belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Románné Bolba Márta

Helykészítés

Akit várnak, és akinek mégsem jut hely

„ ...a házban nem volt számukra hely..."
(Lukács 2,7) 

Kedves barátaim gyermeket várnak, néhány hét múlva ígérkezik. Az édesanya szeretné, hogy a gyermek várjon még türelemmel, hiszen annyi mindent el kellene intézni, míg megérkezik. Még be kell rendezni a helyét. Az első időkre jó lenne előre megfőzni, s lefagyasztani az ételt, hogy mire megérkezik a várva várt jövevény, csak vele törődhessenek. – Talán az én hibám ez a sietség – mondja az édesanya, – talán túl sokáig dolgoztam, kicsit előbb is megkezdhettem volna a szabadságot... 

Mária adventje hasonló lehetett. Növekedett testében a gyermek. Titokzatos változások indultak el bensőjében, s a szívében a halálfélelme is lassan bizalomra váltott, hisz jegyese egészen hihetetlen módon mégsem bocsátotta el, nem adta halálra, nem szégyenítette meg. Biztos mindent eltervezett ő is, mint a mai anyák. Mégsem történt semmi sem úgy, ahogyan számítani lehetett rá. Közel volt szülésének ideje, mégis el kellett menniük Betlehembe, mert a császár törvénye alól nem lehet felmentést kapni. Elhagyják hát a biztonságot jelentő otthont. Zsúfolt, zajos, idegen városba érkeznek. De a születés csodája feledtet minden füstbe ment tervet, minden nehézséget. 

Mennyi megpróbáltatás. Milyen nehéz a fiatalok élete, s az időseké. Sötét a világ. Szinte elkeserítő a helyzet. Vészjósló hírek érkeznek. Van-e reménye a világnak? Lehetséges-e a változás? Megújulhat-e az ember? Menthető még a világ, vagy végleg elveszett? 

Milyen lehet napjaink adventje? Talán már nem is várjuk, hogy megérkezzen a világba a Megváltó. Csak a szívünk mélyén várjuk, hogy a sötétség elmúljon, s megkönnyebbedjen a hideg és sötét világ, lehet, hogy beszélni már nem merünk róla. Az adventi idő arra jó, hogy időt szánjunk arra, ami igazán lényeges. Helyet készíthetünk az Eljövendőnek az életünkben. Tudjuk már, hogy hogyan fér el nálunk? Lesz elég helye? Lesz elég időnk rá? Gondosan eltervezzük az ünnep rendjét: látogatás, vacsora, ajándékozás, jótékonyság, tévéműsor?

Az ünnep Róla szól, az Ő jelenlétét hirdeti. Vagy Ő az, aki kiszorul a házból, mint egykor régen? Lehet. De ha nem marad számára hely, akkor is eljön, áttöri az ég zárt ajtaját és megérkezik az ártatlanság után sóvárgó életünkbe.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 20., szombat,
Tivadar napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
Karácsonyi Himnusz...
Térdre ereszkedve

Gondolkorzó

Pete Violetta
Kis Jézuska, kis karácsony
A gyermekek ünnepe?

Felszín

Gangel Noémi
Barna a haja a szeme kék
Karácsonyi találkozások

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Mit kéne igazán ünnepelnünk karácsonykor?
A karácsonyozás története

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Babamátrix
Nyomás a gyermekvállalás ellen: tények és tévhitek

Miklya Luzsányi Mónika
Meg nem születettek
Válsághelyzetek

Teljesség

Románné Bolba Márta
Az ember világossága
Aki a sötétségből kivezet

Üzenet

Bölcsföldi András
Adventi be(fele)fordulás
Látom-e a megnyílt eget?

Horváth Zsuzsanna
Jézussal a Boszporusz partján
Kibújni a KELL hatalma alól

Románné Bolba Márta
Helykészítés
Akit várnak, és akinek mégsem jut hely

Áthallások

Bradák Soma
A feszültség esztétikája
A vérben hordozott szeretet

Vida Viktor
Gravitáció
Vajon visszahozhatom-é azzal?

Hancsók Barnabás
Gyereksírás fegyverropogásban
Az ember gyermeke

Kitekintés

Gueth Péter
A hindu Jézus temploma
Keresztény templom, ahol Allahnak szólítják Istent

Detzky Panni
Ami igazán hiányzik nekik, az a szeretet
Önkéntes diakóniai év idősek között

Látogatóink száma a mai napon: 2990
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57802289

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat