belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Nagy László

Lelki környezetszennyezés

Környezetbarát nap és panaszböjt

Egy környezetvédő szervezet kezdeményezésére megmozdult egy település apraja-nagyja. Ki-ki indult, hogy megtisztítsa a patakmedret az eldobott műanyag flakonoktól, az erdőt az elhajigált szemetektől. Mondta is Marika néni, a falu mindent „látó” asszonysága, hogy „végre valahára valakinek van szeme a szemétre”. Szép bolygónk, országunk, településünk tényleg szemétözönnel van elárasztva, amit egyre inkább észreveszünk, hiszen szemmel jól láthatóan belerondít a környezetbe, s tönkreteszi az egészséget. Ma már trendi környezetvédőnek lenni, s hálátlan olyan tuskónak lenni, aki tönkreteszi a gyermeke jövőjét.
Ragyogó kezdeményezések születnek: szelektív hulladékgyűjtés, tudatos fogyasztás-vásárlás, környezetbarát technológiák meghonosítása, valamint sok más egyéb is.

A környezetvédő napon azonban aki „fülel”, észrevehet egyet s mást. Júlia, a fiatal lány undorral emel ki a patakmederből egy elhajított sörösflakont: „Hülye alkoholisták!” – felkiáltással. Mónika, a barátnője halkan megjegyzi: „Sajnos mindig így van ez, a legpiszkosabb munkát nekünk kell végezni”. Bezzeg Oszi, aki éppen akkor lép ki a kocsmából, egy megvető kézmozdulattal messzire dobja a kiürült szotyolás zacskót, s kajánul odaszól a csajoknak: „Íme, közmunkások, itt van a ti munkaadótok!”. Mindezt meglátja Tibor, aki az egyik szervezője a környezetbarát napnak, s felháborodva rákiált az éppen már távozó Oszira: „Az ilyennek börtönben lenne a helye!”, majd odalép a lányokhoz, s folytatja a méltatlankodást: „Mintha a tengert kellene kimerni kiskanállal! Hiába próbálunk meg segíteni, ha az emberi gonoszság minden mértéket meghalad. Már vagy 20 csikket láttam abban az utcában eldobva, amit alig egy órája tisztítottunk meg. Jaj, de nyomorult világban élünk! Az emberek csak rosszra képesek! Nem is szervezek többet ilyen napot sem. Fulladjon bele mindenki a szemétbe!”

A környezetbarát napon, amely igen tiszteletreméltó kezdeményezés volt, nem csak Oszi szennyezte a környezetet. Voltak ott a környezetvédők közül is sokan, akik láthatatlan módon ugyan, de szennyezték az emberiség közös „lelki-világát”. Lelki kórokozókkal szennyezték környezetüket, amelyek már amúgy is túl vannak szaporodva földünkön. A méltatlankodás, a panasz, az elégedetlenség, az ítélkezés láthatatlan szemetével. Földünk fuldoklik a szemétben. Ám a láthatatlan szemét még a láthatónál is veszélyesebb. Próbálj csak figyelmes lenni, s akkor megérted, hogy miről írok. A méltatlankodás, a panaszkodás, az elégedetlenség s az ezekhez hasonló közegek  lelki immunrendszerünknek igen súlyosan károsodhat okozhatnak, ha figyelmünket sokszor odaadjuk ezeknek. Elég, ha csak szemléljük, meghallgatjuk azokat, s máris átjár bennünket a métely. A lelki környezetszennyezés nagyon súlyos, s minden esetben külső környezetszennyezéshez is vezet. Gondoljunk csak bele, mennyi hangulatjavítóra, nyugtatóra van szüksége egy súlyosan panaszos embernek. Az egymásra panaszkodás, elégedetlenség, ítélkezés miatt élni nem tudás pedig mennyi atomizált háztartáshoz vezet, amelyekben mindenből több kell mindenkinek: több energia, több háztartási gép stb. Még oldalakon keresztül lehetne sorolni a lelki környezetszennyezés fizikai következményeit. A külső szennyezettség gyökerét belül kell felszámolni.  

Mi lenne, ha elköteleződnénk arra is, hogy figyelmesek leszünk a gondolatainkra
s a szavainkra nézve?

Ha gyakorolnánk a méltányolást, a nagyrabecsülést, a hálaadást, az áldásmondást a hétköznapi élet minden területén. Talán Oszi is jobban érezné magát a közelünkben, s nem dobálná el a szotyis zacskóját mindenfelé. Talán többet élnénk a mennyek országában, s akkor képtelenek lennénk belső s külső környezetünknek való ártásra. 

 

Íme, egy felhívás: döntsd el, hogy a következő időszakban különösen is figyelmet fordítasz arra, hogy méltányolj, nagyra becsülj, áldj! Böjtölj a panaszkodásban, a méltatlankodásban, az elégedetlenségben. Keress magadnak olyan partnert, akivel újra s újra figyelmeztetitek egymást vállalásotokra, szívetek Istennek tetsző felajánlására. Próbáld ki ezt, akár csak 1-2 hét erejéig, s figyeld, hogy milyennek találod így az életedet!

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 29., péntek,
Auguszta napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 5024
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57524126

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat