Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorátPilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: "Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?" 
Ezt válaszolták: "Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked."
Pilátus erre ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!" A zsidók így feleltek: "Nekünk senkit sincs jogunk megölni!"
Ján. 18, 28-31 

Egy szép ünnepi napon Pilátus udvarában sok addig egymástól független ember és szál összetalálkozik. Egy történet kulcsjelenete áll előttünk. Jézus, a zsidók elöljárói és Pilátus a szereplők. Eddig élték a maguk életét, hagyományait, megvannak a sajátos érdekeik, és itt, ebben a jelenetben ez mind találkozik, érezhetővé válik a feszültség.

Ecce homo, Antonio Ciseri, 1880.

Minden történetnek lehet a felszínén evickélni és lehet a mélyére evezni. Most próbáljuk meg ezt a második, nehezebb utat, és kutassuk fel, ki mivel érkezett a helyszínre: motivációkat, érdekeket, előéleteket, hátha előtűnik mögülük az ember, az igazság. 

Pilátus: római helytartó. A római birodalom nagy teret hagyott Júdea tartománynak. Szinte mindenben gyakorolhatták az önkormányzás jogát, mert a birodalom más területei lefoglalták a birodalom erőit. Tehát egy helytartó helyzete itt sokkal komplikáltabb, mint a birodalom más, jobban leuralt részein. A látszat-hatalomgyakorlásnak volt eszköze Pilátus, ami nem nyertes helyzet. Ezen kívül meglehetősen feldühítette a zsidókat azzal, hogy első Jeruzsálembe látogatásakor nem vette le katonái pajzsáról a császár képét. Előtte minden egyes főember megtette ezt a gesztust, hiszen a császárt istennek ismerte el Róma, és a zsidók ezt nem tűrhették. Pilátus úgy érkezett a területére, mint elefánt a porcelánboltba. Amikor pedig a zsidók panaszt tettek ellene, akkor Tibériusz császár megintette Pilátust, tudatván, hogy nincs sok húzása. (Nem csoda, ha Bulgakov beteg, fejfájós, ideges, helyzetétől csöndesen undorodó embernek írja le.) Népszerűségét erősen rontotta az is, hogy amikor Jeruzsálem vízellátása elégtelenné vált, akkor kifosztotta a templomot: elvitte az adókat és adományokat, templomi kincseket és áldozati ajándékokat. Megszentségtelenítette a templomot.
Hiába a hatalmas, rangos ember, ha a helyzete ennyire lehetetlen. Hiába a palotája, ha csak retteg benne és hiába a hatalma, ha nem használhatja, csak őt használják ki. 

Zsidók: ebben az időben ünnepre készülnek, mint ahogy jelenleg mi is. Páska ünnepe az Egyiptomból való szabadulásra emlékezteti a népet, amikor Mózes vezetésével a Vörös-tengeren és sok egyéb csodán keresztül megszabadultak egy idegen elnyomó hatalom rabságából. Erre az ünnepre készülnek, amit nem ülhetnek meg akkor, ha tisztátalanná lesznek, ezért is nem mennek be Pilátushoz. Éppen mint az irgalmas samaritánus történeténél a főpap meg a lévita esete, akik szintén azért nem segítettek a bajbajutotton, mert nem akartak tisztátalanná lenni, hiszen akkor a templomban nem végezhetik el a rájuk bízott feladatokat. Annyi idő és procedúra a tisztulás, hogy már nem érnének oda. No meg nagy fáradság is.

De miközben külsőleg az ünnepre készülnek: csillog a házuk, már biztosan elő van készítve a húsvéti vacsorához minden –  a szívükben is, aközben éppen nem szabadságot, hanem halált akarnak. Halált Jézusnak, aki Isten fiának mondja magát. Mert ez a szemükben istentagadás, blaszfémia. Ezért megkövezés jár. Csakhogy Róma elvette tőlük a kard jogát, a kivégzés jogát, senki életét nem vehették el, csakis római döntés alapján.

Gondolták: Pilátus már olyan sokkal tartozik nekik, hogy ezt a kis ügyet igazán elintézheti. Ha a jó szóra nem hallgat, akkor esetleg még meg is zsarolják, ahogy tovább olvasva meg is történik: ha nem feszíted meg ezt az embert, nem vagy a császár barátja! ( Megmondalak császár-anyunak!) Még gyorsan az ünnep előtt le akarják zavarni. Ölni, hogy ne zaklassa az ünnepüket ez a furcsa ember…

Hiába a nagy hite ezeknek az embereknek, ha közben gyilkos indulatok laknak bennük. Mert miatta újra kellene gondolni mindazt, amit addig hittek. Miatta újra kellene értékelni a hagyományaikat, a törvényeiket, azt, ahogyan az emberekkel bánnak, az egész életüket. Mert valljuk be, kissé konzerválták egy üggyé Isten üdvtervét. Becsontosodott, leegyszerűsített hit ez, amit a szabályok betartásával ki lehet pipálni.  Formaságokkal ki lehet pipálni, és azt, hogy mi lakik benn, senki nem kéri számon tőlük. Nem nyitottak az újra, Isten friss kijelentésére, jelen akaratára.
Kívül ünnep, belül harag, gőg, lustaság, gyilkos indulat. Bizonyára ők is érzik, hogy valami nincs rendben a szándékukkal, mert csak nehezen hozakodnak vele elő. Először csak kikerülik Pilátus kérdését, hogy miért ítélje el Jézust. Mismásolnak. Kívül ünnep, belül gyilkos indulat, tömeghisztéria…

Jézus: őróla tudunk a legtöbbet: csodákat tett, gyógyított, prédikált és most itt áll elfogva, megalázva. De hiába áll előttünk ebben a pillanatban megtörve és meggyötörve: mégis ő az egyetlen, aki tiszta ebben a történetben. Ő az egyetlen, akinek nincsen vaj a fején. Első ránézésre ő a vesztese ennek a jelenetnek. De mint ahogy az előző két esetben is láttuk, hogy a szereplők első ránézésre nem azok, akiknek tűnnek, ő sem az. Ő nem gyilkos indulattal jött ide, mint a zsidók, nem beletörődve, mint Pilátus, hanem önként, mert ez a megváltás útja. Kívülről megalázott rab, belül győztes király, éppen a diadalútját járva. Éppen az égi királyság és a szabadítás felé tartva. A második Mózes áll itt a páska ünnepén, és ezt a második Mózest nem követik, hanem elítélik. Micsoda párhuzam, micsoda kontraszt. 

Az ítélkezés egy pillanat csak, de mindenki odahozza teljes valóját minden jóval, rosszal, külső látszattal és belső indulatokkal. Odahozza a múltját, a jelenét, és a jövője ezen a pillanaton, az ítélkezés pillanatán nyugszik. Az egész élettörténetéből kicsúcsosodik az ítélkezés pillanata. De ahogy a történetbeli szereplőkről is le kellett hántani egy réteget ahhoz, hogy eljussunk az igazságig, fontos, hogy ne első ránézésre ítéljünk. Idekívánkozik Dsida Jenő verse: Hálóing nélkül. 

Föl-fölvetem és némán eltünődöm, mi is lelt tegnap este engemet?
Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl
hálóingemet, egyedül álltam,
kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen,
s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett.
                        …
És hirtelen és furcsán ráijedtem, hogy ami eddig élt,
csak a ruha: kabát, kalap, harisnya és cipő volt,
nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,
mely fedez és véd a zord hidegtől,
véd és takar magamtól engemet:
jaj, elvesztettem minden szál ruhámat, önmagamat
és védő ingemet.
Nem vagyok már senki tisztelt barátja, kit köszönteni illik,
nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,
se lapok munka társa nem vagyok, se kártyapajtás,
törzsvendég a klubban, se szerkesztő úr többé nem vagyok; se vándor,
aki meredélyre kaptat se út, se cél - és költő sem vagyok,
csak ember, aki minden idegével
lágy takaró s melengető vacok után sír
és csak áll a nagy sötétben
s meztelenül
Isten előtt vacog.

Dsidát megijeszti ez a meztelenség, csupaszság, védtelennek érzi magát, amikor nem bújhat a szerepei mögé, látszatok mögé, mint ahogy a ruháiba belebújik. Amikor ő egyszerű ember. Ádám, akit se a fügefa, se a bokor nem takar. Pedig de jó lenne, ha mi is tudnánk egymást és magunkat így látni. Mentesen a szerepeinktől, látni az embert. Mentesen attól, amit a társadalom ráaggatott. Nem római helytartót, nem zsidó hagyományőrzőt, nem fogvatartottat, nem a lelkészt, nem a presbitert vagy ifist, hanem a személyt, értékeivel és gyengeségeivel. Úgy, ahogyan Isten is láthatja.

Mert adventben eljön valaki. Jézus jön, most már nem kisdednek, mint egyszer régen. Most már diadalmas ítélőnkként várjuk őt vissza. Nem fogja érdekelni, milyen tisztségeket töltöttünk be, vagy teljes ünnepi díszben áll-e a házunk… ugyanolyan csupaszon fog bennünket lemérni, mint ahogy Dsidával tette. Hálóingek, köpenyek, palástok nélkül. 

Ünnep lesz számunkra? Szabadítás? Vagy félelem és indulat…