belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Bella Péter

Megtanulni reformátusul

Idegennyelv és kurzusai

Idegen nyelvet tanulni jó. Tovább nyílik a világ, új információk, új logika, szépség és kulcs egy másik kultúrához. Idegen nyelvet tanulni jó, de nem egyszerű, időt és energiát kell rá szánni. Aztán kell valaki, aki érti és tudja, legjobb, ha olyan, aki anyanyelvként bírja, és gyakorolni, gyakorolni. Ha az élő nyelveket  vesszük, tanultam én németül és angolul. De van még egy az életemben, erről szeretnék mesélni. Hogy hogyan is tanultam meg reformátusul. 

Nekem nem az anyanyelvem. Nem beszéltek körülöttem bibliás felmenők, nem hallgattam dörgő zsoltárokat megilletődötten a templompadba bújva kisgyerekként.  Nem volt része a mindennapi beszélgetéseimnek az üdvösség, a megszentelődés, a bűnbánat vagy az egyedülazistenéadicsőség, főleg nem latinul. Tizenöt éves koromig az „Áldás, békesség!“ számomra nem létezett. És mielőtt valaki összehúzott szemmel csóválná a fejét, hogy milyen bugris buta tanulatlan kölyök voltam, szólnék, hogy nem így van. Olvasott, érdeklődő és jól tanuló gyerek voltam, csakhogy nem keresztyén környezetben növekvő zalai fiatalnak nem az alapműveltség része a mi nyelvi és rituális kultúránk. Ma ez a társadalom nagy részére igaz. 

Aztán, amikor bekerültem a gyülekezetbe, elkezdődött az én sajátos nyelvi és rituális képzésém is. Több lépésben, mintha nyelvvizsgákat tennék reformátusból. Az elejétől fogva élveztem megtanulni ezt az új „nyelvet“! 

Alapfok.

Mai napig hálás vagyok a zalaegerszegi kálvinistáknak, hogy megfelelően álltak hozzánk (mert többen voltunk!). Nem kioktattak, nem elhajtottak, hanem türelmesen magyaráztak, sokszor szavak nélkül, úgy, hogy nem is tudták. Türelemmel, mert nem tudtam, mi a szokás, mit hogyan kell. Köszönés, mit jelent az, hogy kegyelem és békesség, mit jelent a zsenge, az áldozócsütörtök miért bújik el az évben, Kálvin miért magyar nevű francia? Befogadás, türelem, nyitottság – és én egyre többet értettem meg. Persze, mosolyogtunk a hangicsáló szerszámokon meg a sok-sok valán, de egyre több minden lett az enyém az alapokból.
Aztán megtörtént a vizsga. A konfirmáció, ami nekem egyben az alapfokot jelentette reformátusságból. A hosszú beszélgetések a „későnjöttek“ külön csoportjában, a további titkok és újdonságok, meg persze a régiségek. Aztán kimondani először azt, hogy hiszek, úgy igazán, szívből. Sok minden még nem volt az enyém, úgy fordítottam le magamnak, de az alapszókincs megvolt. A hit, a kegyelem, az új élet. Az áldás és a békesség. Hogy mi nékem életemben és halálomban egyetlen vigasztalásom. Hogy a legfontosabb szó egy reformátusnak egy név: Jézus Krisztus. 

Középfok.

Teológia. Azt hittem, amit eddig tudok, elég, hogy az újfordítású Biblia nyelvét folyékonyan beszélem négy év után, de sok volt még hátra. És nem a héberre, görögre, latinra gondolok. Hanem az olyan élettelen és kőéles műszavakra és kifejezésekre, mint a „kegyességi irányzat“, a „megtéretlenség“, a „ te így biztos elkárhozol“. Dialektusokat kezdtem megismerni, bele is kóstoltam hol ebbe, hol abba, de aztán kimerített, hogy a nyelvjárások szinte csak vitákban vagy melldöngető belterjességben kerülnek elő.

Persze volt a „nyelvtanulásnak“ jó oldala is, ráébredni, hogy a jó teológia nem nem csak új beszédmód, de a fordításban is segít. Ötévnyi gyakorlat, hallgatva a múltbélieket vagy az épp aktuálist. Megnyílt az igehirdetés, tanulni, hogy azoknak is el tudjam mondani mindazt, ami fontos, akik nem tudnak reformátusul és azoknak, akikkel közösen tanuljuk egyre jobban. Hogy mikor tettem le a középfokú nyelvvizsgát? Nem akkor, amikor először írtam hivatalos levelet egy egyházi főméltóságnak. Nem akkor, amikor felszólaltam egy hallgatói gyűlésen. Akkor, amikor egy egyházi gimnázium csendesnapján szolgálva, csoportvezetőként feltettem ezt a kérdést harmadikosoknak: „Hogyan fordítanátok le azt a szót, hogy üdvösség?“ Nagy csend lett ugyanis, a sokszor használt kifejezés üresen kongott a mindennapokban. Én kicsit megizzadva, mély levegőt véve elkezdtem magyarázni a választ a saját kérdésemre, úgy hogy értsék, hogy értsük. Akkor lett meg a középfok. Nekem ez a teológia volt, de nem csak itt indulnak kurzusok a realitás megismerésére. 

Felsőfok.

A felsőfokúm még nincs meg. Tíz év lelkészi szolgálat kicsik és nagyok között, templomban és fesztiválon, papgyerekek és felnőtten megkereszteltek között, húsz évnyi hitben járás – napról napra újabb gyakorlat. Hogy mi a felsőfok igazán? Talán az, amikor nem is reformátusul beszélek, hanem krisztusul. Nem tudom, meglesz-e, gyanítom, csak ott, ahol már nem tükör által látunk, hanem színről színre. Az az egy biztos, hogy felsőfokú reformátusra már nem lelkészek, nem professzorok tanítanak, hanem maga az Úr. 

Sajnos hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden szavunk világos, pedig nem, a mai korban mi, keresztyének idegen nyelvet beszélünk. A missziót úgy is meg lehet határozni, hogy újra megtanítjuk az élet alapszavait. Mi éppen reformátusul. A saját szavainkkal, stílusunkkal, szimbólumainkkal és rítusainkkal. Ezek között van, ami régi, recseg és ropog, van, amit nemrég alkottunk. A lényeg, hogy élő és érthető „nyelv“ legyen a református. Mert sokan újratanulnák vagy megtanulnák, alap-, közép- és felső szinten, az biztos.

Hozzászólások

1. Tóbiás Csaba Sándor - 2014-02-20 12:01:35

Igen. Köszönet a gondolatmenetért!



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 18., hétfő,
Jenő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Lovas Anett Csilla
Híd vagy határ?
Fordítás egyháziról magyarra

Gondolkorzó

Szikszai Szabolcs
Nyelvjáték
Valóságteremtő erő

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Jézushoz evezek
Félre hallás – félre vallás?

Fekete Zsuzsanna
Örökös pénzkérdés
Hinni nem pénzkérdés – vagy mégis?

Magasság

Bölcsföldi András
A Mózes-szék titkai
Egy belsős perspektíva

Pete Violetta
Lelkipásztor és egyéb (mi)csodák
A birka nép meg a juhásza?

Székely Tamás
Önkorlátozás, böjt, aszkézis
Vár-e Isten önsanyargatást?

Mélység

Fekete Zsuzsanna
„Ki tudja, merre, merre visz a végzet?”
… és sors fogja tán a volánt

Némethné Sz. Tóth Ildikó
Jelenlét a veszteségben
Isten a temetésen

Teljesség

Czapp Enikő
„Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemben”
Bennszülöttjei és bevándorlói Isten országának

Réz-Nagy Zoltán
Dicsőségmondás
Kicsiség és nagyság dialektikájában

Üzenet

Szerkesztő
Kétkedők szótára II.
Karácsony, húsvét

Frederick Buechner
Kétkedők szótára
Igazságosság, hitetlenség, áhítat, menny

Bella Péter
Megtanulni reformátusul
Idegennyelv és kurzusai

Bagdán Zsuzsanna
Spirituális piramisjáték
A lelki emberek meg a kegyelem

Kitekintés

Gueth Péter
A Virágok Szigete
Idegen – amíg be nem csöngetünk hozzá

B. Tóth Klára
Mindennapi kenyerünk
Az étkezés előtti és utáni ima szerepe, eredete

Szabó Viktor
Vízre, magyar!
Tengerjáró missziós könyvesbolt

Látogatóink száma a mai napon: 2175
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45770249

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat