belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Járay Márton

„Egy embernek volt két fia...”

Elkötelezettség vagy Szabadságvágy

Az egyiket úgy hívták, Szabadságvágy. Álmai voltak, tervei. Ezek a tervek túlmutattak azon az élethelyzeten, amiben élt. Kezdte fojtogatónak megélni a körülményeit. Hiszen ő ennél többre, de legalábbis másra volt hivatott és többre is képes. Nem tagadta, hogy ami körülvette, az értékes, fontos, de neki ez így nem élet. Szűk, szoros, bezárt érzés. Ebből ki kellett törni. Szerencsét próbálni, mint a mesében. Még nem késő. Kikérte a ráeső részt, és elindult. Ment a vágyai után. Legfőképpen a szabadság után. És minden szabad volt. Új dolgokat lehetett kipróbálni. Nem volt már felsőbb akarat, aki keretezett volna. Nem volt már korlát és nem volt, aki a korlátot felállította volna. A korlátlan szabadság érzés volt egyedül. Nem fiú volt már többé, hanem ember! Egy idő után hirtelen megtorpant, valamiben elakadt. Nem tudta, mi az, de gátolta. Nem volt továbbvezető út. Beleütközött életében talán először úgy igazán az emberi korlátaiba. Nekifeszült, de az mozdulatlan maradt. Ő próbálkozott, de az csak emésztette az energiáit, míg végül a földre roskadt. Kimerültségében úgy érezte, hogy ő már sem ember, sem fiú, csak szolga, akinek már semmi sem szabad. 

A másik fiút Elkötelezettségnek hívták. Kitartó volt mindig és mindenben. Helye, feladata, szerepe volt és ő abban kitartott. Ahhoz minden körülmények között hű maradt. Néha büszkén, néha fogát szorítva. Voltak vágyai. Nem nagyok. De annál többre értékelte a megbízhatóságot, kitartást, szerepéhez való hűséget. Szerette, ha vannak keretek, ha tiszták a szabályok, a felelősségi körök és az ezzel járó jogkörök. Tisztelte, betartotta azokat, és mástól is elvárta ugyanazt. Ez biztonságot adott neki. A közösség is így fogadta őt el, ebben a szerepben. Az annak kijáró tisztelet is övezte. Minden a nagykönyv szerint ment. Csak mikor Szabadságvágy visszajött, akkor érezte, hogy valami nincs rendben. Nagyot csalódott az addig igaznak vélt rendben. Minden borult. A szerepe kiüresedett. Addig fiúnak érezte magát, de abban a percben szolgának. A legutolsó cselédnek. 

És az Ember? Ő már korábban lemondott mindenről. Lemondott a vágyairól, hogy a fiai a közelében legyenek. Elengedte Szabadságvágyat. Hagyta, hogy menjen. Hiányzott, de engedte. Amikor Szabadságvágy visszatért, mint aki elfeledte emberi, atyai szerepét, méltóságát, futott elé, fogadta vissza. Amikor Elkötelezettség ezért nem jött be az atyai házba, lemondva újra szerepéről, méltóságáról kiment hozzá, magyarázkodott. Miért? Miért mondott le a vágyairól, a társadalmi szerepéről, rangjáról? Mert egyvalamit soha nem áldozna fel. Azt, hogy Ő Atyja Szabadságvágynak és Elköteleződésnek. Akik Fiak, és minden körülmények között azok maradnak.

 

Kép:  L-S-Lowry: Father and Two Sons 1950

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 16., kedd,
Csongor napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jezsoviczki Noémi
Beszélgetünk?
Ez lesz életem főműve

Gondolkorzó

Szerkesztő
A másfajták és az egységkörök falva
Szekértáborok az ökumené körül

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Hazudjunk együtt!
Jól szituált, intelligens házaspár

Magasság

Bella Péter
Szerencse, végeztünk, kiszállok!

Igazán nincs is közöd semmihez

Mélység

Jakus Ágnes
Galambok
Égi és földi összefonódások

Bölcsföldi András
Hétfélek
Isten a félelem mögött van

Teljesség

Horváth Zsuzsanna
Az apák egrese és a fiak foga
Kényszerpályák, és a kijárat

Koczor Tamás
Illés és a hollók
Egy pakli kártya mellől…

Üzenet

Járay Márton
„Egy embernek volt két fia...”
Elkötelezettség vagy Szabadságvágy

Bagdán Zsuzsanna
Csak egy szót szólj
Megrekesztő és újraindító varázsszavaink

Kitekintés

Thoma László
Lelkészi önfeláldozás a gyülekezet oltárán
Képzelt fotóalbum egy pályakezdő lelkész életéből

Gueth Péter
Röviden

Láthatatlan szálak

Látogatóink száma a mai napon: 6058
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57752569

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat