belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Bölcsföldi András

Hatba rát

Veled ki utazik?

Nemrég hosszabb útra kellett mennem (714 km), s megkértem több barátomat, kísérjenek el erre a monotonnak tűnő utazásra, mert nem szeretnék egyedül menni, ennyit vezetni, egyébként is beszélgethetünk végre, nem kerül semmibe, s az ember még jót is tesz közben másokkal (csángó gyerekeknek vittünk (vittem) iskolakezdési eszközöket).

Az ötlet is hirtelen jött, a megvalósítás ideje közeli volt, és az időpont is elég rossznak tűnt, lényeg a lényeg: sem közelebbi, sem távolabbi barátaimtól nem jött pozitív válasz hívogatásomra. Nem csak a hat közelebbitől, mástól sem. Talán égi jelnek is vettem, így aztán egyedül vágtam neki a nagy távnak, s magányosan hajtottam végre a küldetést, mint Rambo szokta volt.

Mért nem jöttek a meghívottak? Ha nagyon biblikus szeretnék lenni, akkor van analógia: egyik földet, öt iga ökröt vett, s azt próbálta ki, a másik esküvőre kapott meghívót, a harmadik a szüleinek segített, a negyedik-ötödiknek kerek születésnapot (90 év!) ünnepelt a családja, a hatodiknak jegye volt. Tehát jogosan maradtak távol. Persze én mégis elgondolkodtam, vajon fordított helyzetben én is hivatkoztam volna valami nélkülözhetetlenre? Mit lehet feláldozni a másikért?

Az is eszembe jutott, hogy vajon ha azt mondom, hogy halálos beteg vagyok, az orvosok pár hónapot mondanak, ez az utolsó útjaim egyike, akkor vajon eljöttek volna? Minden bizonnyal. De miért lenne az más szituáció? Csak éppen a halál rettentése? De miért? És vajon jó (jobb) beszélgetések lettek volna, nem félelmekkel teliek, kényszeredettek, megterheltek, melyben nem tudunk egymással mit kezdeni? 

Persze az út, az elmaradt beszélgetések hiánya nem adott okot semmi különösebb következtetésre. Nem váltak ezáltal kevesebbé a szememben, nem lettek kevésbé jó barátaim az illetők, ez nem is volt kérdés, talán nem is mindenki tudja, hogy miből maradt ki. Inkább az a kérdés, hogy mit lehet vállalni a másikért, mi az elvárható, van-e egyáltalán ilyen stb. De vannak alkalmak, melyek nem térnek vissza. Erre a Biblia egyenesen azt írja, hogy az idők gonoszak. Az, ami időnként fogságban tart minket, ami rabul ejt, ami meghatároz, ami korlátoz, az lehet a szabadságom forrásává.

Mi vállalható tehát a másikért?

Mi várható el a másiktól?

Mit jelent ma a barátság?

Jó az, ha semmi elvárásunk nincs? Ha annyira szabadok vagyunk, hogy a másik bármikor beléphet és kiléphet az életünkből? Ha a mai trendhez simulva nem köteleződünk el senki mellett tartósan? Azt kell éreztetnem a másikkal, hogy nem várok el semmit, vagy csak jóval kevesebbet, mint azt magamtól várnám? Egyáltalán, mit kezdjük az elvárásokkal? Nem inkább arról van-e szó, hogy akkor lehet valaki szabad egy kapcsolatban, ha nincsenek elvárások, illetve ha nem kell őket megfogalmazni?

Jézus így fogalmaz: nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja barátaiért, ami egyrészt a barátság csúcsa, másrészt Jézus maga bizonyította is életével saját igazságát – meg lehet halni a barátért. Nem valami teátrális filmjelenetre gondolunk itt, hanem éppen arra, mennyire lehet szeretni valakit, mennyire szerethető az illető. Nem lesz-e túl nagy teher a másik számára, ha azt mondom: jobban szeretlek magamnál, az életemnél! Nem azért, mert ő nem érzi ezt, inkább úgy pontosítanám: ő nem így mondja el, nem így fogalmazza meg, nem így reagálja le. Ettől a másikra nehezedő szeretet-teher éppenhogy nagyobb lesz, mintsem kevesebb és felszabadítóbb lenne?

Persze maguk a kapcsolatok is lehetnek ma válságban. Mi az igazi barátság?
Kik az igazi barátok? Hol kezdődik a barátság? Hogyan veszíthető el a barátság?
És hogyan nyerhető vissza? Örök barátság? Fiú-lány barátság? Bizonyos kérdéseket az ember kénytelen újra és újra feltenni magának. Idealizmusokban élünk még mindig? Vannak abszolút fogalmaink? Például a barátságról is régi, ósdi álomképeket kergetünk? A szőke kisfiú már nem várja a rókát? Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik – vagy valami ilyesmi. (Péld. 17,17) 

Odze György: Különös dolog a barátság c. novellájában a barát éppen akkor mutatja meg igazán arcát, amikor úgy is vállalja a barátja által okozott balesetet, hogy az közömbösen viselkedik iránta, megkérdőjelezve az ő részéről a barátságuk alapját, és tudomást sem vesz társa áldozatáról.

Nem a barátság van válságban, hanem maximum én magam, magunk, magad. Hogy milyen értékes egy kapcsolat, az többnyire csak később derül ki. Amikor visszahozhatatlanná lesz a jelen biztonsága, s a hiányt az elvesztés keserves érzése teszi elviselhetetlenné. Hiszen mindnyájan kíváncsiak vagyunk a történet végére.

Mert a lényeg mégiscsak a menyegző. Az is, hogy bejutunk-e, az is, hogy mit csinálunk ott, és hogy kikkel töltjük el. Végül is nem mindegy, hogy kikkel töltjük el az örökkévalóságot. Egyáltalán nem mindegy.

 

Hozzászólások

1. Miskolczy József - 2011-11-05 13:50:17

Nekem másféle értelemben volt "hosszabb utam": 5 hetet kellett eltöltenem a Kenézy kórházban. Ez is elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember elgondolkozzon rajta: nem volna-e érdemes megszólítani egy-két közellakó barátot, hogy ne tűnjön olyan hosszúnak az a hónapnál is több idő.
Köszönet azoknak, akik meghallgatták a hívásomat, és el is jöttek!
De még mind a mai napig nem tudtam dűlőre jutni: önmagammal... sokkal több barát, vagy legalábbis annak számító ember élt eme épület közelében - mint ahányat én kész voltam, meg mertem szólítani.
Nos igen, a barátságnak két vége van: és nem mindig a másik vége a fontos - hogy barátodnak tud-e bizonyulni a másik, amikor te vagy a bajban. Néha ez a vége a fontos: itt, nálam: hívom-e a másikat, merem-e róla feltételezni, hogy kész lesz segíteni nekem? És erre a kérdésre a mai napig nincs jó válaszom, mert sok ember tekintetében én bizonyultam gyávának, és ők nem kapták meg az esélyt sem arra, hogy megtudják: itt az ideje, hogy barátságukat bizonyítsák.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 5219
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44430960

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat