belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Tóth Sára

A testet öltött forma

Tartalom és forma sokat vitatott viszonya Isten szerint


Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom Néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját.
Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked.
2 Mózes 25, 9; 40.

Az Ószövetség népe hajlékot készít az Úrnak. Isten egy aprólékos iparművészt túlszárnyaló részletességgel igazítja el az ősi művészeket, amint azt a 2 Mózes 9,19-ben olvashatjuk. Az útmutatást mintegy keretbe foglalja és kellő súllyal látja el az intés: ügyeljetek a formára, amit mutattam nektek! Egy formalista Istennel lenne dolgunk? Egy esztétával? Avagy egy platonistával? Hiszen a nagy görög filozófus, Platón mondta azt, hogy ami itt alant a világban van, az pusztán az örök isteni formák tökéletlen tükörképe.

A szakaszunkban rejlő evangélium azzal kezdődik, hogy a Biblia Istene - jóllehet minden tiszteletünk Platóné - nem platonista: sokkal meghittebb kapcsolatban van a művészettel és a művészekkel, mint azt Platón valaha álmodta volna.

A görög bölcs Állam című művében hírhedt kirohanást intézett a művészet, mindenekelőtt a költészet ellen. Három vádat hangoztatott: először, a költő a földi világot utánozza, amely maga is az örök formák tökéletlen másolata csupán; másodszor, a költészet káros erkölcsi hatással van hallgatóságára, ugyanis ahelyett hogy felszárítaná a szenvedélyeket, inkább táplálja és öntözi azokat, végül, a költészetnek semmi társadalmi haszna nincsen. A művészet ellen újra meg újra felhozott vádak, kivált a vallásos indíttatásúak, egytől egyig erre a platóni hagyományra vezethetők vissza. Nem árt tudni, hogy a kereszténység történetében mindegyre felbukkanó művészetellenesség kevésbé a Bibliára, inkább a platonizmusra, illetve a platonizmus által nagyban befolyásolt patrisztikus hagyományokra vezethető vissza.

A Biblia Istene, aki a formátlan káoszt formával látta el, aki a zűrből rendet teremtett, sebezhető Istennek bizonyul. A világ, amelyet teremt, nem árnyéka csupán valamely spirituális odafelvalónak, hanem maga a dolog: az isteni rend, a forma, a Szó testet ölt, s ezzel kiszolgáltatottá, szétzilálhatóvá, elronthatóvá teszi magát. Ami absztrakt és általános, az magasztosnak, univerzálisnak, átfogónak tűnik, ezzel szemben ami konkrét, helyhez, időhöz, néphez kötött, az vulgáris és kompromittálható. Itt ez a „harmadfél sing hosszú" frigyláda az arannyal bevont hordozórudakkal, arany kerubokkal: „Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kérub közül, amelyek a bizonyság ládája felett vannak" (2Móz 25,22). És mi minden megaláztatás éri ezt a szép tárgyat, amelyhez Isten az ő jelenlétét köti! Ide-oda cipelik, fetisizálják, eszközül használják politikai célok eléréséhez. Majd mikor a jeruzsálemi templomot lerombolják, a láda elvész. A hegyen mutatott forma mintha tökéletesen martalékául esne a történelemnek, a változandóság világának. Vagy mégsem?

Mielőtt e kérdésre választ keresnénk, kérdezzük meg még azt is, mi a jelentősége annak, hogy Isten egy esztétikai tárgyon keresztül teszi magát jelenvalóvá az ember számára. Az egész teremtett világban az ember az egyedüli teremtmény, aki Istent és a vele való párbeszédet keresi, olyasvalamire vágyik, ami nem következik biológiai, anyagi életéből, ennélfogva a spirituális világgal való kapcsolatteremtés olyan emberi képesség révén kell hogy történjen, amely az embert elválasztja és megkülönbözteti természeti környezetétől. Ez nem más, mint a művészet, a kultúrateremtés: nem véletlen, hogy a kultúra szó a kultuszból származik. A művészet az emberi mivolt leglényegéhez tartozik, s amennyiben az ember ezt a fakultását elhanyagolja, sivár haszonelvűségbe vagy éppenséggel állati létbe süllyed vissza. A művészet, éppen azáltal, hogy végső soron önmagáért való és semmiféle pragmatikus célja nincsen, ébren tartja az embernek azt a képességét, hogy meghallja Isten szavát és ráhangolódjon a spirituális világra. Isten a maga szentségét aprólékos rituális utasításokkal veszi körül: minden kicsi és felesleges dolognak jelentősége van, éppúgy, mint a művészi alkotás esetében, és a kegytárgynak éppen az az értelme, hogy - pragmatikus értelemben - nincsen értelme, éppúgy, mint a műalkotás esetében. Ez persze nem azt jelenti, hogy úgymond ne lenne „haszna", ne „hatna" arra, aki találkozik vele, ennek azonban egyik feltétele éppen az, hogy meghagyjuk a maga gyönyörűséges hiábavalóságában és ne akarjuk használni. Ekképpen Isten mivoltát és szentségét sem állíthatom a magam - akár erkölcsi megjobbulásának - szolgálatába, ha viszont pusztán „gyönyörködöm" őbenne, átalakulok. Felejthetetlen evangéliumi történet szól arról, hogy az Istenben való gyönyörködés végső soron nem egy etikai tettben (a szegények gyámolítása), hanem egy céltalan, értelmetlen - leginkább esztétikainak nevezhető - aktusban nyilvánul meg (az asszony költséges olajjal keni meg Jézus lábát).

Az imént általánosságban beszéltem a művészetről, holott passzusunkban „szakrális művészet"-ről van szó: istenfélő emberek készítenek szent hajlékot Isten dicsőségére. Platón is megmondta, államába egyfajta költőt enged be: aki az isteneknek énekel dicsőítő himnuszokat. Ez a gondolkodás is mindegyre visszaköszön, nekem is kardoskodott egy ismerősöm, hogy szerinte ha egy költő megtér, attól fogva csak hívő énekek szövegeit írhatja. Másik barátom hasonló kegyességi környezetben számtalanszor „megtért" a festészetből, mégsem tudott „szabadulni" tőle.

Ezt a hozzáállást maga a kezünkben tartott Szentírás cáfolja. Sokan, például a nagy protestáns költő, John Milton is, felhívták arra a figyelmet, hogy az efféle cenzorok a Bibliát rögvest indexre tennék, hiszen tele van megbotránkoztató, mocskos, bűnös dolgokkal: Isten elleni lázadás, gyűlölködés, házasságtörés, vérfertőzés, depresszió, öngyilkosság, hogy csak néhányat említsünk. Miképpen mutathat mindez Istenre? A válasz összefügg a megsemmisült frigyládával. Isten Igéje, amely a káoszt formába öntötte, alászállott az emberi mocsok, bűn és romlandóság világába, hogy ott egyre teljesebb értelemben megtestesüljön. A 9. és 40. versekben szereplő forma szót a Septuaginta (az Ószövetség görög fordítása) tüposznak, „típus"-nak adja vissza, ebből származik a tipológia szó, amelyet a középkorban Isten művészetének neveztek. Mi tehát az Isten művészete? Az előretekintés, a hit és a remény művészete. A Bibliában ugyanis a „típus", magyarul leginkább „előkép", mindig előretekint, azt a várakozást hordozza, hogy a jövőben, az Isten által rendelt időben megjelenik az „antitípus", amely beteljesíti, teljessé teszi azt (lásd 1Kor 10). A forma, a típus, az Isten művészete nem valamely elérhetetlen magasságban lebeg fölöttünk, hanem alászáll, egyre teljesebben testet ölt. E várakozás középpontjában a Messiás, Krisztus áll, aki valamennyi ószövetségi előképet beteljesítette: az Ige testté lett...

Miért ne kíméljük hát magunkat a művészettől, még az ezerszer kárhoztatott, sötét és kíméletlen modern művészettől sem? Mert Isten sem kímélte saját Fiát. A testet öltött Ige a létezés teljes ívét, az ember pokoltól mennyig tartó útját bejárta, nem meglepő hát, hogy a Biblia, melyet szintén az Isten Igéjének nevezünk, megmutatja a mélységet és a magasságot, a világosságot és a sötétséget. A tökéletes isteni formának meg kellett tapasztalnia a formátlanságot: „nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos" (Ézs 53,3). Ahhoz, hogy teljes életünk lehessen, Krisztussal meg kell halnunk és fel kell támadnunk. Krisztus, a második Ádám a mi személyiségünk autentikus formája, írta a nagy katolikus teológus, Romano Guardini. Ehhez azonban ki kell lépnünk szűkös, langyos, begyepesedett életünkből: „vajha hideg volnál vagy hév", olvassuk (Jel 3,15). Aki „lágymeleg", az nem él. Ahhoz, hogy életünk krisztusi formát öltsön, be kell járnunk a teljes krisztusi pályát. A művészet ennek az útnak egyes szakaszait villantja fel, eme teljes élet után vágyódik, és ezért rázhat fel langymelegségünkből, ébresztgethet álmunkból.

Hozzászólások

1. Sápi Zoltán - 2011-05-22 20:23:53

Forma és tartalom: talán az egyik legizgalmasabb kérdés számomra is, amit nagyon szépen, sokrétűen sikerült kibontani, illetve elindítani a továbbgondolkodást. Munkámnál fogva ez úgy fordítódik le, hogy morfológia és funkció. Hibátlan morfológia (forma), hibátlan funkció (tartalom). Hibás morfológia, rossz vagy gyenge funkció, vagy éppen felfokozott funkció, ami jó lehet pl. a sejtnek (egyednek) de rossz a szervezetnek az (egésznek). Persze ezt így egy az egyben alkalmazni a művészetekre nem lehet, de azért néhány kérdés felmerül. Csodálatos, hogy mennyi féle tökéletes morfológia – tökéletes funkció működik egy szervezeten belül számtalan más és más feladatot ellátva. Ennek analógiájára kérdezem: érdemes-e törekedni a művészetekben a jó formára, hogy jó lehessen a tartalom, vagy mindegy a forma lényeg, hogy jó legyen a tartalom? Van-e egyáltalán jó forma? Konkrétan egy egyszerű gyakorlati kérdés tekintetében: van-e jó liturgiai forma vagy bármilyen liturgiái formát meg lehet jó tartalommal tölteni? Egyben itt vissza is utalnék kedves Sára az Új és a régi (januári szám), nagyon igaz záró mondatára: „Ez a paradoxon elevenedik meg a keresztény liturgiában, ahol hónapról hónapra, évről évre ugyanazok az aktusok ismétlődnek, de nem pokoli monotóniával, hanem azért, hogy a jelenbe emeljék, új és személyes jelentőséggel telítsék megváltásunk nagy eseményeit”.

Sápi Zoltán


2. Tóth Sára - 2011-05-26 06:45:09

Kedves Zoltán, elnézést hogy csak most válaszolok. Bevallom, az alcímet nem én adtam, és én nem emeltem volna ki a tartalom és forma kérdést. Ugyanis én úgy gondolom, hogy a kettőt semmi módon nem lehet elválasztani egymástól. A művészetben a tartalom a forma, és a forma a tartalom. Ezt leginkább a költészettel tudnám megvilágítani, leginkább a modern költészettel. "Semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog": ezt a sort nem lehet átfogalmazni, prózai parafrázist készíteni róla, nem lehet a "tartalmát" összefoglalni, mert akkor már nem az lenne. Van ugyanebben a számban Békési Sándornak egy cikke, amelyben nagyon szépen és tisztelettudóan elmagyarázza például, hogy miért nem művészet Túrmezei Erzsébet. Van egy tiszteletreméltó hitvalló tartalma a műveinek, de az eluralkodik olyannyira, hogy a forma lényegtelenné válik. Nem tudom, válaszoltam-e a kérdésére.


3. Sápi Zoltán - 2011-05-26 10:35:15

Köszönöm a választ és a költészet, festészet tekintetében teljesen egyetértek. De mi van más művészetekkel? Pl. a zenéről egyáltalán nem esett szó, pedig a legnehezebb kérdés szerintem pont a keresztyén zene tekintetében, hogy megfelelő legyen a forma (zenei stílusok, előadásmód stb.), mert egyébként nehezen érthető, vagy éppen érdektelen lesz a tartalom. Pont nem arra gondolok, hogy egy keresztyén zenésznek öltönyben és "hárfát" pengetve kellene előadni műveit. Másik probléma pl., hogy tényleg művészi szintű nyugati zenei számok sokszor olyan gagyi formában jönnek át (prozódia, néha hangszerelés) és terjednek el, hogy erősen lecsökken a mondanivaló, ha nem vész el. Továbbá, az Istentisztelet nem tekinthető egyfajta művészetnek? Olyan kihívásnak ahol a forma megtöltése tartalommal csak akkor lehetséges ha az művészet, melyben a lelkész Isten segítségével igazán valami művészit hoz elő?

Köszönettel,

Zoltán



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. augusztus 18., vasárnap,
Ilona napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Oltár mélyéből
Előlép a Mester

Gondolkorzó

Dull Krisztina
Szobor, egyház, társadalom
Új alkotmányhoz új szobor?

Felszín

B. Tóth Klára
Figyelő dédmamák
Hatással egymásra

Dobóczky László
Mi is az a művészet?
A bennem lakó kreativitás és Isten

Luzsica Fanni
Egy csodában élni
Lélekedzés, szabadságvágy és egy művészcsalád legifjabbja

Magasság

Pete Violetta
Blaszfémia vagy sajátos látásmód?
Munkácsy, Madonna vagy egy disznó a kereszten...

Békési Sándor
Régi nagy vita
Isteni ihlet vagy mesterségbeli tudás?

Turcsik Ferenc
Kinek a pap, kinek a papné...
Ízlések és pofonok kicsiben és nagyban

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (5)

Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Czapp Enikő
Névtelen művészek
A mestermunka Te magad vagy!

Miklya Zsolt
És akkor ki van?
Válaszrezonanciák más versbőrébe bújva

Teljesség

Patkós Adél
A megfoghatatlan titok ábrázolásai
A világ teremtése Michelangelo és Madách szemszögéből

Detzky Panni
Istenképmás
Az alkotások koronája: az ember

Tóth Sára
A testet öltött forma
Tartalom és forma sokat vitatott viszonya Isten szerint

Üzenet

Bölcsföldi András
4 Sikoly
Bulvárosodik a művészet?

Szakács Gergely
Kép és Evangélium
Képtelen református képes-e új megértésekre?

Miklya Luzsányi Mónika
Művészetre nevelés
Hogy fordítható gyereknyelvre?

Áthallások

Detzky Panni
Áldás vagy átok?
Bosch, Csontváry, Tarkovszkij, Bergman, Lagerlöf és Szerb Antal közös metanyelve

Gueth Péter
Proteggi questa casa!
Dizájn center keresztény módra

Miklya Zsolt
Szervusz, Tupakka!
Lázár Ervin 75. születésnapján

Riport

Jakus Ágnes
Bilincsben táncolók
Hogyan van jelen Isten az alkotásban? Mi inspirálja a keresztyén alkotókat? Milyen az alkotás folyamata? Hogyan jelenik meg a művészet az egyházi életben? Összeállításunban egy belsőépítész, egy festőművész, egy vallástudományi szakértő és egy kántor vall

Kitekintés

Dull Krisztina
A versbe zárt titok
Horváth Csaba könyvének ajánlása

Miklya Luzsányi Mónika
Celebfertőzés
A baj az, ha Isten helyett egy másik emberben hisznek…

Nagy Tamara
Művészet a varázsdobozban
Értékes villanások a képernyőn?

Látogatóink száma a mai napon: 5803
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45100226

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat