt a kor szecessziós festőire. Alkotásit szorongás, elvágyódás, pesszimizmus és borzalomlátás jellemzi. A beteg kislány (1886) sérült lelkeket ábrázol. Későbbi témái is a halál, betegség, magány, félelem, féltékenység köré rendezhetőek. Ez az öt fogalom jellemzi a Sikoly c. képet is. Az 1892-es „Tavaszi este az oslói Karl Johan utcán", az 1894-es „Sikoly" és az 1899-ben festett „Az élet tánca" a szorongást kifejező, stilizáló, szimbolista jellegű korszakának a fő művei.

A Sikoly c. művét 1894-ben festette, az expresszionizmus közvetlen előzményeként, első műveként emlegetjük, a művész ugyanazt az életérzést fogalmazta meg a festészetben, amelyet az irodalomban a már említett századvégi skandináv írók. Szorongás, elvágyódás, már-már pszichotikus pesszimizmus, borzalomlátás jellemezte művészetét. Munch stílusa stilizáló: dekoratív összefogottság és szecessziós vonalvezetés jellemzi. Szimbólumai többnyire erotikus töltésűek, úgyszólván a freudizmus illusztrációjának minősíthetők.

Maga a kép igencsak nyugtalanító, a sikolyra torzuló fej valami iszonyatos dolog bekövetkeztére utal, de ez a dolog kívül esik a képen, így a mai napig találgatásokra ad okot a festmény pontos jelentésmezeje. Maga a festő így nyilatkozott a képről: „Hallom a természet kiáltását", a közkeletű értelmezés szerint pedig a modern ember szorongásait és félelmeit érzékelteti az alkotás, amely képzőművészeti szempontból lezárta a 19. századot és bevezette a 20-ikat.

 

A másolat, a film, a bulvár

Az alapkérdés tehát az, hogy megváltoztathatóak-e az eredeti művészi alkotások üzenetei, vesztünk-e ezáltal, az egyébként is bulvár (felszínes) hírek világa összekeveredik-e a többivel? Vagy ez is olyan folyamat, amelyre nincs befolyásunk, nem is kell hogy legyen. Sőt még értéke is lehet. Mert itt és most azt érezhetjük, hogy két világ találkozik s össze is keveredik egymással. A búza és az ocsú. Meg kell-e egyáltalán védeni úgymond a művészetet, a művészeket, hogy ne keveredjen össze az értékes az értéktelennel, a maradandó az ideiglenessel, a mély a felszínessel? Az összekeveredésnek van hozama is: ismertté lesz valami a világ előtt. Nyilván a Sikoly c. képet ismerték többen is, de igazi népszerűsége a film megjelenése óta van. Szüksége volt ilyen reklámra? Illetve azt is mondhatjuk, hogy ez „természetes" folyamat, lehet a Mona Lisá-t bajusszal ábrázolni, az Utolsó vacsorát egy Monroe-Jézussal, A gyöngy fülbevalós lányt (Vermeer) pedig Barbieként?

Már az érdekes, hogy a „népszerűsítés" elérhet-e egy olyan mértéket, amikor telítődik az ember. Megnéz valaki eredetiben egy alkotást a képtárban, gyönyörködik benne, amikor a turisták esetleg odaengedik, s kilépve az álomból bemegy a múzeum-shopba és megveszi az a képet képeslapon, albumban (ez a hagyományos), de utána akár iratgyűjtő mappán, hűtőmágnesen, könyvjelzőn, szappanon, bonbonosdobozon, memoryn és a fantáziánk határait súroló csecsebecséken. Miért ez a határtalan gyűjtőszenvedély? Szeretnék valamit magammal vinni az élményből. Valami megfoghatót. Saját élményem: egy képtárban az egyik híres képnél nem lehetett fotózni. Engedelmes voltam, nem akartam „lopni" egy képet még virtuálisan sem, pedig a vállamon lógott a lövésre kész fényképezőgép. Az élmény viszont megmarad. Ott álltam a KÉP előtt. Az az öt perc az enyém volt és marad, enyém volt a KÉP és azt már senki sem veheti el tőlem. Csak én és a KÉP, mögötte az alkotó, a szándék és a hatástörténet. Utána a múzeum-shop kínálata ezt a pár percet idézi vissza botor tárgyakon keresztül. Legalább egy darabot elhozni az élményből, megosztani a nehezen megoszthatót. S a shopban ezer arcon és ötleten keresztül visszaköszönő arc már a feloldódást, a felszínességet jelzi. A kifelé mutató irányt. Kilépek abból a világból, az élményből, amit egy jegy vásárlásával elnyertem.

A történethez tartozik még a perui csacsapoja múmia legendás figurája is. Nemrégiben egy olasz antropológus felismerni vélte azt az alakot egy inka múmiában, amely szerinte ihletett adhatott a norvég festőnek a Sikoly elkészítéséhez. Ez olyan múmia, amelyet a Sikoly c. képhez hasonló pozitúrában találtak meg. Ugyanúgy emeli kezét az arca elé az alak, mint a képen, s arca ugyanazt a rémületet tükrözi, melyet évszázadok alatt is megőrzött a muzeális ember. Sokan gondolják úgy, hogy Munch erről mintázhatta a festményt. Mások inkább azt kérdezik, láthatta-e egyáltalán ezeket a múmiákat?

 

 

Vissza az érzésekhez

Az alapkérdéshez visszatérve: hogyan szemléljük, éljük át, fogyasztjuk a bulvárosodó művészetet? Lehet, hogy valaki azt mondja, ezt úgysem lehet feltartóztatni, őrizzük meg magunkat a saját értékeink között. A Sikoly esetében érzékenyebb lennék. Nyilván meg lehet közelíteni a félelem felől, mennyire rossz az, ha már a fogalom is átalakul? Ugyanaz az érzés fog-e el, mint a képen látható embert? Aligha.

Az eredeti kép nagyon erőteljesen tükröz egy érzést, mely akkor egy művészen keresztül sikoltott be a világba, hogy valami nem stimmel az életben, valamitől lehet félni és kell is. És én csak ettől félek, hogy ez az eredeti félelem átalakul. Ami akkor természetes jelenségként jött elő, a sikoly kiáltás volt, az most egy mesterséges félelmet keltő filmben ölt testet. Végül is kultuszt teremtett, hiszen a Sikoly figurája, annak komikus és átszerkesztett változatai száma végtelen. S az interpretáció még tovább megy, hiszen mint minden sikerfilmnek, megszületik a paródiája is. A tini horror paródiájában az eredeti félelmet keltő alak ártalmatlan és ügyetlen bohócként jelenik meg, maszkját többször is elveszítve. Az eredeti érzés hiányzik. A félelemnek, a rettegésnek, a valami elveszíthetőségének tudata. Amikor valaki egy félreeső, mégis nyilvános helyen kétségbeesik. A szorongásra okot adó korunk újrafogalmazott betegségei tükröződnek vissza, mint a pánikbetegség vagy az agorafóbia.

A sikoly mint élettani jelenség valami nagy dolgot jelöl. Több mint kiáltás, inkább halálközeli élmény. A velőtrázó sikoly, a halálsikoly valami szörnyűségre utal. A néma sikoly baljóslatú cím pedig az abortuszellenes kisfilm kapcsán lett ismertté. De nekünk, magyaroknak ugyanazt jelenti a „halálhörgés, siralom" is.

Hogyan folyik át mindez egyik művészeti ágból a másikba? A festmény, a fotó, a film és egyéb alkotások hogyan követik egymást? Gondolhatunk a Psycho eredeti filmjében a sikolyt hallató nőre a zuhanyzóban, a gyilkosság pillanatában. Vajon miért ez képkocka került a 1001 meghatározó filmet összefoglaló könyv címlapjára 21. század elején?

De egyetemessé vált a bulvár, hiszen a sikolyra sem tudunk már az interpretációk nélkül gondolni. Áthatja a kultúránkat. Félő, hogy a legtöbbünk első reakciója már az álarcos szörny, s nem a kétségbeesett és eltorzult emberi arc. Mert szorongás és szorongás közt is lehet különbség. Mint ahogyan félelem és félelem közt is. Nekem a Munch-féle a hitelesebb, mert ő megszenvedett a képért, s olyat alkotott, ami ha meg nem változtatta is a 20. század művészetét, de nyitánya, előjelezése lett annak borzalmainak. Saját félelmeim sem az ajtó mögött álló szörnyhöz, mint inkább a kérdőjelként sikoltó alakhoz közelítenek.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Oltár mélyéből
Előlép a Mester

Gondolkorzó

Dull Krisztina
Szobor, egyház, társadalom
Új alkotmányhoz új szobor?

Felszín

B. Tóth Klára
Figyelő dédmamák
Hatással egymásra

Dobóczky László
Mi is az a művészet?
A bennem lakó kreativitás és Isten

Luzsica Fanni
Egy csodában élni
Lélekedzés, szabadságvágy és egy művészcsalád legifjabbja

Magasság

Pete Violetta
Blaszfémia vagy sajátos látásmód?
Munkácsy, Madonna vagy egy disznó a kereszten...

Békési Sándor
Régi nagy vita
Isteni ihlet vagy mesterségbeli tudás?

Turcsik Ferenc
Kinek a pap, kinek a papné...
Ízlések és pofonok kicsiben és nagyban

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (5)

Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Czapp Enikő
Névtelen művészek
A mestermunka Te magad vagy!

Miklya Zsolt
És akkor ki van?
Válaszrezonanciák más versbőrébe bújva

Teljesség

Patkós Adél
A megfoghatatlan titok ábrázolásai
A világ teremtése Michelangelo és Madách szemszögéből

Detzky Panni
Istenképmás
Az alkotások koronája: az ember

Tóth Sára
A testet öltött forma
Tartalom és forma sokat vitatott viszonya Isten szerint

Üzenet

Bölcsföldi András
4 Sikoly
Bulvárosodik a művészet?

Szakács Gergely
Kép és Evangélium
Képtelen református képes-e új megértésekre?

Miklya Luzsányi Mónika
Művészetre nevelés
Hogy fordítható gyereknyelvre?

Áthallások

Detzky Panni
Áldás vagy átok?
Bosch, Csontváry, Tarkovszkij, Bergman, Lagerlöf és Szerb Antal közös metanyelve

Gueth Péter
Proteggi questa casa!
Dizájn center keresztény módra

Miklya Zsolt
Szervusz, Tupakka!
Lázár Ervin 75. születésnapján

Riport

Jakus Ágnes
Bilincsben táncolók
Hogyan van jelen Isten az alkotásban? Mi inspirálja a keresztyén alkotókat? Milyen az alkotás folyamata? Hogyan jelenik meg a művészet az egyházi életben? Összeállításunban egy belsőépítész, egy festőművész, egy vallástudományi szakértő és egy kántor vall

Kitekintés

Dull Krisztina
A versbe zárt titok
Horváth Csaba könyvének ajánlása

Miklya Luzsányi Mónika
Celebfertőzés
A baj az, ha Isten helyett egy másik emberben hisznek…

Nagy Tamara
Művészet a varázsdobozban
Értékes villanások a képernyőn?

Látogatóink száma a mai napon: 7205
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57379415

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat